Kelet Magyarország, 2013. március (70. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-21 / 67. szám

2013. MÁRCIUS 21.. CSÜTÖRTÖK Olvasóink mondták Ok nélkül lettünk kirekesztettek! TISZATELEK. - Csütörtökön lesz egy hete, hogy nincs áram az otthonainkban, és senki sem segített minket, hogy a kriti­kus helyzet elviselhető legyen - adott kétségbeesésének 6 tiszateleki utca több mint 80 családjának nevében Minya Jánosné. - Mindenhol azt hal­lottuk, hogy civil szervezetek, hivatásosok tűzifát, ivóvizet, élelmet vittek, hozzánk el sem jutottak, meg nem kérdezték, mire lenne szükségünk. Kire­kesztettek lettünk, és nem ért­jük az okát! Az E.ON már-már hazugsággal vádolt minket, amikor az áramkimaradás­ra panaszkodtunk. Szerdán délbe nemhogy villany nem volt nálunk, de a vezetékek a földön feküdtek, amerre csak mentünk. Most, szerdán, 6 nap után jutott el ide két agg­regátor, amikorra minden élel­miszerünk megromlott. Az ibrányi rendőrök könyörület- ből kedden este hoztak néhány gyertyát. Miért állítják a ható­ságok, hogy minden rendben van, amikor az igazság teljesen más! - mondta Mihyáné. *> A magasban Búj határában egy emelőko­sárból szerelték a szakem­berek az elektromos hálózat kábeleit, fotó: pusztai Sándor Se felvilágosítás, se aggregátor NAGYHALÁSZ. - A város felében szerdán ll órakor még mindig nincs áram! Az E.ON semmi felvilágosítást nem ad arról, hogy mikor lesz, és aggregá­tort nem raktak ki, családok vannak áram és fűtés nélkül csütörtök dél óta! Emiatt - természetesen - az élelem rég megromlott.. Akinek sikerült magánúton beszerezni aggre­gátort, azoktól tudom, hogy bizony benzinnel mennek, aminek litere egyre drágább. Több tízezreket elköltenek benzinre, hogy legalább a hűtőt be tudják kapcsolni, de a fűtést már nem lehet rá­kapcsolni - panaszolta Tünde Nagyhalászból. „Mi ezzel ne foglalkozzunk...” TiszABERCEL. Hetedik napja nincs áram a település több pontján, így például az ál­talános iskolában sem, ahol természetesen tanítás sincs - hívta fel szerkesztőségünket egy tiszaberceli olvasónk. - A falu központjában, az egyik bolt előtt van egy oszlop, amit a csütörtöki hatalmas szél ala­posan megtépázott, kis híján ki is dőlt. Értesítettük a szol­gáltatót, ahol a bejelentésre az volt a válasz: mi ezzel ne foglalkozzunk. Hogyne fog­lalkoznánk: ha kidől, további oszlopokat is magával ránt, és akkor ki tudja, hány nap kell még ahhoz, hogy minden háztartásban újra legyen áram - mondta olvasónk. KELET Háttér 3 Szerdán még dolgoztak Nagyhalászban is volt dolga bőven szerdán az E.ON szakembereinek fotó: pusztai Sándor A megyei védelmi bizottság továbbra is koordinálja a helyreállí­tási munkálatokat. NYÍREGYHÁZA. - Március 14-én az extrém időjárás következ­tében megyénkben 96 tele­pülésen 83 ezer fogyasztónál szűnt meg az áramszolgálta­tás. A megfeszített munkának köszönhetően március 20-án már csak 713 olyan fogyasztó­hely volt 13 településen, ahol még nem sikerült visszaállíta­ni az áramszolgáltatást - hang­zott el szerdán a megyeházán azon a sajtótájékoztatón, ame­lyen értékelték és összegezték mindazoknak a munkáját, akik részt vettek a vihar által tönkretett elektromos hálózat helyreállításában. Együttműködés, összefogás Mint Kossá György tű. dandár- tábornok, a BM OKF országos iparbiztonsági főfelügyelője elmondta, főleg a 20 kV-os és a településeken belüli 0,4 kV- os hálózatokban keletkeztek hibák, hiszen közel 380 beton­oszlop rongálódott meg, illet­ve tört ketté. Szerda délután már csak településeken belü­li szereléseket kellett a szak­embereknek végezniük, s a remények szerint estére min­denhol kigyulladnak ismét az égők. A dandártábornok kiemel­te azt a példaértékű együtt­működést és összefogást, amely jellemezte a kataszt­rófavédelem, a rendőrség, a honvédség, a mentők, a közútkezelők, az E.ON, a Pi­lis mentőcsoport munkáját. Az első napokban a szerelést 704 fő és 380 erőgép végezte, szerdán az utolsó munkála­tokon még 335 szerelő és 147 erőgép dolgozott. A kataszt­rófavédelem 61 aggregátort juttatott el 43 településre. A munkát nehezítette, hogy nem voltak pontos informá­ciók a vezetékek szakadásá­ról, az oszlopok töréséről, mindennek a felderítésében a Hunor Hivatásos Mentőszer­vezet segített. Kossá György bejelentette, hogy az általa vezetett Országos Operatív Törzs szerdán 17 órakor be­fejezi munkáját, de a megyei védelmi bizottság továbbra is koordinálja a helyreállítást. Átcsoportosítás a Dunántúlról Mező Csaba, az E.ON Tiszántú­li Áramhálózat Zrt. Igazgatósá­gának elnöke tájékoztatójában arról beszélt, hogy hiába felelt meg az elektromos hálózat a szabvány szerint szélterhelés­nek és zúzmara-hóterhelés- nek, a kettő most együtt jelent­kezett, s így 2900 kilométer hosszú vezetékrendszerben keletkezett üzemzavar. A gyors helyreállítás érdekében még a Dunántúlról is csopor­tosítottak át szakembereket, azonban a munkákat akadá­lyozta, hogy a nehéz gépek elsüllyedtek a laza talajban. Az elnök kijelentette, hogy akiknél jelentős áramkiesés volt, azoknál a fogyasztóknál a rendszerhasználati díjból elengednek egy hetet. Utalt még arra is, akiknél csütörtök reggel nincs áram, jelentsék be, mert ott már valószínűleg egyéni hibáról lehet szó. Dr. Vinned Győző kormány- megbízott a megyei védelmi Példaértékű volt az együtt­működés és az összefogás. KOSSÁGYÖRGY bizottság szerdai határozatait ismertette. Azokon a telepü­léseken, ahol még nincs tel­jes közvilágítás, a rendőrség fokozottan ügyel a közbiz­tonságra. Döntöttek arról is, hogy a megromlott ételeket a gyepmesteri telepek díjmen­tesen vegyék át. Megtérítik a „zöldkárt” Lapunk rákérdezett a helyre- állítási munkálatok költsége­ire is. Mint elhangzott, előbb térjen vissza normális kerék­vágásába a mindennapi élet, utána összegzik a helyreállí­tási költségeket. Mező Csaba úgy nyüatkozott, hogy az E.ON megtéríti a mezőgazdasági te­rületeken keletkezett „zöldká­rokat”. Dr. Vinnai Győző pedig arról adott tájékoztatást, hogy a vis maior keret terhére az ön- kormányzatoknak 7 napon be­lül kell jelenteniük a kárukat, s 40 napjuk marad a pályázat beadására. km-mml Jól teljesített a vízszolgáltató A Nyírségvíz Zrt. felké szült a havária helyze­tekre. NYÍREGYHÁZA. - A lehetősé­geinkhez mérten a lehető legjobban kezeltük az elmúlt napok természeti csapásait - összegezte a lassan magunk mögött hagyott katasztrófa- helyzet megyei tapasztalatait Galambos Sándor, a közel 300 ezer Szabolcs megyei fogyasz­tó ivóvízellátásáért felelős Nyírségvíz Zrt. műszaki vezér­igazgató-helyettese, aki sze­rint ez két dolognak köszön­hető: a kollégák emberfeletti munkájának, és annak a há­roméves programnak, amely során telepített és mozgatható aggregátorokat szereztek be.- Ezen kívül több módon készültünk még a mostani­hoz hasonló havária helyzet­re, gondolok itt egyes szállító eszközök beszerzésére, va­lamint a dolgozóink előzetes szakmai felkészítésére és a szervezési feladatok tudatos megtervezésére. A szakember elmondta: a stratégiailag fon­tos vízműtelepekre aggregá­torokat telepítettek (pl.: Kótaj, Paszab-Ibrány, Nyírtelek). - Negyvennyolc településen nem volt áram a vízszolgál­tatás zavartalan ellátásához, így például Nyírbogdány, Nyírtura és Demecser kö­zött folyamatosan körbejárt egy aggregátor. Ahová pedig Volt, ahová lajtos kocsival vit­tünk ivóvizet. GALAMBOS SÁNDOR Ji nem tudtunk bejutni (Aba- és Perkedpuszta, valamint Rejetanya), oda lajtos kocsival szállítottuk az ivóvizet - kö­zölte Galambos Sándor. Folyamatos szolgáltatás A társaságnál sikerként köny­velték el azt is, hogy sehol nem kellett ivóvíz-korlátozást elrendelni, és a szennyvízszol­gáltatást is sikerült folyamato­san fenntartani. Ez utóbbival kapcsolatban Tóth György, szennyvízszolgáltatásért fele­lős műszaki vezető elmondta: a szerdai nap még kilenc tele­pülésen volt kisebb áramki­maradás, így ott még tegnap is folyamatosan dolgoztak az aggregátorok. A Nyírségvíz Zrt. tájékoztatásából kiderült: a cég az elkövetkező két évben 250 kisteljesítményű aggregá­tor beszerzését tervezi. KM-TG Ön szerint jogos a bajba jutottak kártérítési igénye? BAKSA LÁSZLÓ: Iára BORAI JÁNOS: A tönkre- NAGY JÓZSEF: Érthető kárpótlás a szolgálta- ment élelmiszert valaki- a kártérítést követelők tótól. nek ki kell fizetni. igénye. LAKATOS ISTVÁN: Az CZETŐ NIKOLETTA: HANUFER SÁNDOR: Időjárást nem lehet Megértem a bajba Jutót- Jogosan várnak a káruk beperelni. takat. enyhítésére. Baksa László szerint ez nem is lehet kérdés, hiszen akik napokig voltak áram és fűtés nélkül, azoknak jár a kárpót­lás a szolgáltatótól. - Hogy ez most vis maior vagy nem, azt nem tudom, de valakinek kár­pótolnia kell a szerencsétlenül jártakat - felelte. Borai János is úgy véli, hogy az emberek önhibájukon kívül maradtak fűtés és villany nélkül. - Sok családnál kiolvadtak és tönk­rementek a fagyasztóban lévő élelmiszerek, ezt valakinek ki kell fizetni - mondta. Nagy József a Kert utcán lakik, nála volt végig áram, de ettől füg­getlenül megérti azokat, akik most kártérítést követelnek a szolgáltatótól. Lakatos István “ Ember az oszlopon Nagyhalász-Homoktanya volt az utolsóként bekap­csolt településrészek közül az egyik, ahol tegnap is dolgoztak a hibaelhárítók. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR is jogosnak érzi az emberek felháborodását, és azt, hogy pénz akarnak. - Bár az időjá­rás is ludas, azt nehéz bepe­relni... - jegyezte meg. Czető Nikoletta is azt mondja, telje­sen megérti azokat, akik most a szolgáltatónál kopogtatnak kártérítésért. - Szerencsésen átvészeltük a katasztrófát, nálunk volt áram és fűtés is, nagyon sajnálom azokat, akik mindezt nélkülözték. Hanufer Sándor húga Budapestről több mint 24 órán át vonatozott Nyíregyházára, csak Karcagon órákon át vesztegelt a szerel­vény. - Ha fizetek egy szolgál­tatásért, és azt nem kapom meg, akkor jogosan követelek kártérítést - érvelt. KM-TG Nézőpont Mag László A természet még az úr Még hosszú hetekig téma lesz a márciusi hókatasztrófa, s ez természetesen érthető is. Olyan kihívással kellett szembenézniük hazánk lako­sainak, amellyel szerencsére nem mindennap találkoznak. Senki sem vitatja azoknak a honfitársainknak az önzetlen és áldozatkész segítségnyúj­tását, akik dacolva hóval és széllel igyekeztek menteni emberi életeket, anyagi érté­keket, ugyanakkor be kell vallani, voltak felesleges, ésszerűtlen lépések is. S vall­juk meg őszintén azt is, hogy nagyon sokan ostobán úgy indultak autójukkal a veszélyes és kalandos útnak, hogy már tudtak a hóvihar­ról... Most jön azonban még csak a java sokak számára, hiszen a biztosítási ügyintézések során számos probléma felvetődik majd. Eddig csak az időjárással és az anyagi károkkal kellett hadakozniuk megyénk lakóinak, ezután azonban már a biztosítási jogszabályokkal kell felven­niük a harcot. Azoknak az állampolgároknak, akik több napig áram nélkül éltek, most azt kell majd bizonyí­taniuk, hogy az elektromos szolgáltatás hiánya következ­tében romlott meg rengeteg élelmiszerük, az áraminga­dozás miatt ment tönkre a hűtőszekrényük. Kártérítést várnak továbbá azok is, akiknek az őszi vetését, fiatal telepítésű erdejét a lánctal­pas járművek pusztították el a helyreállítási munká­latok során. Vajon kiknek a költségvetését terheli meg az aggregátorokban felhasz­nált üzemanyag? Sok még a nyitott kérdés, amelyekre az elkövetkező napok adnak majd választ. Levonhatjuk végül a tanulságot: a világűrben már jön-megy az emberiség, most a Mars meghódítására készü­lünk, de a Földön még most is a természet az úr. magyar@inform.hu Hűtőháztól a baromfitelepig IBRÁNY, GÁVAVENCSELLŐ. Be­rencsi Béla, Ibrány polgár- mestere szerdán elmondta: a kisváros nyolcvan fogyasz­tási helyét érinti az áramki­maradás, ezeken a helyeken hetedik napja nincs áram. Ennél is nagyobb probléma, hogy egy hűtőházban és egy háromszáz embert foglalkoz­tató ipari üzemben sincsen. Gávavencsellő három utcájá­ban nem volt még szolgálta­tás, egy baromfitelepet pedig még mindig aggregátorról látnak el árammal - tájékozta­tott az önkormányzat, mti/km Kelet kvíz Melyik község neve tűnik fel 1324- ben egy idevaló, Szalók nemzetség­ben nemes nevében, akit tanúként hallgattak ki egy rablási ügyben? a) Tiszakerecseny b) Tiszabezdéd c) Tiszanagyfalu d) Tiszaeszlár A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom