Kelet-Magyarország, 2013. július (73. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-23 / 170. szám

440818 A király és felesége, Matild négy gyermeket nevelnek fotó: internet Letette az uralkodói esküt Fülöp, Belgium új királya Brüsszel. Letette vasárnap a belga parlament két házának tagjai előtt az uralkodói es­küt Fülöp, Belgium 53 éves új királya, a trónról előző­leg lemondott II. Albert leg­idősebb fia. Az új uralkodó három nyelven, hollandul, franciául és németül mondta el az eskü szövegét, tekintet­tel arra, hogy Belgiumban a holland nyelvű flamandok és a franciaajkú vallonok mellett a néhány tízezer lelket szám­láló német nyelvű közösség is önálló államalkotó nyelvkö­zösségnek számít. Az esküté­tellel Fülöp hivatalosan is ki­rály lett, a belgák sorrendben hetedik uralkodója. A 79 esztendős II. Albert há­rom héttel ezelőtt jelentette be, hogy idős kora, megrom­lott egészségi állapota miatt csaknem két évtizeddel trón­ra lépése után visszavonul, és lemond elsőszülött fia, Fülöp javára. mti ■ Tomi és az esernyő Tomi imád az esernyő alatt ücsörögni. Még az sem zavarja, ha odakinn kánikula van, és a szobákban egyébként sem esik soha az eső. FOTÓ: KERÉKGYÁRTÓ ESZTER Megér egy mosolyt- Ön tehát szerződéses kötelezett­séget vállal, hogy halála után a Kórbonctani Intézet rendelkezhet a te­temével? - kérdezik az intézet jogügyi osztályán az öreg csavargót.- Mondtam már - motyogja a férfi.- És miért?- faggatják. - Készpénz reményében, vagy talán a tudomány iránti lelkesedésből?- Nem, egyszerűen csak szeretnék alkoholban ázni. _____________ O További viccek humor.szon.hu A nap videója Hogy gyújtsunk tüzet rágóval? Ha se gyufa, se öngyújtó, sem bármilyen más tűzcsiholási eszköz nincs a kezünk ügyében, de lapul a zsebünkben egy rágó és egy elem, nyert ügyünk van. O További videók video.szon.hu Szellem győzött a rajzfilm felett LOS ANGELES. A The Conjuring című, alacsony költségveté­sű film szellemei legyőzték a hétvégén a két családi animá­ciós film, a Gru 2 és a Turbó kicsiny hőseit az észak-ameri­kai mozis toplista élén. A The Conjuring 41,5 millió dollárt (9,3 milliárd forint) hozott a három nap jegyeladásaiból. A Warner Bros. stúdió filmjé­ben egy házaspár megpróbál­ja kideríteni, mi áll a Rhode Island-i parasztházukban zajló paranormális jelenségek hátterében. mti KELET-TAXI 7 UTAZZON VELÜNK! HIRDETÉS 6 millióért vacsorázhat a Dávid-szobornál Akinek van pénzé, elmondhatja magáról, hogy a világhírű szobor alatt étkezett. Róma. Bérbe adják legszebb termeiket, lodzsáikat, műkin­cseiket a pénzhiánnyal küsz­ködő itáliai múzeumok, palo­ták, régészeti ásatások. Semmi sem lehetetlen: aki­Michelangelo alkotása fotó: net nek pénze van, kibérelheti a firenzei Akadémia nagyter­mét és Michelangelo Dávidja alatt vacsorázhat. A páratlan élmény húszezer euróba (5,86 millió forint) kerül. A La Repubblica olasz napi­lap összegyűjtötte a magán- személyek és vállalatok által kibérelhető helyszínek árait. Ha valaki sorban állás nélkül és a tömegtől távol egyedül akarja végigjárni a firenzei Uffizi-képtárat, ezt a zárva tar­tási napokon megteheti nyolc­ezer euróért (2,3 millió forint). Az Uffizit már divatbemutató­ra is kiadták 130 ezer euróért (38 millió forintért). A szintén firenzei Pitti-palota kertjét egy indiai milliomos bérelte ki lá­nya esküvőjére 40 ezer euró­ért (12 millió forintért). Egyedül a római Fo­rum Romanum nem kiadó még - jegyezte meg a La Repubblica. mti Őssejtek segíthetnek a vakoknak: újra láthatnak London. Jelentős lépést tettek brit kutatók vakok látásának helyreállítása felé: embrio­nális őssejtekből növesztett fotoreceptorokat sikeresen J ültettek be vak egerek reti­nájába. Az állatkísérletekről a Nature Biotechnology című szakfolyóiratban megjelent ta­nulmányukban a szakemberek bemutatták, hogy miként állí­tották helyre őssejtek felhasz­nálásával a szemnek azt a ré­szét, amely a fényt érzékeli. A Moorfields Szemészeti Kórház és a Univerity College London kutatócsoportja közölte, hogy ezáltal először válik valós le­hetőséggé az emberi próbák elvégzése. A fotoreceptrok a szem retinájában (recehártya) lévő idegsejtek, amelyek a lát­ható fényt idegi jelekké alakít­ják, és ezek a szemből az agy­ba, az agykéreg látómezőihez továbbítódnak. A kísérletnek köszönhető lehetőség lesz a színlátásra is. MTI 2013. JÚLIUS 23., KEDD ■> A keleti kultúra kedvelője A Nyíregyházán élő Eszter nagyon szereti a keleti kultúrát. Szí­vesen utazik Törökországba, ahol sok barátja van. FOTÓ: JANICS ATTILA Trónörököst vár Anglia Hétfőn reggel kórházba szállították Katalin hercegnőt, Vilmos vá­randós feleségét. London. A Kensington-palota - a házaspár londoni reziden­ciája - közölte hétfő reggel a sajtóval, hogy a hercegnő „a vajúdás korai szakaszában van”. A közlemény kiadásá­nak idején a hercegnő már másfél órája az észak-londoni Paddington kerület St. Mary’s kórházának Lindo Wing nevű szülészeti magánklinikáján tartózkodott, ahová férjével együtt autón érkezett. Az újszülött világra jöve­tele pillanatában a harmadik helyet foglalja el a brit trón­Vilmos és felesége, Katalin hercegnő fotó: internet Vilmos öccsét utasítja egy hellyel maga mögé a trón­öröklési sorrendben. A hercegi utód a jelenlegi uralkodó, a 87 esztendős II. Erzsébet királynő harmadik dédunokája lesz, de az egyet­len, aki reális eséllyel követi majd őt a trónon. A királynő után elsőszülött fia, Károly a trónörökös, Károly után Vilmos, Vilmos után pedig a hercegi házaspár elsőszülött­je ülhet majd az Egyesült Ki­rályság trónjára. A Kensington-palota hét­főn közölte, hogy Katalin orvosai természetes szülésre készülnek, a gyermek meg­születéséig további hivatalos információ nem várható. MTI Épül a világnagy felhőkarcoló A világ legmagasabb épületét kezdték el építeni Kínában. Sanghaj. Megkezdődött a vi­lág legmagasabb felhőkarco­lójának építése a közép-kínai Csangsa városában. Az Égi Város (Tiankong Chengshi) nevű épület 208 emelet ma­gasra nyúlik majd, és egy vá- rosnyi, mintegy 170 ezer em­ber befogadására lesz képes - adta hírül a sohu.com kínai hírportál. A világrekorder felhőkarcolóban egy város minden szükséges „kelléke”, így egyebek között szálloda, iskola, kórház, irodák, ven­déglátó egységek és boltok is helyet kapnak. A dubaji Burdzs Kalifánál (Burj Khalifa), a világ jelen­leg legmagasabb épületénél 10 méterrel magasabb, 838 méteres felhőkarcoló építke­zésről szóló dokumentumait tavaly június elején írta alá Csangsa városa és a helyi kivi­telező, a Btoad Group. A felhőkarcoló magasságán túl építkezési idejével is re­kordot dönthet: már 2014 áp­rilisára felépülhet. Összeha­sonlításként: a Burdzs Kalifa hat évig épült. MTI A filmsztár fotó: internet Sharon Stone Rómában forgat RÓMA. Sharon Stone amerikai filmszínésznő az egyik fősze­replője a Pupi Avati olasz ren­dező által Rómában készülő filmnek. Róma központjában, a Piazza del Popolo terén vet­ték fel az Un ragazzo d’oro (Aranyifjú) című film első je­leneteit, jelentették a római napilapok. MTI 16 Képes krónika KELe attól, hogy fiúnak vagy leány­nak születik. A gyermek saját nagybátyját, Harry herceget, utódlási sorban, és édesapja után az Egyesült Királyság uralkodója lesz, függetlenül

Next

/
Oldalképek
Tartalom