Kelet Magyarország, 2013. március (70. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-25 / 70. szám

440818 2013. MÁRCIUS 25., HÉTFŐ *> Fókabemutató Ezt a borjúfókát is láthatták a nézők a Szegedi Vadasparkban szombaton, az új fókabemutatóban. fotó: mti, kelemen Zoltán Gigantikus flash mob: a Balatont ölelik körül szeged. Karnyújtásnyi Ba­laton címmel szervez nép­szerűsítő akciót a szegedi Balatonikum Egyesület, a cél, hogy pünkösd vasárnapján 250 ezer ember ölelje körül a tavat. Varga Iván, a szervező egyesület elnöke elmondta: a kezdeményezés a Balaton- imádó emberek egyszeri és megismételhetetlen összefo­gása lehet. A programmal vi­lágrekordot szeretnének fel­állítani. A tó ugyanis az egész nemzeté, és ezt országszerte éreztetni kell. így résztvevő­ként számítanak a Balaton­nál lakók mellett minden­kire Békéscsabától Győrig, Nagykanizsától Miskolcig. „A gigantikus flash mob célja, hogy megszólítsuk a nemzet egészét” - mondta a szerve­ző. Jelentkezni az abalaton. hu weboldalon lehet, hama­rosan. MTI Csókos fotójával idézik Paul Newman emlékét LONDON. Paul Newman ame­rikai színészlegenda és fele­sége, Joanne Woodward csó- kolózós képe díszíti a májusi cannes-i filmfesztivál posz­terét - közölte a The Holly­wood Reporter. A fekete-fe­hér fotót Melville Shavelson az A New Kind of Love című film felvételei során készí­tette 1963-ban. A plakáton a kép egy párizsi ügynökség által átdolgozott és átterve­zett változata jelenik meg. A fesztivál szervezői választá­sukat azzal indokolták, hogy a 2008-ban elhunyt Newman emléke előtt kívánnak tiszte­legni a május 15. és 26. között zajló 66. cannes-i nemzetközi filmmustrán. A poszterkép egyúttal a sztár felesége, Woodward iránt érzett el nem múló szerelmét is felidézi - fűzték hozzá. Paul Newmant 1958-ban- házasságkötésük évében- díjazta a cannes-i filmfesz­tivál a Hosszú, forró nyárért, amelyben először játszott Woodwarddal. Később a szí­nész-rendező több filmje sze­repelt a cannes-i mustrán, köz­tük A gammasugarak hatása a százszorszépekre, amelyért Woodward 1973-ban elnyerte a legjobb színésznő díját, mti Lebukott a tüskés gumiszerelő Peking. Vastüskéket dobált szét autópályán Kínában egy gumiszervizes férfi, hogy pan­gó vállalkozása több munká­hoz jusson. Negyven kilomé­ternyi sztrádaszakaszon szórt szét belőlük a furgonjából, és hamarosan tucatnyi kocsi kapott defektet. Az autósok értesítették a rendőrséget, akik az autópálya kamerafel­vételei alapján azonosították a bűnös iparost. mti Elmenekült a döglött őz London. „Feltámadt” egy dög­löttnek hitt őz az Egyesült Ál-' lamokban. A vadat az autós véletlenül elgázolta, és mivel élettelennek találta, berak­ta kocsija csomagtartójába, hogy családja vadhúst lak- mározzon. A hatóság embere ellenőrizni akarta az állati te­temet, ezért kinyittatta a cso­magtartót. Az őz erre kiugrott, és némi csetlés-botlás után el­szaladt a közeli erdőbe. MTI KELET-HŰI UTAZZON VELÜNK! 111-111 HIRDETÉS KELET Vígjáték a színészpár válásának történetéről LOS ANGELES, Lassan minden­ki kezd elfeledkezni már Tom Cruise és Katie Holmes igen gyors és fájdalommentes Vá­lásáról, erre előáll valaki azzal az ötlettel, hogy vígjátékot ad elő a sztárpár összeomlott házasságáról. A The TomCat Project című darabot Chica­góban akarják színpadra állí­tani, és Cruise ügyvédje már most kiborult miatta. Dr. Bert Katie Holmes fotó: internet Fields, akit egyébként szintén kigúnyolnak a produkcióban, attól tart, a valóságot és a fik­ciót merészen elegyítő darab senkinek nem fog jót tenni. „Szeretem a jól sikerült paró­diákat, még akkor is, ha rólam szólnak, sőt, különösen akkor - mondja a neves ügyvéd. - De egy paródia kegyetlen és félrevezető is lehet, ezért na­gyon aggódom Tom és kislá­nya, Suri miatt.” A Cruise-ékról szóló darab nagy érdeklődésre tarthat számot, mert a válás pontos oka ma sem ismert, ahogyan az sem, Katie Holmes miért puccsszerűen szervezte meg házasságuk befejezését, és arra is sokan kiváncsiak, mi­ként tudtak szinte percek alatt megegyezni a részletekben. A chicagói darab tényleg nem a legjobbkor jöhet Tom Cruise-nak, aki válása óta a munkába menekült, és fél­évente sikeres produkcióval áll elő. uip Tévéműsorokat néznek, még az illemhelyen is LONDON. Minden ötödik brit a vécén is tévézik, bár az il­lemhelyen azért nincs külön tévéje: okostelefonját hasz­nálja -.derült ki a Motorola Mobility cég szigetországi felméréséből. A britek he- j tente átlagosan 24,3 órán át néznek tévéműsorokat, azaz naponta közel három és fél órát tévéznek. A műsorok 29 százalékát nem egyenesben tekintik meg, hanem felvé­telről. A műsortípusokat il­letőn a show-kat az emberek legalább 73 százaléka nézi, 10 százalék még a vécén is ilyen műsort bámul. Okostelefonját amúgy 16 százalék viszi ma­gával a fürdőszobába is tévé­zés végett, azaz 4 százalékkal kevesebben, mint ahányan a vécébe - adta hírül a The Daily Mirror című brit lap. mti Évi, a csinos tunyogmatolcsi diáklány már türelmetlenül várja, hogy megkezdődjön az idei drift szezon. fotó: janics attila A Föld órája gyertyalánggal Sötétbe borult a kínai Nagy Fal, és a moszkvai Kreml épülete is. Budapest. Négy énekes és színész sztár, valamint ön­kéntesek százai vonultak a kínai Nagy Fal patalingi sza­kaszához, hogy személyesen is tanúi legyenek, amint a Föld órája akció keretében elsötétülnek a világörökséget j megvilágító lámpák - jelen­tette a kínai online média. { A kampány részeként több népszerű weblap, köztük a kínai YouTube, a Youku videomegosztó, vagy a QQ azonnali üzenetküldő, vala­mint a 139 e-mail portál is mi­nimálisra csökkentette az esti Tóth Vera a Föld órája budapesti rendezvényén fotó: mti, földi imre órára a látható felületét, s azt A moszkvai Kreml és az hirdette, hogy „csak ott vilá- orosz kormány épülete is el- gíts, ahol szükséged van rá”. sötétült szombat este. A WWF Magyarország idén 6. alkalommal szervezte meg a Föld óráját, amelyhez több hazai településen is csatla­koztak. A fővárosi program részeként Tóth Vera kon­certje nyitotta meg. A közös visszaszámlálás után Fáth Ákos, á WWF Magyarország igazgatója és Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes egy óriás kapcsológombbal 20 óra 30 perckor egy órára lekapcsolta Budapest díszvi­lágítását. Ezt követően Erőss Zsolt hegymászó fáklyával gyújtotta meg Magyarország legnagyobb gyertyáját, a glo­bális éghajlatváltozás elleni összefogás 5 méter magas szimbólumát. mti Hiába sípolt a fémdetektor Három évig volt egy késpenge egy kanadai férfi hátában. TORONTO. A kanadai férfi nem vette észre a hét centi hosszú j késpengét, bár néha viszke­tett neki a helye. Előfordult, j hogy Billy McNeele némi fáj­dalmat is érzett, de fogalma sem volt arról, hogy a hátába késpenge ágyazódott, míg­nem a napokban vakaródzás közben beleakadt valami ke­ménybe a körme. Barátnője ki is húzta egy csipesszel a kés­pengét, mint valami szálkát. A 32 éves férfi 2010 áprili­sától élt így, akkor keveredett verekedésbe, melynek során öt késszúrás érte. Sérülései nem voltak túl súlyosak, az ügyeletes orvos ellátta a se­beket, de röntgenfelvételt nem csináltatott. „Többször voltam időközben börtönben, ahol az őrök fémdetektorral pásztáztak végig. Most már értem, miért akadt ki mindig a műszer a hátamnál..,” - idézte a férfit a BBC. McNeely fonto­lóra vette, hogy bepereli az egészségügyi szolgáltatót. MTI A nap videója Hidegvérrel kezelt helyzet A nem is oly rég Oroszország­ban hullott meteorzáport sokan sokként élték meg, a videón látható srác azonban hidegvér­rel kezelte: Mint a legnagyobbak. O További videók video.szon.hu Megér egy mosolyt- Pincér, siessen már egy kicsit! Olyan éhes vagyok, mint egy farkas.- Elnézést, de az utolsó nagymamát egy fél órája szolgáltuk fel. __ ___ O További viccek humor.szon.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom