Kelet Magyarország, 2012. október (69. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-29 / 253. szám

2012. OKTÓBER 29.. HÉTFŐ KELET üftüü ■ ;?s; , $i ijftspäi Kütyükröl röviden Csúcsvédelem: Gorilla Glass A Corning által létrehozott edzett üveg, azaz a Gorilla Glass immár 3 3 gyártó több mint 500 készüléktípusá­ban teljesít szolgálatot, így a világon összesen cirka egymilliárd kütyü kijelzője élvez hatékony védelmet a karcolások, ütések és egyéb sérülések ellen. 350 dollárral érkezhet A dummies.com egy nyereményjá­tékot indított, melynek fődíja egy Microsoft Surface RT táblagép. Az ARM alapokon nyugvó masina feltételezhetően 350 dollárba, azaz cirka 75 ezer forintba kerül majd, ugyanis az oldal ebben az összegben állapította meg az ér­tékét. Ha a feltételezések igaznak bizonyulnak, akkor a szoftveróriás táblagépe árát tekintve nem csak az androidos megoldásokkal, ha­nem az iPadekkel is lazán felveszi a versenyt. Túl az ötvenmillió letöltésen A fotóink effektezésére és azonnali megosztására szolgáló Instagram alkalmazást immár több mint ötvenmillió alkalommal töltötték le a Google Play Store-ból, azaz az Android rendszer alkalmazásbolt­jából. Ez a szám önmagában is igen széles felhasználói táborra utal, ám a Facebook tulajdonában lévő szoftver iOS platformon is igen népszerű, így rajongóinak száma meghaladja a százmilliót is. iPhone 5: Tölteni olcsó fotó: net Itt a hihetetlenül olcsó e-könyvolvasó Egyre elterjedtebbek az e-könyvolvasók fotó: internet Amikor olcsó e-olva- sóról van szó, jellem­zően a 30 ezer forint alatti kategóriára gondolunk... ■ BUDAPEST. Ezúttal azonban másról van szó, mert bár a Txtr Beagle is 30 ezer forint alatt van, de jóval: mindösz- sze 10 eurót, azaz kevesebb mint 3 ezer forintot kérnek érte. Olcsóbb, mint sok papír könyv. Leegyszerűsítve Nincs apróbetűs rész, a Txtr valóban 10 eurós áron dobja piacraBeaglee-könyolvasóját. Az ár természetesen hiányok­kal is jár, így a készülék nem érintőkijelzős, nincs benne 3G-s mobilnet, de még wifi sem. Ami viszont van: egy mindössze 5 mm vastagsá­gú készülékház, egy 5 colos képernyő, 4 gigányi tárhely és bluetooth. Ez utóbbi hasz­nálható arra, hogy könyveket másoljunk a készülékre, pél­dául epub vagy pdf formá­tumban. A 128 grammos Txtr Beagle energiaellátását ak­kumulátor helyett két AAA-s elem biztosítja. Bár pontos adat nincs az üzemidőről, de az elemek valószínűleg sokáig kitartanak, a Beagle ugyanis elnk technológiát használ, te­hát a kijelző lényegében csak lapozáskor fogyaszt energiát. Egy becslés: a gyártó szerint mindez 12-15 átlagos könyv elolvasásához elég. A német e-könyvolvasó el­sőként Európában kerül majd a polcokra, alighanem még a karácsonyi szezon előtt sze­retne vele kijönni a gyártó. A 10 eurós árat akármilyen ma­gyar adókkal terhelve is szá­moljuk, 5 ezer forintnál bizto­san nem kell majd érte többet fizetnünk. hvg.hu Rekordok az Apple-nél new YORK. Az Apple közzétet­te a 2012-es pénzügyi év 2012. szeptember 29-én zárult ne­gyedik negyedévének pénz­ügyi eredményeit. A vállalat a negyedévben 36 milliárd dol­láros bevétel mellett 8,2 milli­árd dolláros nettó nyereséget ért el, az egy részvényre jutó hozam pedig 8,67 dollárt tett ki. Ez meghaladja az előző év azonos időszakának eredmé­nyeit, amikor is 28,3 milliárd dolláros bevételt és 6,6 milli­árd dolláros nettó nyereséget könyvelt el, a részvényen­kénti hozam pedig 7,05 dollár volt. A bruttó nyereség 40,3 százalékról 40 százalékra változott az előző év azonos negyedévéhez képest. A ne­gyedéves bevétel 60 százalé­ka nemzetközi értékesítésből származott. kütyü.hu Nyereséggel zárt az LG Mobile SZÖUL. Több mint egy évnyi veszteséges üzemelés után végre nyereséggel zárt az LG mobil részlege. A harmadik negyedévben, azaz a júliustól szeptemberig tartó időszak­ban 19,42 millió dolláros nye­reséget könyvelhetett el a cég, ami főként a 14 millió eladott okostelefonnak köszönhető. Az LG cégcsoport nyeresége némileg csökkent. kütyO.hu Kapható a Windows 8, az új operációs rendszer A program két válto­zata lesz elérhető a kiskereskedelmi forga­lomban. Budapest. A lakossági és az üzleti felhasználóknak a vi­lág 140 piacán, 37 nyelven indult be a Microsoft új, Windows 8 operációs rend­szerének értékesítése - tájé­koztatta az MTI-t a Microsoft Magyarország. Óriási előrelépés Az Microsoft új, mobil számí­tástechnikai eszközökre op­timalizált, érintőképernyős funkcióval ellátott operációs rendszere a hagyományos asztali- és notebook személyi számítógépek esetében is óri­ási technológiai előrelépés. A Windows 8 szoftver­család jelenleg az egyetlen olyan operációs rendszer, amely a felhasználóknak, a fejlesztőknek és az üzemel­tetőknek ugyanazt a funk­cionalitást nyújtja asztali gépen, notebookon, tábla­gépen és mobiltelefonon. A Windows 8 operációs rendszer számítógépekre és mobil eszközökre előre telepítve, már meglévő szá­mítógépekhez frissítésként, illetve telepítő csomag ki­szerelésben kiskereskedel­mi forgalomban is megvá­sárolható és elérhető lesz Magyarországon. Kedvezményes telepítéssel Az új operációs rendszert 2013. január 31-éig kedvezmé­nyes áron telepíthetik azok a felhasználók, akik Windows 7 operációs rendszerrel elő­telepített számítógépet vásá­roltak 2012. június 2-át köve­tően. A program két változata lesz elérhető kiskereskedel­mi forgalomban, a Windows 8 és Windows 8 Pro. Az üzle­ti felhasználók számára pe­dig a Windows 8 Enterprise verzió. Az év végére a ma­gyar piacra érkező személyi számítógépek és táblagépek fele, mintegy 50 ezer eszköz már Windows 8-cal előtele­pített gép lesz várhatóan - közölte a Microsoft Magyar- ország. MTI Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója mutatta be az új operációs rendszert fotó: internet Évente 175 forint a töltése Az OPower felmérése szerint az iPhone 5 éves energiafogyasztása 3,5kWh, ami annyit tesz, hogy évente összesen 175 forintba kerül a készülék töltése, ha 1 kWh árát 50 forintban állapítjuk meg. Persze nem csak az Apple üdvöskéje ilyen takarékos, a mobilok zöme elmondhatja magáról ugyanezt. Például az izmosabb akku­mulátorral szerelt Samsung Galaxy S III is csak 4,9kWh-t eszik egy év alatt, azaz cirka 245 forintért töltögetjük 12 hónapig. így szabadulhat meg egyszerűen az internettől BUDAPEST. Ha valamilyen ok miatt függetleníteni szeret­nénk magunkat az internettől, keresve sem találunk jobb megoldást egy segédprog­ramnál. Lehet, hogy egy di­namikus IP cím birtokában csak ezen a címen szeretnénk változtatni, vagy épp egy mobilnetet akarunk kipróbál­ni, esetleg csak ki akarjuk kap­csolni egy kis időre gépünket az internet vérkeringéséből. Lekapcsolhatjuk persze a műterünket is, van azonban ennél egyszerűbb eljárás is. Ebben egy apró segédprog­ram, az InternetOff segít. A letöltése és a telepítése után egy kis földgömb ikon je­lenik meg a tálcánkon. Ha rákattintunk látható, hogy be van kapcsolva a net. Elég most a Turn off the internet gombra kattintani, és már le is szakadtunk a hálózatról. Hasonlóan egyszerű a vissza­kapcsolódás, bár ekkor már azt is eldönthetjük, mennyi ideig szeretnénk élvezni az internet áldását. hvg.hu Miniszámítógép „bagóért” Kétszáz milliós a 3G-s előfizetők tábora Kínában Peking. Az idei esztendő első kilenc hónapjában több mint 74 millióval bővült, és meg­haladta a 200 milliót a kínai harmadik generációs (3G) mobiltelefon-szolgáltatás előfizetőinek száma - közöl­te a szaktárca múlt csütörtö­kön Pekingben. A szélessávú internet használóinak köre az első háromnegyed évben csaknem 21 millióval 550 millióra bővült. Az internet penetráció meghaladta a 41 százalékot. A kínai távközlési ipar be­vétele idén január és szep­tember között éves szinten 9,2 százalékkal nőtt, elérte a 801 milliárd jüant (azaz 128,8 milliárd dollárt) - tájékozta­tott az információs és infor­mációtechnológiai miniszté­rium. MTI Nem tűnik rossz vé­telnek a J&W most bemutatott miniszámí­tógépe. BUDAPEST. J&W bemutatta kétmagos Rockchip procesz- szorral meghajtott, Android 4.0 Ice Cream Sandwich rend­szerű miniszámítógépét, me­lyet 99,9 euróért kínál a fel­használóknak. Kis dobozhoz csak perifériákat kell csatla­koztatni és már indulhat is a móka mini PC módra. MégaWIFit sem spórolták ki A 99 euróért megvásárolha­tó készüléken három USB 2.0 port, egy HDMI kimenet, egy SD kártyahely és egy Ethernet csatlakozó található. Ennyi aljzat bőven elegendő a külön­böző kiviteli és beviteli eszkö­zök csatlakoztatásához. Jó hír, Kicsi, olcsó, de erős hogy a Cortex A9 architektú­rára épülő kétmagos Rockchip processzorral, négymagos Mali 400 grafikus gyorsítóval, lGB DDR3 RAM-mal és 16GB belső tárhellyel felvértezett eszköz­ből a WiFi (802.lla/b/g/n) mo­dult sem spórolták ki, az pedig csak fokozhatja a lelkesedé­sünket, hogy a gyártó szerint FOTÓ: INTERNET később Android 4.1 Jelly Bean frissítés várható rá. Mindent figyelembe véve a Minix Neo 5X nem tűnik rossz vételnek. Érdekesség, hogy NEO G4 néven elérhető a kütyü kistestvére is, mely 8GB tárhellyel és hosszúkás házzal rendelkezik, ára pedig 74,9 euró. kütyü.hu Keresik hazánk Angry Birds bajnokát Budapest. November 8-án in­dul útjára a Samsung Angry Birds Road Show, melynek keretében a vállalat arra in­vitálja az Angry Birds játék rajongóit, hogy mérjék ösz- sze tudásukat országszerte a Media Markt üzletekben el­helyezett mozgásvezérelhető Samsung Smart TV-ken. A november 25-éig tartó selejte­zők 10 legjobb eredményt el­érő játékosa a december l-jén megrendezendő döntőn csap össze egymással. Afinnfejlesztőcsapat,aRovio hatalmas népszerűségnek ör­vendő játéka 2009 novembe­rében jelent meg, és azóta a különféle platformokra több mint l milliárdszor töltötték le a felhasználók. Okostelevízión a világon először a Samsung tette elérhetővé. KÜTYÜ.HU Mosható klaviatúrát készített a Logitech Már e hónapban az öreg kontinensen is kap­ható lesz a „washable keyboard”. BUDAPEST. Sokan nem mernek a számítógép előtt enni vagy inni, nehogy meglegyen a baj. Mások viszont előszeretettel majszolnak és kortyolnak a billentyűzet fölött - nem min­dig túl sikeresen. A Logitech megtalálta a megoldást: le­mosható billentyűzet. A Logitech Washable Key­board K310 igazán alkalmas azok számára, akik képte­lenek megállni, hogy a gép előtt egyenek. Kialakításának köszönhetően egyszerűen tisztítható, és attól sem kell tartani, hogy a morzsa belera­gad két billentyű közé. Bírja a súrolást is A billentyűzet érdekessége, hogy vízzel mosható, ugyan­úgy, mint bármilyen edény. A könnyed öblítéstől a konyhai mosogatóig mindent kibír. Akár nagyobb vízmennyiség­ben is megmárthatjuk, csak utána hagyni kell kiszáradni. A hátulján vízelvezető lyukak találhatók, így könnyen kifo­lyik a víz. A karaktereket lé­zerrel nyomták, és bevonták UV-réteggel, így nem fakul ki egykönnyen. Egyelőre még csak az Ameri­kai Egyesült Államokban kap­ható a mosható billentyűzet, de a tervek szerint októberben Európába is megérkezik. Je­lenlegi ára 39,99 dollár, azaz körülbelül 9 ezer forint). A kla­viatúra Windows XP/Vista/7 kompatibilis. KÜTYÜ.HU FOTÓ: INTERNET Semmi baja nem lesz a víztől

Next

/
Oldalképek
Tartalom