Kelet-Magyarország, 2013. július (73. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-08 / 157. szám

___________________________________________________________________________________________________________________ _________________________________________________________________________2013, JÚLIUS 8., HÉTFŐ 6 Mindenféle 1(011 Zajácz. D. Zoltánnal, lapunk korábbi főszerkesztő-helyettesével a Cipőhöz fűződő barátságáról Cipőfűző, gondolatok Cipővel, Cipő nélkül Dalai egyfajta erkölcsi igazodási pontot adnak ebben a kiismerhetet­len, egyre zavarosabb világban. NYÍREGYHÁZA. Még mindig nehéz elhinni, hogy nincs ve­lünk, nem láthatjuk többé a színpadon, nem hallhatjuk tőle a sokat dúdolt dalait. Tra­gikusan korán veszítettük el a nagyszerű zenészt, a Republic együttes énekesét, Bódi Lász­lót, vagy ahogy az egész or­szág ismerte: Cipőt. Az Inform Média lapcsoportot külön szálak fűzik hozzá, hiszen az énekes zeneszerző Kis­várdán élt, tanult, és a Kelet- Magyarország korábbi főszer­kesztő-helyettese, Zajácz D. Zoltán tagja volt első zeneka­rának. Vele beszélgettünk Ci­pőről. Már az egykori diákzenekar, a Cipőfűző is felkeltette a szakma érdeklődését. Mikor s hogyan állt fel a csapat? ZAJÁCZ D. ZOLTÁN: A zenekar 1980. január 13-án alakult meg, én pedig a következő év nyarán ismertem meg Cipőt. Akkor még nem tudtam, hogy ebből egy életre szóló barátság lesz, mint ahogy azt sem, hogy a barátomban egy korszakalkotó művész rejtő­zik, bár azért ennek voltak már előjelei. Szentesi gimna­zistaként hosszabb ideig csak az iskolai szünetekben voltam odahaza, Kisvárdán. Éppen nyár volt, és a szomszéd utca egyik házának ablakában Cipő, azaz Bódi László a jubileumi, kisvárdai koncerten megláttam egy gyönyörű lányt. Abban a pillanatban beleszerettem. A lánynak volt egy nővére, aki egy Bódi Laci nevű, furcsa, hallgatag fiúval járt. Ott, a lányos házban találkoztunk először, a lányok mutattak be bennünket egy­másnak. Cipő tizenhat éves volt, én tizenöt. Azt mondta, hallotta, hogy nekem is van egy zenekarom Szentesen, és meghívott a másnapi pró­bájukra. így ismertem meg a Cipőfűző zenekar tagjait, akikkel olyan szoros barát­ságba kerültem, hogy ez a találkozás az egész későbbi életemre nézve meghatározó volt. Mi ugrik be elsőként ezekből az időkből róla? ZAJÁCZ D. ZOLTÁN: Cipővel éjszakánként együtt róttuk Kisvárda utcáit és világmeg­váltó dolgokról beszélget­tünk. Amikor már lehetett jogosítványa, akkor az apukája fehér Lada kombijá­val mászkáltunk mindenfelé. Ő Nagy Fehér Hajónak hívta (a Lada emblémája egy viking hajó). Az évtized közepén szétsodort bennünket az élet: ő Pestre ment szerencsét pró­bálni, én a Debreceni Egyetem bölcsészkarát választottam. Később sokszor elmondta nekem, hogy ha akkor én is Pestre megyek velük, ma minden bizonnyal a Republic zenekarban játszanék. Lehet, hogy tényleg így lett volna, de ez nem jelenti azt, hogy FOTÓ: KM boldogabb ember lennék. Mint ahogy Cipőt sem láttam boldognak soha. Akkor sem, amikor újra egy színpadon álltái, játszottál vele? ZAJÁCZ D. ZOLTÁN: Cipő 2009 júliusában hívott fel azzal, hogy tudom-e: jövőre lesz 30 éves a gimnazista korunk­ban alapított zenekarunk, a Cipőfűző. Azzal az ötlettel állt elő, hogy rendezzünk egy jubileumi koncertet a szülővárosunkban, Kisvárdán, és kérdezte, hogy volna-e kedvem hozzá. Boldogan mondtam igent. Karácsony és szilveszter között tartottuk a próbákat Kisvárdán, hihetet­len néhány nap volt... Valahogy visszaköltözött kö­zénk a ’ 80-as évek, újra tizen­évesnek éreztük magunkat. Ezek szép pillanatok voltak az életében. Mennyire tudtad nyomon kővetni a mindennapjait? zajácz D. Zoltán: A pesti éve­imben, a ’90-es évek közepén nagyon közel laktunk egy­máshoz, de az új évezredben aztán megint ritkábban láttuk egymást, mígnem 2010. janu­ár 13-án ismét együtt álltunk a színpadon a már említett Cipőfűző jubileumi koncerten. Tudtam róla, hogy beteg, de azt nem, hogy ennyire nagy a baj. Most, hogy már nem tud korholó hangon felhívni, hogy miért nem beszélünk, találko­zunk gyakrabban, most érzem csak, mekkora űrt hagyott maga után. A dalai azonban velem vannak: emlékeket idéznek a fiatalságomról, és ma is egyfajta erkölcsi iga­zodási pontot adnak ebben a kiismerhetetlen, egyre zavaro­sabb világban. KM Most érzem csak, hogy mekkora űrt hagyott maga után. ZAJCZD. ZOLTÁN ■ Csalóka Péter A Ciróka Bábszínház előadá­sát láthatták az érdeklődők a szabadtéri színpadon szombat délután. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Ismerős Arcok a Moto-Rock Fesztiválon nyíregyháza. Bár a szomszé­dos Hajdú-Bihar megye ad otthont július 11-14. között a Moto-Rock Fesztiválnak, bizonyára Szabolcs-Szatmár- Beregből is sokan ellátogatnak majd a hajdúnánási termál­strandra, ahol olyan zenevi­lágból közismert előadók és együttesek lépnek majd szín­padra, mint Kalapács József, a Radar, a Mátrix, az One Minute To Midnight, a Depresszió, a Road, a Blues Company, a Vi­harmadarak, az Ossian, az Is­merős Arcok, a P.Box és a Cool Rock Band. KM Anna-bál Nyíregyházán lovas hintóval, koronával NYÍREGYHÁZA. Idén július 19-én és 20-án rendezi meg hagyományos Anna-bálját a Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Nőszövetség. Pénteken nyitótánc, vacsora, szépség- verseny, majd hajnalig tartó zenés táncmulatság várja a vendégeket a Korona Szálló­ban. Szombaton lovas hintó viszi az est szépeit innen a NyírPlazába, ahol színpadra lép a bálkirálynő és udvarhöl­gyei. KM Felpörgetjük a gazdaság motorját! Az Autó Széles csatlakozott a Nemzeti Bank 2,5% kamatozású Növekedési Hitelprogramjához. A forint alapú, 2,5% kamatozású hitel minden Volkswagen modellhez elérhető. A rendelkezésre álló keret korlátos, kérjük mielőbb keresse az Autó Széles Volkswagen Centrumát. Az Ön Volkswagen márkakereskedője: Autó Széles Nyíregyháza, Hunyadi u. 57. Tel.: 42/508-280/111 m. HIRDETÉS Az Inform Média Kft. a regionális újságpiacon tevékenykedik, a nyomtatott és az online média területén piacvezető Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az Inform Média Kft. értékesítői ____________ munkatársakat keres. Feladat: • értékesítés, • új ügyfelek keresése, • új piaci lehetőségek folyamatos keresése, • meglévő piac ismerete. Elvárásaink: • felsőfokú végzettség, • teljesítményorientáltság, • kitartás, • határozott fellépés, • értékesítési tapasztalat, • „B" kategóriás jogosítvány, • saját gépjármű. Amit kínálunk: • teljesítményorientált jövedelem, • fiatalos csapat, • folyamatos fejlődési lehetőség. Munkavégzés helye: Nyíregyháza Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, örömmel fogadjuk írásos, fényképes önéletrajzát 2013. július 10-éig a következő címen: ^ Inform Média Kft. 4401 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. 3 zsolt,varga@inform.hü g Sl _____________________________________________________ I HIRDETÉS NÖVEKEDÉSI HITELPROGRAM THM: 2,47%. A tájékoztatás nem minősül ajánlattételnek, kizárólag a figyelem felkeltését célozza. Részletek a márkakereskedésünkben és az autoszeles.hu oldalon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom