Kelet Magyarország, 2013. március (70. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-19 / 65. szám

2013. MÁRCIUS 19.. KEDD KELET Megállapodtak fotó: miniszterelnűkség/mti, burger barna Magyar üzleti küldöttség Ammánban AMMÁN. Orbán Viktor minisz­terelnök és Abdalláh Enszúr jordán kormányfő jelenlé­tében Varga Mihály nemzet- gazdasági miniszter és Dzsafar Hasszán miniszter gazdasági, oktatási és energetikai megál­lapodást ír alá Ammánban. A magyar miniszterelnök negy­ventagú üzleti küldöttséggel, miniszterekkel, állaptitká­rokkal utazott hivatalos láto­gatásra Jordániába. MTI Magyarország számára az európai integráció és az abban való részvétel minden­képpen előnyös. MARTONYI JÁNOS KÜLÜGYMI­NISZTER A kormány kész a vitára most is az EU-val Budapest. A kormányszóvivő szerint a kabinet az alkotmány- módosítás ügyében is kész a vitára az Európai Unióval. Giró- Szász András az MRi műsorában sem megerősíteni sem cáfolni nem kívánta a sajtóinformációt, hogy Orbán Viktor a múlt heti EU-csúcs résztvevőinek egyér­telművé tette, egyedül az Euró­pai Bizottságtól fogad el értéke­lést, észrevételt az ügyben, más tagállamtól nem. MTI Hóhelyzet értékelésekkel Pintér Sándor értékelte a katasztrófavédelem hóhelyzetben végzett munkáját fotó: mti, kovács tamás Vizsgálatot indít az ombudsman BUDAPEST. Átfogó vizsgálatot indít Szabó Máté ombudsman a hóhelyzet kezeléséről - kö­zölte az Alapvető Jogok Biz­tosának Hivatala hétfőn az MTI-vel. Az ombudsman azt vizsgálja, hogy a hatóságok és a közszolgáltatók az elmúlt napok hóhelyzetében miként látták el feladataikat. Szabó Máté a hatáskörének megfe­lelően azt elemzi, történtek-e mulasztások, visszásságok, amelyek sérthették az állam­polgárok alkotmányos jogait, és miként teljesült az állam „életvédelmi kötelezettsé­ge”. A biztos felkéri azokat, akik úgy érzékelték, hogy a hatóságok tevékenysége vagy mulasztása következtében sérültek alkotmányos jogaik, e-mailben (panasz@ajbh.hu), levélben (1051 Budapest, Ná­dor u. 22.) vagy személyesen forduljanak az ombudsman hivatalához. mti Március végére lesznek adatok BUDAPEST. Március végén pontos adatok lesznek arról, hogy az ország mely területén hány pedagógusra van szük­ség - mondta Balog Zoltán az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága előtti éves meghallgatásán hétfőn. Az emberi erőforrások mi­nisztere annyit megelőlege­zett, hogy semmiféle tömeges elbocsátás nem lesz, ugyan­akkor - utalva a gyermeklét­szám csökkenésére - megje­gyezte: soha nem mondták, hogy egyetlen munkahely sem szűnik meg. MTI Balog Zoltán fotó: mti, bruzákn. I Pintér Sándor szerint rendkívüli összefogás kellett a gyors intézke­déshez. BUDAPEST. A mentésben részt vevők összefogását, áldozat- készségét emelte ki az elmúlt napok rendkívüli időjárása miatt hozott intézkedésekről tájékoztató napirend előtti felszólalásában Pintér Sándor hétfőn az Országgyűlésben. Sokan voltak A belügyminiszter azt mond­ta: Európa márciusban ed­dig példátlan, óriási károkat okozó vihart élt át az utóbbi napokban. Magyarországon ráadásul a kontinens nyuga­ti felében tapasztalhatónál kétszer-háromszor nagyobb, óránként száz kilométeres szél nehezítette a helyzetet, emiatt a megtisztított terüle­teket pár perc elteltével ismét befedte a hó, míg Északkelet- Magyarországon a szél és az ónos eső okozott súlyos ká­rokat az elektromos hálózat­ban: 240 villanyoszlop dőlt ki a gerinchálózatból, 310 ezer ember maradt áram nélkül. Pintér Sándor kitért arra: an­nak ellenére rekedtek sokan a hóviharban, hogy az nem ér­kezett váratlanul, az Országos Meteorológiai Szolgálat már március 13-án este figyelmez­tetést adott ki, és a katasztró­favédelem is arra intett, hogy csak az induljon el, akinek szükséges és aki felkészült rá. Az MSZP benyújtotta hétfőn az Országgyűlésnek azt a ja­vaslatát, amelyben vizsgáló- bizottság felállítását kezde­ményezi az elmúlt napokban előállt katasztrófahelyzet körülményeinek, valamint a helyzet megelőzésére és ke­zelésére tett kormányzati in­tézkedéseknek a feltárására. Ezt a kezdeményezést az LMP is támogatja. A Párbeszéd Magyarország­ért (PM) arra szólította fel Pin­tér Sándor belügyminisztert és az Országos Katasztrófa­A belügyminiszter elmondta, hogy csütörtök délután létre­hozta az operatív törzset, és onnantól fogva „rendkívüli erőket” mozgattak meg: öt­ezer-ötszáz tűzoltót, kilenc- ezer-hatszáz rendőrt, hatezer polgárőrt vetettek be, a hon­védség harckocsikkal és több század bevetésével vett részt a mentésben, az önkéntesek számát pedig fel sem lehet becsülni. A rendkívüli időjárás nem követelt halálos áldozatot, senki sem hűlt ki az autópá­lyán veszteglő kocsijában, védelmi Főigazgatóságot ve­zető Bakondi Györgyöt, hogy a hétvégi hóhelyzet során elmaradt, illetve rosszul meg­hozott intézkedések miatt ajánlják fel a lemondásukat. A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a hétvége törté­néseit egy kormányzati és egy parlamenti bizottságnak is ki kell vizsgálnia. A párt alelnö- ke, Molnár Csaba a felelősök megnevezését és új kataszt­rófavédelmi terv megalkotá­sát sürgette hétfői sajtótájé­koztatóján. tizenötezer embert és ötezer járművet mentettek ki a hó fogságából - emelte ki Pintér Sándor, hozzáfűzve, hogy a gyors intézkedéshez rendkí­vüli összefogásra, a mentés­ben részt vevő szervezetek együttműködésére, állam- polgári fegyelemre és segítő­készségre volt szükség. Ezért köszönetét mondott. Káosz-mondták A tárcavezető felszólalására reagálva Harangozó Tamás (MSZP) is köszönetét mon­dott azoknak, akik részt vet­tek a mentésben. „Nem ők te­hetnek a kialakult káoszról” - jelentette ki. A szocialista politikus hiányolta a megelő­ző intézkedéseket, többek közt bírálva: későn hívták a honvédséget, korán küldték haza az osztrák segítséget. Szerinte a katasztrófavédelmi rendszer csődöt mondott, és vizsgálatokat követelt annak kiderítésére, hol történt hiba. A jobbikos Balczó Zoltán elmondta: Székesfehérváron tapasztalta meg a mentés eredményeit, amelyben sze­rinte mindenki tette a dolgát, komoly összefogásban. A gár­disták is keményen dolgoztak a mentésben -hangsúlyozta, ugyanakkor szólt arról is: fel­vetődik a kérdés, időben tör­tént-e a honvédség bevetése és megfelelő volt-e a lakosság informálása. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője elmondta, egyike volt azoknak, akik a figyelmeztetés ellenére útnak indultak, és azt tapasztalta: márciusban soha nem látott katasztrófahelyzet alakult ki. Az osztrákok rendelkeznek olyan tapasztalattal, amely ennek kezelésére kell, a ma­gyaroknak erre még nem volt lehetőségük - jelentette ki a politikus. Rogán Antal, a Fidesz frak­cióvezetője szerint is kö­szönet jár mindenkinek, aki önként áldozta szabadidejét mások mentésére. Kifogásol­ta ugyanakkor, hogy bár egész Európában ítéletidő tombolt, egyetlen olyan ország sem volt, ahol az ellenzék politikai haszonszerzésből már a men­tés idején nekirontott a kor­mánynak. „A kivétel most is a magyar baloldal” - jelentette ki. MTI © http://www.szon.hu Beszámolók. További írá- gjKgJsaink a hazai és nemzetközi 0 íw közélet történéseiről. Vizsgálatot sürgetnek Jegyzet Palicz István Haszonlesők Kéz- és lábtörést! - szokták mondani a babonások merő jóindulatból az útra kelőknek. Én ugyanezt kívánom, de a szó szoros értelmében azok­nak a semmirekellőknek, akik - kihasználva a napokon át uralkodó káoszt, áramszüne­tet és a rokonoknál, barátok­nál, melegedőkön meghúzódó családok távollétét - azért indultak útnak az elmúlt na­pokban, hogy portyázzanak, lopjanak, garázdálkodjanak, még egyet rúgva az elesettek­be. Tudok olyan házigazdá­ról, aki miután feleségét és kisgyermekeit elhelyezte a nagyszülőknél, visszatért a kihűlt családi fészekbe, és ott töltötte a nappalokat, éj­szakákat, mert attól félt, hogy (idézem) „mindent kirámol­nak a retkek”, ha gazdátlanul hagyja a portát. Egy tanyasi bácsinak a baromfiállományát ritkították meg az éj leple alatt, a másiknak az élés­kamráján élősködtek ismeret­lenek. A legmegrázóbb eset szerin­tem mégis a két huszonéves „kábelbarát” (bűncselek­ménye volt, akik egymilliós kárt és jelentős fennakadást okoztak azzal, hogy lelop­ták a villanyoszlopokról a légvezetékeket, majd az „alumóniumot” fillérekért ér­tékesítették egy orgazdának. Az elkövetők már rács mögött vannak. Ha rajtam múlna, szabadulásuk után szívesen felkérném a fiúkat egy hely­színi fázis tesztre... istvan.patia@inform.hu Lapszemle Der Standard: Három éve, amióta Orbán Viktor került kormányra, „másként jár az óra” Magyarországon - írta a Der Standard. A kormányfő programjának része a „teljes elitesére”, „akár az intézmények működőképességének rovására is, ahogy azt a hatóságoknak az elmúlt napok hókáosza alatti magatartása is mutatta - Irta a liberális osztrák napilap tudósítója, Gregor Mayer. „Ma­gyarország megosztott ország” - írta a lap. A kormány - állt a cikkben - a külföldi multikat bűnbaknak nyilvánít­ja, a Jobbik jobboldali szélsőségesei, de „Orbánhoz közel álló gyűlölet­prédikátorok is, mint például Bayer Zsolt", gyalázzák a romákat. Szaniszló Ferenc, egy „antiszemita összeeskü- véselmélet-gyártó" - fogalmazott a lap - állami Táncsics-díjat kapott. Közvélemény-kutatások szerint Orbán Viktor 1,5 milliós szilárd választói bázissal rendelkezik. Ez elegendő tehet egy újabb ciklusra a 2014-es válasz­tásokon. Ugyanakkor mindenekelőtt a fiatalok egyre kevesebb perspektívát látnak maguk előtt. Devizaárfolyam (2013.03.18.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 307,56 +2,04 USA dollár 237,31 + 1,46 Svájci frank 251,79 +4,57 Angol font 359,17 +6,81 Román lej 69,61 +0,14 Ukrán hrivnya 29,20 +0,17 Horvát kuna 40,54 +0,27 Lengyel zloty 74,10 +0,39 © gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB „Veszélyes útra terelte...” BUDAPEST. Az MSZP szerint veszélyes útra terelte a ma­gyar gazdaságot és pénzügyi rendszert a miniszterelnök azzal, hogy Matolcsy Györ­gyöt állította a Magyar Nem­zeti Bank (MNB) élére. Józsa István, a szocialisták frak­cióvezető-helyettese hétfőn sajtótájékoztatón azt mond­ta: két héttel az új jegybank- elnök beiktatása után egy euró már 307 forintot ér, míg Matolcsy György kinevezése előtt 290 forint körül volt az euróárfolyam. MTI Nőtt a Fidesz és az MSZP tábora BUDAPEST. Nagymértékben aktivizálódtak a választópol­gárok, és ebből leginkább a Fidesz, másodsorban az MSZP profitált - állapította meg leg­frissebb elemzésében az Ipsos. A cég közvélemény-kutatásá­ból származó eredmények azt mutatják, hogy a Fidesz támo­gatottsága a múlt havi 18-ról 24 százalékra emelkedett, így 1,9 millióan sorakoznak fel a kormánypárt mögé. Erősített az MSZP is, 13-ról 16 százalék­ra bővült a tábora, és 1,3 millió híve van. mti 82 Mali szolgálat A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancs­noksága (MH ÖHP) hétfőn, Székesfehérváron búcsúz­tatta azokat a magyar katonákat, akik az Európai Unió Mali Kiképző Művelet (EUTM Mali) állományának tagjaként teljesítenek majd szolgálatot az észak-afrikai j országban. Három katona fejt a német vezetésű tábori : j kórházban szakegészségügyi feladatot lát el. Áprilisban , követi őket hat katona, akik a mali hadsereg mesterlövé­szeit képezik ki. FOTÓ: MTI, KSZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom