Kelet Magyarország, 2013. április (70. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-18 / 90. szám

2013. ÁPRILIS 18., CSÜTÖRTÖK Az nem lesz könnyű Jövőre ugyanis már nem leszek Itt. Jósé Mourinho, a Real Madrid futballcsapatának vezetőedzője egy amatőredzők­nek tartott előadás alkalmával így reagált a felkérésre, hogy jöjjön legközelebb is. Szentes Lázár lemondott a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőr szakmai igazgatói posztjáról, és az első csapat irányítását a már eddig is a klubnál dolgozó Kovac Zoltán veszi át. A szakember lemondást a klubvezetőség elfogadta, így Szentes Lázár távozásával lezárult egy hároméves ciklus a DVTK történelmében. WBttnKKHKKKKKKKKM Második forduló, második kiemelt tenisz. Megnyerte első egyéni mérkőzését a kínai Csengtuban, a 15 ezer dol­láros ITF-future-torna első fordulójában a nyíregyházi Fucsovics Márton (397. a vi­lágranglistán). Marci a kínai Li Zsengét győzte le 6:2, 7:6- ra, és a második fordulóban a második kiemelt japán Hiroki Mórijával (184.) találkozik. A páros verseny negyeddön­tőjében: Klein, Udomchoke (ausztrál, thaiföldi, 1. kiemelt)-Fucsovics, Reinwein (magyar, német) 7:6,6:3. • r.jV, ■■í'T'..- r f r-'T'. 9 Tetszett neki az akadémia Az utánpótlás szö­vetségi edzők pozitív élményekkel zárták nyíregyházi látogatá­sukat. labdarúgás. Meccs közben jöttek, meccs közben men­tek. Pénteken délután a Nyír­egyháza Spartacus-Kazinc- barcika NB Il-es focimeccs második félidejében érkezett Nyíregyházára Mészöly Géza az Ul8-as, és Tuboly Frigyes, az U16-OS válogatott (en­nek tagja a bozsikos Lipcsei Ádám) szövetségi edzője. A két szakember szomba­ton előbb megnézte a Bozsik Akadémia-Honvéd Magyar Futball Akadémia Ul9-es baj­noki meccsét, majd azt köve­tően az Ul7-esek találkozója közben elbúcsúzott a vendég­látóktól. A közben eltelt időszakról Mészöly Géza tájékoztatta la­punkat.- Nagyon örülök annak, hogy végre eleget tudtunk tenni a Bozsik Akadémia, és a Nyírsuli vezető meghívásá­nak - kezdte Mészöly Géza. Becsüljék meg magukatl- Pénteken este ellátogattunk az akadémiai kollégiumba, ahol találkoztunk a srácok­kal is. Ott elmondtam az ifjú focistáknak, hogy nagyon jó helyen vannak és becsüljék meg magukat. Őszintén és 4* nem udvariasságból mon­dom, hogy nagyon elégedett vagyok az itt tapasztaltakkal. Beszéltünk az Akadémia és a Nyírsuli vezetővel, így Neu­mann Gáborral, Nagy Sándor­ral, Kosa Árpáddal és Sitku Ernővel, s úgy látom,, hogy jó kezekben vannak a fiatalok.- Megnéztük az akadémia épülő pályáit, és ez alapján még biztatóbb a kép, hiszen a jelenlegi egyetlen műfüves pályától többet érdemelnek a fiatalok, a nyíregyházi lab­darúgás - folytatta Mészöly Géza. - Mindezek pozitív hatá­sa egy-két éven belül már lát­szani fog. Bízom benne, hogy az MLSZ, valamint a Bozsik Akadémia és a Nyírsuli között is egyre erősebb és eredmé­nyesebb lesz a kapcsolat.- Azt is el kell mondanom, hogy maga a város is nagyon tetszett, vendéglátóink jóvol­tából pedig szombaton dél­előtt még a sóstói állatparkba is kinéztünk, ami valóban európai színvonalú. Mindent egybe véve nagyon jól érez­tük magunkat Nyíregyházán. A Mészöly Géza irányította Ul8-as válogatott jövőre házi­gazdaként vehet részt az U19- es kontinensviadal döntőjén. Együttese nemrégiben maga­biztosan, 5-2-re nyert az ola­szok ellen. A magyar csapat kapuját sérüléséig Hrabina Alex, a Nyíregyháza Sparta­cus játékosa védte. Alex vagány kapus- Alex tehetséges kapus, az egyik legfontosabb erénye, hogy jól meccsel. Vagány srác, akit szeretnek a társai - sum­mázta véleményét a nyíregy­házi fiatalról a Mészöly Géza. KM-ML Hősiesen küzdve vertük az esélyesebb kazahokat 4 Mészöly Géza (balra) és Tuboly Frigyes között Neumann Gábor, a Bozsik Akadémia vezetője fotó: tudósítónktól jégkorong. A csoport legjobb­nak vélt csapata, Kazahsztán ellen lépett jégre szerda este a magyar válogatott a buda­pesti divízió-l/A csoportos világbajnokságon. Rá sem lehetett ismerni arra a csa­patunkra, amelyik befejezte a balul elsült (szétlövés után 5- 4-es vereség) Dél-Korea elleni mérkőzést, hiszen a mieink nemcsak jól tartották magukat, hanem a második harmadban a vezetést is meg­szerezték. Aztán a kazahok Világbajnokság Divízió- l/A, Budapest, 3. forduló Magyarország-Kazahsztán 2-1 ______________________(0-0,1-1,1-0) GÓL Mihály Á., Tokaji, illetve Sztracsenko. További eredmények: Japán-Dél-Korea 6- 5, Olaszország-Nagy-Britannia 5-1. Az állás: 1. Olaszország 9 pont. 2. Magyar- ország 7,3. Kazahsztán 6,4. Japán 3,5. Dél-Korea 2,6. Nagy-Britannia 0. egyenlítése után a záró rész­ben még egyszer, és ez már a győzelmet jelentette, hiszen a hátralévő időt hősiesen ki- védekezte csapatunk, amely számára így még él a feljutás reménye. km Mihály Árpád (pirosban) szerzett vezetést fotó: mti Labdarúgás; Szi-Zo Sport megyei I. osztály A 21. fordulóból elhalasztertt mérkőzés Gyulaháza-Mándok 0-0 Gyulaháza, 100 néző, v.: Kiss L. Gyulaháza: Bandor - Lévai Cs„ Tóth G. (Kapin M.), Gáti S. (Bárdi B.), Éles l„ Deák Z„ Deák B„ Csuka Gy. (Papp N.), Molnár G„ Bombera, Gáti Sz. Edző: Bárdi Attila. Mándok: Pécsi V. - Orgován K„ Danes A„ Mándoki R„ Karasz A„ Szabó T„ Dascal, Zsidó, Galambos L. (Matyi A.), Kalu, Osvath Sz. Játékos-edző: Matyi András. Küzdelmes, de nem túl színvonalas mérkőzésen a hazaiak nagy esélyt szalasztottak el a sokáig tiz emberrel látszó vendégek ellen. Kiállítva: Kalu B. (40. perc). Ifi: 1-2. (Tudósító: Bárdi Béla) __________ Bárdi Attila: - Túlságosan tiszteltük az ellenfelet, nem mertünk nekik esni emberelőnyben sem, így igazságos eredmény született. ____________________________________________________ Matyi András: - Tíz emberrel is végig a győzelemre játszottunk, több gólszerzési lehetősé­günk volt, mint a hazaiaknak. Minden játékosomat dicséret illeti. Kvizmegfejtés Hol született (1866. március 2 6-án) Szendrey Mihály színész, színigazgató? a) Mátészalkán A nagykállói Palaga Péter (balra) és a kemecsei Bodnár János párharcé-, ból szerdán utóbbi került ki győztesen fotó: racskó tibor A Várda megszenvedett a győzelemért Tuzséron Roma Flóra alkarérintését a hazai játékosok is megcsodálták FOTÓ: ÉSZAK-MAGYARORSZÁG labdarúgás. A Magyar Kupa megyei selejtezőjének utolsó fordulójában az országos fő­táblára jutás volt a tét. Nos, az NB III. Tisza-csoport lista­vezetője, a Várda SE alaposan megdolgozott a továbblépé­sért: a megyei első osztályban szereplő Tuzsér otthonában Tóth György a 93. percben Magyar Kupa Megyei selejtező, S. forduló Eredmények: Tuzsér-Várda SE 1-2 (1-0), Nyírgyulaj-Tiszakanyár 2-0 (0—0). Nagykálló-Kemecse 1-4 (0-3), Kisvarsány-SzatmárUnió FC 0-6 (0-1), Tiszalök-Nyfrbátor 2-4 (1-3). ____________ A győztesek továbbjutottak. préselte be a győztes gólt - a döntetlen a hazai gárdának kedvezett volna... Az ugyancsak a harmadik vonalban érdekelt Szatmár Unió FC, valamint a Nyírbátor különösebb gond nélkül múl­ta felül alacsonyabb osztá­lyú ellenfelét, a Tiszakanyár viszont „elszállt” a megye egyes Nyírgyulaj otthonában. A Nagykálló-Kemecse össze­csapáson megyei első osztá­lyú élcsapatok csaptak össze - a bajnoki tabella első helyén tanyázó vendégcsapat már az első félidőben eldöntötte a meccset. km Pontmentés a hosszabbításban LABDARÚGÁS. Az NB III. szer­dán játszott, március végé­ről bepótolt mérkőzésén tavasszal először botlott a Létavértes. A hajdúságiak otthonából az Ibrány lopott pontot a hosszabbításban ér­tékesített tizenegyessel, de teljesen megérdemelten, km NB III.: Tisza-csoport A17. fordulóból elhalasztott mérkőzés Létavértes-lbrány 1-1 (0-0) Létavértes, 100 néző, v.: Csorba L. Létavértes: Tóth Cs. - Boros J„ Kinyik, Albert l„ Orosz M. (Suskó, 53. perc), Buries, Hussein (Nagy T„ a szünetben), Berdó, Barzsó, Király V. (Mezei B„ 77.), Kertész T. Edző: Gyarmati András. Ibrány: Tóth N. - Kovács l„ Kántor Zs„ Kovács N„ Hruska, Varga A„ Lipcsei M„ Kató I. (Balogh A., 5 3.), Kiss P„ Adriano, Vasas T. Edző: Bíró Csaba. Gól: Király V. (11-esből, 51.), illetve Kiss P. (11 -esbőt, 93.). Kiállítva: Kinyik (reklamá- lásért, 94.), Jó: Kántor Zs„ Lipcsei M„ Kiss P. Bíró Csaba: - Küzdelmes mérkőzésen megérdemeltük az egy pontot. Gratulálok a fiaimnak és további sok sikert kívánok a létavértesieknek! Labdarúgás Magyar Kupa, elődöntő, 1. mérkőzés Vldeoton-Györ ____________0-2 (0-1) Gól: Strestik (31. perc),Tokody (67.). Visszavágó: május 8. ____________________ NB II. Keleti csoport, a 20. fordulóból elhalasztott mérkőzés Cegléd-Balmazúlváros 2-612-3) NB I., a 20. fordulóból elhalasztott kedd esti mérkőzés Bp. Honvéd-Ferencváros 1-0 (0-0) Bozsik-stadion, 5000 néző, v.: Iványi Z. Gól: Tchami (56.). Az NRK-Nyíregyháza kettős győzelemmel szerezte meg az ötödik helyet a bajnokságban. röplabda. Befejeződött a bajnoki idény az NRK- Nyíregyháza élvonalbeli női röplabdacsapata számára. Mégpedig a lehető legjobb végkifejlettel. A nyírségiek semmit nem bíztak a véletlen­re: vasárnap saját otthonuk­ban, míg szerdán idegenben is legyűrték a Miskolcot, így 2-O-s összesítéssel megnyer­ték az ötödik helyért kiírt, az egyik fél második győzelméig tartó párharcot. Vagyis a léte­ző legrövidebb úton letudták különcsatát. Esélyt sem adtak Avendégek ottfolytatták, ahol az első, nyíregyházi összecsa­páson abbahagyták. A koráb­ban tapasztalt lendülettel, végig uralva a játékot, egyet­len percnyi esélyt sem adtak a házigazdáknak - bár meglepő­nek tűnhet, de ilyen arányban is megérdemelt sikert arattak. Némileg szokatlan módon, a harmadik szettben, 24:18-as meccslabdánál Balázs István időt kért, és azon melegében megköszönte a játékosoknak az egész szezonban nyújtott teljesítményüket. Aki csak ki­csit ismeri a körülményeket, a hátteret, ezen abszolút nem csodálkozik... KM Jegyzőkönyv Miskolci VSC-NRK-Nylregyháza _______________________________0:3 (-17,-18,-20) Miskolc. 200 néző, v.: Vári, Pőcze._________________________________________________________ __ MVSC: Szabó B„ Szajkó, Kovács E„ Rédei, Csarkó, Sitkey. Csere: Nagy Zs. (liberó), Jobbágy (liberó), Kiss V., Radomszki, Berták, Sivák, Kiss E. Edző: Torna Sándor _______________________ NRK: Akimova 4, Botos F. 11, Erdősné 20, Hengsperger A. 3, llyés B. 13, Roma 10. Csere: Szabó I. (liberó). Berényl E. Edző: Balázs István. _______________________________________ Mesterszemmel Torna Sándor - Örülök, hogy a fiatalok is beálltak, mert megpezsdítették a mérkőzés hangulatát. Köszönöm a csapatnak az egész éves munkát! _________________________________ Balázs István: - Erőn felüli akarattal, ötödik hónapja fizetés nélkül értük el csapatsport­ágban, felnőtt szinten a megye legjobb eredményét. A megszerzett ötödik helyet Váczi Krisztián szakosztályelnök úrnak ajánlom..._________________________________________________ A párharc végeredménye: 2-0 az NRK javára

Next

/
Oldalképek
Tartalom