Kelet Magyarország, 2013. március (70. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-21 / 67. szám

2013. MÁRCIUS 21., CSÜTÖRTÖK KELET MS2P-sajtőtájékoztató „Az emberek tudják, mi a hazugság és mi a valóság” NYÍREGYHÁZA. „Hazugság és valóság” címmel tartott saj­tótájékoztatót szerdán Halmi József, az MSZP megyei alel- nöke. „Megbukott a központi katasztrófavédelmi irányító rendszer, holott egy hete tud­valévő volt, hogy milyen idő­járás várható. A helyi emberek igyekezete nélkül végképp csődöt mondtak volna. Felhá­borító, hogy sikertörténetnek állítja be a kormányzat mind­azt, amit (nem) tettek. Mit mondjon az, akinél 4-6 napig nem volt áram és víz?” - tette fel a kérdést a politikus. Majd ekképpen folytatta: „A rezsi­csökkentés a hecckampány ré­sze, hiszen jön a választás. Mi­ért vártak erre három évet? Az MSZP nem ítéli el a rezsicsök­kentés tényét, csupán a mód­ját. Mi örülünk annak, ha az emberek zsebében több pénz marad. A szocialista kormány idején volt árszabályozás rá­szorultsági alapon a rezsit ille­tően, volt 13. havi nyugdíj 2009-ig, volt nyugdíj-felzár­kóztatási program, méltányos- sági és rokkantnyugdíj, volt ingyenes étkeztetés és ingye­nes tankönyv, 50 százalékkal emelkedtek a közalkalmazotti bérek, ehhez képest most... A Fidesz kiépítette a diktatú­ráját, és hazugságokkal szé­díti az embereket. Az M3-as utóbb átadott szakaszánál utólagosan adtak 7 milliárd forintot a Közgépnek, pedig azt hirdették, hogy olcsóbban csinálják a sztrádát. De mi már ezen sem lepődünk meg. Az emberek látják, a saját bőrü­kön érzik, hogy mi a hazugság és mi a valóság”. km-ltl ■■ Világnapi programok A mai Down Világnaphoz kapcsolódóan egész héten át tartó rendezvénysorozatot tartanak a Csodavár Korai Fejlesztő Cent­rumban. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Mesedélután forradalmi finomságokkal A tiszavasvári Vasári Pál Múzeum március 15-ére tervezett programjainak egy részét március 22-én, pénteken 17 órától tartják meg. Az „Édes Forradalom" című sütiversenyt a Bethlen utcai Civil Házban rende­zik meg, ahova a szervezők várják a finomságokat és készítőiket. A győztes sütemény vagy torta nyertese 10 ezer forint értékű vásárlási utalvánnyal lesz gazdagabb, amit a felajánló Görömbei Cukrászdában költhet el. A zsűri elnöke Rausch Roland cukrászmester lesz. Ezen a napon rendezi meg a múzeum a Langaméta Óvodai Szakmai Munkakö­zösséggel közösen családi napját. A gyerekek a 14 órától a „Csillagszemű juhász" című népmese szereplőivé válhatnak, amelyhez jelmezeiket és kiegészítőiket saját kézzel készíthetik el. A délután során szerephez jutnak a városi mesemon­dó verseny győztesei. A nap zárásaként színpadra lép a nyíregyházi Burattino Bábszínház, előadásuk címe: Nyusziéknál szép a világ. Az esemény ingyenes, amelyre minden érdeklődőt várnak a szervezők. Kevesebb a bűncselekmény A vagyon elleni bűn- cselekmények száma is jelentős mértékű csökkenést mutat. NYÍREGYHÁZA. - Szabolcs-Szat- már-Bereg megyében 2012- ben az eljárások lefolytatását jelentősen meggyorsító bíró­ság elé állítások száma az elő­ző évhez képest 17 százalék­kal emelkedett, mintegy 511 esetben alkalmaztuk - mond­ta a tavalyi évet értékelő ér­tekezleten dr. Tarcsa Csaba r. ezredes, a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Rendőr-főkapi­tányság vezetője, és hozzátet­te: 2013-ban tovább szeretnék növelni az ilyen ügyek szá­mát, a cél az elkövetkezők­ben is a gyors, hatékony, az állampolgárok számára is megnyugtató módon történő eljárások lefolytatása. Szigorítás, együttműködés- Pozitív eredményként kell értékelni, hogy a tavalyi év baleset-megelőzési tevékeny­ségeinek és a fokozott rendőri jelenlétnek is köszönhetően jelentősen csökkentek a megye útjain bekövetkezett, szemé­lyi sérüléssel járó és a halálos kimenetelű balesetek száma. A közlekedési bűncselekmé­nyek száma évek óta folyama­tosan csökken, míg 2008-ban Jelentősen csökkent a közlekedési balesetek száma FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR 1400 esetet regisztráltunk, addig 2012-ben 840-et - so­rolta a számokat az ezredes. Megyénkben a regisztrált bűn- cselekmények közel 20 száza­lékát a közterületen elköve­tett esetek teszik ki. 2012-ben 3066 személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt indított nyomozást fejeztünk be, ami a regisztrált összes bűncse­lekmény 13,76 százaléka. Az esetek több mint egyharmada a megyeszékhelyen (1097) tör­ténik, amit Mátészalka (511) és Nyírbátor (423) követ. A va­gyon elleni bűncselekmények száma - több év adatait is fi­gyelembe véve - jelentős mér­tékű csökkenést mutat.- A csökkenés okai között megemlíthetőek a büntetések terén bevezetett szigorítások (pl. három csapás), valamint a polgárőr és más vagyonvé­delmi szervezetekkel kötött együttműködések, közös járőrözések. Betöréses lopás­ból 600-zal kevesebb bűn- cselekményt regisztráltunk 2008-hoz képest. Dr. Tarcsa Csaba a prioritá­sok elemzését követően hatá­rozta meg az idei feladatokat. A főkapitányság célkitűzése az állampolgárok biztonságérze­tét leginkább befolyásoló bűn- cselekmények hatékonyabb megelőzése és felderítése, kü­lönös tekintettel az időskorúak A bűncse­lekmények harmada Nyíregyhá- zán történik, DR. TARCSA CSABA sérelmére elkövetett bűncse­lekményekre. A közlekedési balesetek számának további csökkentése és megelőzése érdekében a megyei rendőr­főkapitányság baleset-megelő­zési bizottsága ebben az évben is folytatja kampánytevékeny­ségét, figyelmet fordítva a ke­rékpárosok és a gyalogosok közlekedésbiztonságára, km Előfizető szervez előfizetőt A Sarka családnak sokat jelent az írott szó Angyali bemutató a könyvtárban NYÍREGYHÁZA. Victoria F. Brown Angyal szárnyak nél­kül című könyvét mutatják be ma 16 órától a Móricz Zsig- mond könyvtárban, ahol a bemutató után az érdeklődők egy pohárral a kézben beszél­gethetnek a szerzővel. km Bagolycsalogató NYÍREGYHÁZA. Az E-misszió egyesület bagolycsalogató túrára invitálja a természetet szeretőket. A 2-2,5 órásra ter­vezett kirándulás ma 17.40- kor indul a Tölgyes Csárda elől. km jármi. - Nem bántuk meg, hogy újra előfizettünk a lap­ra - mondja Sarka Istvánná. - Nem nagyon kellett rábeszél­nie bennünket a húgomnak. Korábban sem a tartalommal volt kifogásunk, egyszerűen úgy gondoltuk, hogy a sok hírforrás (televízió, rádió stb.) elég lesz. Rájöttünk hogy az írott szó milyen sokat jelent. Örülünk annak is, hogy már korán reggel ott van a lap a postaládánkban. Az olvasá­si szokásaink sem változtak. A férjemmel együtt most is mindent áttanulmányozunk, csak a politika a kivétel, ebből egy kicsit elege van az em­bernek. Viszont különösen érdekelnek a szülőföldünk­kel, Jármival, Papossal kap­csolatos cikkek, tudósítások. Remek dolog az itteni esemé­nyekről olvasni, s tudni, hogy mindezt az egész megye látja. Köszönjük az ajándékokat, amit kaptunk, a lap minden munkatársának további erőt, egészséget kívánunk! km ■ Segítség a bajban Az áramszünet napjaiban Ti- szabercelen nagy hasznát vették az önkormányzat agg­regátorának. FOTÓ: SIPEKI PÉTER A Kelet arcképcsarnoka Krokovay Gizella pedagógus r a KITE Nyugalomban, mégis nyughatatlanul Bár az általános va­lamennyi évét más iskolában járta, kiváló pedagógus lett belőle. NYÍREGYHÁZA. Hamisítatlan polgári lakás a nyíregyházi Széchenyi utcán: tágas szobák és két zongora. Sok-sok könyv és ritkán látott festmények a falon. Itt él Krokovay Gizella testnevelő és zongoratanár, úszóedző és egykori sakkver­senyző, édesanya, háziasz- szony és boldog nagymama. Ősei a Felvidéken éltek, édesapja Prágában érettsé­gizett, jogot is tanult, hogy aztán dunántúli kitérővel Be­regszászon vállaljon munkát. Innen vetette a háború kiala­kuló szele Nyíregyházára. A megyeházán kapott állást, s itt találkozott egy tanárnővel, akit feleségül vett.- Én már itt születtem első gyermekként az öt közül, s bár ennek már 72 éve,- még mind­annyian élünk. Annak ellené­re szép gyermekkorom volt, hogy nyughatatlan lelkűnek tartottak már akkoriban is. Az általános valamennyi évét más iskolában jártam, bár csak egy­szer rúgtak ki, mert túlságosan csintalan voltam. Később ez a korai „vándorlás” nagyon jól jött, mert nem szürkültem bele a tanulásba, a bizonyítványom mindig nagyon jó volt. A Zrínyi Ilona Gimnázium humán tagozatára vették fel, amihez egyáltalán nem volt kedve, mert matematika tanár szeretett volna lenni. Ezért két év után „reálos” lett, meg kiválósága a tornászcsapat­nak, így a jelentkezési lapját a Testnevelési Főiskolára küld­te el, ott is az úszó szakkép­zésre. Ám továbbhajtotta a kí­váncsi természete, s nemcsak az úszásban, a szertornában, de még a síelésben is jeles­kedett. Diploma után a szü­lőváros gyakorló iskolájában tanított 4 évig, diákjai kétszer nyertek országos úttörő-olim­piát. A szertornától az úszásig- Amikor kinyitotta kapuját a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola, odahívtak, alapító tag voltam a testnevelési tan­széken, ahol szinte mindent tanítottam a szertornától a ritmikus sportgimnasztikán át az úszásig, 1995-ben innen mentem nyugdíjba. Elárulja, miért láthatok két zongorát a lakásában. Hétéves kora óta zongorázni tanult, aminek később testnevelő tanárként is hasznát vette: versenyeken ő kísérte zongo­rán a lányok talajbemutatóit. Néhány esztendő múlva gon­dolt egyet, és beiratkozott a Debreceni Zeneművészeti Főiskolára, amit el is vég­zett, így a tesi tanárnő már zongoraórákat is adhatott a zeneiskolá­ban, meg több vidéki településen. Több egykori tanítványa nyert országos vetélkedőn, most a Kodály Zoltán zenei tagozatos iskola 26 gyereke jár hozzá, a lakására zongoraórára, ezért van több hangsze­re. Imád rajzolni, festeni, ezekből látható néhány a falon, s követvén a sakkrajongó pa­pát, számos ver­senyen tűnt fel az évek során. Házas is volt, Krokovay Gizella de elvált, egy fiú- és egy lány­gyermeke született, mindket­tő zeneakadémiát végzett, s három unokát ölelhet magá­hoz a találkozáskor. A lánya, Dóri Eszter a Nemzeti Kórus­ban énekel, hangversenyeken többször dirigálta már őket Kocsis Zoltán is.- Az én hobbim, így túl a hetvenen is, a többirányú mun­ka. Meg aztán a háztartás mel­lett még kocsit is vezetek. ANGYALSÁNDOR FOTÓ: SIPEKI PÉTER Északkelet-magyarországi régiója pályázatot hirdet Felsőzsolcai és Nagykállói alközpontjába AGRONÓMIA! ÜZLETKÖTŐ­SZAKTANÁCSADÓI munkakör betöltésére Feladata: • a társaság által forgalmazott agronómiái input anyagok értékesítése az adott térségben, • meglévő partnerkapcsolatok ápolása, mezőgazdasági szaktanácsadás, • lehetséges új partnerek felkutatása, kapcsolatok kialakítása, • piaci részesedés növelése, • az eladás pénzügyi folyamatainak nyomon követése. Követelmények: • egyetemi, főiskolai agronómiái (általános növénytermesztési, növényvédelmi, növény orvosi, kertészeti) vagy gazdasági végzettség, • felhasználó szintű PC-ismeret (Word, Excel), •„B" kategóriás jogosítvány, • kereskedelmi attitűd, • angol nyelvtudás. Előnyt jelent: • mezőgazdasági területen szerzett tapasztalat. Amit nyújtunk: • versenyképes jövedelem, • stabil, országos hírű cégnél szakmai fejlődési lehetőség és karrierépítés. Amennyiben állásajánlatunk felkeltette érdeklődését, a www.kite.hu/karrier internetes felületen, a megfelelő állásajánlat kiválasztását követően töltheti fel jelentkezését, 2013. április 12-ig. Önéletrajzában kérjük, tüntesse fel a referenciáit is. HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom