Kelet Magyarország, 2012. december (69. évfolyam, 281-304. szám)

2012-12-06 / 285. szám

2012. DECEMBER 6.. CSÜTÖRTÖK Mégis mi haszna a kapu mellett álló játékvezetőnek? Ezt senki nem tudja. Hiába vezetett, az Arsenal 2-1-re kikapott az Olympiakosz otthonában. Arsene Wenger, az „ágyúsok” francia menedzsere megkérdőjelezte az alapvonalon álló asszisztens szerepkörét. Hatalmas mezőny, 49 egye­sület 139 versenyzője mérle­gelt a debreceni férfi ökölvívó országos bajnokság szerdai első napján, amelyen a leg­nagyobb nevek közül eddig senki sem hibázott. A nyitó napi programban 54 mérkő­zés szerepelt, s mivel csak egyetlen ringben rendezték a mérkőzéseket, csak éjfél után ért véget a küzdelem. Lisszabonuan zár a Videoton labdarúgás. A Videoton csa­patkapitánya, Sándor György a klub honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, győzni mennek Lisszabon­ba, a Sporting elleni Európa Liga mérkőzésre. „Motivált a csapat, szeretnénk nyerni, szeretnénk jól lezárni ezt a félévet” - így a középpályás. A Videoton számára még a lisszaboni győzelem sem fel­tétlenül elegendő, hiszen a Basel egy genki pontszerzés esetén biztosítja továbbjutá­sát. Akimova kiválásával sem tört derékba az NRK! röplabda. Alig félórával a női Magyar Kupa nyolcaddön- tőjének első mérkőzése előtt dugába dőlt Balázs István edző terve. A TF elleni meccs­re hangolva Natalja Akimova dereka „beállt”, a szakmai stáb pedig érthetően megkí­mélte a további szenvedéstől a rutinos feladót, aki így a pálya helyett a családi fészek felé vette az irányt - kúráim magát. Az irányító posztra beugró Sitku Tamarát nem zavarták meg a fejlemények, miként az NRK-t sem, amelynek sike­rült megizzasztani a honi elit egyik legjobb együttesét. A nyíregyháziak jóval na­gyobb ellenállást fejtettek ki, mint az őszi bajnoki meccsen: akkor összesen negyvennégy pontot szereztek a három szett során - ezúttal ötvenki­lencig jutottak. Noha veresé­Berényi Eszter (szemben) is nagy küzdelemre késztette ellenfelét FOTÓ: RACSKÓ TIBOR gükkel vajmi kevés esélyük maradt a december 19-én ese­dékes visszavágóra, a dicséret így is dukál. km-kt Rop] tbci Női Magyar Kupa Nyolcaddőntő, első mérkőzés NRK-TF 0:31-18,-20,-21) Vasvári-gim., 100 néző, v.: Vári P„ Hóbor. NRK: Sitku T„ Hengsperger A. 9, Erdősné 13, BerényiE. 2, llyés B. 11, Roma F. 7. Csere: Szabó I. (liberó). Edző: Balázs István. TF: Homok N. 8, Fritz A. 2, Lakatos E. 14, Antal A. 18, Tóthné 5, Erdős Zs. 4. Csere: Kötél D. (liberó), Oláh V. 4. Edző: Hotlósy László. Mesterszemmel Balázs István: - így ki lehet kapni a bajnokság egyik élcsapatától. Színvonalas mérkőzésen a szezon egyik legjobb játékát produkáltuk.______________________ Hollósy László: - Azt hittük, Akimova nélkül más már nem is tud játszani a Nyír­egyházában, de ez nem így volt. Remélem, ez intő jel lesz játékosaimnak. Esélyt kontrázható előjelek Varga Lászlóékra (kékben) bizonyára várnak majd nehéz percek Kalocsán fotó: racskó tibor Kalocsán a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé juthat a Nyíregyháza-Nyír- Komplett. kézilabda. Amennyiben ér­vényesülne a papírforma, akkor a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé kerülne a Nyíregyháza-Nyír-Komplett NB I. B-s férfi kézilabda együttese. Ehhez mindössze csütörtökön nyerni kellene a Kalocsa otthonában, hiszen a paprikavárosbeliek az NB II-ben szerepelnek, a Dél- Nyugati csoportban a harma­dik helyen állnak. Elsősorban otthon vitézkednek, hiszen házigazdaként csak az élvo­nalbeli csurgóiak második számú csapatától kaptak ki, a többi meccset behúzták. A kalocsaiak közül Juhász Péter érdemel még külön említést, hiszen a csoportban ő vezeti a góllövők listáját.- Mindenképpen nyerni sze­retnénk, csak a győzelem az elfogadható eredmény. Nem sok információnk van a kalo­csaiakról, deúgy vélem,azlesz a döntő, hogy mennyire tud­juk rájuk erőltetni akaratun­kat - summázott véleményt Varga Zsolt, a Nyíregyháza- Nyír-Komplett szakosztály- vezetője. Az előjelek nem a vendé­geknek kedveznek, hiszen többen is sérüléssel bajlód­nak, közülük Tarnavölgyi Gergely biztosan nem fog játszani, miként a gyöngyösi különítmény tagjai, hiszen kettős igazolásuk csak a baj­noki sorozatra érvényes. Gadnai Attila, a fiatal kapus csütörtökön délben még zh-t ír a főiskolán, remélhetőleg azért időben ott lesz majd a csapat Kalocsán. Igen, még a havazás is nehezíti majd a nyíregyháziak buszozását, a kiszámíthatatlan útviszonyok miatt időben neki kell vágni a közel négyszáz kilométeres útnak. Bécsi János Kalocsán csatlakozik társaihoz, ő ked­den és szerdán a szakedzői kurzus hallgatójaként a szer­biai női kézilabda Európa-baj- nokságon teljesítette kötele­ző gyakorlatát. Egy szó, mint száz, gondok vannak, esélyek is, utóbbit kellene érvényesí­teni, és várni a következő kör sorsolását. km-ml Kézilabda Férfi Magyar Kupa, a legjobb nyolc közé jutásért Már lejátszották Csurgó-Cegléd 29-21, Gyöngyös-Balatonfü- December 8.: Baiassagyarmat-Baimazújváros _____________ red 28-25. ________________________________________ December 12.: Százhalombatta-Tatabánya, Mezőkövesd-Tata, December 6.:Kalocsa-Nyíregyháza-Nyír-Komplett. Szeged-Vác.Győr-Veszprém Kézilabda: Női Eb Szucsánszkiék (pirosban) szünet után már jól játszottak FOTÓ: MTI/ILLYÉS TIBOR Szünet után fordult a kocka kézilabda. A gyenge nyitány, a horvátok elleni egygólos vereség után szerdán egy­értelmű volt: amennyiben kikapunk a németektől, női kézilabda-válogatottunk szá­mára véget is ér az Európa- bajnokság, mivel a spanyolok legyőzték a horvátokat, és ez­zel már biztosan középdöntő­sök. Gyengén kezdtünk (1-6), és a szünetben 14-11-re vezet­tek a németek. Térfélcsere után összekapták magukat Görbiczék, és izgalmas hajrá­ban végül 24-21-re nyertek. Csütörtökön szünnap lesz. Duplázás villámlépesekkel A nemzetközi mester címvédőként mindkét bajnokságon bizonyí­tott. SAKK. Az idei békés ősz nem nyomta rá a hangulatát me­gyénk sakkozóira, akik szik­rázó ütközeteket vívtak egymással a 64 mezőn, két versenyen is. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Sakkszövetség no­vember utolsó hétvégéjén rendezte meg a megyei egyé­ni villámsakk (5 perces gon­dolkodási idő) és a megyei egyéni rapidsakk (20 perces gondolkodási idő) bajnoksá­gokat. Bármennyire is köze­ledik a karácsony, a sakkozók nagy csatákat vívtak egymás­sal a 64 mezőn, melyek vég­eredményeként megint csak az derült ki fehéren és feke­tén, hogy megyénk legma­gasabban jegyzett sakkozójá­nak, Varga Péter nemzetközi sakkmesternek nincs ellen­fele idehaza, mindkét verse­nyen magabiztos győzelmet aratott. Sakkiskolások dominanciája Teljesítményéből semmit sem von le, hogy más hazai mesterek nem indultak el az év végi elmetornákon, hiszen csupán azokat előzheti meg, akik játszanak a versenyeken, velük szemben pedig bizonyí­totta nagy fölényét. A többiek az érmes-díjas helyekért nagy küzdelmeket vívtak, a vég­eredmények a Nyíregyházi Sakk Iskola SE sakkéleti do­minanciáját bizonyítják. KM © http://www.szon.hu Sport. További sport híreket olvashat portá­lunkon. Varga Péter egyik versenyen sem talált legyőzőre fotó: km-archív Sakk Megyei villámsakk bajnokság: 1. IM Varga Péter (Nyíregyházi Sakk Iskola) 8 pont, 2.Lakatos Krisztián (Tiszavasvári-Kisvárda) 6,5 pont, 3.6unyecz Zoltán (Nyh. Sakk Iskola) 6 pont, 4.Rubóczki Tibor (Nyh. Sakk Iskola) 5,5 pont, S.Kovalcsik Zoltán (Tiszavasvári-Nyháza) 5,5 pont. Megyei rapidsakk bajnokság: 1.IM Varga Péter (Nyh. Sakk Iskola) 6,5 pont, 2.Darai Tihamér (Nyh. Sakk Iskola) 5,5 pont, 3.Rubóczki Tibor (Nyh. Sakk Iskola) 5 pont, 4.Gunyecz Zoltán (Nyh. Sakk Iskola) 5 pont, 5. Kovalcsik Zoltán (Tiszavasvári-Nyháza) 4,5 pont, 6.Szulics Imre (FETIVÍZ-Buj) 4,5 pont. ___________ Legjobb nem díjas senior: Dr. Horváth László (FETIVÍZ). Legjobb nem díjas 14 év alatti: Vágner Gergő(Záhony). Legjobb nem díjas 18 év alatti: Gergely Ákos (Nyh. Sakk Iskola). Labdari ig Bajnokok Ligája, csoportkor, záróforduló A-csopoft Zagreb-D.KIjev (ukrán) 1-1 (0-1) Parts Sairrt-GermaJn-Pofto 2-1 (1-1) A csoport végeredménye 1. Paris SG 6 5- 114-3 15 2. Porto ________6 41 110-4 13 3. DinamoKijev 6 12 3 6-10 5 4. Dinamo Zagreb 6 rT 5 1-14 T B-csoport Olympiakosz Plreusz-Arsenat 2-1 (0-1) MontpeUler-Sc halke 04 1-1 (0-0) A csoport végeredménye 1. Schalke 04 6 33-10- 6 12 2. Arsenal 6 31 210- 8 10 3. Olympiakosz 6 3­3 9-9 9 4. Montpellier 6 ~=T~ 4 6-12 2 C-c söpört Máiaga-Andertecht 2-2 (1-0) Mllan-Zenlt 0-1 (0-1) A csoport végeredménye 1. Málaga 6 33-12- 5 12 2. Milan 6 22 2 7-6 8 3. Zenit 6 21 3 6-9 7 4. Anderlecht 6 TZ 3 4-9 5 D-csoport Dortmund-Manchester City 1-0 (0-0) Real Madrid-A|ax 4-1 (2-0) A csoport végeredménye 1. Dortmund 6 42 011-5 14 2. Real Madrid 6 3 2 1 15-9 11 3. A|ax _6 11 48-16 4 4. Manchester City 6 0 3 3 7-11 3 Forma-l Késik a tesztelés Előfordulhat, hogy nem készül el a februári tesztek rajtjára a Red Bull 2013-as versenygépe, az RB9-es. A késés oka, hogy a Red Bull az idény hajrájáig gőzerővel dolgozott a 2012-es autó fejlesztésén, hogy biztossá tegye Vettel harmadik világbajnoki címét, és ez elvonta a források egy részét a jövő évi autó előkészítésétől. Okos karácsonyi ötletek A következő napok ajándéko­zási slágere várhatóan a széles használati lehetőségekkel rendelkező okostelefon lesz, de előre láthatóan a táblagépek is igen keresettek lesznek. Az okostelefon-eladás megkét­szereződésére, a karácsony előtti utolsó napokban akár a normál forgalom négy-ötszörösére számít a Magyar Telekom. A tévékészülékek esetében a teljes éves forgalom kö­rülbelül egyharmada ebben az idő­szakban valósul meg. Érdekes ten­dencia, hogy egyre többen keresik és választják a színes készülékeket. A karácsony előtti növekvő forga­lom során a T-Pontok és T-Partner üzletek mellett a vásárlások egyre nagyobb hányada a www.t-home. hu és a www.t-mobile.hu oldalakon keresztül történik, ahol a vásárlók a legtöbb termék esetén 10 szá­zalékos kedvezménnyel, valamint ingyenes és gyors belföldi házhoz szállítási [ehetőséggel is élhetnek. A Telekom termékpalettáján a mobil készülékek mellett tévékészülékek is találhatók: a vállalat a napokban kiemelkedő, 0 forint kezdőrészlettel és 24 hónapra vonatkozó kamat­mentes részletre megvásárolható ajánlattal állt elő a legalább 6 hó­napja T-Home vagy Arany és Plati­na szintű T-Mobile ügyfelei részére, meghatározott T-Home Interaktív TV előfizetés mellé, 2 év határozott tartamú szerződéssel. A Telekom a piacon egyedülálló­ként a digitális szórakoztatás széles spektrumát nyújtja egy csomag­ban: ennek köszönhetően rendkívül kedvező feltételek mellett lehet akár négy készüléket - LED tévé, okostelefon, tablet, okos fényképe­zőgép vagy PlayStation - vásárolni. Az iOS vagy Android operációs rend­szerrel rendelkező okostelefonokra letölthető „Élménytér” elnevezésű applikáció segítségével pedig 3D- ben lehet a Telekom akciós újságjá­ban megtalálható, ikonnal megje­lölt készülékeket megtekinteni. 597999 HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom