Kelet Magyarország, 2013. június (70. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-24 / 145. szám
2013.JÚNIUS 2A„ HÉTFŐ KEIÉT Egy versenyen két érmet nyert Juhász Bence tenisz. Juhász Bence újabb sikere: a Nyíregyházi Tálentum TE játékosa nyerte a budapesti Postás-Head Kupa minite- nisz-torna 2006-os korosztályának versenyét. Bence ezen a tornán megint csak indult az egy évvel idősebbek mezőnyében is, ahol bronzérmet szerzett. A nagy hőségben összesen kilenc mérkőzést kellett teljesítenie a nyíregyházi titánnak. KM Itt a vége: Vattai Pál befejezte pályafutását labdarúgás. Az Ibrányban húzott le Ibrányban, nyol- szervezett búcsúmérkőzéssel cat Nagyhalászban, kettőt lépett le a nagypályás futball- Nagykállóban. Mindeközben színpadról Vattai Pál. A helyi tagja volt az amatőr váloga- öregfiú együttes a sárospa- tottnak, a Nagyhalász színei- taki „veteránokkal” játszott: ben fejezte be pályafutását, a mérkőzés elején az Ibrányi Az NB I-es Siófok elleni Ma- SE képviselői mellett mások gyár Kupa-mérkőzés, valamint is ajándékkal köszönték meg NB-III-as bajnoki bronzérmek a visszavonuló kapusnak az jóvoltából szép emlékekből egyesületnél töltött időszakot, sem volt hiány hosszú karrier- Vattai Pál tizenhárom évet je során. km Juhász Bence Ismét eredményesen ütötte a labdát FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Vattai Pált (középen) az Ibrányban szervezett meccsen búcsúztatták FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Semmi nem lehetetlen A vitkai legénység a lehető legjobbkor, az utolsó fordulóban ugrott az élre és nyert általános meglepetésre bajnokságot fotó: Tóth anett Edzés nélkül, szíwel- lélekkel küzdve, elképesztő körülmények között végzett az élen a csapat. labdarúgás. Csípjenek meg! Kári Kálmán, a vitkai futballcsapat mindenese joggal kérhette övéit, hogy ekképpen ejtsenek „sebet” a karján. A gárda ugyanis egy szép júniusi napon, egészen elképesztő módon ugrott a tabella tetejére - a legjobbkor, a megyei harmadosztály kisvárdai csoport utolsó fordulójában. Tári Sándor edző „fiai” a harmadik helyről rugaszkodtak neki a zárókörnek, mindazonáltal az éremszerzés sem tűnt tutinak... Erre nem számítottak Ehhez képest a Vitka - idegenben legyűrte a Petneházát (2-4), „két házzal odébb”, a bajnoki döntőnek beillő Nagydobos-Lövőpetri ösz- szecsapáson pedig olyan eredményt produkáltak (gólnélküli döntetlent...) a felek, ami mindkettő bukásához vezetett. A mindaddig első vendégek például a harmadik, a házigazdák a másodikról a negyedik pozícióba csúsztak vissza. A nevető harmadik, naná, hogy a korábban egy pillanatig sem vezető Vitka - mindent, jelen esetben az „aranyat” vitte.- Számunkra is abszolút meglepetés, ami történt - közölte kendőzetlen őszinte® http:/.szon.hu Sport. Helyi és nagyvilági sport. séggel Kári Kálmán, a vitkai egyesület elnöke. - Szerettünk volna a dobogón zárni, de a végén már abban sem nagyon bíztunk... A Nagydobos- Lövőpetri meccs kimenetelétől függött a sorsunk, amelyen döntetlen született, bármilyen más eredmény esetén legfeljebb második helyet csíphettük meg, ugyanakkor lehettünk volna negyedikek is. Még a szünetben sem hitte... Vagyis, akadt izgalom bőven.- A két mérkőzést csaknem egyszerre fújták le: hajrában már biztos volt, hogy nyerünk, tartottuk a kapcsolatot a másik pályán lévőkkel, így azonnal értesültünk a kedvező fejleményről. Három éve vettem át a csapatot, megjegyzem az előző szezonban futball sem volt Vitkán: előbb hetedik, majd ötödik helyet értünk el, idén pedig bajnokok lettünk. Azt senki nem mondhatja, hogy ne fejlődtünk volna... Hozzáteszem, még az utolsó meccs szünetében sem hittem, hogy mi leszünk a befutók, nem is álmodoztam róla. Nyilvánvaló, némi szerencse is közrejátszott sikerünkben, az is igaz, edzés nélkül, viszont szívvel- lélekkel küzdve kerültünk az élre. No és persze, van néhány jó képességű játékosunk. Kári Kálmán szerint szinte biztos, hogy a Vitka él a hihetetlen körülmények között kivívott jogával.- A létesítmény adott, sőt állítom, ezt többen megerősíthetik, a megyében nem sok olyan minőségű pálya akad, mint a miénk. Az öltöző rendben van, a körülményekkel nem lehet gond. Magasabb osztályú feladatok- Most már elmondhatom, hogy vállaljuk a megyei másodosztályú szereplést, de négy-öt játékos igazolására feltétlenül szükségünk lesz, hogy esélyünk legyen a bennmaradás kiharcolásra. Emellett az ifjúsági csapat megszervezése is a feladatok közé tartozik. km-kt Azt senki # nem mondhatja, hogy ne fejlődtünk volna. - ' kári Kálmán Újabb játékra invitáljuk a Kelet-Ma- gyarország olvasóit! Önök dönthetik el, hogy kiket illessen meg a lapunk által alapított „Az évad futballcsilla- ga” cím. A 4 „csillag” azé lesz, aki a 4 kategóriában - NB II., NB III., megyei I. osztály, megyei II. osztály - a legtöbb szavazatot kapja a verseny ideje alatt. Lapunk értékes díjjal jutalmazza a győzteseket és a szavazók közül négy szerencsést. Szavazni csak a lapunkból kivágott, ezen szelvényen lehet. Kérjük, hogy voksát X-szel jelölje! (Kategóriánként csak egy szavazatot fogadunk el.) A szelvényeket a Kelet-Magyarország szerkesztőségébe - 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. - kérjük eljuttatni levélben vagy személyesen legkésőbb július 8-án, 12 óráig. A megye futballcsillaga 2012/2013 ■ , ' ■ , +, . , ■ NB II.: DAmbrusz Árpád (Nyíregyháza Spartacus), DBajzát Péter (Nyíregyháza Spartacus), □ Balogh János (Nyíregyháza Spartacus), □Minczér Tibor (Nyíregyháza Spartacus). NB III.: DKántor Zsolt (Ibrány), □ Kozma József (Baktalórántháza), DLakatos István (Baktalórántháza), DLipcsei Márk (Ibrány), □Batizi-Pócsi Norbert (Nagyecsed), DBulyáki Attila (Naggyecsed), DFodor András (Várda SE), DGergety Balázs (Tiszakanyár), DHegedűs Tibor (Várda SE), Dlfj. Koskovits György (Tiszakanyár), DMárton János (Szatmár Unió FC), DNagy Dávid (Nyírbátor), DPálvölgyi Balázs (Nyírbátor), DPetrus Costea (Szatmár Unió FC). Megyei I. osztály: □ Balogh Norbert (Nagyhalász), DBodnár János (Kemecse), DCzerula Zsolt (Nyírgyulaj), □ Fejes János (Nyírmada), DGagyi Sándor (Tiszalök), □Galambosi Zsolt (Rakamaz), DGéczi Péter (Szakoly), DKovács István (Nagykálló), DLakatos Barna (Tiszavasvári), DLévai Csaba (Gyulaháza), DOsvath Szabolcs (Mándok), DRákóczi László (Nyírkárász), DRézműves Ferenc (Mátészalkai MTK), DSallai Márk (Kótaj), DVass Zoltán (Balkány), DZán Péter (Tuzsér). Megyei li. osztály: DAntal Zoltán (Mérk-Vállaj), DBakó Gábor (Szatmárcseke), DBalogh István (Pátroha), DBalogh István (Újfehértó), DBakró Attila (Apagy), DBatta János (Újdombrád), DBodó Richárd (Tisztaberek), DBotos Sándor (Nyírcsaholy), DBrondics Péter (Gávavencsellő), DBukta Mihály (Levelek), DCzvik Sándor (Záhony), DCsákányos Tamás (Nyírlugos), DDeskó Dávid (Vásárosnamény), DFuziák Lajos (Székely), DGere Zsolt (Nyírmeggyes), □Gombkötő Sándor (Demecser), DGombkötőZoltán (Dombrád), DJakab Richárd (Kálmánháza), DJakocskaCsaba (Napkor), DJuhász Norbert (Csenger), □JuhászSándor (Tiszakóród), DKissCsaba (Vaja), DKonzili Tibor (Nyíribrony), DLeskovics Attila (Ajak), DLippa János (Volán-Sényő), DLupcsaCsaba (Fényeslitke), DMáté Gábor (Vámosoroszi), □ Nyerges Olivér (Tyúkod), □ Nyilas Béla (Milota), DOnder Gábor (Pap), DPekács Zsolt (Ófehértó), DPéter Csaba (Anarcs), DSarkadi Zsolt (Nyírpazony), DSerbán Tibor (Nyírvasvári), DSimon Szabolcs (Tarpa), DSomogyi Zoltán (Tunyogmatolcs), □ Szabó József (Tiszamenti SE), DSzabó Zoltán (Nyírtelek), DSzatke Zoltán (Nyíregyházi Old Boys), DSzilágyi Zoltán (Nyírlugos), DTardi Zsolt (Vasmegyer), DTéger István (Terem), DTóth Gergő (Kék), DVarga Tibor (Beregdaróc), □ Varga Zoltán (Kölese), Dlfj. Zakor János (Rohod). r~— - v ü Az év labdarúgója r Név*:.................................................................. Cím*:................................................................... Tel.*: ..... E-mail*: * A csillaggal felölt mezők kitöltése kötelező! Kelet-előfizető-e? □ igen □ nem V _______________ KELET J