Kelet Magyarország, 2013. március (70. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-12 / 60. szám
2013. MÁRCIUS 12., KEDD Nyolc hónapja csak epizódszerep jut neki sajnos, így kénytelenek vagyunk mellőzni. Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte a közelgő vb- selejtezőkre készülő keretet, és megindokolta, miért hagyta ki Juhász Rolandot. sé n iVKedden újabb két párharc dől el a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A Barcelona kétgólos hátrányát (2-0) igyekszik ledolgozni a Milan ellen, míg a Schalke a Galatasaray otthonában elért l-l-es döntetlent követően saját otthonában harcolhatja ki a továbbjutást. Mindkét mérkőzés 20.45-kor kezdődik. Janics mégis magyar lenne kajak-kenu. Mégsem külföldön, hanem Magyarországon folytatná pályafutását Douchev-Janics Natasa háromszoros olimpiai bajnok kajakos. A versenyző szándékáról levélben tájékoztatta Baráth Etelét, az MKKSZ elnökét. „El kell ismernem, hogy a magyar kajak-kenu sport, és különösen a női kajak a legerősebb a világon” - többek között ez áll Douchev-Janics levelében, amelyben azt írja, szándéka szerint Magyarországon folytatná a pályafutását. 9 Jani bá’ sokkal több volt, mint egy edző 5-Ot}|£o Brekk János a hétfő délutáni edzés előtt elbúcsúzott a játékosoktól, a klub dolgozóitól. labdarúgás. Ez a hétfő nem olyan volt, mint az eddigiek. A program a megszokott mederben folyt, délelőtt azok edzettek, akik sérülésből épülnek fel vagy nem játszottak a hétvégi bajnokin. Életben tartotta a klubot A szombatin, amikor hazai pályán nagy pofont kapott a Nyíregyháza Spartacus, hiszen a mezőkövesdiek három gólt szerezve vitték el a három pontot. Nem olyan hétfő volt, mint az eddigiek, mert a délutáni futóedzés előtt már tudták a játékosok, hogy Brekk János szakmai igazgató felállt a kispadról. Jani bá’, ahogyan sok játékos hívta, hétfőn délután ott volt a klubházban, és a tréning előtt elköszönt az iroda dolgozóitól, a játékosoktól, mindenkitől. Érzelmektől nem volt mentes a búcsú, hiszen jó pár játékos személye miatt jött a Szparihoz.- Amikor tudomást szereztünk a lemondásról, többen is hívtuk Jani bá’-t. A délutáni edzés előtt bejött az öltözőbe, és elmondta, hogy miért döntött így. A csapatért, értünk és a klubért tette mindezt. Minden játékos nagyon sajnálja, hogy így történt, hiszen miatt focizunk most a Szpariban. Ő több volt, mint egy edző, hiszen ő tartotta életben a klubot, aki szereti a nyíregyházi focit, az ezt nem felejtheti el. Csak köszönet Jár neki- A csapat nevében megköszöntem mindazt, amit eddig értünk és a klubért tett, és kértük, hogy a jövőben is legyen valamilyen módon a csapat mellett. Jó páran elérzékenyül- tünk, amikor kilépett az öltözőből. Mi is nagyon sajnáljuk a szombati vereséget, Szolnokon szeretnénk majd feledtetni ez a kudarcot - nyilatkozta lapunknak hétfőn este Minczér Tibor csapatkapitány. Az élet nem áll meg, Sipos Zoltán, a klub ügyvezető igazgatója keresi az új vezetőedzőt. Lapunk érdeklődésére elmondta, hogy amíg nincs konkrét megállapodás, addig semmit sem szeretne mondani. Azt viszont kijelentette, hogy a szombati, Szolnok elleni idegenbeli mérkőzésen már az új edző fog dirigálni. Addig Márton István pályaedző és Téglási Gábor kapusedző tartják majd a foglalkozásokat. KM-ML Bognár István (sárgában) és Csorba Szabolcs küzdelmét Minczér Tibor figyeli, a szombati meccs már történelem, a hét végén új tréner fogja irányítani a nyíregyházi csapatot fotó: racskó Tibor Köszönet jár azért, amit a nyíregyházi fociért tett!- Nem titok, ha Brekk János nincs, akkor nem szálltam volna be a fociba. A fanatizmusa, a tervei azonban meggyőztek. Hónapokon keresztül tárgyaltunk, és talán sokan emlékeznek rá, nem volt zökkenőmentes a csapat tulajdonjogának átvétele. Néha egymásban is tartottuk a lelket, egy-egy szituációban hol ő, hol én akartam feladni.- Az, hogy idáig eljutottunk, nagyban köszönhető neki, ezért is döntöttünk úgy, hogy tiszteletben tartjuk elhatározását, és elfogadjuk lemondását. Ezúton is szeretném megköszönni neki azt a munkát, amit a nyíregyházi labdarúgásért, a Nyíregyháza Sparta- cusért végzett - nyilatkozta a klub honlapján Révész Bálint, a csapat tulajdonosa. Nem biztos, hogy a csapat a felelős... J p 1 i r“d é Balázs István edző növekvő aggodalommal tekint a Roma Flóra és a csapat előtt tornyosuló feladatokra fotó: racskó tibor A rájátszás folytatásában az NRK szerdán az Újpestet fogadja - nem éppen jó előjelekkel. RÖPLABDA. Az NRK élvonalbeli női röplabdacsapata - finoman fogalmazva is - zaklatott körülmények között melegít az Újpest elleni meccsdöm- pingre. Az 5-8. helyért kiírt, az egyik fél két győzelméig tartó párharc nyitánya szerdán Nyíregyházán, a Vasvári-gimnázium csarnokában lesz. Noha az alapszakaszban a nyírségiek megelőzték a hatodik helyet megcsípő fővárosiakat, így akár esélyesnek is titulálhatnánk őket - időközben történt egy s más, ami nem éppen a házigazdák malmára hajtja a vizet.- A tárgyi feltételek hiánya akadályozza felkészülésünket a mérkőzésekre, talán nem túlzás kijelenteni: közel sem NB I-es mértékhez megfelelő módon tudunk dolgozni - közölte Balázs István, az NRK edzője. Szakmailag nehezen vállalható- Edzés maradt el például teremhiány miatt, máskor megtartottuk ugyan a gyakorlást, de nem az ezen a szinten szükséges munkakörülmények között. Mire gondolok? A szűk tornateremben felfestett pálya nélkül meglehetősen érdekes edzeni...- Ezek után csoda aligha várható a bajnoki folytatásban, annál is inkább, mivel szakmailag nehezen vállalható, hogy ilyen tényezők mellett még az eredményeket is szállítsuk. Ezért nem biztos, hogy a játékosok és az edző a felelős... KM-KT Megalakult a húszpontos csapatok üldözői klubja teke. A korábbinál is tömörebbé vált a férfi NB I. Keleti csoportjának tabellája, amihez kellett a Nyíregyházi TK veresége is. Az NYTK a hazai pályán eddig veretlen Egri Nyomda SE bélapátfalvai otthonában szenvedett 7-i-es vereséget, holott szinte végig nyüt volt a csata, az utolsó pár előtt összfában még jobban álltak a vendégek. Az esély tehát megvolt a fordításra, sőt, az utolsó pályacserénél a döntetlenre is, ám a balszerencsésen játszó nyíregyháziak végül nem tudtak pontot szerezni. Ez azt jelenti, hogy az NYTK leszorult az első helyről, és tagja annak a négy csapatból álló bolynak, amely egyaránt húsz ponttal rendelkezve üldözheti az ismételten éllovas Fővárosi Vízműveket, km-bt Teke NBL, férfi KM csoport, 16. forduló Egri Nyomda SE-Nyfregyházi TK 7-1 (3286-3218) NYTK: Péter D. 529, Szlovenszki T. 571 (1 pont), Mogyorósi 494, Hetei 1.553, Hacker 546, KasturaZs.-Finta 525. Ifi: 3-1 (968- 958). Pontszerző: Varga II Imre 479. Az élcsoport állása: 1. Fővárosi Vízművek 22 pont (2 büntetőpont), 2. Nyíregyházi TK 20 (83-45), 3. Szegvár 20 (77-51), 4. Egri Nyomda SE 20 (75-53), 5. Cegléd 20 (70-58), 6. Szentes 18. Totó 10. hét, 2. forduló 11. Internazionale-Bologna 0-1 2 13 találat szelvény nem volt 14. Lazio-Fiorentina 0-2 2 12 találat 3 db 619 700 forint Nypfßmfifiyilf 11 találat 39 db 47 670 forint 13*1 találat nem volt 10 találat 348 db 10 240 forint Kézilabda Férfi NB I. B, Keleti-csoport A14. forduló eredményei Ózd-Balassagvarmat 35-31(16-14) Balmazújváros-Gödöllő 34-23(15-14) Békés-Tórökszentmiklós 30-27(19-12) Haidúnánás-Mizse KC Nyíregyházi Kézilabda Klub-Haidúböszörmény Eger-Mezőkövesd — — 23-25 (13-11) 33-24(17-11) 30-33 (16-14) A bajnokság állása 1. Balmazújváros 14 12 2 413-333 24 2. Törökszentmiklós 14 11 1 2 395-344 23 3. Mezőkövesd 14 10 3 1 423-389 23 4. Nyíregyházi KK 14 104 404-372 20 5. Eger 14 8 2 4 376-361 18 6. Békés 14 6 1 7 361-363 13 7. Balassagyarmat 14 5 2 7 407-408 12 8. Űzd 14 68 391-405 12 9. MizseKC 14 68 366-389 12 10. Gödöllő 14 311 365-405 6 11. Haidúnánás 14 2 1 11 330-390 5 12. Hajdúböszörmény 1414 330-402 0 Biztosan hozták a kötelezőt Lassan kezdtek, majd felpörögtek Erdősék a sereghajtó böszörményiek ellen.. kézilabda. Összességében biztosan nyerte vasárnapi bajnokiját a Nyíregyházi Kézilabda Klub, kilenc góllal múlta felül a sereghajtó hajdúböszörményieket. A hazai együttes játékában voltak igen eredményes periódusok, de be-becsúsztak rosszabb szériák. Bosszantó volt például az, hogy emberelőnyös helyzetben többször is gólt kaptak a nyíregyháziak. Mindenki pályára lépett- Az úgynevezett kötelező győzelmek gyakorta nehezek, mert az esélyesebb csapat biztosra veheti a sikert. Mi a vártnál lassabba kezdtünk, a támadásokban hiányoztak a ritmusváltások, szerencsére ezen hamar átlendültünk. Felgyorsult a játékunk, hatékonyak voltak a támadásaink, így biztos előnnyel várhattuk a szünetet. A második félidőben már mindenki lehetőséget kapott, volt, aki olyan poszton, ahol korábban nem sokat játszott, és néhány jó teljesítményt is láthattam, gondolok itt Oross Attilára, Erdős Zoltánra vagy Kovács Ákosra. A gyöngyösiek közül végre pályára léphetett Koller Tamás is. KM-ML © http://www.szon.hu Sport. Helyi ás nagyvilági sport. Koller Tamás (8) két gól lőtt FOTÓ: RACSKÓ TIBOR ti