Kelet Magyarország, 2012. december (69. évfolyam, 281-304. szám)
2012-12-14 / 292. szám
2012. DECEMBER 14., PÉNTEK KELET A pécsi fiatalok is csatlakoztak a tiltakozókhoz fotó: mti. kálmándy Ferenc Demonstráció volt Pécsett csütörtökön A keretszámok csökkentése miatt tiltakoztak PÉCS, Ülődemonstrádóval tiltakoztak a pécsi Leőwey Klára Gimnázium tanulói a felsőoktatást érintő kormányzati intézkedések ellen. Az oktatási intézményének több száz diákja az iskola dísztermében gyűlt össze az első három tanóra idejére, hogy nemtetszését fejezze ki az államilag finanszírozott felsőoktatási férőhelyek számának csökkentése, és a „röghöz kötés” miatt. mti Budapest. Budapesten két gimnáziumban is tiltakoztak csütörtökön a felsőoktatási keretszámok csökkentése miatt. A Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban reggel fél nyolctól volt ülősztrájk. A Kölcsey Ferenc Gimnáziumban a diákok a folyósokon, az udvaron voltak, az órákat nem látogatták. A hiányzókat nem írják be, és más szankcióval sem kell számolniuk. MTI Tizennyolcmillió forint felhasználását hagyta jóvá a kormány a Diákhitel2 konstrukció kamat- támogatásának biztosítására a 2011. évi kötelezettségvállalással nem terhelt maradványok további intézkedésig fel nem használható összegéből. A Nemzetgazdasági Minisztérium fejezetét érintő, azonnali határidejű átcsoportosításról szóló határozat a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg. A felsőoktatási keretszámokról több tervezet van a kabinet előtt, de azok közül még nem választott. BALOG ZOLTÁN MINISZTER December 18-án tárgyalnának Szerdán este is a parlament elé vonultak a felsőoktatás tervezett átalakítása ellen tiltakozók fotó: mti Választmányi ülésen vitatnák BUDAPEST. A Fidesz országos választmányának ülésén vitatná meg a kormánypárt ifjúsági tagozata a felsőoktatás átalakításának kérdéseit, köztük a keretszámok ügyét - mondta a tagozat elnöke csütörtökön. Kezdeményezésüket eljuttatták a választmányt vezető Kövér László házelnöknek. Az ifjúsági tagozat vezetőjének tudomása szerint a Fidesz választmánya januárban egyébként is ülésezik, így azon a tanácskozáson napirend pontként szerepelhetne a téma. Arra a kérdésre, hogy a tagozat mostani javaslata összefügg-e az elmúlt napok hallgatói tiltakozásaival, Veress Áron úgy reagált: „nekünk szakmai érveink vannak. (...) Mindenkinek megvan a joga tüntetni, de nekünk ez nem lehet szempont”. MTI A hallgatók mellett a LIGA BUDAPEST. A LIGA Szakszervezetek kiáll a felsőoktatást érintő kormányzati intézkedések ellen tiltakozó hallgatók mellett, és arra kér minden pártot: ne akarják kisajátítani a hallgatók demonstrációit, hanem a parlamenten belül dolgozzanak értük. A LIGA erről közleményében adott tájékoztatás. mti A szakminiszter egyeztetésre hívta a hallgatókat, ők másik időpontot javasolnak a találkozóra. Budapest. Újabb egyeztetésre hívta csütörtökön délutánra a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökségét az emberi erőforrások minisztere. A minisztériumba tervezett találkozóról a tárca közleményében az állt, hogy pénteken Balog Zoltán miniszter a Magyar Rektori Konferencia elnökségével egyeztet Pannonhalmán. Tárgyalnának, de előbb... A miniszter kedd reggel hívta először megbeszélésre a HÖOK elnökségét. Nagy Dávid, a szervezet elnöke válaszlevelében akkor azt írta: az egyeztetésen nem áll módjukban részt venni. Ennek oka, hogy az oktatásban érintett többi szakmai szervezettel, így a rektori konferenciával, a pedagógus szak- szervezetek és a középiskolás diákok képviselőivel minden, a kormányzattal történő tárgyalás előtt egyeztetni kívánnak, és álláspontjuk kialakításához szeretnék figyelembe venni az országszerte tartandó hallgatói fórumok véleményét is - fogalmazott Nagy Dávid. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) nem ment el a csütörtöki egyeztetésre sem Balog Zoltánhoz, a szervezet december 18-i időpontot javasol - közölte a szervezet elnöke az MTI-vel. Az erről szóló levelet eljuttatták a tárca vezetőjének. Nagy Dávid, a hallgatói szervezet elnöke a miniszternek címzett válaszlevélben megerősítette, hogy továbbra is nyitottak az egyeztetésre és a kompromisszumos megoldásra. December 18-ig az Országos Felsőoktatási Egyeztetési Fórum megbeszéléseit is lefolytatnák. A sajtóban megjelent Az előzmények: december 6-án jelentette be a kormány- szóvivő, hogy felsőoktatási koncepciót fogadott el egy nappal korábban a kormány: ennek keretében elfogadta a jövő. tanévre érvényes felsőoktatási keretszámokat is, valamint arról is döntött, hogy bizottságokon keresztül felügyeli majd az egyetemek adósságrendezését, illetve a jövőben minden egyetem és főiskola vezetésében a rektor mellé az intézmény gazdasági döntéseiért felelős kancellárt nevez ki a kormány. A sajtó birtokába került, december 3-i keltezésű előterjesztésben az áll, hogy a kormány összesen 74.110 főben állapítaná meg a magyar állami ösztöndíjas és részösztöndíjas képzésekre 2013-ban felvehető jelentkezők számát. A megállapított létszámkeretből jövőre 10.480-an teljes ösztöndíjas, 46.330-an pedig részösztöndíjas felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben és osztatlan képzésben kezdhetnék meg tanulmányaikat. Emellett 16 ezren mesterképzésben, 1300-an doktori képzésben tanulhatnának. Népszavazás? Népszavazást kezdeményez a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a minőségi, európai színvonalú és tandíjmentes magyar felső- oktatásért - jelentette be Nagy Dávid elnök, a hírre reagálva. A Magyar Rektori Konferencia elutasítja a magyar felsőoktatásról egyeztetés nélkül hozott intézkedéseket, és nem ért egyet a területet alapjaiban érintő kormányhatározatokkal - közölték álláspontjukat. Országszerte tiltakozások voltak a héten a felsőoktatás tervezett átalakítása miatt, a fővárosban kétszer is az utcára vonultak a tiltakozók, Szegeden és Miskolcon pedig a kormányablakot is elfoglalták. Ezt követően egy szerda esti tévéműsorban a szakminiszter, Balog Zoltán azt mondta: A kormány még nem döntött a felsőoktatási keretszámokról, több tervezet van a kabinet előtt, de azok közül még nem választott. ÉM A költségvetés oktatási kiadásai, 2011 Az állami költségvetés oktatási kiadásai összesen, millió forint Kiadások megoszlása 2011-ben, millió forint egyéb kiadások 72914 egyéb oktatás 35456 GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: KSH, MTI MSZP: téves ez a koncepció Budapest. Minőség- és szegényellenesnek tartja a kormány felsőoktatási koncepcióját Hiller István volt oktatási miniszter, aki a szocialista párt nevébenszolidaritásárólbizto- sította a tiltakozó hallgatókat, középiskolásokat és egyetemi vezetőket. Az MSZP-s politikus azt mondta: a kormány felsőoktatási koncepciója téves, önfenntartó felsőoktatás nincs. Véleménye szerint a kormány elképzelése minőség- és szegényellenes, gátolja a társadalmi mobilitást. „Ez a kormánypolitika azt üzeni, ha van pénzed, tanulhatsz, ha nincs, akkor Isten veled” - mondta. mti LMP szerint szégyenletes BUDAPEST. Az LMP Orbán Viktor kormányzásának szégyenletes lépésének tartja a felsőoktatási forráskivonást és a keretszám-csökkentést. A leszakadás megállításának egyetlen lehetséges módja az emberi tőke, a tudás fejlesztése, a kormány mégis úgy döntött, hogy nincs szükség magasan képzett munkaerőre - áll a közleményben. Scheiring Gábor és Osztolykán Ágnes az intézkedéseket nem csak a tanulni vágyó, ám a képzés árát kifizetni nem tudó fiatalok és családjaik "arcul köpésének" nevezi, de - szavaik szerint az ilyen lépések - a magyar gazdasági fejlődés sírját is megássák. mti „Sok pénzt költünk el Kosa Lajos: tüntetni természetesen szabad, a lényeg, hogy őrizzük meg a párbeszédet. DEBRECEN. Az általános hallgatói követelés szerint a kormánynak be kell fejeznie a nemzet jövőjének felélését, s a kijelentés második felével Kosa Lajos is egyetért. A Fidesz alelnöke azonban úgy gondolja, pont a kormány intézkedései azok, amelyek a megfogalmazott célt előremozdítják. Debreceni kerekasztal- Ha megnézzük az álláshirdetéseket, kiderül, hogy a felsőoktatási helyek egy része olyan gyönge színvonalú, hogy a cégek éppen távol tartani igyekeznek magukat az ott diplomázóktól. Vagy vegyük azt, hogy az egyetemisták 40 százalékának 12 félév alatt sem sikerül diplomát szereznie, aminek fő oka a nyelvvizsga hiánya. Azonban az a nemzeti elit, ami csak a saját nyelvén beszél, nem versenyképes - jelentette ki a politikus csütörtöki sajtótájékoztatóján, amikor a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának vezetőivel bejelentette, hogy rövidesen kerekasztal- beszélgetést tartanak a felsőoktatás helyi kérdéseiről. A megbeszélésbe természetesen a helyi egyetem rektorát is bevonják. Pénzkidobás volt? A hallgatói önkormányzatok azt is követelik, hogy a kormány szüntesse be a forráskivonást a felsőoktatásból. Kosa Lajos erre reagálva közölte: a magyar állam 160 milliárd forintot költ a területre, a 2010-es összeg ennél körülbelül 25 milliárddal volt több. Kosa Lajos fotó: hbn Ugyanakkor szerinte a felsőoktatási intézményekkel összefüggésben megvalósuló PPP-beruházások, így például a kollégiumfejlesztések is beleszámítanak az ágazat finanszírozásába (lévén állami pénzből történik), csakhogy ezek értelmetlen pénzkidobás bizonyultak (egy sor kollégium félházzal működik).- Sok pénz megy a felső- oktatásra, csak hülyeségre költjük el. Működtetünk egy rendszert defektusokkal. Ez tényleg nem jó, ezt abba kell hagyni - érvelt Debrecen polgármestere, aki a hallgatói röghöz kötést maga is vitathatónak gondolja, mondván, az ösztönzés az ilyen folyamatokban jobb módszer a kényszernél. Arra viszont - tette hozzá - Magyarország nem rendezkedhet be, hogy költségvetési pénzen a leggazdagabb európai államoknak képezzen szakembereket. Házi feladat Kosa Lajos azt mondta, a ke- rekasztal-beszélgetés eredményeinek tudatában - mintegy házi feladatként - javaslatcsomagot állítanak össze, amelyet módosító indítványként nyújthatnak be tavasszal, amikor a parlament elé került a felsőoktatás újabb átalakításának törvénytervezete. hbn-ral Orbán Viktor a hét végéig ígéri a megoldást Brüsszel, Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta csütörtökön Brüsszelben újságíróknak, hogy a hét végéig megoldják a felsőoktatási reform ügyét. A kormányfőt erről magyar újságírók kérdezték, amikor megérkezett az EU- országok állam-, illetve kormányfőinek péntekig tartó tanácskozására. „Erős hetünk van. Hétfőn megcsináltuk a költségvetést, szerdán pedig a gáz-, távfűtés- és villamosáram- árcsökkentést, csütörtökön megoldottuk a jövő évi minimálbért, és a hét végéig megoldjuk a felsőoktatási reformot is" - válaszolt Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy üzen-e valamit a tüntető diákoknak. Arra a kérdésre nem válaszolt, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár marad-e a posztján. mti Erős hetünk van. (...) A hét végéig megoldjuk a felsőoktatási reformot is. ORBÁN VIKTOR