Kelet Magyarország, 2013. április (70. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-20 / 92. szám
6381% ____________ ^ ____________________ &39508 _ . h 37GSH 2013. ÁPRILIS 20.. SZOMBAT 6 Pályázat KELET Szakaszhatárhoz érkező európai uniós pályázatok nyíregyháza. Az év közepéig befejeződik a 2007-2013 közötti európai uniós fejlesztési ciklushoz kötődő pályázatok meghirdetése. Az idén 140 milliárd forint értékben hirdetnek meg pályázatokat, de júliustól új kiírás csak az időközben fel nem használt, úgynevezett „visszahulló” források elosztására várható. A teljes ciklusra elkölthető 8200 milliárd forintos keret 97-98 százalékára már meghirdették a pályázatokat, 90 százalékát oda is ítélték. A kifizetések összegét az idén a tavalyi másfélszeresére, 1043 milliárd forintról 1500 milliárd forintra kell növelni, hogy a teljes keretet a határidőig le lehessen hívni. Magyarország az Európai Unió összbüdzséjének csökkenése ellenére olyan megállapodást tudott kötni, amelynek eredményeként a támogatás egy lakosra számított összege a korábbi 660 ezerről 712 ezer forintra nő. Az uniós és a hazai gazdaságpolitikai célok érdemi támogatására akkor van lehetőség, ha az ország a forrásokat koncentráltan használja fel, ezért a keretösszeg 60 százalékát gazdaságfejlesztésre, 40 százalékát ágazati fejlesztésre különítik el. A konstrukciókról, az operatív programok alapjairól májusban konzultációs folyamat kezdődik a kormány, továbbá a pályázatokban érintettek részvételével. KM Pécs volt Európa Kulturális Fővárosa - az uniós forrásnak köszönhetően ÍS FOTÓ: LADÁNYI TÓTH LAJOS Ismét lehet jelentkezni az ócsai lakóparkba NYfREGYHÁZA. Módosított pályázati feltételekkel ismét lehet pályázni az ócsai szociális és családiház-építési programban való részvételre. A pályázati adatlap és a részletes információk a www.ocsalakaspalyazat. hu honlapon találhatók. A pályázatkezeléssel kapcsolatos feladatokat a korábbiakhoz hasonlóan a Magyar Máltai Szeretetszolgálat látja el. km VÁLLALKOZÓI MIKROHITELEK ^ Kezdő és működő vállalkozásoknak • IfeJ >Uj Széchenyi Hitel, max hitelösszeg 10 M Ft, 10 év futamidő, 6,5% kamat • Országos Mikrohitel: max hitelösszeg 7 M Ft, 8 év futamidő, 4,9% kamat 1MFB Kisvállalkozó Hitel, max hitelösszeg 50 M Ft. 15 év futamidő, 3 havi EURIBOR+ 5% kamat » 42/502-131, 502-121, www.primomvk.hu SZÉCHENYI TERV SZÉCHENYI TERV Képzés vállalkozás hatékony működtetésére és vezetők, munkavállalók hatékony munkavégzésére A TÁMOP 2.1.3 A-12/1-2012-0745 azonosító számú projekt keretében a Top Tanoda Oktató és Tanácsadó Kft. sikeres programot valósított meg 2012. november és 2013. február között. A tervezet célja, hogy a Top Tanoda Kft. alkalmazottjai elsajátítsák ‘ azokat az elengedhetetlen ismereteket és kompetenciákat, melyeket a mindennapi munkájuk során kamatoztathatnak és a jövőben tovább fejleszthetnek. A közösség zsarolyáni tere Ünnepélyes keretek között adtak át az Integrált Közösségi és Szolgáltató Teret. zsarolyán. Pénteken ünnepélyes keretek között Integrált Közösségi és Szolgáltató Teret adtak át Zsarolyánban. Az eseményen jelen volt dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő, Fehérgyarmat polgár- mestere is. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál elnyert pályázat lehetőséget adott a meglévő épület külső, belső felújítására, hőszigetelésére, fűtéskorszerűsítésére, nyílászárók cseréjére, a vizesblokk felújítására, parkolók építésére, és az épület akadálymentesítésére. Van Szatmárban egy falu...- Lehetőséget kaptunk 68 négyzetméteres bővítésre, ennek keretében babakocsi- és kerékpártároló épült, és az elképzelés szerint egy nyitott tér is, ahol lebonyolítható a szabadtéri rendezvények egy része - mondta el beszédében Bessenyei Béla, Zsarolyán polgármestere. A helyi IKSZT működésének lényege, hogy az eddig külön működő szolgáltatások egy helyen, közösen, egymást segítve legyenek elérhetők a lakóhelyen.- Az intézménynek köszönhetően egy helyen lesz a Dr. Tilki Attila és Bessenyei Béla az ünnepélyes szalagátvágásnál FOTÓ: SZÉLES SZABOLCS könyvtár, a művelődési ház, az ifjúsági klub, a helyi civil szervezetek, itt lehet majd állást kínálni vagy keresni, képzéseket tartani, hivatalos ügyeket elektronikus úton intézni, pályázati tanácsokat kérni és kapni.- Ez a hely többek között azoké, akik napi ügyintézésüket összekötve szívesen töltik idejüket kellemesen, mások társaságában.- Egy település életében is fontos, hogy az emberek minél többet töltsék idejüket közösségben. A megújult épületet élettel kell megtöltenünk, érezniük kell a település lakóinak, hogy a megvalósult lehetőségek nekik, értük szólnak. Az átadási ceremónia előtt megkérte az önkormányzati vezető a jelenlévőket, hogy vigyék hírül környezetükben: „Van Szatmárban egy 430 fős kis falu, ahol összefogással még mindig megvalósíthatók a kitűzött célok”. km § O' VO SZÉCHENYI TERV w SAJTÓKÖZLEMÉNY Uniós támogatásból valósult meg a „Munkahelyi képzések támogatása mikro- és kisvállalkozások részére” című projekt (TÁMOP 2.1.3.a-12/1 -2012-0825) a MÁJER Kft-nél. 2012.11.19. A MÁJER Kft. 8.957.892 forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert a „Munkahelyi képzések támogatása mikro- és kisvállalkozások részére” című felhívás alapján az Új Széchenyi Terv keretében. A magas színvonalú, új generációs technológiával rendelkező eszközök használatával megvalósult képzés a vállalkozás saját dolgozóinak továbbképzését biztosította. A Nyíregyháza, Géza u. 47. sz. székhelyű Májer Kft. elsősorban építőipari tevékenységgel szolgálja ki ügyfelei folyamatosan növekvő igényeit. Cégünk Nyíregyházán egyre népszerűbbé és keresetté vált. amely lehetőséget adott arra, hogy több szakmai tanfolyamot is indítsunk, így a piaci pozíció hosszú távú fenntarthatósága és a versenyképesség növelése céljából elengedhetetlenné vált a munkavégzésre, illetve oktatásra alkalmas eszközökkel felszerelt iroda kialakítása. A meglévő, már új generációs technológiával rendelkező gépek használatához elengedhetetlenül szükség volt egy átfogó informatikai képzésre. A pályázat során 8.957.892 forint vissza pem térítendő európai uniós támogatást nyertünk. A szövegszerkesztő program általános használata, alkalmazások telepítése és eltávolítása, a postafiók beállításai, mappa szerkezet, tartalom és téma szerinti keresés, a táblázatkezelő feladatok a mindennapi munkát könnyítik majd meg. Megrendelőink igényeit ez által könnyebben és gyorsabban tudjuk kiszolgálni. A komák megfelelő felszereltségű oktatási eszközök használata biztosította a korszerű informatikai ismeretek átadásának lehetőségét. „MÁJER ÉS TÄRSA" Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 4400 Nyíregyháza, Géza u. 47. Telefon: +36-20/3626-327 E-mail: hajnalka0727@freemail.hu www.ujszechenyiterv.gov.hu s o 2 r 9 > SZÉCHÉNYI TERV SAJTOKOZLEMENY Napelemes rendszer kiépítése a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság három épületén Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vissza nem térítendő támogatást nyert a „Helyi hő- és hűtési energiaigény kielégítése megújuló energiaforrásokkal” című pályázati konstrukción az Új Széchenyi Terv keretében. A projektek 100%-os támogatásban részesültek az alábbiak szerint: • a KEOP- 4.4.0/A/09-2010-0047 azonosító számú „Napelemes kiserőmű-projekt a Kisvárdai Rendőrkapitányságon” című pályázat keretében 16,875 kWp rendszerteljesítmény kivitelezési költsége nettó 7 452 046 Ft, • a KEOP- 4.4.0/A/09-2010-0048 azonosító számú „Napenergiával történő villamos energia termelés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság nyíregyházi székhelyén” című pályázat keretében 31, 05 kWp rendszerteljesítmény telepítése nettó 12 680 786 Ft összegben, • a KEOP- 4.4.0/A/09-2010-0050 azonosító számú „Villanyszámla költségeinek csökkentése a Vásárosnaményi Rendőrkapitányságon” című pályázat keretében 19,125 kWp rendszerteljesítmény beépítése nettó 7 775 996 Ft összegben. A KEOP egyik kiemelt célkitűzése - összhangban a hazai és az EU energiapolitikával - a környezeti szempontok érvényesítése a gazdasági fejlődésben. Ennek is feltétele a megújuló energiaforrások nagyobb arányú felhasználása, a társadalom és a környezet harmonikus viszonyának kialakítása, a hazai energiahordozó forrásszerkezet kedvező befolyásolása a hagyományos energiaforrások felől a megújuló energiaforrások irányába való elmozdulás elősegítésével. Általános cél a kisebb környezeti terheléssel járó megújuló energia alapú energiatermelés elterjesztése, ezen belül a megújuló energiaforrásokon alapuló hő- és villamosenergia-termelés szerepének növelése az összenergia fel- használáson belül, és ezen keresztül az üvegházhatású gázok kibocsátás csökkentése. E célkitűzéseket szem’előtt tartva, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság 2013 év tavaszán az energiaköltségek csökkentése jegyében környezetbarát beruházás megvalósításába kezdett. A pályázat révén elnyert a megyei rendőr-főkapitányság, a Kisvárdai Rendőrkapitányság és a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság épületén napelemes rendszer kiépítése valósult meg. Az épületek megnövekedett elektromos energia felhasználását átgondolva egy költség- és energiahatékony megoldás mellett döntöttek, így tértek át a napelemes rendszer használatára. A napelemes rendszerek által megtakarított energia éves szinten 80 300 kWh. Ezt figyelembe véve a ki nem bocsátott C02 évente 75,1 tonna. A rendőr-főkapitányság a beruházás megvalósításával biztosította az épületek energiaracionalizálását, mellyel jelentős rezsiköltséget takarít meg. További információ: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság 4400 Nyíregyháza, Bujtos u. 2. N«m>*ti FeJUsitfol Ügynökség www.ujszcchEnyitov.|orhu T Jó szívvel invitáljuk, hogy vegyen részt Ön is tavasznyitó rendezvényünkön kiállítóként 2013. május 4-5-én. A kiállításnak a Nyír Plaza első alkalommal ad otthont külső és belső téren egyaránt. A kiállítás sikerességét az Inform Média kiadásában megjelenő, az erre az eseményre készített magazin biztosítja. keletmarketing@inform. hu 2013. április 23. M KELET Várjuk a kiállítókat! GYURECSKÓ IMRÉNEK és feleségének Kálmánházára. 39. házassági évfordulójuk alkalmából köszönti s lánya és családja. HIRDETÉSÉT FELADHATJA AWWW.KELET.HU OLDALUNKON KERESZTÜL HIRDETÉSEK