Kelet Magyarország, 2013. március (70. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-13 / 61. szám

2013. MÁRCIUS 13.. SZERDA KELET üzenet Zámbó Sándor orosi olvasónktól: Attól függetlenül, hogy a körülmények látszólagosan elbír- hatatlanok, a belső, láthatatlan környe­zetben, ha megvan a szeretet, a béke és a harmónia, akkor az a belső tisztaságára utal, ami többet jelent a külsőségek ápolt- ságánál, tisztaságánál. ZÁMBÓSÁNDOR A nap előfizetője PoórTiborné nyírtét. Az előfizetést még a szüleitől örökölte. Poór Tiborné jól emlékszik még arra az időre, amikor csoma­golópapírra nyomtatták a Ke- let-Magyarországot. Évtize­dek óta tartó olvasói hűségét ajándékcsomaggal jutalmaz­tuk, szerkesztőségünkben pe­dig újságolvasási szokásairól, családjáról kérdeztük.- A férjemmel együtt a té- eszben dolgoztunk, ő a kerté­szetben volt brigádvezető és méregraktáros. A sok méreg és a nehéz munka sajnos megvi­selte szervezetét. Én a növény- termesztésben dolgoztam, mind a ketten onnan jöttünk nyugdíjba. Két gyermekünk van, egy lány és egy fiú. Egyet­len unokánk közgazdászként dolgozik Budapesten. Négy éve megrendeltük a Vasárnapi Keletet is, amelyet nagyon megszerettünk. Min­den reggel korán megkap­juk a napilapot Nagy Sándor kézbesítőtől, még soha nem hiányzott a postaládánkból a Kelet, akármilyen zord, mos­toha időjárás is volt! A férjem a sportoldalakat olvassa el először, én mindig az utolsó oldallal kezdem. Időmilli­omosok vagyunk, így min­dent tüzetesen átnézünk. Nehezen mozdulunk ki otthonról, így a Keletből tájé­kozódunk az eseményekről, történésekről. Szeretjük a régi fotókat, sokszor fedezünk fel ismerős arcokat, helyszíneket. Jó lenne, ha több recept je­lenne meg az ízvilág oldalon. Napközben a ház körüli kis kertünk ad munkát nekünk, ahol mindent megtermelünk, ami a családunknak szüksé­ges, gyümölcsöt, zöldségfélé­ket sosem vásárolunk a piacon - mesélte Poór Tiborné. km Fogadónap: kedden és péntekén Továbbra is várjuk olvasóinkat észrevételeikkel szerkesz­tőségünkben! Ügyfélszolgálati időben, lehetőleg minden kedden és pénteken 10-14 óráig Dankó Mihály újságíró fogadja az aktuális problémafelvetésekkel, információk­kal érkezőket Nyíregyházán, a Dózsa György utca 4-6. szám alatt, az első emeleten. Leveleinkből Szalagavató a tiszadobi iskolában Évtizedek óta megrendezzük a szalagavató ünnepséget a tiszadobi Széchenyi István Ál­talános és Alapfokú Művészeti Iskolában. Ezzel általános is­kolánk olyan egyedi és külön­leges hagyományt teremtett és ápol, amely többnyire csak a középiskolákban jellemző. Március l-jén a 8. osztályos tanulóké volt a főszerep. A szalagtűzés után a társastánc tagozatos növendékeink műsorát láthatták és az intéz­mény zongoratanárainak já­tékát hallhatták a jelenlévők. Az este fénypontja a végzős diákok tánca, a bécsi keringő volt. Szebbnél szebb ruhák­ban, boldogan mosolyogva táncoltak végzőseink Viszokai Anita szülő koreográfiája és tanitása alapján. Tanulóink nagy utat tettek meg az első osztálytól pedagógusaik segítségével, sőt, az óvoda nevelő hatása is benne van egyéni fejlődésükben. Az általános iskolai 8 tanév alatt a tanu­lókat szinte minden pedagógus nevelte-ok- tatta rövidebb-hosszabb ideig valamilyen módon. A jelenlegi 8. osztály két osztály volt 6 tanéven át, és alsó tagozatban iskolaotthonos formában tanultak. A nevelőtestület minden tagjának köszönöm a nagyszerű munkáját! A jövő­ben is dolgozzanak lelkiisme­retesen és kitartóan, egy­mással összefogva, egymást segítve egy szebb és jobb világ reményében! VITÁNYI GYÖRGY IGAZGATÓ, SZIÁAMI.TISZADOB Kvízmegíejtés Hol fejezte be középiskolai tanulmányait Móricz Zsigmond, a megye nagy szülötte? d) Kisújszálláson Változatos, különleges produkciókkal készültek a diákok fotó: olvasónktól A jelige: „Itthon láss csodát!” Elfogadásra buzdít a különleges tárlat Március 3i-éig egy különleges kiállítás látható a tiszavasvári Tiszamenti Emberek Lelki Segítő Egyesülete (TELSE) szervezésében. A városi könyvtárban többek között patchwork-technikával ké­szített ágytakarókat, falvé­dőket, táskákat és gyöngyből fűzött ékszereket láthatnak az érdeklődők. A tárlat azt a küldetést hivatott betölteni, hogy a fogyatékkal élő vagy hátrányos helyzetű emberek a társadalom szemében pozi­tívabb megítélésben része­sülhessenek. Aki megtekinti művészi értékű munkáikat, bepillant az alkotók dolgos hétköznapjaiba, és minden bizonnyal elfogadóbbá, nyitottabbá válik velük szemben. A TELSE vezetője, Bónisné Alföldi Éva hosszú évek óta odaadó, szorgos munkával igyekszik minden lehetőséget megragadni, hogy a szárnyai alá kerülők számára élhetőbbé, em­berségesebbé tegye az őket körülvevő világot. Köszönet illeti az elkötelezett szakem­berekből álló csapatát is, akik szívvel-lélekkel törekszenek megadni minden segítséget a fogyatékkal élő vagy hátrá­nyos helyzetű embereknek ahhoz, hogy ők is a társada­lom hasznos tagjainak érez­hessék magukat. A kiállítást a Tini Tanoda ifjú énekesei (vezetőjük, Krusóczkiné Barna Mária irányításával) és a TELSE színjátszói együtt nyitották meg, rövid, színvo­nalas műsorral kedveskedve a megjelenteknek. NÁDASI ZOLTÁN, NYÍREGYHÁZA Március elején immár negye­dik éve írtuk fel a Rakovszky Sámuel Általános és Művé­szeti Iskola aulájának falára: Itthon láss csodát! A cím rengeteg kutatómunkát, a környező országok lakosai­nak életébe való betekintést, szokásainak megismeré­sét, történelmi múltjának Hogyan tovább? Sok meglepő információ ért a megyei és hazai történések­ről az újság hasábjain. Elő­ször megjelent a hír a város vezetőinek és cégvezetőinek milliós jutalmazásáról, majd két hétre rá a megye milliós tartozásáról. A következő héten arról cikkeztek, hogy százezreknek semmilyen jövedelme nincs, később arról, hogy javult az életmi­felfedezését, különleges ízviláguk „megkóstolását” egyaránt takarja. Ez gyönyö­rű feladat diáknak, tanárnak egyaránt. Minden osztály egy-egy városért felelős: elkészítik a kapott város címerét, albumba foglal­ják a nevezetes épületek képeit, érdekességeit, majd nőség. Az adótartozás milliós nagyságrendű megyénkben, ebben vannak kisvállalkozók és nagy cégek is, ahol milliós bevételek vannak, mégsem rendezték tartozásaikat. A legszomorúbb az egész­ben, hogy Magyarországon százezreknek semmilyen jövedelmük nincs. Ezek az emberek tengődnek egyik napról a másikra, felélik a félretett pénzüket, és nem tudják, hogyan tovább. a városra jellemző produk­cióval (monda, mese, tánc, dal) készülnek. Ez a délután rengeteg élményt adott, tele volt új ismeretekkel, és ösz- szehozta iskolánk valameny- nyi diákját, pedagógusát, sőt, az érdeklődő szülőket is! VÁGNER KATALIN, GÁVAVENCSELLŐ Egyesek dúskálnak a javak­ban, másoknak siralmas a helyzetük. Eljöhetne már az az idő, amikor minden állampolgár, elsősorban a vezetőink (minden szinten) nem a saját gyarapodásukat, hanem a haza előrehaladását tartják szem előtt! Kölcsey 'megszívlelendő üzenete a mai magyaroknak is szól: „a haza mindenek előtt”. HARSÁNYIISTVÁNNÉ, RAKAMAZ Lakóhelyem: Ön is lehet szerkesztő! Bizonyára sokan ismerik és böngészik lapunk internetes portálját, a Szabolcs Online-t (www.szon.hu). A nyomtatott újság mellett az interneten, megyei hírportálként Is fontosnak tartjuk, hogy településeinkről minél több információ jusson el az ott élő emberekhez, ezért indultak el a „lakóhelyem” atoldalak. A Szabolcs Online portálján belül létrejöttek azok a kis „alportálok" melyeken az olvasók megtalálhatják a saját településükről szóló híreket. Egy helyen van összegyűjtve mindazon információ, mely valamilyen for­mában kötődik a településhez, a kulturális eseményektől kezdve egészen a sportig. A Szabolcs Online-on jelenleg 21 település aloldala szerepel. Terveink szerint ez a szám folyamatosan bővülni fog, további te­lepülések csatlakoznak majd hozzá. Ezek a felületek interaktívak: azaz bárki feltölthet rá képeket, cikkeket, információkat, ame­lyeket meg akar osztani lakóhelye közössé­gével. Kellemes böngészést kívánunk! „Fiatalodik” a jánkmajf isi polgárőrség Egyre több fiatal csatlakozik a jánkmajtisi polgárőrség kötetekébe, hogy önkéntes szolgálatával hozzájáruljon a település közbizton­ságának, közrendjének javításához. fotó: botos Gábor Tisztelt olvasónk! Ezen az oldalon a Kelet-Magyaror- szághoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetősége­inkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk ilyennek, azokat a részleteket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az egész falu összefogott Csilláért Segítünk Egy daganatos beteg kislány támogatása érdekében kéri lapunk és olvasóink segítségét a dobosi önkormányzat. NAGYDOBOS. A Kelet-Magyar- ország napilap és népes olva­sótábora segítségét szeretném kérni községünk önkormány­zata nevében egy dagana­tos betegségben szenvedő helybeli kislány, Boros Csilla ügyében. Bízunk benne, hogy a megyei napilap segítségével sok segítőkész emberhez eljut a felhívásunk. A 14 éves Csillánál tavaly novemberben diagnosztizál­tak agydaganatot. Még aznap az intenzív osztályra került. Két hetet töltött itt, egy idő­re le is bénult. Tíz hónapon át tartó kemoterápiás keze­lésre van szüksége, amelyet Debrecenben kap jelenleg is. Az édesanyjától megtudtuk, hogy csontvelő-átültetés vár a kislányra, amit Miskolcon vagy Budapesten fognak el­végezni. Nem tudják előteremteni Csilla nagyon értelmes és okos gyermek, az iskolában tehetséggondozó program­ban is részt vett. Zenei érzé­ke is kiváló, citerán játszik, iskolai versenyt is nyert már. A pedagógusok véleménye egybehangzó a tehetségét il­letően. Kiváló magaviseletű tanuló, akit osztálytársai is nagyon szeretnek. Családjával rendezett kö­rülmények között él, a szü­lei mindig odafigyeltek arra, hogy ápoltan és megfelelő •öltözékben járjon iskolába. Azonban a betegsége óriási terhet ró rájuk, mert a kislányt gyakran kell vinni kezelések­re, és az utazási költségek bi­zony nagyon magasak. A társadalombiztosítás a kezeléseknek és a felmerülő költségeknek csak egy részét állja. Többször előfordult már, hogy Csilla édesapja az autóban aludt, mert a kór­házban csak az édesanya tartózkodhatott a gyerekkel, szállásra pedig nem volt pén­zük. (Csilla édesanyja a helyi családsegítő szolgálatnál is rendszeresen végzett önkén­tes munkát.) A2 önkormányzat is segít A fennálló körülmények és problémák miatt a családnak óriási szüksége van a segítő­kész emberek támogatására. A nagydobosi önkormányzat képviselő-testülete segítséget nyújt az utazási költségek­hez, de a korlátozott anyagi forrásokból lehetetlen annyit előteremteni, ami elég a fel­merülő összes költségre. Ezért fordultunk a Kelet- Magyarországhoz és az olva­. Csillára még sok kezelés vár FOTÓ: MAGÁNARCHlVUM sókhoz. Ha tudják, segítsék ezt a bajba jutott családot, akik eddig is erőn felül telje­sítve, a nagyon is korlátozott anyagi lehetőségeikhez mér­ten küzdöttek és küzdenek a gyermekük életéért. DR. HORVÁTH LÁSZLÓ JEGYZŐ, NAGYDOBOS

Next

/
Oldalképek
Tartalom