Kelet Magyarország, 2012. október (69. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-04 / 233. szám
2012. OKTÓBER 4., CSÜTÖRTÖK mm uáHáv ffaKliltSI D Nézőpont Mán László Állati már ez a világ! E jeles dátum, az állatok világnapja érintettjeinek fogalmuk sincs arról, hogy október 4. Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja. Az emberiség évezredek óta él együtt az állatokkal, amelyek fontos szerepet töltöttek, és töltenek be életünkben. Milliók társként vitték csatába hátukon a harcosokat, húzták a kordét, az ekét, az igát, segítettek a vadászatoknál, védték a nyájat, a tanyát, fogták, űzték a rágcsálókat. Mások tejet és melegítő szőrmét adtak, haláluk után pedig asztalra kerültek. Aztán peregtek az évszázadok és megváltozott a világ. Ma már vannak a celebek divatállatai, drága pénzen „ebszalonoztatott”, nevetségessé öltöztetett négylábúak, szuperkajákon hizlalt, de génjeikben még mindig egérűzők, dzsungelben őseik lételemétől megfosztott, lakásba, üvegkalitkába kényszerített csúszók és mászók. Viadalra és emberre kiképzett szörnyekről szólnak gyakorta a híradások. Ám szerencsére vannak munkában segítők, bajban rászorultakat kiszimatolók, gyerekeket vidítok és óvók. Sajnos, egyre több az egyedül élők lelki támasza, a társpótló családtag, aki nélkül a gazdi számára kurtulna a földi lét. Meg vannak szabályok, előírások, rendeletek, amelyek védik a négy és többlábúakat (vagy anélkülieket), emberközelben, és távoli vadonban élőket egyaránt. Időnként talán túlzóan, elfeledkezve arról, hogy azért még mi, emberek is itt vagyunk e földgolyón. í man@inform.hu, Hokedlin a lavór a XXI. században Másfél literes vízforralóval hordozzák a melegvizet a lakók, hogy mosakodni tudjanak. nyíregyháza. - A lakásonkénti ellenőrzésért és nyomásmérésért a szakember - aki a lakógyűlésen is jelen volt- 10-17 ezer forint közötti összeget kért, annak függvényében, hogy szükség volt-e valamilyen „anyag beépítésére”. Az ezt követő biztonsági bemérésért még 6 ezer forintot kellett kifizetni, majd egy tigázos felülvizsgálatot, valamint a konyhai ablakra a szellőzők felszerelését követően nyolc nap után visszakapták a lakók a gázórát. - De olyan feltétellel, hogy csak a főzés engedélyezett. Kértük, hogy ha lehet, a fürdőszobában is alakítsák ki szellőzőt, de ezt indoklás nélkül elutasították. Főzni lehet, mosakodni nem!- Megoldási javaslat annyi volt, hogy mindenki szereljen fel villanybojlert. A csaknem too ezer forintos ár mellett nem szabad elfelejteni, hogy ez egy több mint 40 éves épület. Semmi sem garantálja, hogy az akkor beépített alumíniumvezetékek bírnák az ezzel járó terhelést. Arra pedig nincs pénzük - a lakók 90 százaléka egyedül élő nyugdíjas -, hogy a biztonságos üzemeltetéshez szükséges felújításokat elvégezzék. Bedugózva, leplombázva- Eddig attól féltünk, hogy felrobbanhatunk, most meg reszkethetnénk, hogy le ne égjünk!- ismétli szinte szó szerint egy másik lakó szomszédja gondolatait. Az ő helyzetük még érdekesebb: - Olyan vízátfolyós, kéménybekötéses gázbojlerünk van, amelyiknek nincsen őrlángja. Ezt azért vásároltuk, hogy az északi fekvésű fürdőszobába a metsző északi szél az őrlángot se fújhassa el. A bojler úgy van megépítve, ha a gázvezetékrendszerben hiba történik, akkor automatikuSzakértő is vizsgálja- Az önkormányzatnak közvetlen ráhatása nincs az ügyre, ezért dr. Kovács Ferenc polgármester egy független szakértőt bízott meg, hogy az önkormányzat nevében eljárva közvetítsen a felek között a gázszolgáltatás mielőbbi visszaállítása érdekében - mondta lapunk megkeresésére Rendes Sándor sajtószóvivő. - A szakértő az írásos beszámolóját következő hét elejére készíti el. Ezek után lehet meghatározni azokat a lépéseket, amelyek előremozdíthatják az ügyet. Polgármester úr ez úton is szeretné megerősíteni, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel segíteni kívánja az érintett lakosokat. A bojlert sem használhatják a lakók FOTÓ: RACSKÓ TIBOR san elzár alul és felül egyaránt- szól a pontos tájékoztatás. Mindezek ellenére itt is kikötötték a bojlert, be van dugózva, le van plombázva. „Nem falaztuk be az ablakot”- Semmilyen megoldást nem fogad el a Tigáz, csak abban az esetben, ha a műanyag nyílászárót a régi 44 évvel ezelőtti fa ablakokra cseréltetjük ki. Azt sem fogadja el, hogy légbeeresztőt szerelünk az ablakba - hitetlenkedik a nyugdíjas asszony. Mint mondja: vagy visszamennek az őskorba, vagy a modern gázbojlerüket villany váltja fel. - A nyugdíjas agyam nem érti, miért hiszik azt, hogy csak ott szellőztetnek, ahol megmaradt a régi nyílászáró? Nem falaztuk be az ablakot, hanem kicseréltettük! Ilyen alapon a háromnegyed országot le lehet dózerolni, miközben semmilyen rugalmasságot, segítőkészséget nem tapasztalunk a Tigáz részéről.- Van itt egy tigázos önellentmondás is - mutatja a konyhába lépve az idős hölgy -, hiszen a szintén északi fekvésű konyhában engedélyezték - 13 ezer forintért - beszereltetni a légbeeresz- tő „kütyüt”, így itt használhatjuk a gáztűzhelyet. A zuhanyban hokedlin a lavór, a konyhában a másfél literes vízforraló. Azzal hordozzák a melegvizet, hogy mosakodni tudjanak.- A XXI. században ez nevetséges, és minden kritikát alulmúl, hogy egy monopolhelyzetben lévő szolgáltató bármit megtehet az emberekkel - jegyzi meg. A lakók összedugták a fejünket és az önkormányzati képviselőhöz fordultak. Az Északi körút 6. kálváriája a közgyűlésen is téma volt, ekkor a polgármester segítséget ígért. Most ebben bíznak, mert mint a lakók mondják, mégiscsak a remény hal meg utoljára. KM-BM A lakók biztonsága érdekében tiltották le Kelet kvíz Szent Márton nevét viselő római katolikus templom, 1222-ben éptilt. a) Nyírbéltek b) Kemecse ej Rohod d) Mándok A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Nem neki tartoznak Szerdai számunkban, a nyírkarászi gondokkal foglalkozó cikkünkben azt írtuk, hogy az önkormányzat Tóth Jánosnénak tartozik, ám a helyhatóságnak a hölgy lánya felé vannak elmaradásai. Az érintettektől elnézést kérünk. A szabályok szerint újra kell terveztetni a légellátást. nyíregyháza. - A szóban forgó ingatlanon 20 lakást kellett kizárnunk a csatlakozó vezetéki szivárgás miatt szeptember 14-én - kezdte reagálását Száraz Gábor, a Tigáz szóvivője. - A közös képviselő és a lakók tájékoztatását követően a külső gázszerelő elvégezte a javításokat és a szükséges készülék felülvizsgálatokat. Egy lakó nem kérte a visz- szakapcsolást, egy esetben a műszaki felülvizsgálat kedden megtörtént. A többi 18 lakónál a gázmérőket szeptember 21. és 24. között felszerelték, azaz a szolgáltatás helyreállt. Sok egyedi gázkészüléket tiltottak le, jellemzően a vízmelegítők és a fali fűtők nem megfelelő légellátása miatt, ugyanis a házban sok helyen műanyag nyílászárókat szereltek fel megváltoztatva az égéshez szükséges frisslevegő ellátást. Felül kell vizsgálni- A szabályozás szerint, ha a gázkészülék tervezett légellátásában változás következik be, annak tervezését és a légellátás számítását ismételten el kell végeztetni a ma érvényes követelményeknek megfelelően. Ilyen esetekben csak a megfelelő kiviteli tervvel és tervezői nyilatkozattal rendelkező rendszer műszaki felülvizsgálata lehet eredményes, és ezt követően lehet a készüléket üzembe helyezni. Addig a lakó biztonsága érdekében jogi zárral ezen készülékek le vannak tiltva a további üzemeltetésből. KM Csak a műszaki felülvizsgálat lehet eredményes. SZÁRAZGÁBOR Fontos az állatok védelme illusztráció: racskó tibor Évente egymillió kutya, macska kerül az utcára. NYÍREGYHÁZA. - Öröm, hogy van állatvédelmi törvényünk, de minden jogszabály csak annyit ér, amennyit betartanak és betartatnak belőle - véli Dankó Dóra. A tapasztalat azt mutatja, amíg nem lesznek szigorú, jogerős, a felelőtlen Felállítanák az állatrendőrséget gazda börtönbüntetésével lezáruló ítéletek, addig nem lesz visszatartó ereje a törvénynek. Az állatrendőrség megkaphatná azokat a jog- és hatásköröket, amelyekkel az állatvédők ma nem rendelkeznek, így például a megkínzott, éheztetett állatot nem kobozhatják el. A már állatrendőrség néven, a legnagyobb közösségi portálon megjelenő csoportnak ll ezres tagsága van. Az állatvédő szervezetek célja, hogy a csoport | elérje a 100 ezres létszámot, | mert ezzel is hozzájárulhatnának a Magyar Állatrendőrség megalakításához. Elrettentő adat: évente 1 J millió kutya/macska kerül az utcára, gyakori a bűncselekményig fajuló, és az állat halálával végződő állatkínzás, s megdöbbentő mértékű a haszon- és gazdasági állatok „kizsákmányolása” is. km A házban élőket megdöbbentette a tragédia Tegnap is dolgoztak a rendőrök az Árpád utcán. nyíregyháza. A rendőrök még szerdán is dolgoztak a tárgyi bizonyítékok begyűjtésén és csoportosításán annak az Árpád utcai társasháznak az emeleti folyosóján, ahol kedden a lakásában holtan találták az ott lakó 40 éves nőt. Hollé Rákos Viktória lapunknak annyit mondott, ő csak a házban lakó barátnőjétől értesült az esetről. Megdöbbentek a tragédia hallatán, mert ez jó környéknek számít. Lakatos Mihályné bár a sarkon lakik a szomszédban, nem jár sehová, így nem ismer szinte senkit. - Borzasztó, hogy megölnek egy embert, és biztos, hogy nem idegen volt, hiszen be tudott menni a lakásba, ami azt jelenti, hogy a nő engedhette be - mondta. Az utcában élők között volt, aki egyáltalán nem akart megjegyzést fűzni az esethez. Egy idős hölgy azt mondta: ő nem nagyon ismerte az áldozatot, de úgy tudja nagyon rendes volt. Adatok, bizonyítékok A nyomozás ilyenkor egyrészt afelé indul el, hogy az adatgyűjtéssel minél pontosabban rekonstruálhassák az áldozat utolsó napját, a másik irány pedig azt szolgálja, hogy olyan bizonyítékokat gyűjtsenek, ami a tettes azonosítását eredményezheti. Épp emiatt nem engedték meg lefotózni azokat a tárgyakat, amiket a rendőrök fognak ellenőrizni: azt vizsgálják, akad-e köztük olyan, amin rögzíthető nyomok vannak, melyek alapján bizonyítani lehet, mi is történt a lakásban. szon-ps Biztos, hogy nem egy idegen tette. LAKATOS MIHÁLYNÉ ' Megkérdeztük: Jól bánunk az állatokkal? RÉVÉSZ ISTVÁN: Én nagy Állatbarát vagyok. JAKAB JÓZSt Figyelek FŰLÖP BENCE: Nincs az állataimra. gond az állattartással. HARCSA ÁGNES: EIM- VERES PETRA: Szén- NYESTE ZSÓFIA: Kedvesnyeztetem a cicámat. tem az állatokat. nek kell lennünk velük. Révész István szereti az állatokat, kutyája és macskája is van. - Állatbarát vagyok, és a környezetemben is sokan azok. Ők rendes körülményeket biztosítanak a háziállataiknak. Jakab József lovat, sertést, tyúkokat is tart. - Oroson gazdálkodom, számomra fontosak az állatok, odafigyelek rájuk, de sok embert ismerek, akik nem így gondolkodnak. Fülöp Bence Napkoron lakik, házuk udvarán kutyák és macskák is élnek. - Szerintem odafigyelünk az állatokra, legalábbis a közvetlen környezetemben ezt tapasztalom. Harcsa Ágnes szereti az állatokat. - Van egy kicsi cicánk, őt már túlságosan is elkényeztetem, velünk is alszik. Jól bánok az állatokkal, most három macskánk és tizenkét kutyánk van. Veres Petra azt mondja, szereti az állatokat, volt teknőse, apukája méhészkedik. Szihalmon lakik, sok arra a kóbor eb, a gazdáik velük biztos nem bántak túl jól. Nyeste Zsófia szerint, főleg a magányos emberek számára jelentenek sokat az állatok, és a nagycsaládosoknál is előfordul. - Összességében kedvesebben kellene bánnunk az állatokkal. KM-TG