Kelet Magyarország, 2013. június (70. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-24 / 145. szám
6 Utazás Egy hónapig élvezhetik az egriek vendégszeretetét EGER. Eger önkormányzata „Költözz Egerbe!” címmel pályázatot hirdet, melynek nyertesei 2013. július 20-a és augusztus 20-a között, egy hónapig élvezhetik Eger vendégszeretetét. A felhívásra olyan, élményekre és kikapcsolódásra vágyó, kreatív fiatalok (párok, barátok) jelentkezését várják, akik otthonosan mozognak a közösségi médiában, szívesen vezetnek blogot, érdeklődnek a hazai kulturális programok és fesztiválok iránt, és vállalják, hogy egri történeteiket - fényképek és videofelvételek közzétételével, valamint szöveges formában - megosztják az egész országgal. Ami az élményen túl garantált: a nyertes párnak az egriek 150 ezer forint költőpénzt, szállást, a különböző eseményekre szóló belépőjegyeket, valamint több vacsorameghívást biztosítanak. A pályázati határidő: 2013. július 5. A jelentkezés módja: egy 1 perces videoblog feltöltése egy videomegosztóra, majd a link továbbítása egy rövid bemutatkozó levél kíséretében a koltozzegerbe@ph.eger.hu címre. A videó témája: „Miért szeretnénk Egerbe költözni?” A jelentkező párosok személyes meghallgatáson is részt vesznek, Budapesten. km A Dobó térre is „beköltözhetnek” fotó: Ladányi Tóth lajos Milliárdos keretből újul meg az apátság pannonhalma. Nyáron megkezdődhet a pannonhalmi apátsági major 1,4 milliárd forintos felújítása. Az uniós pályázati forrásból finanszírozott projekt keretében felújítják az 1650-es években elkészült épületet és annak fél kilométeres muzeális pincerendszerét. A majorban nagyszabású időszaki és vándorkiállítások mellett két állandó tárlat kapna helyet. Az egyik a bencés gazdálkodás, a másik a rend szőlészeti, borászati tevékenységének | ezer évét mutatja majd be. Ehhez kiszolgálóteret, ajándékboltot és cukrászdát is magában foglaló rendezvény- központ kapcsolódik, amelyet szintén e fejlesztés keretében alakítanak ki. KM A víz, a zene és a virág népszerű tatai fesztiválja tata. Június 28-30-áig hazánk legnépszerűbb zenekaraival, valamint egyedülállóan színes kulturális, virág-, sport- és gyerekprogramokkal várnak mindenkit Magyarország legnagyobb családi fesztiváljára. A tatai vár, az Ester- házy-kastély és az Öreg-tó festői környezetében a Tankcsapda, a Boban and Marko Markovié Orchestra, Deák Bili Gyula, a Pannónia Allstars Ska Orchestra, Herczku Ágnes, Dresch Mihály, a Téka zenekar és még sokan mások várják a kikapcsolódni vágyókat. A 20. jubileumát ünneplő fesztiválon újdonságként egy speciális Romkocsmának kialakított helyszínen a szubkultúrákat is megszólítják olyan bandákkal, mint a Carbonfools, az Anna and the Barbies vagy Zagar. Szintén idén először lesz a Party Aréna is; és végül, de nem utolsósorban Levente Péter, az Alma zenekar és további kedvencek pedig a kicsik szórakozásáról gondoskodnak majd. Annyi biztos, hogy itt minden generáció megtalálja, ami szemének, szájának vagy fülének ingere! A tatai vár színes programokkal vár FOTÓ: INTERNET A koncertek mellett látványos kiállítások, kulturális-, virág-, sport- és színvonalas gyerekprogramok is lesznek. A kulturális programokra vágyókat izgalmas improvizációs színházi előadásokkal várják a műfaj jeles képviselői, de aki ennyivel nem éri be az Esterházy-kastélyban, megtekintheti a ’45 utáni hazai grafika gyöngyszemeit felvonultató KOGART-kiállítást. A lényeg, hogy semmiképpen ne feledkezzünk meg a gyerekekről sem, akik inkább csak egy jó nagyot játszanának például a KABOLO Artista Iskola Cirkuszi Játszóházában. KM ©Afertődi kastély madártávlatból így látta a magasból, a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatóság Légirendészeti Parancsnokság MD-500-as helikopterének fedélzetéről, Horváth Péter rendőr alezredes pilóta a fertődi Esterházy- kastélyt. FOTÓ: ORFK, H. Szabó Sándor Korányisok életre szóló emléke Felfedezték a szerelem városát a nagykállói középiskolások. udvar pompáját. Hogy örülnék, ha mindezt ő is láthatná! Az Eiffel-torony megjelenése a láthatáron - Versailles-ból Párizs felé menet - győzött meg végleg arról, hogy nem álmodom, a gyermekkori álom beteljesült. Mindig is szerettem volna ott ülni az Eiffel-torony lábánál, és csak bámulni a nagyváros nyüzsgését. És ezt most nyugodtan kiélveztem: a rengeteg turista, az árusok, akik elfutottak, ha rendőrt láttak, a sétahajók a Szajnán mind része voltak annak a varázslatnak, amely egész párizsi tartózkodásunk alatt fogva tartott. KM-LTL csak a történelemkönyv lapjain csodáltam meg: az írnok szobrát, Hammurapi törvény- könyvét, asszír bikaszobrokat és a Gilgames-eposzból ismert istenkirálynak, Gilgamesnek a hatalmas alakját. A versailles-i kastély 70 méter hosszú tükörtermében elképzeltem, hogy ott vagyok XIV. Lajos korában, és mindenki körülöttem táncol. A ragyogó csillárok sora, az ablakokkal szembeni tükrök, amelyek kitágították az amúgy is tágas teret, a sok festmény - mind elvarázsoltak. Eszembe jutottak történelemtanárom szavai, aki lelkes szavakkal írta le a versailles-i A világ legnagyobb múzeumában, a Louvre-ban fotók: olvasónktól NAGYKÁLLÓ, PÁRIZS. A nagykállói Korányi-gimnáziumban a második félév egyik kiemelt programja volt a már régóta tervezett tanulmányi kirándulás Párizsba. A kirándulás egyik résztvevője - az egyetlen, aki nem tanul franciául - emlékezett vissza a francia kalandra:- Nem is tudom, hogy honnan kezdhetném ezt az egészet - sóhajtott nagyot Dúrbák Nóra, 9. a osztályos diák. - Pár héttel ezelőtt olyan élményben volt részem, amiről el sem hittem, hogy megtörténhet velem. A franciatanárommal és 13 útitárssal együtt indultunk el felfedezni a szerelem városát, Párizst. Kiskorom óta hatalmas álmom volt, hogy eljussak oda. És végre eljött az ideje! A világ legnagyobb múzeumában, a Louvre-ban szűnni nem akaró csodálatot éreztem. Láttam azokat a mezopotámiai és egyiptomi szobrokat, amelyeket eddig Horvátországban költekezők Sibenik közkedvelt úti cél fotó: Ladányi tóth lajos Egy magyar atlagtu- rista 528 eurót fizet horvátországi nyaralására. nyíregyháza. Átlagosan 528 eurót költ el horvátországi nyaralására egy magyar utazó, ha családostól indul az Adriára, ahol 8 éjszakát tölt - derül ki a Horvát Turisztikai Intézetnek a magyarok utazási szokásairól készült felméréséből. A Horvátországba utazó magyarok többsége, 59 százaléka a 30-49 év közötti korosztályból kerül ki, 64,5 százaléka egyetemi vagy főiskolai végzettségű, és 68,1 százalék 10 ezer lakosúnál nagyobb városban él. A túlnyomó többség, 56,3 százalék családdal indul nyaralni, 28,3 százalékuk kettesben. Az utazás'motivációja szerint 70,1 százalék csupán üdülni, pihenni szeretne, 44,3 százalékukat a szórakozás is vonzza, 33,3 százalék pedig új élményeket és tapasztalatokat szeret szerezni. A fürdőzés, az éttermek és cukrászdák látogatása, valamint a séta a legnépszerűbb elfoglaltságuk, de 63,3 százalék a látványosságokra is kíváncsi, 41,3 százalék felkeresi a nemzeti parkokat, 40,3 százalék pedig múzeumba is elmegy horvátországi nyaralása idején. Egy magyar átlagturista 528 eurót fizet horvátországi nyaralására, a szervezési és utazási költségeket levonva 430-at helyben költ el, a legnagyobb részt szállásra. A magyar turisták általában egyszerre hárman mennek nyaralni és 8,2 vendégéjszakát maradnak Horvátországban. Arra a kérdésre, hogy miért vonzó Horvátország, 55,9 százalék a biztonságot, 55 százalék a kedvező árakat, 54,7 százalék pedig a természet szépségeit jelölte meg az összes válaszlehetőség közül. KM Több pénz jut szúnyogirtásra BALATON. Az idén a korábbinál több pénz, 100 millió forint áll rendelkezésre a balatoni szúnyogirtásra és a térség lárvatenyésző helyeiről készült térképeinek frissítésére. Lázár János, a Balatoni Szövetség titkára elmondta, hogy ha az idei turisztikai szezonban a Balatonnál több beavatkozásra lesz szükség a csapadékos időjárás miatt, mint a korábbi években, akkor is lesz rá fedezet. A Magyar Turizmus Zrt.-vel a közelmúltban aláírt szerződés értelmében az állam a korábbi 25-35 millió forint helyett 50 millió forintot ad a feladat elvégzésére, ehhez az üdülőrégió önkormányzatai ugyanekkora összeget tesznek hozzá. KM