Kelet Magyarország, 2013. június (70. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-17 / 139. szám
2013. JÚNIUS 17.. HÉTFŐ KELET ■■■■■■■■■■■Mi Sport 11 Kontinensbajnokságon focizó főiskolások A Nyíregyházi Főiskola együttese ott lesz Almeirában, a képen látható csapat a múlt héten a szintén Európa-baj- nokságra készülő amatőr válogatottal játszott edzőmeccset fotó: tudósítónktól Június utolsó hetében a spanyolországi Almeirában rúgják majd a bőrt. LABDARÚGÁS. Ilyen még nem volt! Az Európai Egyetemi Sportszövetség 2001 óta szervezi meg az Európai Egyetemek Bajnokságát, első alkalommal még csak két sportágban volt versengés. A találkozót 20ll-ig minden évben megrendezték, legutóbb 16 sportágban, melyeken összesen 37 ország 514 egyetemének 3630 hallgatója versenyzett. . Akkor úgy döntöttek, hogy ezt követően már csak kétévente lesz ez a találkozó, idén tizenhét sportágban (asztalitenisz, bridzs, B33, evezés, futsal, golf, judo, karate, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, rögbi 7, röplabda, strandröplabda, tenisz, taekwondo és tollaslabda) vetélkednek majd a résztvevők. Elsők a sorban Ezeken a sportáganként külön rendezett találkozókon nem válogatottak, hanem egyetemek, főiskolák együttesei indulnak. Labdarúgásban az idei megmérettetés június 23-30. között Spanyolországban, Almeirában lesz, és a magyar felsőoktatási intézmények közül elsőként a Nyíregyházi Főiskola férfi labdarúgói képviselik hazánkat az ilyen kontinensversenyen. A Nyíregyházi Főiskola csapata edzőmérkőzésekkel készült a játékra, és az elutazás előtt még néhány napos edzőtáborozáson is részt vesznek a játékosok. km A küldöttség A Nyíregyházi Főiskola Almeirába utazó különítménye A csapat tagjai: Kiss Tamás, Bagi Tamás, Csordás Gergő, Tóth Zoltán, Kristóf! Sándor, Bődi Bence, Deme Attila, Hokk Ádám, Csáki Tamás, Nyíregyházi Gábor, Mészáros Balázs, Horváth Benjámin, Lakatos István, Balogh Zsolt, Csordás Balázs, Gazsi Ferenc, Nagy Krisztián, Kleibert Dávid. Harsánvl Máté. _______________________________________________________________ Edző: Kovács István. Csapatvezető: Kun Benedek. 2013. június 17. hétfő - június 19. szerda Az NB I. hatodik helyezettjei, balról: Fodor Géza, Hodász László, Nagy Balázs és Bereckl Dezső A bajnoki címekkel együtt borúra derű jött Apagyon asztalitenisz. Esztendeje ilyenkor enyhén szólva sem úgy gondolhattak vissza a mögöttük hagyott bajnoki szezonra az apagyi asztaliteniszezők, mint amelyik sikeres volt: papíron kiesett az NB I-es csapat, és ténylegesen is búcsúzott az NB II-ben, illetve az NB Ill-ban szereplő második, illetve harmadik számú alakulat. Aztán a 2012/2013-as évben sikerült helyreállítani a klub renoméját. Az NB I-es gárda végül maradhatott abban a ligában, amely rangot jelent, és ahol évek óta szerepelhet, Nagy Balázs leigazolásával pedig sikerült megerősíteni az együttest, a kvartett a középmezőnyben végzett, és ha nincs a tengernyi 10-8-as vereség, akkor a hatodik helytől is kedvezőbb pozícióban zárhatott volna. A jó szereplés az egyesület többi csapatának teljesítményére is hatással volt: az NB III-asok mindössze egyetlen pontot vesztve zártak az élen, és a megyei bajnokságot is az apagyiak egyik alakulata nyerte, úgyhogy a felállás ugyanaz, mint két éve: az NB I-től a megyei bajnokságig mind a négy osztályban van indulási joga az Apagy SE- nek. Az már a rendelkezésre álló anyagiakon is múlik, hogy ebből mennyit lovagol meg az egyesület, de tény: a bajnoki év végén most volt mire koccintani. km-bt Bajnoki végeredmények EXTRAU6A. FÉRFI. 1. Celldömölk 18 1836 2. Budaörs 18 11 5 2 27 3.Szécsénv 18 13 1 4 27 4.Pénzügyőr 18 11 2 5 24 5. Félegyházi ASI 18 7 5 6 19 6. Pécsi TE 18 3 6 9 12 7.Szeged AC 18 3 5 10 11 8.Békés 18 4 3 11 11 9. Nyírbátor 18 3 2 13 8 10. Kecskemét 18 2 1 15 5 Nfi L KfftETI CSOP1 E3UT, FÉftf t 1. Gödöllő 18 14 3 1 31 2. Cegléd 18 12 3 3 27 3. Borsod Volán 18 11 3 4 25 4. Szeged AC II 18 9 4 5 22 5. ATSK Szeged 18 9 4 5 22 6. Apagy SE 18 9 2 7 20 7. Mezőtúr 18 7 2 9 16 8.Eger * 18 5 1 12 11 9. Jászkun Volán 18 1 1 16 3 10. Pénzügyőr Ili 18 1 1 16 3 NB IL ÉSZAK-KELETI CSOPORT, FÉRFI: 1. Szécsény II 18 1836 2. Nyírbátor II 18 13 1 4 27 3. Diósgyőr 18 8 7 3 22 4. Vác II 18 9 2 7 20 5.Nyfrmada 18 8 4 6 20 6. Ózd 18 6 3 9 15 7.Tiszaúiváros 18 6 3 9 15 8. Göd 18 4 4 10 12 9. Vásárosnamény 18 4 2 12 10 10. Szerencs 182 16 2 NB III. ÉSZAK-MAGYARORSZAGI RÉGI B CSOfOgT|FjjRf 1.Apagy II 16 15 131 2.Kemecse 16 13 1 2 27 3.MEAFC 16 97 18 4. Várdal ASE 16 97 18 5. Tiszaúiváros II 16 88 16 6. Borsod Volán Ili 16 5 3 8 13 7. Pataki ASC 16 5 1 10 11 8. Arló 16 2 3 11 7 9. Holcim SC 16 1 1 14 3 Jl