Kelet Magyarország, 2013. április (70. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-11 / 84. szám
2013. ÁPRILIS IL CSÜTÖRTÖK KEHI A Cantemus kórus a Korona nagytermében lépett fel 1980-ban, vezényelt: Szabó Dénes. A felvételt Sipos Leventéné küldte be Turgyán Mihályné képén az Angolkisasszonyok Kereskedelmi Leányközépiskolájának röplabdacsapata látható 1948-ban a városháza udvarán Szenteste a nyírteleki laktanyában Dudás János szabómester és kislá1971-ben, Pataki József fotója nya az 1960-as majálison Egy 1983-as játékvezetői edzőtáborban készült Nagy János fotója A nyíregyházi Szalal András és családja látható az 1943-as képen, melyet Varjasl Pálnétól kaptunk Folyamatosan érkeznek a képek szerkesztőségünkbe a családi fotóalbumból. nyíregyháza. - Továbbra is várjuk olvasóink régi fotóit! Olyan képeket kérünk Önöktől, amelyek mindannyiunk számára érdekesek lehetnek, mégpedig azért, mert megyénk valamely településén készültek - a (távoli) múltban. Szeretnénk a múltidézéssel, az emlékek közreadásával a mát és a jövőt ilyen módon is hozzákapcsolni közös történelmünkhöz. Ebből bizonyára nyilvánvaló, hogy a képeket (elsősorban nem képeslapokat, hanem saját felvételeket) szándékunkban áll közölni a Kelet-Magyaror- szágban. A képek küldésének többféle módja van: az egyik a postai (4400 Nyíregyháza, Pf. 25., a borítékra, kérjük, írják rá: Régi fotó). A másik: a digitalizált változatot küldik el e-mailben a kelet@inform. hu címre. A harmadik: nem küldik, hanem behozzák a fotókat szerkesztőségünkbe (Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6.), és mi a képeket digitalizáljuk, az eredetiket visz- szaküldjük tulajdonosuknak. Arra kérjük olvasóinkat, hogy ne csak a régmúlt emlékeit küldjék el, de a ’70-es, ’80-as évekből is juttassanak el hozzánk fotókat! km Pilóták és növendékek a Rubik Ernő édesapja által tervezett Góbé vitorlázó előtt 1972-ben, Pócsik József képe Várjuk a régi fényképeket ÜZLET, MŰHELY, IRODA Nagykálló központjában 100 nm-es üzlethelyiség hosszú távra kiadó megegyezéssel. Érd.: 70/6733-511 635091 GÉP, SZERSZÁM MTZ 80-s, na|y fülkés eladó. Keresek billenős pótkocsit megvételre. Ár: 820eFt. Érd.: 30/616- 7456.__________________637667 Sószóró, vegyszerező, szöghajtómű, szárzúzó, 3 fejes eke + 1 fej, vegyszerező szivattyú, MBP munkahenger és 2 db kardán. Érd.: 0630/2948-560. _________637403 Villanymotoros permetező slaggal, pisztollyal, hajtóműves villanymotor eladó. Érd.: 0630/339-8712. 637650 AUTÓ Autóbontóba vásárolok keleti-nyugati autót 20-40 Ft/kg áron, elszál- litással. 0630/219-2182. 631679 Készpénzes autófelvásárlás napi legmagasabb áron, akár hitellel terhelt autóra, kishaszonjárműre is. Tel: 20/9729-112, 20/938-3151. 635778 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Kukorica eladó 7000Ft/ mázsa. Érd.: 42/358-123. ________637635 Vetőburgonya (Red Scarlet) kb. 20 mázsa eladó. Érd.: 0620/4306- 208. 637342 ÁLLAT AkcióiTavalyl áron előnevelt- és napos csibe kapható Nyíregyházán! 06 20 465 9123 636563 Barna, szép tollazatú, fiatal tojótyúk 550 Ft/db. Fehér, kukoricás vágni való csirke 1,6-2,5 kg-ig 480 Ft/kg áron eladó. Nyíregyháza, Szabadságbokor 1/a. Érd.: 0630/ 755-2579. 637554 Eladó vörös tojójércék, ingyenes házhoz szállítással. Érd.: 30/53942 46. 637671 Fehér hízósertések eladók. Érd: 0630/9831-917__________637395 Kisvárdán, tarka 5 hetes előnevelt csirke kapható. Pongó Érd: 0620/ 5842-842_______________637543 Mangalica hízó eladó. Érd.: 0630/ 282-6358.______________637553 Napos és előnevelt 4-6 hetes tojó fajta, 4 hetes fehér hús hibro csirke oltva, vakcinázva árengedménnyel kapható. Nyíregyháza, Kéz u. 38. Halindáné keltetős. 20/352-0466. _____________________________________637599 Piros továbbtartásra és vágnivaló csirke folyamatosan kapható. Nyíregyháza, Tiszavasvári út, Benkőbo- kor. 7-17 óráig. 20/9436-466. _____________________________________636342 Selejt juhot veszek. Érd.0630/ 6356-948. 637629 Sertés,6db választási malac és ldb 10 hónapos sodrott kanca csikó eladó.06306390703 637603 Sertéstrágya, hízó és választási malacok eladók Nyírgyulajban. Érd.: 0620/9541-265. _________637397 VÁLASZTÁSI malac 15 e.ft/db és lovaskocsi 50 e.ft-ért eladó. Vásárosnamény,06-30-987-4115 ____________637678 Vörös tojótyúkok 1200 Ft/db áron eladók. Érd.: 0630/845-1113. _____________________________________637408 Vörös Tojótyúkok 1200 Ft/db áron eladók Érd: 0630/845-1113 637405 1 db fejőstehén eladó. Érd.: 0630/311-6591. _________637476 1 db 5 éves fejőstehén üszőborjával, 1 db előhasú magyar tarka üsző eladó. Érd.: 0670/327-3563. 637597 4db fehér Hússertés eladó Sényőn! Kb. 130kg-osak. Ugyanitt kistestű tojótyúkok eladók! Erd:30/275- 1290___________________637485 40-és 90 kg közti húsjellegű és 40-70 kg közti mangalica süldők, valamint választási malacok eladók. Érd. 0620/985-0325. 637404 NÖVÉNY Vetőburgonya Ondón eladó 8-9 mázsa. Érd: 0630/5677-402 637534 EGYÉB ELADÁS Akciós akác tűzifa kalodában 11500Ft. És kugliban is. Érd.:06/ 20-29-99-510 637643 Konyhakész tűzifa lxl-es kalodában sorbarakva, tölgy, bükk, akác a vevő igénye szerint 12000 Ft/m3. 20/422-2789 637399 Tűzoltó tömlő eladó. Érd.: 0620/ 399-5440. ______________637668 800-1000 mázsa szarvasmarha tárgya eladó Nyíregyháza mellett. Érd.: 0620/9942-670. 637654 SZOLGÁLTATÁS KÍNÁLAT A pala akció! A családi házak, társasházak, stb. bontás nélküli átfedését vállaljuk bitumenes zsindellyel, új, mediterrán mintázatú anyagokkal, 3 dimenziós hatás (nem látszik a pala mintázat alatta) 100%-os beázás és vihar elleni garanciát biztosit, most még mindig tavalyi áron. Kivitelezés során ajándék sablon festés, kémény felújítás. 20 év írásos garancia. Ingyenes helyszíni felmérés. 24 órán belül, az általunk fedett tetők tisztítása magas nyomású mosóval történik. Ha egy szép, esztétikus probléma mentes tető szeretne hívjon bizalommal. Érd.: 06-30/860- 5016, www.palastar.hu A pala akció! A palatetős családi házak bontás nélküli átfedése, színes,mintás, bitumenes alpin lemezzel, ami esztétikus vízszigetelő, hőszigetelőiTovábbá lapos tetők szigetelése. Bádogos munkák, ajándék kémény felújítás és sablon deszka festése. 15-20 év garanciával 30%-os tavaszi árengedmény a legkedvezőbb áron! Ingyenes helyszíni felmérés az ország területén! Hívjon bátran megegyezünk! T:06-30/908-7869 www.eurokerszig.hu Ács-, tetőfedő munkák, tetők, házak építése, felújítása, tetőterek gipszkartonozása, lambériázás, lamináltparkettázás, tetőablakok beépítése, cseréje íves fedések, torony, napóleon ablakok, cserépvápák, tetők átszel- löztetése, filagóriák, előtetők, famunkák. Tel: 0620/460-6775 637444 Ácsmunkákat, tetőjavítást, hőszigetelést, gipszkartonszerelést, kőművesmunkákat, burkolást, festést, laminált padló lerakást, víz- villany szerelését, akár anyag- beszerzéssel, szemétszállítással olcsón válalok.kész házakat alaptól a tetőig Szabolcs megyében.Tel:06/20 568-1885 637448 Áruszállítást, költöztetést, teherfuvarozást, bármilyen munkát vállalok 3 tonnáig, -igény szerint rakodókkal- zárt, dobozos teherautómmal az ország minden pontjába. Kedvező ár, szakszerűség, megbízhatóság! 100 Ft/km; 30/2489802. 637447 Burkolás, fürdőszoba felújitást- átalakítást, fürdőkád zománcozását, vízsszerlést, zuhanykabinok szerelését, laminált lap lerakását vállalom teljes körű anyag- beszerzéssel, szemétszállítással is. 0620/210-7952 _________637453 Döntésképtelen? Problémákkal küzd? Ősi jóslás-javaslás kártyából tenyérből született tisz- tánlátó arany asszonnyal. Átok- rontás-kötés levétel. Testi-lelki betegségek kezelése spirituálisán. Reiki. Tel.: 0630/686- 0420. 637460 ER-ZSO Bt. Redőny, reluxa, szalagfüggöny, harmónikaajtó, hevederzár, szúnyogháló, roletta. Küszöbborítás. Műanyag és fa nyílászárók, párkányok forgalmazása, szerelése, gurtnicsere. Érd: DR1SZKU ZSOLT 42/492- 090, 30/522-2170 Fürdőkád felújítása, vízszerelés, zuhanykabinok szerelése, fürdőkádak cseréje, vizesmunkával vállalom. Csempefelújítás! Tel.: 0630/710-9566. _________637451 Jóslás magyar, cigány kártyából, .telefonon is. Kártyajós képzés egyénileg. Átok, kötés, rontás levétele. Fájdalomcsillapító kezelés. Kínai akupresszúrás meridián test kezelés, akupresszúra. Vörösmarty Jósda 06-46-353-518, 06-20-247-4058, 06-70-218- 7296,06-30-878-6985 637446 Kőművesmunkát,hőszigetelést,kéményjavítást,tetőjavítás .kupásolást, csatornázást, betonozá st,kerítésépítést,vakolást vállalok rövid határidővel,akár anyaggal is.06305099383 637449 Könyvelés visszamenőleg is! Vállalom kft, bt, egyéni váll., társasházak könyvelését. Kedvező árakon. 26 év tapasztalat. Mérlegképes könyvelő Nyíregyháza. Tel.: 0670/537- 1998. 637455 Pala-, lapostető bontás nélküli felújítása színes, mintás, bitumenes zsindellyel. Kémény bontás-építés. Ingyenes, árajánlatkészítés. Tavaszi akció -10%. 06-30/229-2206, www.palatetofelujitasjavitas.hu 637443 Palatető akció! Pala és lapos tetők bontás nélküli felújítása színes, mintás, bitumenes zsindellyel (Villas color) több fajta színben és mintában, bő választék. Tetőfelújítás esetén, ajándék kémény felújítás, sablon deszka festés. Bádogos munkák, csatornázás anyag áron. Referenciák az ország egész területén. Precíz munka, piac vezető áron! Ingyenes helyszíni felmérés 24 órán belül! Tető alá húzzuk terveit! Euro-szigeteléstechnika Kft. Ár: lOOOFt-tól. T: +36-30/863- 5654 637459 Szobafestés, tapétázás, fürdőszoba teljeskörű felújítását burkolással, vízszereléssel, kőművesmunkával, stb. fürdőkád felújítását vállalom rövid határidővel, ingenes felméréssel és teljes körű anyagbeszerzéssel. 0630/709-2039. _________637452 Tavaszi AKCIÓ! Kedvezményes árrallTetők átfedése,javítása cserepes lemezzel,cseréppel,zsindellyel. Vegyes tüzelésű kazánokhoz, Leier kémények beszerzését építését vállalom átadva kéményseprő vállalat felé. Bádogos munkák.lngyenes felmérés. Tel:06703297174 webxsereptra- pezlemez.hupont.hu ________637457 Tetőfedés, cserepes- vagy trapézlemezzel, családi házak esetében áprilisi ajándék csatornázással. Tel: 30/452-6256. ___________637456 Tetőszigetelés! Szakvizsgával rendelkező tetőszigetelő vállalkozó, vállalom palatetők bontás nélküli szigetelését, ill. lapostetők hő- és vízszigetelését. Érd.: 06-30/496- 6883. www.bodnarteto.hu 637461 Vizes, nedves salétromos lakások, pincék utólagos vegyi falszigetelése, injektálása, kő, vályog, vegyes falazat esetén is. Pinceszigetelésnél nem kell megvárni a víz elszívódását. Profi anyagokkal, nagy szakmai gyakorlattal. Érd.: Németh Károly: 06-70-333-4804, 06-70- 333-4814, nemethkarolyl970@citromail.hu 637454 PÉNZ Adósságrendező: személyi, jelzálog, autó, hitelek, lízingek. Felmondott hitelek újrafinanszírozása, hitelkiváltás. Akár BAR-osoknak is! Vállalkozók, cégek hitelezése. Adó, TB, VH, inkasszók kiváltása. Osztrák pénzügyi konstrukciók. Tel: 30/ 9850-079 637445 MUNKAHELYET KÍNÁL Kisvárda közelében működő pékségünkben önállóan dolgozni tudó SZAKKÉPZETT PÉKET KERESÜNK. Jelentkezés: 06-30- 590-3980 637610 Az apróhirdetés a 15. oldalon folytatódik. Lakossági apróhirdetés feladás telefonon! 06 90 603-604 A hívás dija: 500 Ft/pe ix-t- á fa A hívás az apróhirdetés árát tartalmazza. A hibák elkerülése érdekében, a hirdetés abba az esetben jelenik meg, ha a szöveg visszaolvasásra került. rtirdettíX & v6Ótaift. , hétkó/.na’P