Kelet Magyarország, 2013. január (70. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-29 / 24. szám

2013. JANUÁR 29„ KEDD 8 BSrS KELET Augusztusban volt a kilencedik tócsnifesztivál A család minden tagja jól érezheti magát a birisi fesztiválon A helyi gazdák is bemutatkoznak BiRi. Tavaly is összekötötte az önkormányzat a népszerű ren­dezvényt egy gasztronómiai fesztivállal, ez idén sem lesz másképp. - Már a múlt évben is lehetőségük nyílt a helyi gazdáknak arra, hogy a saját termékeiket értékesíthessék a tócsnifesztiválón. A fellépők­ről folyamatosan tárgyalunk, egyelőre csak az augusztus 24-ei időpont biztos. Az ön- kormányzat minden évben a Közös Kincs Közhasznú Okta­tási Nonprofit Kft.-vel közösen A zenéről is gondoskodnak a szervezi a rendezvényt. km szervezők Az biztos, hogy éhesen senki sem megy haza fotók: sipeki Péter Még az arany minősítést is megcélozza a népdalkor BiRi. Az Estike Népdalkor ta­valy júniusban részt vett a XXXVIII. Megyei Népzenei Fesztiválon, amit Tarpa ren­dezett a II. Rákóczi Ferenc Művelődési Házban. A meg­mérettetésre csak felnőtt együttesek és szólisták je­lentkezhettek. A színvonalas produkciók között ezüst mi­nősítésben részesült a nép­dalkor, de a hetvenéves át­lagéletkorú asszonyok nem csüggedtek: megfogadták, hogy az arany minősítést is megcélozzák. km A népdalkör tagjai FOTÓ: ÖNKORMÁNYZAT Interjú Almási Katalinnal, Biri polgármesterével Sikerült kiegyenesedniük FOTÓ: SIPEKI PÉTER Szeretnének olyan be­ruházásokat végrehaj­tani, amivel munkahe­lyeket teremtenének. biri. Nem volt irigylésre mél­tó helyzetben Biri polgármes­tere, Almási Katalin akkor, amikor 2009-ben átvette a település irányítását, hiszen 100 milliós hiány tátongott a költségvetésben. Ennek elle­nére Biri évről évre szépen ha­lad előre: miközben törlesztik tartozásaikat sikeres beruhá­zásokat hajtanak végre. Hogyan tudta kiegyenesíteni a költségvetést? almási KATALIN; Nagyon nagy siker az, hogy az adótarto­zásokat be tudtuk hajtani, továbbá azt is érdemesnek tartom kiemelni, hogy a képviselő-testület tiszteletdíj nélkül végzi a dolgát, és én is társadalmi munkában va­gyok polgármester. Komoly összeget takarítunk meg az­zal, hogy az önkormányzati erdőből nyert fával tüzelünk a hivatalban, azzal a fával, amit a közcélú foglalkoztatot­tak vágnak ki. Az iskolánkat nem az önkormányzat tartja fent, hanem egy magán- vállalkozás működteti már évek óta. Az intézmény egy bölcsődét, óvodát, általános és középiskolát is magában foglal, így ez nagy terhet vesz le az önkormányzat válláról. A takarékoskodás mellett sikerült fejleszteniük? ALMÁSI KATALIN: Első felada­tomnak a falukép javítását tartottam, ezért leaszfaltoz­tuk a temető útjait és minden egyes belterületi utunkat, zárt buszmegállókat létesítet­tünk. A teleház egy LEADER- pályázat révén egy külső rekonstrukción esett át, a belső teret pedig 2,5 millió Almási Katalin szerkesztőségünkben forint önerő felhasználásával újítottuk meg. 2010-ben a sportöltözőt átalakítottuk, a sportpályát rendbetettük, mellé egy vizesblokkot építettünk. A focipályán nem csak sporteseményeket, hanem különféle rendezvé­nyeket is tartunk, a jövőben szeretnénk itt egy nagyobb részt letérkövezni, és egy szabadtéri színpadot is felál­lítani. A könyvtárat 8,5 millió forintból különféle digitális eszközökkel szereltük fel, mert láttuk, hogy a teleház, ahol internetezni lehet, teljes kihasználtsággal működött. Építettünk egy tájházat, azt is egy LEADER-pályázat jó­voltából, ebben az épületben Biri értékeit foglaljuk keret­be, büszkén állíthatom, hogy népszerű a kezdeményezés. Melyek a hosszabb távú célok? almási Katalin: Szeretnénk felújítani a polgármesteri hi­vatalt és az egészségházunkat, a közigazgatásilag hozzánk tartozó Táncsicstelepen pedig egy kisebb vízműtelep kialakítását tervezzük. Re­méljük, hogy ezekre tudunk majd pályázni, mert hitelt semmiképpen sem akarunk felvenni. Egy Nagykállót és Birit összekötő kerékpárutat is megépítenénk, továbbá egy piac létrehozásán is gondolko­dunk, illetve olyan beruházá­sokban, amikkel munkahelyet teremtünk, hisz a munkanél­küliség minket is sújt. | Hogyan alakul a foglalkozta­tás a településen? ALMÁSI KATALIN: Sajnos, kevés vállalkozás működik nálunk, van egy nagyobb iparűzési és gépjárműadót befizető te­herfuvarozó cég, de igazából ez minden. A balkányi görög katolikusok által működte­tett házi segítségnyújtásban 22 birisi asszony dolgozik, illetve éves szinten 100 közmunkást tudunk foglal­koztatni, jelenleg pedig 17 közfoglalkoztatottunk van. A 2013-as év komoly változá­sokat hozott az önkormány­zatok, így az önök életében is. ALMÁSI KATALIN: A nagykállói járási hivatalba adtunk egy gyámügyest, a feladattal adtuk a dolgozót is. A járások megalakulását az itteniek jól fogadták. A hivatalunkba több formanyomtatványt is átküldték a járási hiva­talból, hogy azért se kell­jen a birisieknek beutazni Nagykállóba. Hamarosan egy ügysegéd áll majd munkába a településen, ezáltal is segítve a járás munkáját. Geszteréd már megkeresett bennünket a közös önkormányzati hiva­tal létrehozásának ügyében, körültekintően járunk el a dologban, február 28-áig viszont döntést kell hoznunk az ügyben. TARNAVÖLGYI GERGELY gergely.tarnavolgyi@inform.hu Névjegy Név: Almási Katalin Születési idő, hely: Debrecen, 1966. július 4. Iskolai végzettség: művelődésszer­vező - Debreceni Egyetem, társada­lomismeret tanár - Miskolci Egyetem, közoktatási vezető - Budapesti Műszaki Egyetem Családi állapot: férjezett, egy fiúgyer­mek édesanyja Eddigi munkakörök: általános iskolai tanár, szakiskolai oktatási vezető, jelenleg is intézményvezető a Dankó Pista Egységes Óvoda-Bölcsőde, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégiumban Az első fecskére várnak Sikeresen pályáztak egy szolgálati lakás megépítésére. biri. - Településünkön lét­rehoztunk egy fecskeházat, amibe olyan diplomával ren­delkező fiatal költözhet be, aki vállalja azt, hogy mini­mum öt évig az iskolában vagy a hivatalban dolgozik - vázolta fel a Mező utcai in­gatlan funkcióját a polgár- mester. Június 6-án érkezett meg a Mezőgazdasági és Vidékfej­lesztési Hivatalának határo­zata, amelyben tájékoztattak bennünket, hogy a 2011. de­cember 5-én benyújtott pá­A szolgálati lakás jelenleg még „kiadó” fotó: önkormányzat lyázatunk alapján hétmillió szolgálati lakást alakítottunk forintot nyertünk szolgálati ki az előzőleg megvásárolt lakás kialakítására. A sikeres Mező Imre utcai ingatlan pályázat eredményeként egy egyikén. KM ■ Gyümölcsfaragó Kígyósi János különféle gyü­mölcsökből farag remekmű­veket, alkotásainak csodájá­ra jár a település és környéke. FOTÓ: ÖNKORMÁNYZAT A nap babái A szamoskéri Tóth Jenő 2012. augusztus 19-én született. Édes­anyja: Tóth Jenőné La­katos Angéla Renáta, édesapja: Tóth Jenő. A nyíregyházi Dávidku Balázs Márk 2012. július 24-én született. Édesanyja: Házi Ani­kó, édesapja: Dávidku Attila. Szavazz a nap babálára és nyerj értékes nyereményeket: EB3B9 ..-3 A nyíregyházi Hege­dűs Bence 2012. ok­tóber 3-án született. Édesanyja: Hegedüs- né Molnár Zsuzsanna, apja: Hegedűs Tamás. Kocsi Zoltán 2012. február 7-én született. Édesanyja: Nyiscsák Emma, édesapja: Kocsi Zoltán. A sényői Bakos Csenge Etelka 2012. december 18-án született. Édesanyja: Kantár Tímea, édes­apja: Bakos József. A nagykállói llosvay Noémi 2012. október U-én született. Édes­apja: llosvay Géza, édesanyja: Pereni Délla. Küldjön nekünk babafotót Egy gyermek érkezése a legnagyobb boldogság a család életében. Arra bíztatjuk a büszke szülőket, nagyszülő­ket, küldjenek nekünk egy hagyományos vagy digitális képet az új családtagról (legfeljebb egyéves korig), mellékelve hozzá a legfontosabb információkat: a gyermek és mindkét szülő nevét, a baba születési helyét és idejét, a pontos lakcímét és telefonszámát. A beküldött fotók felkerülnek a családivilág.hu portálra is, ahol érté­kes nyereményeket hozhatnak a sza vázátok. Mindössze ennyit kérünk, és a gyermek képe ingyenesen megjelenik a Kelet-Magyarországban! A fotókat a kelet@inform.hu e-mail címre vagy a szerkesztőség címére (4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6.) várjuk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom