Kelet Magyarország, 2013. június (70. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-10 / 133. szám
2013. JÚNIUS 10-HÉTFŐ KELET Sport 11 Meccsszerelésben fürödtek a Balatonban El sem akart utazni, mégis bajnokként tért haza Fonyódligetről a Vasvári-gimnázium lány futballcsapata. labdarúgás. Úgy volt, hogy el sem utazik a fonyódligeti országos diákolimpia döntőre a nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium VI. korcsoportos lány labdarúgócsapata. Az együttest sújtó létszámgondok miatt csak a minimális hat játékos állt rendelkezésre a keresztpályán rendezett az 5+l-es viadalon. Aztán csak vállalták a megmérettetést, és milyen jól tették! A technikai értekezleten a riválisok képviselői még megmosolyogták a nyíregyháziakat, hogy csere nélkül akarják lejátszani mind a hét mérkőzést. Ehhez képest a Szombathely elleni döntőben már valamennyi csapat a remekül játszó és időnként hősiesen küzdő szabolcsi lányoknak szurkolt. Szó se róla, megérte a gyűrődés. Ural Blanka döntött A finálét - az eseménysorozat közben nem kevesebb, mint tizennyolc gólt szerző - Urai Bianka találatával nyerte meg i-0-ra a vasváris csapat - visz- szavágva a csoportmérkőzések során elszenvedett vereségért. A végső győztes szabolcsiak emlékezetes ünneplést csaptak: a lefújást követően jöhetett az önfeledt fürdőzés, pancsolás, méghozzá teljes szerelésben, a közeli Balatonban. Mint ismert, a nyíregyházi iskola történetében a fiú csapatok jó néhány bajnoki címet szereztek már az országos finálékban, most megszületett az első lánysiker is. Most jó női focistának lenni... KM & http://www.szon.hu Sport. További sport SffíKS híreket olvashat portá- EfjfCíi, lünkön. VI. korcsoportos diákolimpia Lányok, Fonyódliget Csoportmérkőzések: Nyíregyházi Vasvári-Szombathelyi Nagy Lajos 2-3, -Egri Kereskedelmi 18-0, -Szekszárdi Szent László 4-1, -Tatai Eötvös 5-1. Negyeddöntő: Nyíregyházi Vasvári-Székesfehérvári Tóparti 2-2 (hétméteresekkel: 7-6). Elődöntő: Nyíregyházi Vasvári-Salgótarjáni Madách 4-1. Döntő: Nyíregyházi Vasvári-Szombathelyi Nagy Lajos 1-0. Végeredmény: 1. Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium (Preg Nikolett, Sós Noémi, Tóth Cintla, Mertus Blanka, Urai Blanka és Kocsis Dalma. Testnevelő: Pók István, egyesületi edző: Kósa János). Különdíjas: Preg Nikolett (a diákolimpiái döntő legjobb kapusa). A Vasvári-gimnázium történetében először nyert országos döntőt lány futballcsapat fotó: tudósítónktól Csapatmez ajándékba a szakolyi gondozottaknak KOSÁRLABDA. A szakolyi Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Ápoló-Gondozó Otthon dolgozói és lakói nagy szeretettel fogadták a Marso- Nyíregyháza Kosárlabda Klub csapatának tagjait (Siska János csapatkapitányt, Kósa Tamást, Molnár Marcellt, Makrai László ügyvezetőt és Mészáros Miklós masszőrt) az otthon családi napján. A finom és bőséges ebéd után találkoztak az otthon lakóival, akik a csapat több hazai mérkőzésén is megjelentek és szurkoltak. A gondozottaknak a csapat hivatalos mezeivel is kedveskedtek a kosarasok. km Az otthon lakói közös csapatképen a kosárlabdaklubot képviselőkkel FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Két ezüstérem mellett értékes helyezések cselgáncs. Rekordlétszámú mezőny lépett tatamira a diákolimpia-döntőben - Baján. Megyénket a vásárosnaményi Judo Klub reménységei képviselték: a 2003-ban születettek között Vaska Fanni (nagyvarsányi református általános iskola, 27 kg) és Insticei Réka (csarodai Közös Általános Iskola, +45 kg) egyaránt ezüstérmet szerzett. Kakuk Eszter (vásárosnaményi Eötvös Ált. Isk., -50 kg) a 2001-ben születettek között lett harmadik. Matyi Éva (2001, +50 kg, vásárosnaményi Eötvös) negyedikként zárt. Nagy Szabolcs (2001, Eötvös, -49 kg), Fekete Martin (2003, Eötvös, 39 kg) ötödikként fejezte be a küzdelmeket. km Játékos versennyel zárták a gyerekek a programot kosárlabda. Az első és második osztályosokat megcélzó Dobd a kosárba! program tanévzáró rendezvényét tartották a Bujtosi Szabadidő Csarnokban. A projekthez csatlakozó 14 megyebeli iskola közül 12 képviseltette magát, így közel 200 gyerek végezte a játékos sportverseny feladatait, amelynek középpontjában persze a kosárlabda állt. A bemelegítést Mohácsi Máté, a Marso-NYKK élvonalbeli férficsapatának játékosa vezényelte, és ő volt az, aki bemutatta az egyes feladatokat a kicsiknek. A megyei kosárlabda-szövetség jóvoltából valamennyi, a programban részt vett gyermek és felkészítő aranyérmet vehetett át az esemény zárásaként. KM Mohácsi Máté tartotta a bemelegítést és mutatta be a feladatokat FOTÓ: BODNÁR TIBOR 2013. június 10, hétfő - június 12. szerda Sissy tehéntúró ► félzsíros ► 250 g ► 756 Ft/kg Friss. Olcsó. Jó Sárgarépa ► I. osztály ► zacskós ► 1 kg TV paprika ► I. osztály > dobozos ► 350 g ► 683 Ft/kg Aranykosár tészták ► 4 tojásos ► fodros nagykocka, tarhonya, orsó, szarvacska, spagetti, makaróni ► 500 g ^ ► 318 Ft/kg C~TT Sissy tejföl PÜEEU ► 20% zsírtar kterm.h^ ► 450 g — ► 464 Ft/kg Dárdás Uzsonnasonka ► 800 g ► 874 Ft/kg JZSONNA ;CNKA Ws a PENNY TERMÉKEK-HAL OLCSÓBBAN! AKAR Részletek üzleteinkben. Wippy konyhai papírtörlő ► 3 rétegű ► 2 tekercs ► 11,5 méter/tekercs ► 90 Ft/tekercs ► 7,8 Ft/méter Domestos fertőtlenítőszer ► Pine Fresh, Citrus Fresh ► 750 ml ► 532 Ft/liter _ Quick Milk szívószál csokis, vanília ízű, eper ízű 5 x 6 g Zöldségeskert csemege uborka ► 6-9 cm ► töltő tömeg: 350 g ► 483 Ft/kg A fertőtlenítőszert biztonságosan alkalmazza! Használat előtt mindig olvassa el a feliratot (címkét) és a használati útmutatót! Renny trvenyes: 2013. junius 10. hétfő es június 12. szerda között minden Penny Market üzletben, az ország 192 pontján. *Az ar a 2013. junius 6-at megelőző Penny Market fogyasztói ár. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkeresd menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! www.penny.hu Friss. Olcsó. Jó. i i *