Kelet Magyarország, 2012. október (69. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-31 / 255. szám
2012. OKTÓBER 31„ SZERDA Film az „angol beteg” apjáról beteg című filmből is ismert híres Afrika-kutató, Almásy László édesapja - Belső-Ázsia szerelmese volt, két nagy utat tett, 1900-ban és 1906-ban - mondta a kutató, kiemelve, hogy az első útról könyv is született, ám a közel 700 oldalas mű utoljára 1903-ban jelent meg, így könyvritkaságnak számít, amély antikváriumokban is csak nagyon nehezen elérhető. „Nem tudtam erről a könyvről, ám Sántha István Almásy- kutató felhívta rá a figyelmemet, mondván, milyen érdekes lenne látni, hogy milyen volt száz éve ez a vidék az első magyar utazó szemével” - fogalmazott az alkotó. MTI Törvény védené a vakvezetőket London. Büntethetőbbé akarja tenni a vakvezető kutyákat érő kutyatámadásokat Nagy- Britanniában a Guide Dogs alapítvány. 2010 óta csaknem 200 esetben támadtak ebek vakvezető kutyákra, amelyek kiképzésük okán is meglehetősen szelídek és nagyon fegyelmezettek, hiszen nem ránthatják el gazdájukat. Amellett, hogy testi sebeket kapnak, a kutyák idegrendszere is megsínyli a támadásokat. Tavaly hat vakvezető kutyát „kényszernyugdíjazni” kellett ebtámadás miatt, kiképzésük 50 ezer fontba (18 millió forint) került. „Azt szeretnénk, hogy a vakvezető kutyák az emberekhez hasonló jogi védettséget kaphassanak” - idézte a BBC az alapítványt. MTI ■ Szalagavató előtt Virga Anikó Ajakon él, Kisvárdán tanul a református gimnáziumban, s izgatottan készül közelgő szalagavatójára. FOTÓ: SIPEKI PÉTER ■ Miskolctapolca kedvence Mogyorót szerzett egy mókus Tapolcán. Az üdülőhelyre látogatóknak köszönhetően biztos, hogy nem marad éhes a zord télen sem. FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS Az Almásy György 1900-as, belső-ázsiai útjáról szóló dokumentumfilmet kedden mutatták be Budapesten. Charles Eugster, az „izommatuzsálem” fotó: internet Nyolcvanhét esztendősen kezdte el a testépítést Charles Eugster immár betöltötte 93. életévét, és rendületlenül edz. London. Nyolcvanhét évesen kezdett testépítésbe egy nyugdíjas brit fogorvos, hogy - mint mondja - „elcsavarja a strandon a szexi 70 éves lánykák fejét”. Charles Eugster immár betöltötte 93. életévét, és rendületlenül edz. Hetente háromszor-négyszer ragadja meg a súlyzókat, és acélozza izmait otthonában kondigépeken. Néha két órán át is „gyúr”. Az eredmény: nyert már egy sor díjat erőnlétéért, és teste külcsíne is korát messze meghazudtoló. Ifjabb korában versenyszerűen evezett, ám hosszú évtizedeken át fogorvosi munkája mellett nem szakított magának időt rendszeres testedzésre, és valamelyest meghízott. 87 esztendősen felbérelt egy volt testépítő világbajnokot, hogy útmutatási segítségével reformálja magát. Az edzések egyáltalán nem könnyedek. „Ahhoz, hogy izmot építsünk fel magunkon, egészen a kifáradásig kell tornáztatnunk őket. Annyira megfeszítőnek kell lenniük a gyakorlatoknak, hogy izmaink mikroszkopikus könnyekre fakadjanak. Amikor az edzőmmel gyúrok, sokszor odajönnek hozzánk és rászólnak: „az Isten szerelmére, hagyja életben!” - idézte a férfit a The Daily Telegraph című brit lap. MTI Homoszexualitása miatt lett jobb színész Nem volt képes nyíltan beszélni másságáról, vallja be lan McKellen. LONDON, Ian McKellen szerint homoszexualitása segített neki abban, hogy jobb színésszé váljon, mivel éveken át gyakorolta, hogy „másnak tetesse magát, mint aki valójában”. A 73 esztendős színészlegenda mindezt egy, A Gyűrűk ura című filmben fotó: net a szigetország középiskoláit érintő kampány résztvevőjeként mondta el. A Nagy-Bri- tanniában működő Stonewall melegjogi szervezet kezdeményezésének célja, hogy véget vessen a homofóbiából eredő iskolai zaklatásoknak. Egy észak-londoni iskola diákjaival beszélgetve a színész elmondta, hogy mindig is tisztában volt másságával, de úgy érezte, nem képes nyíltan beszélni róla - adta hírül a Yahoo amerikai hírportál. A Gyűrűk ura-filmek sztárja arra ösztönözte a gyerekeket, hogy ne használják becsmérlő kifejezésként a „gay” (meleg) szót. A lovagi címet viselő McKellen ismét Szürke Gandalf szerepét ölti magára a régóta várt A hobbit című trilógiában, amelynek első része, A hobbit - Váratlan utazás, december 13-án kerül a mozikba világszerte. MTI James Bond lett a sztár a bécsi panoptikumban BÉcs, Daniel Craig angol színészt ábrázolja James Bondként a bécsi Madame Tussaud panoptikum legújabb viaszfigurája. A szobrot néhány nappal az új Bond- film ausztriai bemutatója előtt állították ki. A bábu fekete szmokingot, csokornyakkendőt és fehér inget visel, olyat, amilyet Craig A Quantum csendje című, 2008-as Bond- moziban - mondta el Arabella Kruschinski, a bécsi viaszbábu-múzeum igazgatónője. A Quantum csendjének egyes jeleneteit Ausztriában - a vorarlbergi Bregenzben és Feldkirchben - forgatták. A bécsin kívül a világon öt másik Tussaud- panoptikumban található még Bond-figura: Londonban, Hollywoodban, Amszterdamban, Las Vegasban és New Yorkban. A bécsi Madame Tussauds 2010-ben nyitott meg a Praterban. MTI HIRDETÉS Megér egy mosolyt Pistike éppen apjával és kishúgával megy hazafelé, mikor megszólal:- Apu! Nagyon nehéz a hugi. Viszem inkább a sört. Mire az apa idegesen:- Hogyisne, még elejted... O További viccek humor.szon.hu A nap videója Veszélyes baseball sapka Hátraszaltózni baseball sapkában menő, kivéve ha az ember spanja közvetlen közelről nézi ezt végig és vérző szájjal távozik a mutatvány után. U További videók video.szon.hu A legdrágább juhászkutya London. Nyolcezer-négyszáz fontért kelt el egy juhászkutya egy árverésen Nagy-Bri- tanniában, ami árrekord: eny- nyit még sehol sem adtak a világon egy terelő kutyáért. Az eb neve Marchup Midge, szuka, másfél éves, és kiemelkedő gyorsasága, fürgesége vitte fel az árát. A 3 millió forintnyi összeget egy suffolki juhász adta érte. Az ebaukciót Skiptonban tartották - adta hírül a brit Metro újság, a korábbi juhászkutya-árrekord 6300 font volt. MTI BUDAPEST. Almásy György magyar utazó 1900-as belsőázsiai útjáról készített dokumentumfilmet Somfai Kara Dávid etnológus és Fejes György operatőr. Az Almásy gróf nyomában -száz év múltán, Vándorúton Ázsia szívébe című alkotás bemutatóját kedden este tartották az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Somfai Kara Dávid keletkutató etnológus elmondta, hogy 2006 nyarán jártak a Almásy Lászlót Ralph Finnes játszotta az Oscar-dijas filmben fotó: net közép-ázsiai területeken, ösz- szesen 21 napig forgattak az Ázsia-kutató Almásy György 1900-ban tett útjának nyomvonalán. Almásy György - Az angol Fogyasztanak a horrorfilmek KELET1M1 Annyit fogyaszt az ijesztő film, mint egy szelet csokoládé. LONDON. Egész jól fogyasztanak a horrorfilmek: akit nagyon magukkal ragadnak, annak a szervezete annyi energiát éget el, amennyit egy szelet csokoládé tartalmaz. A Westminster Egyetem kutatói mérték meg a horrorfilmek fogyasztó hatását: figyelték az alanyok pulzusát, légzését, azon belül külön az oxigénfelvételt és a szén-dioxid-kibocsátást. Arra jutottak, hogy átlagosan egyharmaddal több kalóriát éget el a szervezet másfél órányi horrormozizás közben, mint nyugalmi helyzetben. Abszolút értékben kifejezve 113 kalóriával növekedett az energialeadás, ami félórás sétáéval egyenértékű, illetve „semlegesíti” egy szelet csoki bekebelezését. A megfigyelés során ösz- szesen tíz művet vetítettek az alanyoknak. A leginkább fogyasztó hatásúnak A ragyogás című film bizonyult 184 kalóriával. Második lett A cápa 161-gyel, harmadik Az ördögűző 158-cal. MTI C~ - VAGV AZ ( ____övék.____j