Kelet Magyarország, 2013. február (70. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-26 / 48. szám
0818 2013. FEBRUÁR 26.. KEDD KELET David Bowie kiérdemelt egy személyes kiállítást 16 Képes krónika Pál Dénes és Agárdi Szilvia fotó: mti, zih zsolt A Dal: a szombati döntőre vár a nyolcas mezőny Budapest. Kialakult a nyolcas döntő mezőnye az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén, A Dal című showműsorban. A vasárnapi második középdöntőből Vastag Tamás, Radics Gigi, ByeAlex, valamint Agárdi Szilvia és Pál Dénes kettőse jutott a fináléba. A zsűritől a vasárnapi adásban a legtöbb pontot, 43-at Vastag Tamás előadásában a Holnaptól című dal (szerzők: Szabó Zé és Szente Vajk) kapta, mögötte Radics Gigitől az Úgy fáj (Kelemen Huba, Jack D. Elliot, Skylar Thomson, Jánosi) végzett 42 ponttal. Az Ml és a Duna World csatornán élőben közvetített második középdöntő további hét dalából a tévénézők sms- szavazataival ByeAlex és a Kedvesem című dal (szerző: Márta Alex, Palásti Kovács Zoltán Zoohacker), valamint az Agárdi Szilvia és Pál Dénes előadásában elhangzott Szíveddel láss (Szabó Zé, Molnár Tamás) jutott a nyolcas döntőbe. A United együttes tagjai produkciójuk után a Republic zenekar lógóját ábrázoló pólót viselve elmondták, hogy imádkoznak a népszerű csapat kórházban lévő énekese, Cipő (Bódi László) felépüléséért. A korábbi, szombati első középdöntőből Kállay- Saunders András, Rácz Gergő, Cserpes Laura és Keresztes Ildikó került a fináléba. A Dal március 2-i döntőjének győztese képviseli Magyarországot az idei, 58. Eurovíziós Dalfesztiválon május 14. és 18. között a svédországi Malmőben. Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatójába 244 dalt neveztek, közülük 30 jutott az elődöntőkbe és 18 a középdöntőkbe. MTI London. David Bowie-nak szenteli új kiállítását a londoni Victoria & Albert Museum, amely a modern idők egyik legújítóbb szellemű és legnagyobb hatással bíró előadóművészének kézzel írt dalszövegeit, eredeti fellépő ruháit és saját hangszereit felvonultatva kalauzolja végig a látogatókat az énekes munkásságának szentelt első nemzetközi retrospektív tárlaDavid Bowie fotó: internet eger. Akár 400 évig is elélhet az egri termálfürdő platánfája, amelyet az év fájává választottak tavaly Magyarországon, így az év európai fája versenyben idén ez képviseli hazánkat. A február 28-ig tartó internetes szavazáson - www.treeoftheyear.org oldalon - hat jelölt verseng az év európai fája 2013 címért. Az egri platánfán kívül Bulton. Az intézmény színház és előadóművészeti gyűjteményének kurátorai több mint háromszáz tárgyat választottak ki a David Bowie archívumból, amelyhez eddig példa nélküli hozzáférést kaptak. A március 23. és augusztus 11. között látogatható tárlat bemutatja Bowie művészekkel és tervezőkkel való együttműködését a divat, a zene, a grafika, a színház, a képzőművészet és a film világára is kiterjedően - olvasható a Victoria & Albert Museum honlapján. A kiállításon jóval személyesebb tárgyak is helyet kapnak, köztük eddig sohasem látott képes forgatókönyvek, kézzel írt díszletlisták és szövegek, Bowie néhány saját vázlata, kottája és naplóbejegyzései, amelyek mind egyedülálló betekintést engednek a zenész öt évtizeden átívelő, stílusváltásokban és kreatív ötletekben gazdag pályafutásába. MTI gáriából a glusniki eper- és diófák, a csehországi Nővé Hrady egy fasori hársfája, a kocsányos tölgy az írországi Tullamore-ból, a lengyelországi Kozy platánfája, valamint Szlovákiából egy komjaticei platán verseng a címért. A fák történetüknek és az őket támogató erős közösségnek köszönhetően maradtak a versenyben. MTI Melyik lesz az év fája 2013-ban, Európában? “ Itt a farsang Tifani, a csinos ibrányi diáklány a farsangi bálon ápolónőnek öltözött, igy búcsúztatta a telet. fotó: janics attila ■ Fürdőszobakutyák Nehezen hihető, hogy maguktól kívánkoztak volna a kiskutyák erre a szokatlan helyre, de szemmel láthatóan békésen tűrik a sorsukat. fotó: internet A nap videója Atomcukor bocs Az atomcukor medvebocs most még csak játékból harapdál, pár héttel később biztos nem merne senki se ilyen kedvesen viselkedni vele. O További videók video.szon.hu Kígyók ezreit csempészték PEKING. Csaknem ötezer kígyót akartak Kínába csempészni a szomszédos Mianmarból egy teherautón, amikor a délnyugat-kínai Jünnan tartomány rendőrsége egy autópályán feltartóztatta a járművet - jelentette a hatóságok tájékoztatása alapján a helyi média. Zsujli város rendőrsége „fülest” kapott, aminek alapján február 22-én a hajnali órákban ellenőrizték a gyanús gépjárművet. mti Az Argo-akció a legjobb Daniel Day-Lewis, Jennifer Lawrence, Anne Hathaway és Christoph Waltz az Oscar-szobraikkal fotó: oscar.go.com Annyira meglepődött a díján, hogy elesett az Oscar-átadón Jennifer Lawrence. LOS ANGELES. Ben Affleck Az Argo-akció című drámája a legjobb film, Ang Lee pedig a legjobb rendező Oscar-díját kapta hétfő hajnalra virradóra a 85. hollywoodi díjátadó ceremónián, amelynek rendhagyó befejezéseként a videóközvetítéssel kapcsolt first lady, Michelle Obama nyitotta ki a legjobb film kategória győztesének borítékját. A díjak idén megoszlottak a 24 kategóriás mezőnyben. Steven Spielberg 12 Oscarra jelölt Lincolnja csak két díjat kapott: Daniel Day-Lewis játékának köszönhetően a legjobb színész, valamint a látványterv Oscarját. A ll jelöléséből Ang Lee filmje, a Pi élete négyért gyűjtötte be a filmvilág tekintélyes elismerését, a legjobb rendezés Oscarján kívül technikai kategóriákért. A nyomorultak nyolc esélyéből hármat váltott Oscarra, a hétszeres jelölt Argó pedig szintén három díjat nyert. Több sztár, még több zenés betét és csípős tréfák szórakoztatták az Oscar-gála közönségét. A műsort először vezető Seth MacFarlane-t a Star Trek Kirk kapitánya, a jövőből érkező William Shatner látta el tanácsokkal a gála kezdetén. A házigazda külön is kitért Az Argo-akciót rendező Ben Affleckre, akinek neve hiányzott a legjobb rendező kategóriából. Ez nyilván abból adódott - mondta -, hogy a történet, amelyben a CIA kiszabadít az iráni forradalom idején Teheránban ragadt hat amerikai követségi alkalmazottat, olyan titkos volt, hogy „az akadémia még a rendezőt sem ismerte”. A végül a legjobb rendezőnek választott Ang Lee második rendezői Oscarját nyerte a Pi élete című háromdimenziós munkájával. Az Argo-akció sikere nyomán meghatott és boldog Affleck producertársaival George Clooneyval és Grant Heslov-val mondott köszönetét a díjért. Affleck és Clooney most már kétszeres Oscar-dí- jas. Az est folyamán Quentin Tarantino, a Django elszabadul rendező-forgatókönyv- írója is kézbe vehette második Oscarját alkotása eredeti forgatókönyvéért. Dániel Day-Lewis, a Lincoln címszereplője harmadszor kapta meg a legjobb színésznek járó szobrot a filmakadémia tagjaitól, a 22 esztendős Jennifer Lawrence viszont úgy meglepődött, amikor az Oscar-színpadra szólították, hogy elesett a pódiumra vezető lépcsőn. A megható pillanatok közé tartozott, amikor Christoph Waltz kezébe fogta második Oscar-szobrát. Az 56 éves osztrák színész a Django elszabadul című filmben nyújtott alakításáért kapta a legjobb mellékszereplő díját. A papírforma szerint vitte el a női mellékszereplő díját A nyomorultak legtöbbet emlegetett sztárja, Anne Hathaway. MTI Megér egy mosolyt- Miért szaladt el a műtét elől? - kérdezik a beteget.- Tudja, azt mondta az asszisztensnő, „Nyugodjon meg, nem lesz semmi baj, ez csak egy közönséges vakbélműtét.’’- Na és? Miért ijedt meg ettől?- Mert nem nekem mondta, hanem a sebészorvosomnak! ___________ O További viccek humor.szon.hu HIRDETÉS