Kelet Magyarország, 2013. február (70. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-08 / 33. szám

2013. FEBRUÁR 8„ PÉNTEK 10 Sport KELET- '■ '■ *• Mt>. •" V •• ... ... , ... . ■■ ; «V? •• •••■ Halasztásra hangsúlyozottan nincs lehetőség Létavértesen vasárnap már Magyar Kupa-mérkőzést játszottak, a tavaszi idényt is meg kell kezdeni március elején - minden körülmények között fotó: derencsényi istván Egy hónap múlva indul az NB lll-as tavaszi sze­zon, amelyet követően osztályozókra kerül sor. labdarúgás. Négy hét van hátra az NB III-as tavaszi raj­tig, így éppen időszerű volt megtartani a Tisza-csoport ligaértekezletét. A versenybizottságot a Haj- dú-Bihar Megyei Labdarúgó Szövetség irányítja - a mos­tani bajnoki évben utoljára, hiszen a következő sorozat­ban már három csoportos lesz a harmadosztály, és az MLSZ égisze alá kerül a rendezés. Ra|t március 9-én Apropó, három csoport... Az utóbbi hetekben újra hallani lehetett arról, hogy orszá­gosan lobbiznak az érintett egyesületek képviselői az ügyben: hátha rá tudják bír­ni az MLSZ elnökségét, és a három helyett négy NB III-as csoportban rúghatják a lab­dát 2013 őszétől is. A héten az amatőr bizottság ülésén foglalkoztak a felvetéssel, de a futball vezérkar hajthatat­lan, és marad a három csopor­tos felállás. Vagyis az érintett csapatoknak végleg bele kell törődniük abba, hogy az új bajnoki évben megfeleződik a csoportok és lényegesen megcsappan a csapatok szá­ma a harmadosztályban.- Szomorúak voltunk, hogy a tizennégy egyesületből csak nyolc képviseltette ma­gát a ligaértekezleten, holott mindenki számára fontos információk hangzottak el - mondta Csende Sándor, a Tisza-csoport versenybizott­ságának elnöke. - A lényeg a tavaszi folytatáson volt, a szezon március 9-én indul és június l-jén fejeződik be. Fel­hívtuk a figyelmet arra, hogy nincs lehetőség a halasztásra, hiszen a nyári osztályozok miatt időben be kell fejezni a küzdelmeket. Már csak azért is, mert a csoportunk játéko­saira épülő keleti régió válo­gatottja kiharcolta az amatőr Európa-bajnokság szereplési jogát, ezt június 15-23. között rendezik meg. A versenyki­írásban szereplő NB Il-es és NB III-as osztályozok első mérkőzéseit pedig 8-9-én, a visszavágókat 15-16-án. Va­gyis ütközés van, ezért az az MLSZ-döntés született, hogy a válogatottba játékosokat adó csapatok június 5-én és 12-én vívják a bennmaradás­ról, illetve a kiesésről határo­zó mérkőzéseket. A sorsolást február 28-án készítik el, azaz onnantól kezdve már tudni lehet, hogy melyik NB III-as csoport baj­noka a másodosztály hánya­dik helyezettjével mérkőzik - a párosítások elkészítésekor figyelembe veszik a területi elveket. Azt a csapatot, ame­lyik osztályozóra jogosult, de azon nem vesz részt, a követ­kező sorozatban két osztállyal hátrébb sorolják. Fél órával később- Az egyesületek képviselői tájékoztatást kaptak az MLSZ által indított pályafelújítási program lehetőségeiről, il­letve arról is, hogy milyen li­cencfeltételeknek kell megfe­lelni a jövőben az NB III-as és a megyei első osztályú indu­láshoz - folytatta Csende Sán­dor. - A csapatok kérése volt, hogy az első három tavaszi fordulóban a kezdési időpont délután fél háromról három órára változzon, ezt figyelem­be vettük, ugyanakkor hang­súlyoztuk: halasztásra nincs lehetőség! km-bt Szomorúak voltunk, hogy tizennégy egyesü­letből csak nyolc képviseltette magát. CSENDESÁNDOR Nem csoportosulnak tovább - mindenki a helyére kerül A pénteki két csoport­meccsel zárul az alap­szakasz, szombaton már a rájátszás kezdő­dik a nyírbátori tornán. labdarúgás. Pénteken két mérkőzéssel befejeződik az - úgynevezett - alapszakasz a nyírbátori I. Arany Fácán mű­füves tornán. Előbb a Nyírbátor-Mándok, majd a SK Somesul Óvari- Gávavencsellő találkozót tudják le, így a D csoportban is véget ér a küzdelem. Az utolsó meccsek eredményétől függetlenül már biztos, hogy a házigazda elsőként lépett tovább az ominózus hatos fo­gat küzdelmeiből, illetve az is tényként kezelendő, hogy a Nyírgyulaj másodikként zár. A további helyezések még módosulhatnak a hátralévő két mérkőzés eredményének függvényében. Ahogyaztked- di számunkban részletesen taglaltuk, a rájátszás szombati nyitányán a csoportok azonos helyezettjei csapnak össze oly módon, hogy például az A fel­ségjelű mezőny 'élén végzett Baktalórántháza a B csoport legjobbjával, a Kemecsével találkozik. Most kezdődik a tánc Vagyis, most kezdődik a tánc, a valódi harc a végső siker ér­dekében. Arról is hírt adtunk, hogy a torna folytatásában már csak pénteken, illetve szombaton játszanak mérkő­zéseket, a szervezők így tér­nek ki a vasárnap rajtoló Joma Kupa megyei teremlabdarúgó torna - három vasárnapot ma­gába foglaló - csatározásaitól. KM-KT © http://www.szon.hu Sport. Helyi és nagyvilági sport. A mándoki csapat (világos csíkozású felsőben) már pénteken pályára lép, miközben a Nyírgyula] szabad hétvégét kapott FOTÓ: RACSKÓ TIBOR I. Arany Fácán műfüves torna: 5. forduló, a rájátszás menetrendje, góllövőlista Január 25. péntek, D csoport: Nyírbátor-Mándok, 16.50. SK Somesul Óvari-Gávavencsellő, 18.30. Rájátszás Február 9., szombat: Vámosoroszi KSE-Tuzsér SE, 8.30. Mátészalkai MTK-Volán Sényő SC, 10.10. Ófehértó SE-Gyulaháza KSE. 11.50. Nyírmadai ISE-Encsencs SE, 13.30. Kótaj SE-Szatmár Unió FC, 15.10. Baktalórántháza VSE-Kemecse SE, 16.50. Geszterédi FC-D csoport 6. helyezettle, 18.30. ______________________ A góllövőlista élmezőnye 8 gólos: Szilágyi Gábor (Encsencs), David Róbert (Nyírmadai. ____________________________ 7 gólos: Ádámszki Róbert (Kemecse). _________ 6 gólos: Maries Gábor (Baktalórántháza). 5 gólos: Éles István (Gyulaháza). 4 gólos: Németh Attila (Nyírmada), Nagy Dávid, Pálvölgyi Balázs (mindkettő Nyírbátor), Vasas Tamás, Nagy Mihály (mindkettő Balkány), Barzó Gergő (Ibrány), Kovács István, Kiss Tamás (mindkettő Nagykálló), Serbán Tibor, Székelyi Norbert (Nyírvasvári), Barta Ferenc (Nyirmada), Bogdan Tripon (Somseul Óvári). Aranyérmek - igazságos leosztásban A Gyulaháza és a nyír­egyházi Móricz két korcsoportban nyert, a lányoknál petneházi siker született. mint 97 csapat jelentkezett az eseményre. Megjegyzés­re érdemes, hogy a központi versenykiírás szerint a IV. kor- csoportos fiúk versenye or­szágos, a többi kategóriában a megyei döntőig tartottak a csatározások. A gyulaháziak két korcso­portban is az élen végeztek, akárcsak a nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola, vagyis igazságosan osztoztak meg az aranyérmeken. A leányoknál a petneházi Petneházy Dávid Általános Iskola együttese diadalmas­kodott. KM labdarúgás. Nyírbátor és Gyulaháza önzetlen segít­ségének hála tudták meg­rendezni az általános iskolai futsal megyei diákolimpia küzdelmeit. A sportág fokozó népsze­rűségét jelzi, hogy az aktuá­lis tanévben nem kevesebb, Futsal: megyei diákolimpia IV. korcsoportos fiúk: 1. Nyíregyháza, Móricz Zs. Általános Iskola (felkészítő edző: Tamás Kálmán), 2,.Nagykálló, ált. isk„ 3. Nyírbátor, alapfokú művészeti ált. isk. III. korcsoportos fiúk: 1. Gyulaháza, Dr. Kozma Pál Ált. Isk. (felkészítő edző: Deák Béla), 2. Tiszavasvári, Magiszter Alapítványi Isk. II. korcsoportos fiúk:l. Gyulaháza, Dr. Kozma Pál Ált. Isk, (felkészítő edző: Deák Béla), 2. Nyíregyháza, Móricz Zs. Ált. Isk. Kertvárosi Tagintézmény, 3. Dombrád, Móra F. Ált. Isk. I. korcsoportos fiúk: 1. Nyíregyháza, Móricz Zs. Ált. Isk. Kertvárosi Tagintézmény (felkészítő edző: Mirgai János), 2. Dombrád Móra F. Ált. Isk. 3. Szorgalmatos, Deák F. Ált. Isk. ___________________ IV. korcsoportos leány: 1, Petneháza, Petneházy Dávid Ált. Isk. (felkészítő edző: Sándor János), 2. Mátészalka, Képes Géza Ált. Isk. 3.Szorgalmatos, Deák F. Ált. Isk. AII. korcsoportban a nyíregyházi Móricz végzett a második helyen... A gyulaházi együttes pedig a legjobbnak bizonyult fotó: tudósítónktól Abonyt es Füzesabonyt hódítaná meg a Várda A város minkét NB ll-es kézilabdacsapata „tor­názik” a hétvégén. kézilabda. A február 23-án esedékes bajnoki folytatásra melegít a Kisvárda NB Il-es férfi csapata. A tabella tetején feszítő Tiszavasvárival azo­nos pontszámmal (16-16) álló, csupán rosszabb gólkülönb­sége miatt második helyre szoruló legénység szombaton Füzesabonyban mutatja meg magát. A felkészülési tornán az ugyancsak NB Il-es házi­gazda mellett még egy, egye­lőre ismeretlen ellenféllel ta­lálkozik Papp József gárdája. A Várdával kapcsolatos in­formáció, hogy az „osztály­társ” Demecsertől érkezett Járosi Attila személyében új, balátlövőként bevethető játé­kos csatlakozott a kerethez. Mindeközben a Kisvárda NB Il-es női együttese is a munka kellős közepén tart. A Dévé­nyi János irányította társulat vasárnap Abonyban szerepel, ahol a Dabassal, a Gyömrővel és természetesen a hazai csa­pattal találkozik. Akárcsak a szabolcsiak, mindhárom el­lenfél a harmadik vonalban szerepel. A közelgő tavaszi rajtot az ötödik pozícióban váró várdaiak összetétele nem módosult a téli szünetben. KM-KT A várdaiak megnyugodhatnak, mert Frank Petránál jó helyen van a labda fotó: sipeki Péter

Next

/
Oldalképek
Tartalom