Kelet Magyarország, 2013. január (70. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-24 / 20. szám

2013. JANUÁR 24., CSÜTÖRTÖK KELET Ballagás a Móra Ferenc iskolában 1987-ben Jó szomszédok Tiszacsécsén 1989-ben, Tukacs László felvétele Isztambuli kirándulás hastáncosnővel - az 1980-ban készült képet Vedrán Imrétől kaptuk Kapálni indult a képet beküldő Nagy Béláné Pátrohán 1970-ben Pandilei Mihályné lányaival: Rozáliával és Erzsébettel a tanyájukon az 1930-as évek elején. A képet Csók Judit hozta be Dr. Fazekas Árpád fotóján a nyíregyházi Szmolnik Lajos látható a Pilis nevű vitorlázógéppel 1944 augusztusában Várjuk a régi fényképeket Folyamatosan érkez­nek a képek szerkesz­tőségünkbe a családi fotóalbumból. nyíregyháza. - Továbbra is várjuk olvasóink régi fotóit! Olyan képeket kérünk Önök­től, amelyek mindannyiunk számára érdekesek lehetnek, mégpedig azért, mert me­gyénk valamely településén készültek - a (távoli) múltban. Szeretnénk a múltidézéssel, az emlékek közreadásával a mát és a jövőt ilyen mó­don is hozzákapcsolni közös történelmünkhöz. Ebből bi­zonyára nyilvánvaló, hogy a képeket (elsősorban nem képeslapokat, hanem saját felvételeket) szándékunkban áll közölni a Kelet-Magyaror- szágban. A képek küldésének többféle módja van: az egyik a postai (4400 Nyíregyháza, Pf. 25., a borítékra, kérjük, írják rá: Régi fotó). A másik: a di- fotókat szerkesztőségünkbe Arra kérjük olvasóinkat, hogy gitalizált változatot küldik el (Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. ne csak a régmúlt emlékeit e-mailben a kelet@inform. 4-6.), és mi a képeket digita- küldjék el, de a ’70-es, ’80-as hu címre. A harmadik: nem lizáljuk, az eredetiket visz- évekből is juttassanak el hoz- küldik, hanem behozzák a szaküldjük tulajdonosuknak, zánk fotókat! km A nyírkátai nyolcadikosok és tanáraik láthatók Papp Miklós 1954-ben készült felvételén Szavalat a tiszanagyfalui községházán 1940. március 15-én. Láng István képe Konfirmálók Tiszadadán 1973-ban, Jánosi Benjáminné fotója A képet beküldő Szamosi Istvánné nagymamája, Cziráizer Fülöpné látha­tó az 1920-as fotón A kisari futballcsapat tagjai láthatók Varga Gyula 1981-es fotóján Az Auróra Cipőgyár 1973. május 1-jei felvonulását örökíti meg Balogh Istvánné képe Két testvér a Kert utcán az utolsó ház előtt. Az 1954-es felvételt Balogh Lászlóné küldte be 1S#5 Szabó Ferenc fotózta le a fényeslitkei óvodások tablóját, amit Soós Ilona készített 1965-ben Szabóipari tanulók az 1910-es években, a gépnél Sallay András látható. A Végső Gyula a Tisza-parton 1955-ben, a képet Végső János küldte be fotót Sallay Páltól kaptuk

Next

/
Oldalképek
Tartalom