Kelet Magyarország, 2013. április (70. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-03 / 77. szám

2013. ÁPRILIS 3.. SZERDA 4 Hazai tájakon Jobbik-sajtótájékoztató Apáti: „becsületesen végzem a munkámat” Mély fekvés, növekvő gond NYfREGYHÁZA. - Nem magya­rázkodni szeretnék, csupán magyarázatot fűzni a képvi­selői költségtérítések témájá­ban megjelent sajtóhírekhez - kezdte Apáti István ország- gyűlési képviselő, majd ki­fejtette: amíg 2002 és 2006 között „bemondásra” ve(het)- tek fel adózatlan milliókat költségtérítés címén a kép­viselők, ma szigorú törvényi szabályozás szerint zajló, adó­köteles forintokról van szó.- A költségtérítés két részből áll, az egyik a lakhatási támo­gatás, a másik a választókerü­leti pótlék. A sajtóban megje­lent, a nevem mellett szereplő 26,7 millió forint három évre vonatkozó, bruttó összeg, ami ebben a formában töké­letesen alkalmas a hangulat- keltésre és a megtévesztésre. NYÍRTELEK. Több évtizede előfizetője a Kelet-Magyaror- szágnak a nyírteleki Chrenkó István. Gyakran mond róla véleményt is, hiszen az első oldaltól az utolsó lapig elol­vassa az újságot. Mindemel­lett szívesen fogad minden olyan pluszszolgáltatást, amit a Kelet-Magyarország előfize­tői kapnak.- Nagyon jónak tartom a Hűségkártya bevezetését is. Igaz, eddig nem gyakran él­tem a lehetőséggel, de a vásár­lásokkor jól jött az a néhány A tényleges költségtérítésem minden forintjával el tudok számolni a választópolgárok­nak, a lelkiismeretemnek és a NAV-nak is. Mátészalka igen távol esik a fővárostól, ahol lakást tartok fenn, bizottsági alelnök vagyok, és járom a választókerületet.- Elkötelezetten és becsü­letesen végzem a munkám. Hasonló helytállást és kiállást várnának el a választók min­den parlamenti szereplőtől, ehelyett azt látjuk, hogy so­kan továbbra is visszaélnek a kiskapukkal, például köz­pénzen, megyei vagy pol­gármesteri szolgálati autóval utaznak, de felmarkolják a költségtérítést is, vagy éppen különböző jogcímeken jutnak további százezrekhez havon­ta! KM-PI százalék kedvezmény is. Kü­lönösen az autóalkatrészek, építőipari termékek, informa­tikai eszközök vételénél tud­tam spórolni. Már megkaptuk a 2013-as kártyát is.- Most úgy gondoltam, az idén még jobban kihasználom a kedvezményeket, hisz ma­napság minden fillér számít. Figyelem a lapban megjelent hirdetéseket, cikkeket, az ehhez kapcsolódó akciókat. Úgy vélem, érdemes hűséges­nek lenni! - tette még hozzá Chrenkó István. km A vízügy gondoskodik a belvízmentesítő szi­vattyútelepek zavarta­lan működéséről. NYÍREGYHÁZA. A belvízhely- zetet illetően az elmúlt na­pokban jelentős változás következett be. Egyre nőtt az elöntött terület nagysága, amely jelenleg meghaladja a 15 000 hektárt. Távolítják az uszadékot- Működési területünkön a Nyírségben az Érpatak és a Simai-főfolyás völgyében, valamint a Tisza-Túr-Szamos közben I. fokú, Felső-Szabolcs alsó és középső öblözetében, és a Szamos-Kraszna közben II. fokú a készültség - számolt be a helyzetről Bodnár Gáspár, a Fetivízig vezetője. - Igaz­gatóságunkon 9 szivattyúte­lep üzemel, az elmúlt napon több mint 1,5 millió köbméter belvizet emeltek a főbefo­gadókba. Munkatársaink vízkormányzást végeznek, folyamatosan távolítják el az uszadékot a zsilipek, átere­szek környezetéből, valamint a szivattyútelepek rávezető csatornáiból - fűzte hozzá az igazgató. A Nyírségi és a Felsőszabolcsi Vízgazdálko­dási Társulat II. fokú készült­séget tart fenn. Nyíregyháza I. fokú, Búj és Nagyecsed II. A gazdák w 4 nem tudják, mikor tud­nak rámenni a földekre. JAKABFERENC fokú készültség keretében végzi a területek belvízmen­tesítését. Kilátástalan helyzetben- Felső-Szabolcsban a mélyeb­ben fekvő területek már jócs­kán belvizesek - ad gyorsfény­képet megyénk legmélyebben fekvő területeiről Jakab Fe­renc. A demecseri gazda sze­rint a környék szántóföldjein, ahol már mindenütt csülog a talajfelszín, meglehetősen kilátástalannak látszik a hely­zet, a gazdák nem tudják, mi­kor tudnak a sártengerré vált dűlőutakon gépekkel mozog­ni, s főként munkát végezni a földjeiken. - Akár egy-két hétbe is beletelhet, míg meg tudjuk kezdeni az eddig el­maradt tápanyag-utánpótlá­si, vetés-előkészítési mun­kákat. Fokozza a gondokat, hogy az ugyancsak belvizes, sáros gyümölcsösökből még sokfelé nem sikerült kitolni a lemetszett gallytömeget, s amíg ezen nem lehet változ­tatni, a lemosó permetezést sem tudjuk elvégezni, ami- Kedden a Tisza és mellékfolyói felső szakaszán bekövetkezett a tetőzés, a Fetikövfzig működési területén azonban áradás volt tapasztalható. A Tisza felső szakasza apad, Tivadar­tól lejjebb árad, Vásárosnamény és Zsurk, valamint Szabolcsveresmart és Gávavencsellő között I. fokú árvíz­védelmi készültség van érvényben. A Túr a hazai szakaszán végig árad, itt is I. fokú a készültség. A Kraszna a romániai szakaszán kedden reggel te­tőzött, a teljes hazai szakaszon II. fokú a készültség, áradás tapasztalható. A veszélybe sodorhatja a későb­bi növényvédelem sikerét, de az idei termelés gazdaságos­ságát a ráfordítások növeke­désével mindenképp - utalt az akár láncreakciószerűen bekövetkező problémákra Ja­kab Ferenc. km-gb működési területünkön összesen 270 kilométer védvonal mentén tartunk I. fokú árvízvédelmi készültséget, 63 kilométeren II. fokú készültség van érvényben, a védvonalainkon beavat­kozást igénylő árvízi jelenséget nem észleltünk. Munkatársaink folyamatos figyelőszolgálatot tartanak - tájékoz­tatott Bodnár Gáspár igazgató, és hoz­zátette: az OMSZ előrejelzése szerint a következő három napban újabb 20 mm körüli csapadékra lehet számítani, melynek hatására folyóinkon vízszint- emelkedés várható. Nyírteleki előfizetőnk hű a Hűségkártyához Apadásra ráadásként áradás HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Sóstófürdő, Maczkó u. 24 sz. alatti 56 m2-es ház eladó, vagy budapes­tire cserélhető. 30/207-2828. 633063 ALBÉRLETKÍNÁLAT Nyíregyháza, Család utcán 1 szo­bás lakás hosszú távra kiadó. 1 havi kaució szükséges. Ár: 30 E Ft/hó. Tel.: 0630/335-0348. 634665 GÉP, SZERSZÁM MTZ 50-es és 550 E eladók. Ár: 500 E Ft-tól. Érd.: 0630/616-7456 (Gégény). ________________634724 MTZ-52-80-82 nagyfülkések, 52- es kisfülkés, emelovilla, 1000 l-es szántóföldi permetező, 211-es Ika­rus busz 38 személyes eladó. 20/ 9436-466.______________ 634695 SPC-6 szemenkénti vetőgép, szezonra felkészítve eladó. Tel.:06204447029 634017 AUTÓ flHH Készpénzes autófelvásárlás napi legmagasabb áron, akár hitellel ter­helt autóra, kishaszonjárműre is. Tel: 20/9729-112, 20/938-3151. _____________________________________631582 Opel Astra G 1,6-s, 1999-s évjárat, ezüstmetál, 5 ajtós, klímával eladó. Fix ár: 450eFt. Érd.: 20/972-9112. 634623 JÁRMŰKERESÉS A Rodí Autó Kft. törött, totálkáros, ép autót vásárol 200EFt-ig. Szállí­tás megoldható. 0620/250-8061. 631691 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Csöves kukoricát vásárolunk ter­melőktől folyamatosan, minimum 2 tonnától. Érd.: 0630/2210-247. Barna szép tollazatú tojótyúk 550 Ft/ db, fehér nagytestű kakas 1500 Ft/ db. Fehér kukoricás vágnivalő csirke 1.6-2.5 kg-ig 480 Ft/ kg áron kapható Nyíregyháza, Szabadságbokor 1/a. Érd. 0630/ 755-2579. ______________634644 Baromfi napos-előnevelt csirke (kettőshasznú) vakcinázva eladó, előjegyezhető. 70/604-7626. _____________________________________634081 Egészséges, minőségi, oltott magyar baromfi napos és előnevelt több fajtából eladó. Érd.: Nyháza 20/455-2422, 42/491-043. 634576 Előnevelt csirke (Master) folyamato­san kapható. Sóstóhegy 30/965­5561. ___________ 634641 Eladó vörös tojójércék ingyenes házhoz szállítással. Érd.: 30/539- 4246. ________________ 634728 Hízó és választási malacok eladók Nyírgyulajban. Érd.: 20/954-1265. 634328 Hízó sertések eladók és 15 - 30 kg között malac Komoróban. Érd.: 30/ 538-3000. ______________634682 Kitűnő napos-előnevelt csibe vegyes őshonos, magyar sárga, kendermagos, csupasznyakú fehér és piros hús oltva. Nyíregyháza, Kéz u. 38. Halindáné keltetős. 42/460- 126, 20/352-0466. _______634722 Malac eladó. Érd. 0630/678­Perzselt sertés egész évben, nagyobb tételben Is eladó, Nyírbátorban! Tel.:06303715325 _____________________________________634038 Piros továbbtartásra és vágnivalő csirke folyamatosan kapható. Nyír­egyháza, Tiszavasvári út, Benkőbo- kor. 7-17 óráig. 20/9436-466. 634692 I ------------------------------------------­Tarka előnevelt csirke folyamatosan eladó és előjegyezhető március 25., I április 3., április 30. Vezséné, Bak- I talórántháza. Tel.: 0630/347- [ 7018. __________________633545 I Tyúkvásár 500 Ft/ db. Nyíregyháza I Mandabokor, 04.05-én péntek 08- 16 óráig. Érd. 0620/9739-199. _____________________________________634676 Tyúkvásár! Barna, fiatal, jó tollazatú tojótyúkok 420 Ft/db. Nyíregyháza- Vargabokor. Tel.: 0620/9370-200. _____________________________________634661 1 db 1 hetes magyar tarka üszőborjú eladó. Érd.: 0630/311- 6591. ________________ 634053 6 éves magyar hasas kanca ló,április közepén ellik,hasas kecskék és ldb alpesi bak j eladó.06306390703 _______634690 I ■■MHMi Alma-, körtecefre eladó. Tel.: 0630/9655-561. ___________634638 Csillagfürt vajai lapos szemű eladó. Ár: 12 E Ft/q. Érd.: 0620/2219- 729. ________________ 634583 Folyton termő málnatő kapható. Érd.:06 42/286 147 _______633917 Fémzárolt vetőburgonya (Desiree) 50 szemes és 30 kg-os kiszerelés- ben eladó. 30/242-5602 631345 Kisbálás lucerna, tavaszi árpa és zab eladó. Érd. 0630/9155-746. _____________________________________634577 Milotai diófa csemete 1,5-2 m magas eladó. Tel.: 44/350-534. _____________________________________633771 Vetőburgonya, cékla eladó. Érd. 0620/474-1662. _________634461 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT Redőny, reluxa, szalagfüggöny, harmonikaajtó.Küszöbborí­tás.Műa. és fa nyílászárók. Gurtnicsere. DRISZKU ZSOLT. 42/492-090,30/522-2170. 633000 9436. 634086 VHS kazetta ÁTÍRÁSA mentése DVD;re diszkréció garanciával. ÉVA FOTÓ Nyíregyháza, Vay Á. krt. 1. 634517 Műanyag és fa nyílászárók, redőny, reluxa, szalagfüggöny. Lukács-Ablak Kft. Nyíregyháza-Oros Tel.: 42/595-611, 06-20/9550-650; MUNKAHELYET KÍNÁL Szi-Zo sportszer, Szabolcs-Szatmár- Bereg megye vezető sportszerkereskedése keres nyíregyházi üzletébe munkatársat. Elvárásaink: • minimum érettségi • önálló munkavégzés ■ kereskedelmi végzettség • kereskedelemben szerzett gyakorlat • sportban való jártasság • gyakorlat számítógépes felhasználásban • „B" kát. jogosítvány (saját gk.) ■ nyíregyházi vagy közvetlen környékbeli Ajánlatunk • versenyképes jövedelem • jó munkakörülmények • csapatmunka Jelentkezni: kézzel írott és fényképpel ellátott önéletrajzzal: SZI-ZO sportszer 4400 Nyíregyháza, Síp utca 1B. Jelentkezési határidő: 2013-04-03 Autóvillamossági szerelőt vagy autószerelőt elektromos vénával felveszek. Érd.: 0620/9265-157. 632672 T/ cAÍ* \Í>C NEW YORKBAN ÉTTEREM SZAKÁCSOT KERES 8 30/377-11-44 Élelmiszer üzletbe szakképzett és gyakorlattal rendelkező élelmiszer eladó-pénztárost keresek.Jelent- kezni személyesen önéletrajzzal az alábbi címen: Nyíregyháza, Ószőlő U. 77 . 634231 Tisztelt Fogyasztóink! A NYÍRSÉGVÍZ ZRT. munkatársai a társaság demecseri alköz- pontjának területén ivóvízvezeték - hálózatmosatási és kar- bantartási munkálatokat végeznek az alábbi településeken és napokon este 22:00 óra és reggel 05:00 óra között: Demecser, Nyírtass, Nyfrbogdány: április 02. - április 08. Kék.Berkesz: április 09.-április 12. Gégény: április 15.-április 18. Székely: április 22.-április 24. A mosatási és karbantartási munkálatok ideje alatt időszakos ivóvízhiányra, nyomáscsökkenésre és a víz zavarosodására lehet számítani, amely azonban az egészségre nem ártalmas. Szives türelmüket és megértésüket előre is köszönjük. Tisztelettel: NYÍRSÉGVÍZ ZRT ^ ............... .........^ KARAKTER 95 Kft. felvesz gyakor­lattal rendelkező villanyszerelő, kőműves, asztalos, festő, víz-, gáz- , fűtés szerelő szakmunkásokat és segédmunkásokat. Jelentkezni lehet személyesen: Nyíregyháza - Rozsrétszőló, Tulipán köz 4. 634701 usztriai ^Szezonális Jellet szakmunkák, __segédmunkák! el vagy hosszabb távonI 1>ÍHW Rakamazl húsboltba eladót felve­szünk. Szakképzettség előny. Érd.: 0630/5394-980. _________634594 MUNKAHELYET KERES Önállóan dolgozni tudó klíma szerelőt, illetve brigádot felveszek. 0630/257-0474 _________631799 OKTATÁST VÁLLAL ANGOL vizsga-előkészítő indul 5- én! 40ó/24.900Ft London Nyelviskola 30/9116567 nysz916- 2008 __________________633286 Április 6-án Indul az emelőgépkezelő, targoncavezető tanfolyamunk. (42) 504-642,15- 0001-07, www.tuzmegelozes.hu 634675 Áprilisban eszperantó képzés indul cs, p.: 16.45-19.45. Big Ben Nyelviskola, 42/400-813. Nysz: 01090-2009 ___________________________________632612 Közbeszerzési referens képzés indult csatlakozzon Nysz:09010805 www.bodiakft.hu Tel:30/2839911 _______________________634521 NÉMET kezdőindul6án40ő/ 24.900Ft London Nyelviskola 30/ 9116567,42/400-412 nysz916­634736 Szoftverüzemeltető és Webmester Informatikai rendszergazda emelt szintű OKJ képzés indul péntek délutánonként, március 29-től Nyíregyházán, www.rutlnsoft.hu/ tanfolyam, 42/500-515, Fnysz: 15-0264-05, FAT: AL-0170 630577 KÖZLEMÉNY Bentlakásos Idősek otthona azon­nali költözéssel lakóit keresi. Tel.: 42/465-180, 20/275-4840. 627973 VEGYES Akác, alma, tölgy tűzifa eladó 1400 Ft-tól kiszállítással. Tel.: 70/271- 07 36. 631234 Akciós tűzifa tavaszra tölgy bükk m- es kamion tételben házhoz szállítva 1490 Ft/q. Egy kamion 240q két­felé is lepakolható. 30/827-2357 629539 Azonnali kiszállítással rendeljen kalodás fát. Cser,tölgy,bükk 11500, akác 12500. 20/572-2807 631900 Fakivágást, darabolást, nem dönthető veszélyes fák vágását vál- lalom. 06-20-9983-598 631563 Tollát, tolihagyatékát megveszem, hétvégén is. Tel.: 0620/311-8137. 634041 Női fodrász otthonában elkészíti frizuráját. Idős néniknek otthonban is. Hívjon bizalommal. Tel.: 30/906-2080 210478

Next

/
Oldalképek
Tartalom