Kelet Magyarország, 2013. február (70. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-28 / 50. szám

2013. FEBRUÁR 28., CSÜTÖRTÖK 8 Cégénydányád 1100 ■ I ''isiik "V Településtörténet Interjú Kelemen Róberttel, Cégénydányád polgármesterével 101 éve „kelt egybe” a két falu: Cégény és Dányád CÉGÉNYDÁNYÁD. A Szamoshá- ton fekvő ikerfalu valójában már a múlt század közepére összeépült, majd 1912-ben hi­vatalosan is egyesült, Cégény és Dányád akkor kapta a mai nevét. Régészeti leletek igazol­ják, hogy a település középko­ri monostora a Szamos partján állt. A folyó bal partján talált cserépleleteket a debreceni Déry Múzeum őrzi. Cégény első írásos emléke igen korai, 1181-ben írták össze a Szent Szűz tiszteletére szentelt mo­nostorát. A Kölcsey nemzetség leg­régibb falva. A monostort a család őse, Kölcsey alispán alapította. 1289-ben már hite­les helyként tartották számon. A XIV-XV. században a falu továbbra is Kölcsey tulajdon, a nemzetség temetkezési he­lye. Cégény monostoráról egy 1181-ből fennmaradt írás tesz említést. A két község vala­mikor a Kölcsey nemzetség, a Himnusz költője, Kölcsey Fe­renc családjának a birtoka és temetkezési helye volt. A Kende-kúria fotó: internet A település legnagyobb lát­ványossága a Kende-kúria, amit Kende Zsigmond épített 1833-ban. A homlokzatot Köl­csey verssorai ékesítik. Igazi különlegesség található a kas­tély mögötti tisztáson: egy kö­zel 160 éves, 25 méter magas, hatalmas, juharlevelű platán. Cégénydányádot ma alig több mint 700-an lakják, lakói döntően növénytermesztés­ből és állattenyésztésből él­nek. Nyolc utcája van: Rákó­czi, Petőfi S., Dózsa Gy., Zrínyi I., Kossuth L., Ady E., Arany í, Kölcsey F. km Folytatásért kiált az I. Szamosfeszt sikere CÉGÉNYDÁNYÁD. Szamos menti fesztivállal ünnepelte fennállá­sának 100. évfordulóját tavaly nyáron Cégénydányád. A ju­biláló településen református istentiszteleten emlékeztek az 1912-es faluegyesítésre, majd emlékfát állítottak. Két napon át egymást követték a fellépők a Kende-kúria parkjában felál­lított színpadon, az 1797-ben épült református templomban komolyzenei koncert várta az érdeklődőket. Szatmári étel­különlegességeket is főztek a vendégeknek, köztük- a híres kötött-tészta levest. Az I. Szamosfeszt elérte a célját: százaknak sikerült ízelítőt adni a szatmári kul­túrából, gasztronómiából, a „cégényi” életből, a környe­ző kis településekkel, önkor­mányzatokkal, civil szerveze­tekkel együttműködésben. Idén nyáron a Muzsikás együttes, az Örökség zenekar, a Parapács zenekar, Ferenczi György és a Racka Jam, vala­mint a Szatmár Táncegyüt­tes kapott meghívást a II. Szamosfesztre, amely július­ban is bővelkedni fog családi programokban. km Színvonalas előadást mutatott be a Szatmár Táncegyüttes A cégénydányád! sátrat is sokan látogatták A Kántus énekétől volt hangos a református templom Élnünk kell a lehetőséggel! FOTÓ: RACSKÓ TIBOR A szatmári faluban nincs munkanélküli, az önkormányzat pedig egy év alatt leküzdötte minden adósságát! CÉGÉNYDÁNYÁD. - Kétfajta te­lepülésvezető létezik: a lokál- patrióta és az ún. választási polgármester. Én előbbi ka­tegóriába tartozom, ennek és közös erőfeszítéseinknek kö­szönhetően mára XXI. századi rangon és adósságmentesen működik „Szatmár paradicso­ma” - mondja Kelemen Róbert, Cégénydányád első embere, aki szerkesztőségünk vendé­geként mesélt a falu múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Milyen eredményeket sike­rült elérnie a településnek az elmúlt két évben? KELEMEN RÓBERT: Felelős gaz­dálkodással és irányítással el­értük, hogy Cégénydányádon nincs munkanélküliség, az önkormányzat vállát pedig nem nyomják adósságok, nincs kifizetetlen számlánk. Bár kaptunk „önhikit”, jóval kevesebbet az átlagosnál. 2010-ben még 18 milliós hiány­nyal küzdöttünk, tornyokban álltak a kifizetetlen számlák úgy az önkormányzat eseté­ben, mint a lakosság körében. Adósságkezelő programot indítottunk - sikerrel: egyet­Névjegy Név: Kelerpen Róbert Született: Fehérgyarmat (1966) Végzettség: érettségi Főbb munkahelyei: 1999-től vállalkozó, 2010-től polgármester (nem főállású) Családi állapot: nős, 3 gyermeke van Hobbi: olvasás, filmek, hadi sírok gondozása Kelemen Róbert a szerkesztőségben len cégénydányádi lakos sem áll jelenleg adósságkezelési eljárás alatt! Rendszeresen polgármesteri tájékoztatókat tartok, hogy közösen vitassuk meg a gondokat, tennivalókat, elképzeléseket. A település­vezetők nem tévedhetetlen superman-ek, akik egymaguk képesek legyőzni minden akadályt. Közös célokért küzdve, csapatmunkával, jó szakemberekkel viszont sokra vihetjük, ezt tette és teszi Cégénydányád. Folyamatosan pályázunk, de csak termelő beruházásokra, a felesleges látványfejlesztések csődbe vinnék a települést. Céltudatos jövőkép és összefo­gás, ez a siker receptje? KELEMEN RÓBERT: Néhány „hozzávaló” azért még szük­séges az eredményességhez: egymásra való odafigyelés, tenni akarás és határtalan mértékű lokálpatriotizmus. Jelenleg 30, a közeljövőben , több mint félszáz közmunkást foglalkoztatunk majd, akik főleg növénytermesztéssel és állattenyésztéssel kapcso­latos, hasznos feladatokat látnak el az önkormányzat 21 hektáros területén. Hama­rosan beindul egy tojó- és csomagolóüzem, ami további munkahelyeket teremt majd. A dolgos családok akár a mini­málbér többszörösére is szert tehetnek egy-egy hónapban: a 47 ezer forintos közmunkabér mellett legalább ennyit ke­reshetnek napszámban, nem beszélve a háztáji kiskertben megtermelt javakról és a gye­rekek után járó, illetve egyéb juttatásokról. Az önkormány­zat vetőmaggal, eszközökkel, tűzifával segíti ötről a hatra jutni azokat, akik valóban szorgalmasak és eltökéltek. Több fórumon is elmondta már, hogy Szatmár a 24. órában van. Hogyan érti ezt? KELEMEN RÓBERT: Egy tele­pülés nem csinál „nyarat”, csak közösen érhetünk el látványos fejlődést. Meg kell fékeznünk a szatmári tele­pülések elsorvadását. Mára sajnos eltűntek a közösségi színterek, haldoklik a hagyo­mányőrzés, a pezsgő, varázs­latos falusi élet. Nem az a baj, hogy a fiataljaink elmennek továbbtanulni, hanem az, ha nem jönnek vissza, és sorsára hagyják a kincset érő szülő­földjüket. Az idősek óriási tudás és tapasztalat birtoká­ban vannak, fontos, hogy ezt legyen kiknek átadniuk! A helyi óvodában és az általános iskolában a tananyag mellett a helyi értékek közvetítésére is odafigyelnek az oktató-nevelő munkát végző pedagógusok. Az idősebbeknek és nekünk mint önkormányzatnak szívügyünk, hogy minél szélesebb körben bemutassuk Szatmár turisztikai kincseit. A szomszédos Szamosújlakkal és Gyügyével partnerség­ben, a „Szőke Szamos” gyors folyását és a napenergiát hasznosítva, szeretnénk energiafüggetlenné válni, helyzetbe hozva az elöregedő, elsorvadó településeket. Ez a vidék egy paradicsom, a lehe­tőségek földje, a kérdés, hogy tudunk-e élni velük helyi és regionális szinten, gondolok itt a termelésre, piacra jutásra, túrisztikára, gazdasági és kulturális együttműködé­sekre. Nagy szívfájdalmam, hogy sokan magára hagyták és elfelejtették Szatmári! km-pi » Közös fotó a nagykövettel A Muzsikás együt- 1 tes is fellépett Cégénydányád gaszt­ronómiai és népzenei rendezvényén, az I, SzamosFeszten. A koncert után közös fo­tót készítettek a zene­kar tagjai Qasim Raza Muttaqi-val, Pakisztán nagykövetével. FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM Ügyfélfogadási rend Polgármester Hétfő: 8-10 óra között Alpolgármester Minden hónap utolsó csütörtök: 16.30-17.30 óra között Körjegyzőség Hétfő: 8-11.30 és 13-15.30 óra között Kedd: 8-11.30 és 13-15.30 között Szerda: 8-11.30 között Péntek: 8-11.30 között Körjegyző Hétfő: 8-11 óra, Szamosújlak Kedd: 13-15 óra, Cégénydányád Szerda: 8.30-11.30 óra, Cégénydányád Péntek: 8:30-11.30 óra, Gyügye „A szervezés nem volt gyerekjáték!” Idén májusban sem fe­ledkezik meg a gyerme­kek szórakoztatásáról az önkormányzat. cégénydányAd. Az óesztendő egyik jeles eseményeként tart­ják számon a faluban a tavaly májusban először, de garantáltan nem utoljára megrendezett és színvonalasan kivitelezett, nagy sikert aratott Szatmári Gyermeknapot, amelynek a Cégénydányádi Kastélypark adott otthont. Ez a nap csak a gyerekekről szólt. Olyan izgalmas és érdekes progra­mok várták a közelről és tá­volabbról érkező fiatalokat, mint például a mászófal és a tűzoltóautó „meghó­dítása”, a lovaglás és az íjászkodás. Volt me­semondó verseny, arcfestés, ugrálóvár, tombolasorsolás, sőt, a gyerekek egy nyereményjátékon is részt vehettek! Eh­hez nem kellett mást tenni­ük, csak kipróbálni minden A foglalkozások mágnesként vonzották a kicsiket fotó: önkormányzat játékot, és aláírást gyűjteni. A sorsoláson értékes nyeremé­nyekkel gazdagodtak a sze­rencsések. A Máltai Szeretetszolgálat kézműves foglalkozást tartott a gyerekeknek, a színpadon mindeközben a környékbeli általános iskolák művészeti csoportjai mutatták meg, mit tudnak. Csodálatos (gyer- mek)napot töltöttek a kicsik a Hortobágyi Nemzeti Park területén. km

Next

/
Oldalképek
Tartalom