Kelet Magyarország, 2013. február (70. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-06 / 31. szám

613868 2013. FEBRUÁR 6., SZERDA KELET Valentin-napi ajándék a színházat szeretőknek NYÍREGYHÁZA. A Móricz Zsig- mond Színház páratlan ak­ciójában, amely nem csak pároknak szól, 15 százalékos A Black Comedy Is akciósán tekint­hető meg FOTÓ: RACSKÓ TIBOR kedvezménnyel vásárolhat­nak jegyet a művészetkedve­lők, míg a „Színházi pártoló tagsági” kártyával rendelkező nézők 30 százalékkal olcsób­ban tekinthetik meg a februá­ri előadásokat. Az akcióban olyan sikerdara­bok szerepelnek, mint a Thália Színház Humorfesztiváljára meghívást kapott Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdi- ak, Az ügynök halála Pregitzer Fruzsina és Horváth László Attila főszereplésével, a Black Comedy című bohózat, illetve Bodolay Géza rendezésében a Naplók. KM b Egy valódi ritkaság a Kállay- gyűjtemény anyagai között Riczu Éva, a nyíregyhá­zi Kállay-gyűjtemény könyvtárosa büszkén tartja kezében azt az 1899-ben megjelent, és még soha ki nem állított emlékkönyvet, melyben többek között Ferenc József és Horthy Miklós aláírása is meg­található. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Remekmű a hősök szavaiból Az Aidáról a Bencs villában nyíregyháza. A Bencs Vil­lában február 7-én 17 órától Sógor Tamás Verdi: Aida című operájáról tart előadást. A be­lépés ingyenes. Kedvükre alkothatnak NYÍREGYHÁZA. Február 10-én 13 órától a Váci Mihály Kultu­rális Központban elhelyezett paravánokon szabad felületet biztosítanak a graffitiseknek. Jelentkezni az info@vacimuv. hu címen február 6-án 16 órá­ig lehet, ehhez egy korábbi alkotásról készült fotót is kér­nek a szervezők. km Nincsenek meg azok a kényszerítő körülmé­nyek, ahol eredeti, élő közegben több nyelvet is el lehetne sajátítani. NYÍREGYHÁZA. A Bessenyei György Irodalmi és Művelő­dési Társaság meghívásának eleget téve Nyelvhasználat háborúban és békében cím­mel tartott január 3l-én elő­adást dr. Székely Gábor nyel­vész professzor emeritus. Erről számolt be lapunknak Czimbula Józsefné. „Alapvetően minden meg­nyilvánulás, alkotás vagy mű a szereplői által kimondott szavak alapján hat, válik re­mekművé vagy sem - hang­zott ilyesféleképp a bevezető. De nem csak az a lényeges, hogy mit mondanak az alko­tások szereplői, hanem az, hogy miként mondják. Ennek a látásmódnak a megértését szemléltette az előadó magá­tól értetődő természetesség­gel. Az előadó a 2013-as irodal­mi jubileumi évfordulókra figyelemmel adta át az isme­reteket, így Gárdonyira az Egri csillagokkal, Tolsztojra, akinek Háború és békéjéből szolgált bőséges szemléltető idézetek­kel, de Jókai Kőszívű embe­re szereplőinek, vagy Puskin műveinek alapján is számba vettük, vajon hány nyelvnek, ezen belül grammatikának vagy nyelvjárásnak lehetett birtokában egy-egy író. Talán így már jobban ért­hető, miért nem születnek akkora remekművek, mint a nagy klasszikusok idejében. Kétségtelen, felgyorsult vi­lágunkból vagy a társadalmi berendezkedésből már eltűn­tek azok a létformák, nincse­nek meg azok a kényszerítő körülmények, ahol eredeti, élő közegben több nyelvet is el lehetne sajátítani, és mint legfőbb alkotó eszközt alkal­mazni azt. Az előadás közben ámultunk, végül elbájolód- tunk és elvarázsolódtunk, de legfőképpen elgondolkod­tunk. Következtetésképpen a társaság tagjainak szinte köte­lessége közjóvá tenni Besse­nyei György biztató örökzöld gondolatát: „Műveltségért, magyarságért / Küzdjön min­den nemzedék!” KM Az előadás közben ámul­tunk, elbájolódtunk és elvarázsolódtunk. CZIMBULA JÓZSEFNÉ ■ Vándorkiállítás Az Aranykor Küszöbén című vándorkiállítást a nagykállói város­házán láthatják az érdeklődők. fotó: sipeki Péter Felhőtlen kikapcso­lódást ígér Camoletti darabja. NYÍRBÁTOR. Fodor Zsóka, Nyertes Zsuzsa, Straub De­zső, Böröndi Tamás, Beleznay Endre - parádés szereposztás­ban láthatják az érdeklődők a Négy férfi gatyában című zenés vígjátékot a nyírbátori Kulturális Központban febru­ár 21-én 19 órakor. Camoletti darabját a fővárosi Fogi Szín­ház-Budapesti Bulvárszínház társulata állítja színpadra, az előadás pedig remek kikap­csolódásnak ígérkezik. Ha egy darabban négy nő él egy lakásban, abból béke sosem lehet! Mert, ha a ház- tulajdonosnak táviratot van kedve feladni, biztos, hogy az albérlőknek, de még a szo­balánynak is kedve szottyan ugyanazt megtenni. Ki a la­kást akarja kiadni, ki önmagát eladni. Van, aki modellt keres a festményéhez, a másik meg zongoratanítványt. A meg­szólított urak pedig érkeznek is szép sorban, de hogy nem abban a sorrendben, ahogyan azt a hölgyek várják, abban biztosak lehetünk. A kevere­dések, félreértések hahotafa­kasztó ötletei pedig üzemsze­rűen dőlnek az író tollából. Mint a néző a nevetéstől. De addig nem szabadulhatunk az őrülettől, míg „legatyáspdva” mindén kandúr a párjára nem lel. Gyorsan elszalad az a két fergeteges felvonás, és mire a csomók kibogozódnak, el­Vállalkozók, figyelem! 60. születésnapod alkalmából szeretettel köszöntenek mátészalkai barátaid! Adójának 1 /o-ával a gazdátlan állatokonI Vi. AVil Vi ADÓSZAMUNK: 18791927-1-15 ÖNNEK SEMMIBE NEM KERÜL, NEKIK AZ ÉLETET JELENTI. www.allatbarat.com HIRDETÉSÉT FELADHATJA AWWW.KELET.HU OLDALUNKON KERESZTÜL KELET Érdeklik új lehetőségek, vagy kiegészítené tevékenységét? A Kelet-Magyarország napilap működő üzlethelyiséggel, irodával rendelkező HIRDETÉSFELVEVŐ PARTNEREKET keres Baktalorántháza, Balkány Beregsurány, Csenger, Demecser, Dombiád, G ávavencsello, Ibiány, Kallúsemjén, Kemecse, Kisváida, Kotai, Kölese, Mándok, Máriapocs, Mátészal­ka, Nagyecsed, Nagyhalász, Nagykálló, Nyírbátor, Nyirbéltek, Nyírbogát, Nyírlugos, Rakamaz, Székely, Tarpa, Tiszabercel, Tiszaiok, Tlszavasvári, Tyúkod, Újfehértó, Vaja, Vásárosnamény, Záhony településekre Elvárásaink: Forgalmas helyen lévő helyiség, internet elérhetőség, köny- nyü megközelíthetőség, számítógép kezelői tudás, megbízhatóság. Amit kínálunk: Az üzlet/iroda hirdetésfelvevő helyként való reklámozá­sa saját termékeinkben, magas, forgalom függő jutalék, további értékesítési lehetőségek. Jelentkezését az elérhetőségek {vállalkozás neve, telefonszáma, üzlet címe) feltüntetésével a zsolt.varga@inform.hu e mail címre várjuk. ID. TARCALI SÁNDORT és nejét, IMRE AURÉLIÁT házasságkötésük 50. évfordulóján szeretettel köszöntötte két gyermeke és négy unokája. g FÜGEDI ISTVÁNNAK Tiborszállásra! 91. születésnapodon szeretettel kívánunk nagyon sok boldogságot, erőt, egészséget: gyermekeid, unokáid, dédunokáid. | Műsorváltozás a kamarában NYÍREGYHÁZA. A Krúdy Kama­rában február 11-én az előzete­sen meghirdetett Kulcskeresők című előadás betegség miatt elmarad. A jegyek visszavált­hatók. Ebben az időpontban a Naplók című darabot tekinthe­tik meg a „Széchenyi A” bérlet­tel rendelkező nézők. Festmények a galériában nyíregyháza. Tőkey Péter fes­tőművész alkotásaiból nyílik kiállítás február 8-án, pénte­ken 15 órakor a Városi Galéri­ában, a tárlatot Boros György nyitja meg. Nyertes Zsuzsát is láthatjuk a darabban fotó: internet felejtjük minden hétköznapi búnkat, bajunkat. Részletek a www.kelet.hu oldalunkon! PAPP MIKLÓST 73. születésnapja alkalmából szív­ből köszönti és jó egészséget kíván szerető felesége, lánya Mónika és férje, unokái, Zalánka és Milánka! HIRDETÉSEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom