Kelet Magyarország, 2013. január (70. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-23 / 19. szám
2013. JANUÁR 23-SZERDA 8 Hazai tájakon ■ Új könyvek az újfehértói könyvtárban Gál Ferencné könyvtáros állományba veszi azokat az új könyveket, amelyek a Márai-program II. keretében érkeztek az intézménybe. fotó: m. magyar László A tiltó rendelet érvényes a kerékpárosokra is KISVÁRDA. Kitiltották a közúti járműveket Kisvárdán a 2012 decemberében átadott Szent László út sétáló szakaszáról. E tiltásra a szabályoknak megfelelően kihelyezett „Mindkét irányból behajtani tilos” közúti jelzőtábla hívja fel a közlekedők figyelmét mindkét érkezési irányból.- A tiltás a jelenleg hatályos KPM-BM együttes rendelet - a közúti közlekedés szabályairól - értelmében a kerékpárosokra is vonatkozik, ezért a sétálóutcát kerékpáron fennülve igénybe venni tilos - tájékoztatott Labancz András r. őrnagy. - A sétálóutca lényege az, hogy ott a gyalogosok az út bármely részét korlátozás nélkül szabadon használhassák, így a testi épség megóvása érdekében az önkormányzattal egyetértve, feltétlenül szükségesnek látjuk a járművek teljes körű kitiltását. A kerékpárforgalom beengedésére csak kiegészítő tábla kihelyezésével lenne lehetőség, de az jelentős baleseti kockázattal járna, különösen az oda játszani, szaladgálni érkező gyermekek miatt - zárta szavait a Kisvárdai Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője.- Városunknak a modern gondolkodás jegyében is feltétlenül szüksége van egy olyan helyre, ahol az emberek valóban kikapcsolódhatnak. Ahol a szülők nyugalommal elengedhetik gyermekeik kezét abban a tudatban, hogy ott akkor is biztonságban lehetnek - nyilatkozta Leleszi Tibor polgármester, aki különösen fontosnak tartja, hogy a városlakók és a vendégek a sétálóutcát magukénak érezve, annak közlekedési és tisztasági szabályait is betartva használják a pályázati forrásból megvalósított, Kisvárda városi rangjához illő, új közterületet. DURUCZ GABRIELLA Szükségesnek látták Kisvárdán a járművek teljes körű kitiltását a sétálóutcából FOTÓ:ÖNKORMÁNYZAT Karjuk nyújtásával sok ember életét megmentik gyűre. A véradók számára rendeztek a közelmúltban ünnepséget Gyürén a Magyar Vöröskereszt Vásárosnaményi Területi Szervezetének és a gyürei önkormányzatnak a szervezésében. A rendezvényen részt vett a vásárosnaményi Vöröskereszt képviseletében Molnár Lajosné és Kapolkáné Kóród Éva. A megjelenteket köszöntötte Bereczki Lajos, a település falugondnoka, aki néhány nappal korábban Nyíregyházán a „Kiváló véradó szervező” kitüntetést vehette át a helyi véradások kiemelkedő szervezésében végzett munkájáért. Ezt követően Zsoldos Tibor polgármester köszöntötte a vendégeket. A megnyitó zárásaképpen a vásárosnaményi Vöröskereszt képviselői mondtak köszöntőt, majd Az ünnepség egyik pillanata FOTÓ: ÖNKORMÁNYZAT elismerő okleveleket és ajándékokat adtak át a kitüntetett többszörös véradóknak. Az ünnepség után finom ebéd és barátias hangulat várta a vendégeket. A rendezvény késő délutánig tartott és nagyon jó élményekkel lettek gazdagabbak a résztvevők, akik mindig a szem előtt tartják a következő gondolatot: „Adj vért és ments meg három életet!” km Harmóniában a természettel A műveknek közvetíteniük kellett a helyi természeti értékek és erőforrások meg- orzeset. NYfREGYHÁZA. Megszületett az eredménye az „így lesz kerek a világ! Ember és természet harmóniában...” című kampány keretében diákok számára meghirdetett alkotói pályázatnak. Értékek és szépségek- A diákokat arra bíztattuk, hogy minél jobban ismerjék meg a természet értékeit és szépségeit, ezért a tavaly nyár elején meghirdetett alkotói pályázatra egészen november végéig lehetett nevezni, hogy kellő idő álljon rendelkezésre a megismerésre és az alkotásra - ismertette az előzményeket Kolos Lívia projekt asszisztens. A kampány céljához és szlogenjéhez igazodva a műveknek közvetíteniük kellett a helyi természeti értékek és erőforrások megőrzését, a szabadidő természeti környeKülöndíjat kapott a nyíregyházi Roskó Tünde „Hová tűntek a fák?” című fotója REPRODUKCIÓ: KM A díjazottak Fotó kategória: l-ll.: helyezetett: Jóni Noémi (Kelebia) III.: Libor Anna (Hódmezővásárhely) Különdíj: Roskó Tünde (Nyíregyháza) Rajz kategória: h: Kis-Kenéz Péter (Hódmezővásárhely) II. : Kiss Valentia (Berettyóújfalu) III. : Nagy Lilla (Békéscsaba) Különdíj: Rácz Barbara (Fülek, Szlovákia) Vers és mese kategória: 1: Nagy Gabriella (Sárospatak) II. : Máté Judit (Barabás) III. : Mike Ágnes (Fehérgyarmat) Különdíj: Dolányi Piroska (Legyesbénye) Video: I. : Szatmári Ferenc: Tiszaadony II. : Bodolai Gábdor: Miskolctapolca III. : Török Hajnalka: Hajdúböszörmény Különdíj: Hammel Ákos: Bükk A fotó kategóriában 1. helyezett lett a kelebial Jónl Noémi „Tökéletes harmóniában” című képe reprodukció: km zetben való eltöltését, a környezetbarát közlekedést, a helyi természeti területekről származó termékek választását, valamint a vegyszermentes termesztésből származó élelmiszerek választását és a természetes anyagok használatát a mindennapokban. Emellett az optimizmus, a jókedv, az előre mutató együttműködés bemutatása is előnyt jelentett a pályaművek értékelése során. A pályázati felhívás igencsak sikeres volt, hiszen 193 diák 463 pályaművet küldött be a természet és ember kapcsolatát ábrázolva. A fotó volt a legnépszerűbb kategória több mint háromszáz alkotással, melyet a rajz követett csaknem száz, majd a vers és mese közel ötven pályaművel, míg videóval csak néhányan kísérleteztek. Az ország minden pontjáról érkezett legszebb alkotásokat a kampány honlapján virtuális tárlaton is bemutatják (http:// igyleszkerekavilag.hu/). Környezetbarát ajándékok- Mindegyik művészeti kategóriában a legjobb alkotásokat beküldők több tízezer forint értékű ajándékcsomagot kapnak. A természetes alapanyagú ajándék- és használati tárgyakkal, játékokkal, környezetbarát termékekkel, biciklis felszerelésekkel, könyvekkel szintén a természettel harmonikus életforma ösztönzése a cél - mondta a projektasszisztens. km ” ötletekkel segítik egymást „Fiatalos A dombrádi rendezvényen bemutatkoznak az ifjúsággal foglalkozó szervezetek. oombrád. Ifjúsági fórumot rendez a Dombrádi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat január 25-én 10 órától a település házasságkötő termében. A rendezvény célja, hogy az országban és a régióban működő, az ifjúsággal foglalkozó szervezetek bemutatkozzanak egymásnak, ötletekkel, tapasztalatokkal segítsék egymás munkáját. A házigazdák az ifjúsági fórum munkájába több országos szinten tevékenykedő ifjúsági szakembert is bevonnak, akik majd bemutatják saját szervezetük munkáját és az elért eredményeket. Előadást tart Bálint Andrea, a hódmezővásárhelyi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaság ügyvezető titkára, Sándor Enikő, aki Vodafone Magyar- ország Főállású Angyal programjának 2012-es nyertese. A nyíregyházi székhelyű Kalamáris Egyesületet Groska Éva elnök, míg a Mustárházat Dombóvári Gábor szakmai vezető mutatja be. km Legyen ismerőse is előfizetős Ajándékok mindkét félnek! A Kelet-Magyarország értéket közvetít és ajándékoz nap mint nap. Tájékoztat és szórakoztat, informál és meglepi Önt. Van olyan rokona, barátja, ismerőse, aki nem tartozik előfizetőink népes táborába, és még nem ismeri előfizetőinknek szóló különleges kedvezményeinket? Ajánlja ismerősét, kollégáját, családtagját előfizetőnek, és új megrendelés esetén Önök mindketten egy-agy receptkönyvvel, római tállal és konyhai kesztyűvel lehetnek gazdagabbak. Töltse ki az alábbi szelvényt, s küldje vissza címünkre (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6., Kelet-Magyarország) vagy hívja a 06-40/424-424-es telefonszámot!-»4 >■■ Régi előfizető neve z: Címe: ÜLI I i%* Ugyfélszáma: CO O _l Uj előfizető neve Telefonszáma: IJJ Azon háztartások minősülnek uj előfizetőnek, amelyekben az elm volt Kelet-Magyarország előfizetés, vagy próbaolvasés Az ajándék 2 tele. hogy az új előfizető alairja az 1 éves előfizetői szerződést.