Kelet Magyarország, 2012. december (69. évfolyam, 281-304. szám)
2012-12-14 / 292. szám
2012. DECEMBER 14., PÉNTEK mm Hende: „Újraélesztettük a tartalékos rendszert” Ismét vevők a szabolcsi aranyra Az Agrana Juice 240 ezer tonna almát vett át a termelőktől és készített belőle sűrítményt fotó: km-archIv NYÍREGYHÁZA. Évzáró ülést tartott tegnap a Megyei Állam- igazgatási Kollégium, amelyen dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter is részt vett. A tanácskozást követő sajtótájékoztatón elmondta: a Magyar Honvédségnek törvény szabta alapfeladata a katasztrófák elleni védekezésben való részvétel. Miként az egészség- megőrzés tekintetében, a legjobb védekezés ez esetben is a megelőzés. - Csak az alapos, átgondolt felkészülés eredményezhet gyors, összehangolt és szakszerű cselekvést katasztrófahelyzet esetén. A honvédség állománya éjjel-nappal készen áll, bármikor „bevethető”, ennek példás bizonyítékát láthattuk a nagy árvíz, illetve a vörösiszap-katasztrófa idején is. A Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer kész és képes a fenyegetések kezelésére és elhárítására, legyen szó az ivóvíz arzénmentesítéséről, katona-egészségügyi feladatellátásról, személy- és értékmentésről. Bármikor bekövetkezhet valamilyen veszélyhelyzet, de megnyugtató, hogy a védelmi igazgatás rendszerének korszerűsítése révén a köteles és az önkéntes polgárvédelmi szervezetek is azonnal mozgósíthatók. A honvédelmi miniszter hozzátette: 2001-ben a sorkatonaság eltörlésével hazánk a tartalékos rendszert is felszámolta, ami óriási hiba volt. A közigazgatás átalakításával, a kormányhivatalok,. a megyei és a helyi védelmi bizottságok szerepvállalásával jóval hatékonyabban megelőzhetők és elháríthatok a lakosság biztonságát és nyugalmát fenyegető esetleges veszélyek. Év végére 4400 önkéntes védelmi és önkéntes műveleti tartalékos katonával számol a honvédség, 2014 végéig a számuk elérheti a 8 ezer fős maximumot, km-pi Almában nincs, dióban és meggyben van a megyében valamennyi fagykár. NYÍREGYHÁZA. - A 2010-es kormányváltás óta dinamikusan nő az agrárexportból származó bevétel Magyarországon- mondta dr. Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön. - Az idén, a 2011. évitől 30 százalékkal több, 3 milliárd euró az exportból származó agrárbevétel - számszerűsített az államtitkár, s hozzátette: nagy igény van az orosz piacon a szabolcsi almára, üzletláncoknak szállítják az ország legnagyobb agrármegyéjének aranyát. Budai Gyula szerint az agrárágazatban létrejött egyensúlyi állapothoz szükség volt arra, hogy olyan neuralgikus kérdéseket is kezelni tudtak, amire a korábbi kormányok nem. így szakmai egyeztetések eredményeként a gazdák értékesíteni tudták a dinnye és az almatermést, a külföldi áruk tömeges megjelenése nem lehetetlenítette el a hazai termelőket. Kiegyensúlyozott felvásárlás- A fagykár bejelentésekor senki sem számított arra, hogy csaknem rekordtermés lesz a megyében almából, és tisztességes felvásárlási ár mellett lehet azt értékesíteni - folyatta az államtitkár. Ezt erősítette meg Szigeti Zoltán, az egyik legnagyobb hazai feldolgozó, az Agrana Juice Magyarország Kft. ügyvezetője, aki elmondta: a vásárosnaményi, anarcsi és hajdúsámsoni feldolgozóüzemekben összesen 240 ezer tonna almát vettek át a termelőktől, az étkezési és ipari alma össztermése pedig elérte 650-700 ezer tonnát.- A fagy, majd az aszálykár bejelentésekor volt egy kis aggodalom, hogy mennyi almát tudunk venni, de a szezon közepén már láttuk, hogy mire számíthatunk, s stabil, jó áron - kezdetben 28, majd október 15-e után már nettó 31 forintért vették az ipari alma kilóját - az egész szezonban kiegyensúlyozottan tudtuk Kompenzált az ár- Közepesnél magasabb, jó eredménnyel zárja amezőgaz- dasági évet Szabolcs-Szatmár- Bereg megye - mondta Rácz Imre, a megyei Agrárkamara átmeneti elnöke. Hangsúlyozta, a terméskiesést a magas felvásárlási ár tudta kompenzálni. átvenni a termést - említette Szigeti Zoltán. Negyvenezer őstermelő- A kormányhivatalhoz tarozó agrár-szakigazgatási szervek nyilvántartása szerint Szabolcs-Szatmár-Beregben 40 ezer őstermelő van a családi gazdaságok száma 4-5 ezer, így 120-130 ezren élnek a megyében mezőgazdaságból - sorolta a statisztikai adatokat dr. Vinnai Győző kormánymegbízott. A megyei kormányhivatal vezetője elmondta: korrekt termelői, piaci és feldolgozói magatartás kezd kialakulni Magyarországon, ami rendezett viszonyokat eredményez. Példaként említette, hogy arra ösztönözték a gazdákat, ne vegyenek fel olyan termésért fagy miatti kárenyhítést, ami nem jogos. Almában nincs, dióban és meggyben van a megyében valamennyi fagykár. Az élelmiszerbiztonsági és állategészségügyi igazgatóság kiemelt figyelmet fordít arra, hogy ne érkezzen a megyébe nem megfelelő minőségű import árú, s arra is, hogy magyarnak feltüntetett külföldi árú ne kerülhessen forgalomba. - Védenünk kell a magyar termelőket, hogy a magyar mezőgazdaság hosszú távú perspektívát, biztos jövőt adjon a termelőknek - fogalmazott Vinnai Győző. Kimagasló szakértelem Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, Magosz elnöke a megyei gazdák szakértelmét és tudását emelte ki, amikor az átlagosnál magasabb - kukorica, napraforgó és rozs - terméshozamokról beszélt. Majd fontos lépésnek nevezte a jövőre megalakuló Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamarát, melynek minden őstermelő és egyéni vállalkozó is alanyi jogon tagjává válik. km ■ Korkép a Korzóban Hivatásos és amatőr kézművesek termékeit csodálhatják és vásárolhatják meg az érdeklődők a Korzó II. emeleti függőfolyosóján december 16-áig. fotó: sipeki Péter HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS BUDAPESTEN a Baross utcánál, egyetemek közelében ÚJ ÉPÍTÉSŰ LAKÓPARKBAN fiatalos, azonnal költözhető 29-82 m2 közötti lakások 5 kedvező áron ELADÓK! I Érdeklődni:06-30/6277980 Kótaj, Jókai u. 100 nm-es 2 szoba nappalis családi ház alápincézve külön 24 nm lakrésszel parkosítva eladó. 10,5 MFt. 30/233-7524. 600565 LAKÁSELADÁS Ferenc körúton alkalmi áron 2 szoba + étkezős, 54 m2-es, földszinti, műanyag nyílászárós, hőszigetelt felújítandó azonnal költözhető lakás sürgősen eladó, lár: 4,65 MFT. Érd: 20/338-9858 eooszs Nyíregyháza belvárosban, Kossuth u. 4.sz alatt 3. emeleti,nagyon jó állapotú 64 nm-es kétszobás lakás, liftes házban eladó. Ár: 8,2 M Tel:06-20-3362174 _______599045 Nyíregyházán kórházközeli K-NY 58 nm-es magasföldszinti gázos, erké- lyes, jő beosztású, újított téglalakás eladó. Ár: 7,2 M Ft. Érd.: 0630/ 453-0478. ______________598374 Örökösföldön 67 nm-es 3. emeleti, szigetelt, műanyag nyílászárós lakás eladó. Ár: 6,5 M Ft. Érd.: 0670/ 203-2245. ______________598607 FÖLD,KERT Nyírderzsen kertek 416/2 428/2, 423, 441/2 eladók. Nyírgyulajon 3,5 ha szántó kiadó. 30/4028-953. 598218 Szántóföldet, kaszálót vásárolnék vagy bérelnék 2 ha-tól magas bérleti díjért. Érd.: 20/580-3533. ________________________________________581751 Szántót bérelnék Tiszavasvári, Nyíregyháza 25 km-es körzetéből. Tel.: 0620/258-3693. _________kistó ÉPÍTŐANYAG Lambéria 1199 Ft/mMől, Kerítéselem 200 Ft/db-tól, Hajópadló 1600 Ft/mMől BRAMAC tetőléc 90Ft/m Fenyő fűrészáru 55 000 Ft/mMől. Szegőlecek egyedi gyártása! Fás-Autóscentrum Nyiregyháza-Oros, Nyíregyházi u. 45/B. Tel.: 30/9432-108 Kazán öntvény vegyestüzelésű orosz gyártmányú 4-5-6 tagos eladó. Ár: 85 E Ft. Érd.: 0630/944-9027, 0630/386-7751. _________598954 GÉP, SZERSZÁM Kasza, gyümölcsösbe való, állítható munkaszélességű eladó. Tel.: 70/ 367-6288. ______________599254 MTZ 80-s, MTZ 550-s, LTZ 55-s RM 6-s, billenős pótkocsi és 1 db UTB Hamster eladó. Ár: 250eFt-tól. Érd.: 30/616-7456. 600349 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Lucfenyő eladó,1-2 m-es , ár: 500 Ft/db. Érd. 0630/328-5676. 599772 Olaszliszkán furmint bor 250 Ft/I áron, csak egyeztetett időpontban eladó. Érd.: 0620/9238-265 593249 ÁLLAT Eladó 1 db 6 éves, közel ellős, fekete tarka tehén. Érd.: 30/217- 2505. 600526 Fehér kukoricás vágnivaló csirkék 2-3,5 kg-ig, 480 Ft/kg. Barna Vágnivaló kakasok 1,6-2 kg-ig 650 Ft/kg áron eladók Nyíregyháza Szabadságbokor 1/A Érd: 0630/ 755-2579 ______________600462 Fehér hússertések Nyíregyházán eladók. Érd.: 30/533-9143. 600505 Fehér vágnivaló csirke eladó. Nyíregyháza, Kordovánbokor 22. Tel.: 0620/3314-379. _________598614 Nagyüzemi négysonkás hússertés 130-200 kg-ig igény szerint hasítva is eladó. Érd.: 30/313-70-25. 597088 Hízók: 100-140 kg-osak eladók. Érd: 0620/8060-551 600141 Hízósertések eladók. Érd.: 0630/ 3233-058. 600451 Mangalica x duroc kb. 170 kg-os hízó eladó. 600 Ft/kg. Érd.: 0630/ 2152-984. _____________ 600382 Pulyka nagytestű és liba, kacsa, gyöngyi eladó. Érd.: 0630/367- 1172. __________________600573 Sertés, nagysúlyú kocák,hízók,süldők eladó Rakamazon. 06306390703 600488 Szabadtartású mangalica hízók eladók Tiszavasváriban. Érd:06-30- 925-0217_______________600384 Szarvasmarha: 1 db friss ellős fejőstehén üszőborjával eladó. Érd.: 0620/3500-121. _________600554 Tyúkvásár! Barna jó tollazatú tojótyúk 600 Ft/db. Nyíregyháza-Varga- bokor. Tel.: 0620/9370-200. 600506 1 db 120-130 kg-os hízó eladó. Rozsvét Érd: 0642/730-759 599535 100 -120 kg-os négysonkás sertések Nyírbogáton eladók. Érd.: 0630/476-4927. _________600502 100-160 kg-os fehér húsjellegű hízók eladók Nyíregyházán. Érd.: 0620/356-9488. 600388 120-150 kg-os hízók eladók. Érdeklődni: 0630/407-9326. 600458 2 db 300 kg-os magyar tarka bikaborjú, és 1 db póniló eladó. Sertés csere érdekel. Nyíregyháza. Érd.: 0630/3092-976. 600436 9 db választási malac eladó. Érd.: 0620/988-5102._________600407 9 éves tisztavérű lipicai kanca fogat hajtásra, lovaglásra, ló útlevéléi, alkú nélkül 200 E Ft -ért eladó. Érd. 0630/2751-969. 600532 NÖVÉNY Étkezési napraforgót, almát és káposztát veszek.. Tel.: 0620/501- 0928__________________600422 Fenyőfa eladó termelőtől luc 1500/m, ezüst 2500/m Nyíregyházán. 20/2510-760,15.00 után. 598939 Lucfenyő 1-4 m-es kis és nagytételben termelőtől Nyíregyházán eladó. Ár: 600 Ft/db-tól. Tel.: 0620/9868-418. _________594122 Napraforgó csikós eladó. Irányár: 195 Ft/kg. Tel.: 0670/632-1618. 600339 EGYÉB ELADÁS Remagnet orvosi mágnespárna eladó árkedvezménnyel, garanciával, Dunaferr lemezradiátort keresek új 900-as, 15-20 tagút, 4 osz- lopost. Érd: 42/210-477. 600218 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT Áruszállítást, teherfuvarozást vállalok zárt 9 m3-es tgk-val bel és külföldre 100 Ft/km. 30/508-2630. 600567 Redőny, reluxa, szalagfüggöny, harmonikaajtó.Küszöbborí- tás.Műa. és fa nyílászárók. Gurtnicsere. DRISZKU ZSOLT. 42/492-090,30/522-2170. 573352 Műanyag és fa nyílászárók, redőny, reluxa, szalagfüggöny. Lukács-Ablak Kft. Nyfregyháza-Oros Tel.: 42/595-611, 06-20/9550-65I m SZOLGÁLTATÁS KERESÉS Értesítem kedves betegeimet, hogy Nyíregyházán és Kisvárdán működő urológiai magánrendelésem, melyet külföldi szakmai tanulmányút miatt átmenetileg szüneteltettem, novembertől újraindult. Dr. Adányi József urológus adjunktus www.adanyi- urologia.hu (30)5398020 598506 MUNKAHELYET KÍNÁL Kedvenc Húsáruház nyíregyházi üzletébe raktárost keres! Jelentkezési határidő: december 22. e-mail- ben: gastrohus@t-online.hu 600319 Vásárosnaményi II. Rákóczi F. Gimn. 2013.01.15-i kezdettel magyar szakos tanári állást hir- det.Feltétel egyetemi szintű oklevél. Pályázat benyújtása elektronikusan a giminameny@yahoo.com e-mail címen. 600416 KIEGÉSZÍTŐ MUNKÁT KERES 23 éves lány alkalmi munkát vállal. Tel.: 0630/665-3403. _____600527 Nyíregyháza, Móric Zs. u. 24. (Aimatároló) 42/506-548,30/555-7814 Örököst öld, Fazekas J. tér 7. Jósaváros, Ungvár sétány 11. Nyitva tartás: hétfőn: 7-12-lg, kedd-péntek: 7-17-lg, szo.:7-13-ig. ÜNNEPI HUSVASAR! • E. h csirkemellfilé 1349 Ft/ke Sertéslapocka Fagy. csirkemellfiié 1199 Ft/kg 1299 Ft/kg Fagy. kacsa „B” Fagy. libazúza 549 Ft/kg 849 Ft/kg Fagy. hízott libamáj Sertésvékonybél 10 m 6999 Ft/kg 249 Ft/kg (Tt Az Agrana-Juice-Magyarország Kft. 2 fő pénzügyi gyakornokot keres. A jelentkezés fettétele: • Gazdasági/pénzügyi/agrár egyetemi vagy főiskolai jogviszony. ■ Felsőfokú tanulmányok két éven belüli befejezése ■ Érdeklődés a pénzügyi ügyintézői, könyvelő vagy kontroller munkakör iránt • Középfokú angol vagy német nyelvismeret nyelvvizsga • Ms Excel/Access/Word felhasználó szintű ismerete Előny: • A felsorolt mindkét nyelv, illetve továbbiak ismerte. ■ „C” típusú jogosítvány • Vásárosnamény vagy környéki lakóhely Jelentkezés módja: Magyar nyelvű önéletrajz és motivációs levél. A pályázatokat a szerkesztőségbe várjuk .pénzügyi" leiigére, yy Határidő: 2012. december 31. jj OKTATÁST VÁLLAL Targoncavezető,Biztonsági-őr tanfolyamok indulnak 20e Ft-tól! Tel: 30/2283281 Fnytsz:09-0148-04 584739 70Mrd Ft Támogatás!Mg-i Technikus,Aranykalászos-Gazda,Méhész tanfolyamokat indítunk! Tel:30/ 228-3281 Fnytsz:09-0148-04 584738 KÖZLEMÉNY Dr. Porkoláb urológus magánorvosi j rendelőt keres, hetente 3 óra, csü- [ törtök du. Nyíregyházán. Tel.: 30/ 3356-786. 598609 André boltunkba színes muszlin függönyök, pamut és vászonanyagok érkeztek kilóra. Univerzum üzletház. 599410 A Kozma Erzsébet Alapítvány A Pedagógus-árvákért tisztelettel megköszöni 2012. évi adójuk felajánlott 1 %-át. 2013-tól várjuk a jogosultak pályázatait, melyről bővebben a www.kozmaerzse- bet.tk honlapcímen olvashatnak. 600570 VEGYES Akác, nyár, tölgy tűzifa eladó 900 Ft-tól. Tel.: 70/271-0736. 597891 A akciós szén Sényői Tüzépen. Lignit, dara, dió, kocka 1220 Ft/q-tól, akár szállítással is. 20/4759-760. 597015 Akác, alma, tölgy, nyár tűzifa eladó. Nyíregyháza és körzetében ingyenes kiszállítással. 30/3024710. 599839 Akác, tölgy, nyár, alma tűzifa eladó 900 Ft/q-tól. Kiszállítás megoldható. 0630/536-9410. 593142 Akác gyalu forgács és darabolt száraz tűzifa kapható! Telefon: 30/2284-352 ____________________ Akciós tűzifa és szén (lignit) eladó mérési lehetőséggel és kiszállítás- sal. Érd.: 0620/626-6368. 599713 Dunnát, párnát, tollat vásárolok. Hívásra házhoz megyek. 0620/2144362. _________________598942 Női fodrász otthonában elkészíti frizuráját. Idős néniknek otthonban is. Hívjon bizalommal. Tel.: 30/906-2080 210478