Kelet Magyarország, 2012. december (69. évfolyam, 281-304. szám)
2012-12-10 / 288. szám
440818 2012. DECEMBER 10., HÉTFŐ Jamie Oliver FOTÓ: INTERNET A sztárszakács könyve „menőbb”, mint Rowlinggé LONDON. Jamie Oliver új könyvére többen kíváncsiak Nagy-Britanniában, mint J. K. Rowling Átmeneti üresedés című regényére. A brit sztárséf 15-Minute Meals (15 perces ételek) című új szakács- könyve lett az ünnepek előtti favorit. A Penguin UK gondozásában megjelent gasztronómiai újdonság és J. K. Rowling Átmeneti üresedés című, első felnőtteknek szóló regénye egyszerre jelent meg szeptemberben. Kezdetben a Harry Potter-szerző munkája fogyott jobban, de mostanra a tévészakács és elkötelezett egészségvédő könyve kerekedett felül - írta a The Daily Telegraph online kiadása. A szakács könyvét eddig csaknem 340 ezer példányban vették meg, míg Rowling regényéből közel 317 ezer fogyott. Oliver számára ez a fordulat nem túl váratlan: 2010-ben a 30-Minute Meals (30 perces ételek) című könyve 1,5 millió példányban kelt el, és több mint fél évig számított a legkelendőbb kiadványnak. Ha idén is sikerül neki, már három egymást követő évben vezeti majd a karácsonyi könyves toplistát a briteknél. mti ■ Ugye, milyen édes vagyok? ...És ha megnövök, sem leszek behemót, gondolhatja a négyhetes törpevíziló-borjú a Szegedi Vadasparkban. fotó: mti Megér egy mosolyt Egy férfi iszonyú másnaposán ébred fel. A széken tiszta, vasalt ruha, az asztalon egy üzenet: „Drágám, reggeli a konyhában. Elmentem bevásárolni, sietek haza. Szeretlek.” Kitámolyog a szobából, a konyhában meleg reggeli, mellette friss újság. A fia az asztalnál ül és reggelizik.- Mondd fiam, mi történt az éjszaka?- Apu, olyan éjjel háromkor hazajöttél hulla részegen, odahánytál a nappali szőnyegére, és aztán beverted a fejed a szobaajtóba.- És akkor hogy-hogy ilyen rend van, és finom reggeli vár?- Amikor anyu bevonszolt a fürdőszobába és próbálta rólad lerángatni a nadrágot, azt mondtad neki: „Asszonyom, vegye le rólam a kezét, én nős ember vagyok!” O További viccek humor.szon.hu A nap videója Fekvenyomás sörhassal Barátunk a méretes pocakjával tolja ki a hatalmas súlyokat. Edzés-program sörivóknak! O További videók video.szon.hu Kutyatejtestvér: kecske, malac London. Kutyatejtestvér lett egy kecskegida és egy malac és több kutyakölyök egy brazil kisvárosban, Meridianóban. Egy dalmata szuka fogadta magához a két „mostohacsemetét”, éppúgy hagyja szopni őket, mint öt saját kölykét. A két „alomidegen” egyébként hasonlít mostohatestvéreire, mivel mindkettőjük szőrén akad fekete és fehér csík meg pötty - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap. mti HIRDETÉS KELET Karaokéval melegítettek a Nyomorultak sztárjai los Angeles. Amanda Seyfriednek és Russell Crowe-nak köszönhető, hogy gyorsan összecsiszolódott A nyomorultak szereplőgárdája. Crowe ugyanis közvetlenül a forgatás kezdete előtt karaoke-pénteket rendezett, ahol Amanda olyan | show-t adott elő, hogy min- i denki azonnal feloldódott. Amanda Seyfried a Mamma Mlával futott be FOTÓ: INTERNET A Mamma Miával befutott énekesnő, aki most ünnepli 27. születésnapját, a Muppet Show Brekijének öltözve adta elő Eminem Lose Yourself című számát. „Mind egy kicsit idegesek voltunk, egyik lábunkról a másikra álltunk, de amikor Amanda elkezdett reppelni, megtört a jég - meséli Anne Hathaway, A nyomorultak női főszereplője. - Olyan bájos és vicces volt, és olyan csodálatos a hangja, hogy mind bekapcsolódtunk, és beindult a buli. Aztán amikor hétfőn elkezdtünk forgatni, mindenki teljesen laza volt. ” Amanda Seyfried Cosette- et, a Hathaway által alakított Fantine lányát játssza A nyomorultakban. A világhírű musicalből készített A nyomorultak az év mozijának ígérkezik, filmipari hírek szerint tucatnyi Oscarra esélyes. uip A betörő hívott rendőrt, hogy életét mentse SPRINGTOWN. Rendőrt hívott egy betörő, mert félt, hogy a ház tulajdonosa lelövi őt. Vele egyidőben a házigazda felesége is telefonált a rendőrségnek. Ő is attól félt, hogy férje lelövi a tolvajt. Az eset a texasi Springtownban történt. A betörő már kimenekült a családi házból és kocsijába pattant, amikor a házigazda utolérte és pisztolyt fogott rá. A bűnöző jobbnak látta, ha a rendőrséghez fordul segítségért, de nem tudta megmondani a pontos címet.,, Valahol vidéken vagyok és pár fickó fegyvert fog rám” - mondta a betörő a diszpécsernek. „Jó lenne, ha igyekeznének, különben a férjem lelövi” - mondta a feleség a rendőrség egy másik diszpécserének. A betörő szerencséjére a feleség tudta a pontos címet. A rendőrök csak a betörőt tartóztatták le - adta hírül a Yahoo amerikai hírportál, mti Mindene a tánc www.szon.hu További képek és videók É . 4 Ü HP BT 1 Regi Rakamazon élő középiskolás, aki évek óta diszkó és latin táncokat táncol egy tarcali csapattal, akikkel Európa-, és magyar bajnoki címet is szereztek. fotó: racskó tibor Gyertyák a hanuka ünnepen Lecserélik a klasszikusokat Szombaton kezdődött el a zsidóság egyik legnagyobb ünnepe, a nyolcnapos hanuka. BUDAPEST. A nyolcnapos hanuka idején az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) és a Chabad Lubavics Mozgalom szervezésében minden nap más neves művész vagy közéleti személyiség gyújt gyertyát nyilvánosan a budapesti Nyugati téren. Az ünnepséget szombaton Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija nyitotta meg. Első este, szombaton Fischer Iván karnagy, Hegedűs D. Géza színművész és Radnóti Zoltán neológ rabbi felesége és lányai hanukai fánkot sütnek a családi gyertyagyújtás napján fotó: mti, kallós bea Székhelyi József színművész volt az ünnepség vendége. Az ünnep hátteréről közölték: a Makkabeus-felkelés idején, i.e. 165-ben az ellenség által megszentségtelenített jeruzsálemi templomot újra kellett szentelniük a zsidókGyakorlatiasabb olvasmányokra vált az amerikai iskolai tanterv. London. Gyakorlatiasabb olvasmányokra cseréli az amerikai irodalom klasszikusait a 2014-től életbe lépő új iskolai tanterv az Egyesült Államokban. Az ötven államból 46-ot érintő új tanterv szerint a kötelező olvasmányok legalább 70 százalékának nem-fikciós műnek kell lennie, ezzel segítve a diákok felkészülését a munkaerőpiacon való későbbi elhelyezkedésre. Mindez azt jelenti, hogy például JD Salinger Zabhegyező című regényét „informáló szövegekre” cserélik. A javasolt nem-fikciós olvasmányok listáján szerepel például az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) szigetelési útmutatója - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása. Az új irányelv támogatói szerint így a diákok megtanulnak tömörebben és tényszerűbben fogalmazni, amely készség nagyobb hasznukra lesz a későbbi munkahelyükön, mint például Shakespeare műveinek ismerete. MTI nak. A szentélyben azonban a hívek csupán egy napra elegendő olajat találtak, amely- lyel meggyújthatták a szent gyertyatartót, a menórát. A hagyomány szerint ekkor csoda történt: az egy napra elegendő olaj nyolc napon át égett. Hozzátették, a hanuka (magyarul felszentelés) ünnepére emlékezve nyolc napon át minden este eggyel több gyertyát gyújtanak meg a zsidó családok, és azokat olyan helyre teszik, ahol hirdethetik az isteni csodát. Az ünnepi hétre időzítve, szombattól rendezik meg Budapest VI. és VII. kerületében az ötödik Negyed6Negyed7 kulturális fesztivált. MTI Karosi Júlia fotó: internet Japánban jelenik meg a lemeze BUDAPEST. Két kiadványa jelenik meg egyszerre Japánban december 12-én Karosi Júliának, a hazai dzsessz színtér tehetséges énekesének. Egy tíz- és egy négyszámos albumról van szó: a tízszámos valamennyi darabja Karosi Júlia szerzeménye, angol nyelvű lemez. mti