Kelet Magyarország, 2013. március (70. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-20 / 66. szám
440818 2013. MÁRCIUS 20., SZERDA 16 Képes krónika A gyártó nem találta a vevőket illusztráció: internet Nem tudják, kiknél lehet gyulladékony mosogató London. Félmillió mosogatógép gyulladhat ki Nagy-Britan- niában és okozhat lakástüzet, mert nem sikerül a gyártónak megtalálni a vevőket. A német Bosch cég mosogatóival van probléma: az utóbbi bő évtizedben 270 gyulladt ki, 14 esetben súlyos tüzet okozva. Összesen 632 ezer mosogatógépet vásároltak a veszélyes típusból 1999 és 2005 között Nagy-Britanniá- ban. A német cég legnagyobb igyekezete ellenére is csak az érintettek negyedét tudta figyelmeztetni a veszélyre, pedig 850 ezer levelet küldött szét, 140 ezer vevőt hívott fel telefonon és a médiában hirdetések révén is megpróbálta tudatni az érintettekkel a gondot. A cég szóvivője közölte, hogy támogatnak minden olyan lépést, amely a gépek nyilvántartásának javítását szolgálja, hogy könnyebb legyen fellelni őket. A vállalat elismerte, hogy a tűzesetek túlságosan gyakoriak, de a veszélyt nem tartja igazán aggasztónak. Azzal érvel, hogy elenyésző a gyulladásveszélyes gépek hányada, csupán az FD 7901 és FD 8504 gyártási számú masinák okozhatnak tüzet. A hiba a gépek vezérlőegységében van, a cég szakembere egy óra alatt ki tudja javítani. A vállalat nem tartja szükségesnek azt tanácsolni az érintetteknek, hogy ne használják felügyelet nélkül mosogatógépeiket - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap. MTI ■ Minek nevezzelek? Lehet, hogy nálatok, kutyáknál ez a szeretet jele, de nálunk, macskáknál ez egyértelműen tolakodás... fotó: internet Megér egy mosolyt Tanár-szülő: j -Tisztelt Tanárnő! A fiamat majdnem-Tisztelt Szülő! A fia ma majdnem leszidtam érte. ______________ kirúgta az ablakot. O További viccek humor.szon.hu A nap videója Hajmeresztő! Nagy móka egy kerítésben folyó árammal játszani, feszültséglevezetésnek legalábbis mindenképpen praktikus. Bár Öveges prof bizonyára vakarná a kobakját, ha látná. O További videók video.szon.hu A legkövérebb brit disznó LONDON. Négyszázhúsz kilós a legkövérebb brit disznó, amelyet Borisnak hívnak és Cornwallban él. Párja passzol hozzá: 3 mázsát nyom. Boris és Marjorie együtt nehezebb egy kisebb autónál. Boris nemcsak súlyos, hanem termetes is: 2 méter 10 centi hosszú az orrától a farkáig, és csaknem egy méter magas. „Neje” 180 centi hosszú, ám 15 centivel magasabb Borisnál. MTI KELET Colin Trevorrow rendezi LOS Angeles. A Kockázatos túra című vígjáték rendezőjére, Colin Trevorrowra bíz- I ták a Jurassic Park negyedik j epizódjának leforgatását. A dinoszauruszos sorozat forgatókönyvét Rick Jaffa és Amanda Silver írja, Steven Spielberg lesz az executive producer, a produceri munka pedig Frank Marshallra és Partick Crowleyra hárul - osztotta meg értesülését a a The Colln Trevorrow fotó: internet Hollywood Reporter online kiadása. A Jurassic Park első része 1993-ban került a mozikba, és a további két folytatással együtt összesen 1,9 milliárd dolláros jegybevételt hozott. Az Őslénypark című Michael Crichton-regényből Steven Spielberg rendezte meg az első filmet. A San Franciscóban született, 37 éves Trevorrow tavaly debütált rendezőként a Sundance független filmfesztiválon a Kockázatos túrával, amelynek főhőse, egy feltaláló azon dolgozik, hogy visz- szautazzon az időben. Az új Star Wars-filmek bejelentésekor a filmes nevét sokan emlegették az űreposz hetedik epizódjának esélyes rendezőjelöltjei között. Trevorrow novemberben már elárulta a hollywoodi lapnak, hogy egy nagy dobásra készül, de az nem a Star Wars lesz. mti Tizenöt kilométerre vetődött el alva járva London. Tizenöt kilométerre vetődött alva járva egy nő az otthonától Nagy-Bri- tanniában, miután álmában kimászott a konyhaablakon. Másfél nap múlva találtak rá, amikor már a rendőrség is nagy erőkkel kereste, és sok önkéntes is bekapcsolódott a kutatásba. A holdkóros nő 50 éves, Joy Griggnek hívják. Nem először kódorgóit el álmában, januárban is kiruccant, és 8 kilométert kutyagolt. Akkor szerencsére mobiltelefon is volt nála, és amikor férje észrevette, hogy eltűnt, folyamatosan hívta, a készülék pedig rezgő üzemmódjának köszönhetően végül felébresztette az asz- szonyt - adta hírül a The Daily Telegraph. Ezúttal rosszabbul járt, és bár épségben találtak rá egy bokros részen a comwalli Lanceston közelében, a biztonság végett kórházba vitték megvizsgálni. mti ■ Magabiztos Loretta, a csinos újkenéz! diáklány nagyon magabiztosan viselkedett a fotózáson, ami nem csoda, hiszen már többször is volt a nap szépe. fotó: janics attila Holtversenyben kedvesek FOTÓ: INTERNET Izland és Új-Zéland a legvendégszeretőbb ország, Bolívia a legkevésbé. new YORK. Ezt mutatja a Világ- gazdasági Fórum jelentése, amely 140 országot rangsorol. Magyarország a 140-es listán az 50. lett 5,7 ponttal. Az országokat egy és hét pont között értékelték, az első helyre 6,8 ponttal került holtversenyben a két sziget- ország. Utánuk Marokkó, Macedónia és Ausztria a sorrend. Az első tízbe bekerült még Szenegál, Portugália, Bosznia-Hercegovina, Írország és Burkina Faso is. Utóbbi három egyaránt 6,6 pontot kapott, Turisták Izlandon (illusztráció) akárcsak Barbados, Kanada, Thaiföld, Mali, az Egyesült Arab Emírségek, Szingapúr, Málta, Belgium, Jemen, azaz igen szoros a mezőny. Ami a lista legalját illeti, Bolívia 4,1 ponttal a sereghajtó. Nála kicsit kedvesebben fogadja az idegeneket Venezuela, Oroszország, Kuvait, Lettország. A „toppokrócok” tízes mezőnyébe bekerült még Irán, Pakisztán, Szlovákia, Bulgária és Mongólia. Utóbbi 5,5 pontot kapott, ugyanannyit mint Kína, Dél-Korea és Szaúd-Arábia - adta hírül a CNN. A Világgazdasági Fórum vendégszeretet szerinti rangsora része egy széles tanulmányának, amely a turisztikai versenyképességet elemzi országok, földrészek szerint. A rangsoroláshoz saját gyűjtésű adatait, továbbá több nemzetközi szervezet statisztikáit vette alapul. mti Sörös gulyás kacagással Újra lesz kabaré a híres U Fleku nevű prágai sörözőben. PRÁGA. Visszatér Prágába a híres U Fleku sörözőbe a hagyományos kabaré, amely az 1989-es rendszerváltás után megszűnt. A múlt század húszas-harmincas éveit időző első kabaré előadást április Tjén tartják. „Fel kívánjuk újítani a hagyományos, évtizedeken át rendkívül népszerű prágai kabarét, amelynek az U Fleku söröző az egyik klasszikus színhelye volt” - közölte Ivó Brtník, a cseh fővárosba látogató turisták által az egyik legketesettebb idegenforgalmi célpontnak számító, nemzetközi hírű vendéglő társtulajdonosa. Az újrainduló kabaré színhelye a söröző szintén felújított hagyományos nagyterme lesz, ahová egyszerre 180 ember fér be. A belépődíj 490 korona azaz mintegy 18 euró. Ezért a pénzért a vendég háromfogásos vacsorát is kap, amelyből nem hiányozhat az eredeti, helyben főzött sörrel készült gulyás sem. mti Egyre több kínai nőt zaklatnak Sanghaj. A felmérések szerint nő a szexuális zaklatások száma Kínában, ahol szigorúbb szabályozásért lobbiznak a jogvédő szervezeteken túl a hivatalos média képviselői is. A kérdésről az előző héten - a parlament vasárnap zárult éves ülésszakához kapcsolódva - számos cikk született Kínában. A lapok és hírportálok széles körben idézték a Kuangcsou Közvélemény-kutató Intézet által nemrég nyilvánosságra hozott felmérés adatait, melyben a kutatók három nagyváros, Peking, Sanghaj és Kuangcsou másfélezer, 16 évnél idősebb női lakosát kérdezték a témáról. A válaszadók 13 százaléka válaszolta azt, hogy esett már szóbeli vagy írásbeli szexuális zaklatás áldozatává. mti HIRDETÉS