Kelet Magyarország, 2013. június (70. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-15 / 138. szám

657897 2013. JUNIUS 15., SZOMBAT KELET A tornyospálcai nyugdíjasok Egerben jártak, a ’60-as években készült képet Ancsán László küldte be Id. Tősér György 1951-es fotóján négy katonatiszt látható Pusztavámon Katonák segédkeztek egy leégett üzemben Hatvanban - az 1975-ös képet Bilecz Attila küldte be Sanyi papa és unokája 1983-ban. A felvételt Szuchánszki Jánosnétól kaptuk A Vasvári Pál Gimnázium 1959-es országos futballbajnok csapata civilben Budapesten - a képet Balogh Károlytól kaptuk Murvai László és Barzó Julianna aranylakodalma 1970-ben, Tomasovszki Istvánné fotója Folyamatosan érkez­nek a képek szerkesz­tőségünkbe a családi fotóalbumból. nyíregyháza. - Továbbra is várjuk olvasóink régi fotóit! Olyan képeket kérünk Önök­től, amelyek mindannyiunk számára érdekesek lehetnek, mégpedig azért, mert me­gyénk valamely településén készültek - a (távoli) múltban. Szeretnénk a múltidézéssel, az emlékek közreadásával a mát és a jövőt ilyen mó­don is hozzákapcsolni közös történelmünkhöz. Ebből bi­zonyára nyilvánvaló, hogy a képeket (elsősorban nem képeslapokat, hanem saját felvételeket) szándékunkban áll közölni a Kelet-Magyaror- szágban. A képek küldésének többféle módja van: az egyik a postai (4400 Nyíregyháza, Pf. 25-, a borítékra, kérjük, írják rá: Régi fotó). A másik: a di­gitalizált változatot küldik el e-mailben a kelet@inform. hu címre. A harmadik: nem küldik, hanem behozzák a fotókat szerkesztőségünkbe (Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6.), és mi a képeket digita­lizáljuk, az eredetiket visz- szaküldjük tulajdonosuknak. Arra kérjük olvasóinkat, hogy ne csak a régmúlt emlékeit küldjék el, de a ’70-es, ’80-as évekből is juttassanak el hoz­zánk fotókat! km Rohodi óvodások 1984-ből Várjuk a régi fényképeket HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Kemecsén 2 szobás összkomfortos ház 2240 nm telekkel, garázzsal eladó. Ár: 3 M Ft. Tel.: 70/501- 4879, 70/570-3027, 42/359-055. _________________________________655273 Kiemelt zöldövezetben nappali plusz 3 szobás kertes,garázsos 2 fürdőszobás sorházi lakás áron alul eladó. Tel.: 06 30 625 43 84 _________________________________657946 Nyháza, Honvéd u. 175 nm családi ház akár két családnak is alkalmas, eladó. 42/461-408, 30/9583-674. 657699 Nyíregyháza kertvárosban Kinizsi Pál u. 7. alatt 3 szobás nagy ebédlős gázkonvektoros 104 nm ház 883 nm kerttel eladó. Ár: 17,5 M Ft. Tel.: 0630/459-3216. 657538 Nyíregyháza, Munkás utcán 3 szo­bás hőszigetelt családi ház parkosí­tott udvarral, garázsokkal 700 nm telken eladó. Ár: 16,9 M Ft. Tel.: 42/342-671, 30/649-1550. esssss Sóstófürdő, Maczkő u. 24 sz. alatti 56 m2-es ház eladó, vagy budapes­tire cserélhető. 30/207-2828. 649479 ALBÉRLETKÍNÁLAT Nyíregyháza, MÁV-állomás mellett 34 nm-es berendezett lakás azon­nali költözéssel kiadó. Érd.: 70/ 334-2286. 657902 ÉPÍTÉSI TELEK Nyíregyháza külterületén, rendes szép környezetbe buszmegállónál szarok telken, 3300 m2 építési tel­ket eladunk. Közmű az utcában, akár befektetés, telep hely céljából is. Ár. 2.1 M Ft/ db. Érd. 0642/ 431-478 és 0620/453-7119. 657803 Sóstóhegyen szép fekvésű 1000 nm közműves építési telek eladó. 30/606-2747. ___________657351 ÜDÜLŐ, HÉTVÉGI HÁZ Hajdúnánáson fürdőszigeten két­szobás, komfortos nyaraló eladó. Tópart. Ár:2,2MFt. 30/995-8543 ■ 655533 ÜZLET, MŰHELY, IRODA Kálvin téren 44 nm-es üzlet (Belvá­rosi Lottózó) tevékenységi körrel is eladó. Tel.: 06 30 625 43 84 657949 ÉPÍTŐANYAG Szlovák 25 kg-os cement eladó folyamatosan Nagyszálláson. Ár: 2700 Ft/q. Érd.: 0630/740-5402. 655643 GÉP, SZERSZÁM Fordító rotor rakodógépre, aluminium plató tehergépkocsira, valamint Renault 19 dizel alkatrész­nek egyben eladó. Ár: 80 E Ft/-tól. Érd. 0630/597-0430. _____657658 MTZ 550 E, 80-s motorral, 90-s évjárat, 5 év friss műszakival, eladó vagy cserélhető tovább E5/2-S fixes pótkocsi eladó. Érd.: 30/616-7456. (Ár: IMFt és 250eFt.)._____657951 RK-165, RK-185, RK-210 új fűkaszák készletről eladók. Tel: 30-349-8133 656175 rr r ALLASLEHETOSEG! A HADA Kft. felvételt hirdet tiszakanyári használtruha feldolgozó üzemébe 15 fő részére csomagoló, válogató (nő) munkakör betöltésére, (pályakezdők előnyben) Jelentkezni önéletrajzzal, a munka@hadakft.hu e-mail címen lehet. Jelentkezési határidő: 2013. június 18. Textima gyors varrógép, Textima fedőző, ipari Interlock, Csepel szabászgép, ipari terménydaráló, ipari körfűrész magszelelő gép, , eladók. Érd: 0620/514-4242 657364 JÁRMŰALKATRÉSZ Nagyon szép állapotban lévő hintó eladó. Érd.: 0620/479-0679 657921 AUTÓ Lada 1500 megkímélt állapotban idős tulajdonos garzsából 1 év műszakival eladó. Irányár: 160 E Ft. 0620/599-5618. _________655772 2003-as Renault Thalia 1.5 dízel, 5 l-es fogyasztással, friss műszaki­val, női tulajdonostól, családi okok miatt sürgősen eladó. Ár: 450 E Ft. Érd.: 0620/514-4242. 657350 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Házi tej akció ! Végre itt a nyár, újra itt a régi ár 150Ft/liter. Nagyobb mennyiségnél kedvezmény. Nagyhalász Petőfi út 7 Érd: 0630/ 471-36 9 3 657860 Hízó és étkezési napraforgó eladó. Érd.: 30/240-1557. _______657888 Kukorica eladó Nyírcsaholyban. 6000 Ft/q. Érd.: 30/851-8314. 657718 Morzsolt kukorica Nagyhalászban eladó. Tel.: 0670/619-1310. _________________________________657811 Olaszliszkán furmint bor 250 Ft/I áron, csak egyeztetett időpontban eladó. Érd.: 0620/9238-265. 654395 Szalma körbálás és kukorica eladó. Ára: 2300, 6500 Ft. Nyírparasznya. Érd.: 30/9831-747. _______657726 ÁLLAT Eladó 3,5 kg-s magyar, fehér, pecsenye kacsák, ingyenes szállítással. Érd.: 30/539-4246. 657743 Egy hetes magyar tarka üsző borjú eladó. Érd.06 20/571-27 3 4 657785 Egy 2 hetes magyar tarka bika borjú eladó. Érd. 0630/429-6603. 657862 Előnevelt és napos csirke eladó. Érd.: 0630/302-4710. 657887 Eladó egy 3 hónapos magyar-tarka üszőborjú. Érd: 0620/3530-996 _________________________________657810 Eladó 14 hetes gyönyörű moszkvai őr kiskutyák, törzskönyv, chip, 3x oltva, Érd.: 0630/9588-270. 657175 Előnevelt kacsa, csirke, liba, _ pulyka eladó Ramocsaházán. Érd.: 20/556-8942. ___________657890 Előnevelt 4 hetes hirdő és red- mastre csirke eladó. Érd. Barkóczi Imre Kisvárda Pacsirta 35. Tel. :0630/9259-441. 657808 Fiatal tyúkok és kakasok eladók. Érd.: 0645/410-360 és 0670/ 335-7817 657917 Holstein frize bika borjuk eladók. Érd. 0620/490-3991.______657876 Kiscicák eladók. Ár: lOOFt. Érd.: 30/442-0274. ___________657740 Közel ellős magyar tarka tehén 7 mázsás, és egy 4 mázsa magyar tarka bika borjú eladó. Érd. 0670/ 322-7581.______________657772 Napos csibe, kacsa, gigant pulyka, gyöngyi eladó. Érd.: 52/458-025 v. 30/9587-309. ( Ez a mobilszám a jó ). _____________________________657812 Sertés, fehér hízók valamint heréit kan eladók. Érd.: 06202682515 _____________________653066 Tíz hónapos kendermagos tojótyúkok eladók. Érd. 0620/774- 6821. _________________657840 Újfehértón július elejéig kapható napos és 1-2 hetes fehér magyar kacsa, fehér és szürke liba. érd: 06309116206, www.sugajanos.freewb.hu Választási malac eladó. Érdeklődni Máriapócs. Tel: 0620/413-8840 657595 Vörös tojó hibridek, 700Ft/ db ártól eladók. Érd.: 30/333-8954. 657837 1 hetes magyar tarka bika borjú eladó. Érd.: 70/387-0394. 657634 2 db. választott limuzin üsző borjú eladó. Érd. 0620/331-5443. 657931 2 db. 2x fialt koca, üresen eladó. Érd. 0630/9554-359.______657896 40 db fiatal birka, 1 db lő stráffal, 2 db hajtó kutya eladó. Érd.: 30/ 432-7063.______________657919 5 éves, szép deres kanca eladó. Érd.: 0620/479-0679 657932 8 db malac eladó Nagycserkeszen. Érd: 0620/345-2132 657814 Alte ratfA lap «Maii Sissy. Körülbelül 7 éves keverék szuka kutyus. aki Nyíregyházáról került Állatotthonunkba. Kedves, barátságos, jó ielzö tulajdonsá­gokkal rendelkező kutya. Kis termete miatt lakásban Is tartható. Jákob: Körülbelül 4 éves keverék kan kutyus. aki Ibrányból került Állatotthonunk­ba. Nyugodt természetű, barátságos kutya, aki 2013. 06.15-töl örökbe fogadható. 8 db 9 hetes malac eladó. Érd.: 20/311-4220. 657863 MUNKAHELYET KÍNÁL NÖVÉNY Vöröskáposzta palánt és csíkos napraforgó eladó! Érd.:06-20-98- 18-185 ________________657813 EGYÉB KERESÉS Tranzlt-Ker zRt. nagy körbálás szalmát vásárol Hajdúnánás tér­ségéből. Érd.:06 30 638 78 38. 657649 Tranzit-Kor zRt. nagy és kis bálás szalmát vásárol Fehérgyarmat tér­ségéből ár megjelöléssel. Érd.:06 30 638 78 40. ______ _______657628 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT Dohányboltok részére is vállaljuk kávé-és italautomaták kihelyzését (üzemeltetését,bérbeadását). Mobil Café Kft Kávéautomata Szaküzlet és Saeco márkaszerviz. Tel.: 06 30 949 24 52 657944 Márkaszerviz legalább 5 éves gyakorlattal rendelkező munkatársat keres. Jelige: Megbízható Angol nyelvtudással rendelkező mezőgazdasági dolgozókat keresünk Dániába. Jelentkezni önéletrajzzal: adri- enn.paloczy@andreasagro.com 655932 Bútorasztalos-ipari végzettséggel éjjeli őrt keresünk. Érdeklődni lehet: 30/935-6519 Azonnali kezdés, ingyenes képzés, versenyképes fizetés! Ha Ön kiválóan kommunikál, és hosszú távú, biztos, irodai munkát keres, csatlakozzon a NaturComfort Kft. telefonos értékesítő csapatához! Érje el legjobbjaink nettó 130- 140.000 Ft-os fizetését alkal­mazotti jogviszonyban! Hívjon most! 20/913-0684 www.naturcomfort.hu 657325 Kútfúrás, kútjavítás, kompresszoro­zás. Ciropulosz. 30/3200-634, 20/6615-629, 42/804-821. 655805 Palatető? Egy költségkímélő és időtálló megoldást kínálunk felújí­tására. Bontás nélkül! Villas Color bitumenes zsindellyel. Többféle színválaszték, új mediterrán mintá­zat. Hívjon bizalommal, ingyenes felmérésért az ország egész terüle- téről. T.: 06-30/488-7127. 651645 Redőny, reluxa, szalagfüggöny, harmonikaajtó. Küszöbborí­tás. Műa. és fa nyílászárók. Gurtnicsere. DRISZKU ZSOLT. 42/492-090,30/522-2170. 652999 Építőipari Fővállalkozói Kft. irodaházunk, dohánytrafikjaink építéséhez kőműves,gépész, vil­lamos, lakatos, festő,kartonozó alvállalkozókat keres azonnal kezdhető munkaterületekre! 2 hetes fizetés! Éves, folyamatos munkavégzésre! Kormos Péter, projektvezető Tel: 30/ 422-1765 Fegyvervizsgával, érvényes orvosi és pszichológiai vizsgával biz­tonsági őrt keresek Záhony tér- ségére.Jelentkezés email-ban: fegyverzoli@freemail.hu 657576 Ä2 apróhirdetések folytatódnak a 15. oldalon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom