Kelet Magyarország, 2013. február (70. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-27 / 49. szám
610179 2013. FEBRUÁR 27.. SZERDA KELET Kedvezmény az Utazás Kiállításra BUDAPEST. A MÁV-START Zrt. ötvenszázalékos alkalmi menettérti kedvezményt nyújt február 27. és március 4. között az Utazás Kiállításra vasúton érkezőknek, és további húszszázalékos engedményt a MÁV-standon teljes árú menetjegyet váltóknak. A menetrendben meghirdetetteken felül több vonat áll meg Kőbánya felső állomáson, továbbá a Keleti pályaudvarról óránként három vonat is lehetővé teszi az öt perc alatti eljutást a vásárvárosba. Bővebb információ a a www.mav-start.hu oldalon olvasható. ÉKN Termáltó és ökopart is épül zalakaros. A kedvelt üdülőhely a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakaszám alapján megállapított sorrendjében 2011-hez képest egyet előre lépve a 8. helyre került. A város az újabb beruházások eredményeként a családosok megnyerését és a külföldi vendégéjszakák további növekedését várja az idei milliárdos összértékű fejlesztésektől. Ehhez az önkormányzat 280 millió, a Gránit Gyógyfürdő 220 millió forintos támogatást hívhat le két nyertes pályázat eredményeképpen. A fejlesztések keretében - az elfolyó termálvizet hasznosítva - ökopart épül, ahol termáltavat, látogatóközpontot, valamint rekreációs és kondicionálóparkot alakítanak ki. ékn Táncolva futnak a sajthordók a mázsaházhoz, ahol lemérik a szállítmányt. Onnan vissza a piactérre, sajtokat a kétkerekű kordákra rakják, majd mindez kezdődik elölről. Mustrálgatják, alkudoznak Mindeközben tisztes korú és tekintélyt parancsoló küllemű sajtkereskedők is fel-fel- tűnnek a sajtkupacok között. Először csak nézegetik a portékát, majd a tulajdonost odaintve meglékeltetik a kiválasztott korongot. Rövid ízlelgetés után elkezdődik az alkudozás. Közben egymás tenyerét csapkodják, és nyilván az üzletnek meg kell köttetnie - már csak a téren lévő nagy számú, ám folyamatosan cserélődő turisták miatt is -, amit az erőteljes kézfogás jelez. Délután egyre kiürül a piac, a sajtokat csónakokon szállítják el a csatornákon, a turisták pedig elindulnak - leginkább városnézésre, ékn Eszményi népviseletben A tulipánon és a fapapucson túl van még néhány híres holland látványosság. alkmaar. Ha sajt, akkor Alkmaar. Az Észak-Holland tartományban fekvő város első számú látványossága az április végétől szeptember közepéig, a főtéren - a Waagplein-en, a Mázsa téren - péntekenként rendezett hagyományos sajtvásár. A berrie-t megpakolva libegnek el a mázsaházhoz Minden, ami holland jelkép Alkmaart autópályán igen könnyen és gyorsan el lehet érni Hollandia bármelyik részéről, a főteret pedig nem nehéz megtalálni. Parkolni a belváros szűk utcáin nehézkes, érdemes néhány száz méterrel kintebb hagynunk járművünket. A városközpontba a séta a csatornák mellett, templomnyi korú házak között, garantáltan látványos. Alkmaar 1365-ben kapta meg az első sajtmérlegét, de hivatalosan csak 1622 óta van sajtpiaca. Ekkor alakult meg a Sajtszállítók céhe is. 1939 óta az egyetlen város Hollandiában, ahol mind a mai napig ezen a tradicionális módon adják-veszik a sajtokat. A négyzet alakú téren már kora reggel megkezdődik az előkészület a vásárra. Sárga viasszal bevont, 8-12 kilós, lapos, korong alakú sajtokat halmoznak egymásra a kereskedők. Dolguk végeztével ponyvával borítják le a temérdek árut, hogy a templom 10 órai harangjátékával egyidőben legyen mitől megszabadítani az eladásra kínált portékát. Mindeközben a tér megtelik turistákkal, nézelődőkkel, a sajt-show alakítói kinyitják a tér egyik végét lezáró mázsaház hatalmas kapuit - és már kezdődhet is a proÚjabb sajtkorongok kerülnek a csónak alakú szállítóeszközre FOTÓK: MA0ÁNARCHÍVUM dukció. Mindehhez csodás körítést nyújtanak a sajtos céhek fehér ingbe és nadrágba, valamint közösségenként eltérő színű pántlikával díszített szalmakalapot viselő képviselői, a hagyományőrző sajthordó alkalmatosságok, továbbá az eszményi holland népviseletbe bujtatott és sajtot árusító fiatal lányok. A sajtvásár körülbelül másfél-két óráig tart, ám lényegében ugyanaz a néhány perces szituáció ismétlődik folyamatosan: a sajthordó férfiak megpakolják sajttal a csónak alakú szállítóeszközt (a berrie-t), kötelekkel a vál- lukra akasztják, majd mintegy táncolva-futva ellibegnek Nőtt a vendégek száma a téli szezon első felében Újabb rekordot könyvelhet el a turizmus Ausztriában. bécs. Rekordot döntött a beutazó vendégek és a vendég- éjszakák száma Ausztriában a 2012-13-as téli szezon első felében - közölte kedden az osztrák statisztikai hivatal. A vendégéjszakák száma 2,1 százalékkal, 28,64 miihóra nőtt. A 60 ezerrel több vendég 600 ezer vendégéjszakával többet töltött ausztriai szálláshelyeken, mint az eddigi legjobb szezonban, a 2011- 2012-es évad első felében. A külföldi vendégek száma 3 százalékkal emelkedett, 21,86 millióra. Ugyanakkor 0,5 százalékkal csökkent a belföldi utazók száma. Kedvezően alakult az eltöltött vendégéjszakák száma a legfontosabb küldőországok viszonylatában. Német vendégek 3,1 százalékkal, hollandok 0,4 százalékkal, svájciak 12,8 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek az országban. Mennek az oroszok A magyar vendégek száma 2,2 százalékkal haladta meg a három hónap alatt az előző évi 125 ezret. Dinamikusan növekszik Ausztria népszerűsége az orosz turisták körében: 12,6 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek az országban, mint egy évvel korábban. Csökkent viszont az olaszok (-8,5 százalék) és a csehek (-1,6 százalék) érdeklődése. MTI ... A hirdetés a legjobb befektetés HIRDETÉSÉT FELADHATJA A WWW.KELET.Hl) OLDALUNKON KERESZTÜL A NESZEBAR-TRAVEL UTAZÁSI IRODA AJÁNLATAI UTAZÁS 2013 KIÁLLÍTASt KEÜVbZMfcNNYfcL WIIIICZKA- KRAKKÓ-ZAKOPÁNE 03.08. busszal, 2 éj félpanzióval 26.900,- Ft/fő 10 % kedvezménnyel CSAK 24.210,*1 Ft/fŐ nyíregyházi, debreceni, miskolci felszállással IONDON-WINDSOR-OXFORD 03.20. busszal, 6 éj, 4 reggeli 94.900,- Ft/fő helyett CSAK 69.900,- Ft/fŐ miskolci felszállással I D 5 Travel GÖRÖG ELOAKCIOK HIRDETÉSEK Több külföldi jött a szállodákba Csaknem 50 százalékos volt a szállodák kihasználtsága fotó: é p. A kereskedelmi szálláshelyek kihasználtsága tavaly 39,5 százalékos volt. BUDAPEST. A turizmus növekedésében kiemelt szerep jutott tavaly a vendégéjszakák 76,7 százalékát regisztráló szállodáknak, amelyekben a 6 millió 547 ezres vendégszám 5,9 százalékos, a 16 millió 584 ezer vendégéjszakaszám pedig 7,9 százalékos emelkedést mutat az előző évhez képest. Ezt a Magyar Turizmus Zrt. közölte a Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai alapján. Egycsillagosban nagy ugrás A kereskedelmi szálláshelyek szobakapacitás-kihasznált- sága 2012-ben 39,5 százalék volt. A szállodákban átlagosan 47,8 százalékos, ezen belül a gyógyszállodákban 57,6, a wellness-szállodákban 47,6 százalékos kapacitáskihasználtságot mértek. Az STR Global European Review szerint a felmérésben részt vevő 65 magyarországi szálloda foglaltsága nagyobb mértékben (4,4 százalékkal) nőtt, mint az európai (+0,1 százalék) vagy a kelet-európai (+2,7 százalék) átlag. Az egycsillagos házakban 62,9, a négycsillagos kategóriában 17,1, az ötcsillagosoknál 5,5, a háromcsillagosoknál 4,1 százalékos növekedést regisztráltak a vendégéjszakák számában. A külföldi vendégek száma (3,677 millió fő) 9,2 százalékkal, a külföldi vendégéjszakák száma (9,591 millió éjszaka) 11,0 százalékkal emelkedett. A belföldi vendégek száma (2,871 millió fő) 1,9 százalékkal, a belföldi vendégéjszakák száma (6,993 millió éjszaka) 3,9 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban. Abszolútértékben vizsgálva az adatokat, a szállodák külföldi vendégéjszakaszámában több mint 950 ezres növekedést regisztráltak 2011-hez képest. A kereskedelmi szálláshelyek forintban számított szállásdíjbevétele a vendég- forgalomnál kissé gyorsabb ütemben, 8,2 százalékkal emelkedett, és összességében 152 milliárd forintot tett ki. A legtöbb szállásdíjbevétel, 135,8 milliárd forint a szállodákban keletkezett, ez az összes szállásdíjbevétel 89,3 százalékának felel meg, és 9,3 százalékkal több a 2011. évinél. Nőtt a bevételük is A vendéglátásból és az egyéb szolgáltatásból származó bevételeket is figyelembe véve a kereskedelmi szálláshelyeken összesen 270,3 milliárd forint bruttó bevétel keletkezett, ez 2011-hez viszonyítva folyó áron 6,5 százalékos növekedésnek felel meg. A szállodák összes bruttó bevétele 242,3 milliárd forintot tett ki (+7,8 százalék). mti Csaknem 11 millióan jártak Berlinben Az ottani tipikus turista 37 éves, 2 éjszakát tölt el a városban és naponta 205 eurót költ. bérűn. Minden korábbinál többen látogattak tavaly Berlinbe, ahol a szabadidős turizmus mellett a konferenciaturizmus is gyors ütemben növekszik. A német fővárosban 10,8 millió turistát regisztráltak 2012-ben, 10 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A turisták száma mellett a vendégéjszakáké is új csúcsra emelkedett, 24,9 millió volt, 11,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábban felállított rekordot. Külföldről 42 százalék A tipikus berlini turista 37 éves, két éjszakát tölt el a városban és naponta 205 eurót költ. A többség háromcsillagos hotelben száll meg, és négyből hárman úgy vélik, hogy máskor is felkeresik majd Berlint. A turisták 42 százaléka külföldről érkezett tavaly, a legtöbben - 333 ezren - Nagy- Britanniából. Kiemelkedően magas az amerikai, az olasz és a holland vendégek aránya is a tartományi rangú főváros kormányzatának adatai szerint. A statisztika alapján Berlin a legnépszerűbb német tartomány, az egy lakosra jutó vendégéjszakák száma 6,5 volt tavaly, ami még a jóval nagyobb, és sokáig a turisztikai célpontok tartományi rangsorát vezető, Bajorországban regisztrált értéket is meghaladja. Tavaly nemcsak Berlinben, hanem egész Németországban rekorddal zárt az idegenforgalmi ágazat. A Sokan keresik fel a híres brandenburgi kaput iS FOTÓ: NET vendégéjszakák száma első alkalommal haladta meg a 400 milliós határt, 407,4 millióra emelkedett a 2011-ben elért 394 millióról. MTI