Kelet Magyarország, 2012. október (69. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-27 / 252. szám
2012. OKTÓBER 27., SZOMBAT DE AGTC Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma Nyílt napot rendeznek az Agrárcentrumban Megismerhetik az innovatív élelmiszereket az l-Bolt kínálatában. Debrecen. Nyílt napot rendeznek december 4-én 10 órától a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán. A középiskolás diákoknak, szüleiknek és tanáraiknak szóló eseményt az agrárcentrum Böszörményi úti Színháztermében tartják, melyen a kar szakjait mutatják be. A rendezvényen a végzett, sikeres öregdiákok számolnak be a diákéveikről és pályafutásukról, illetve olyan vállalkozások vezetői is tartanak előadást, akik a hallgatókat szakmai gyakorlatokra fogadják, vagy végzés után diplomásoknak állás- lehetőséget biztosítanak. Az egyetem oktatói bemutatják a szakok látványos eszközeit, így az akvapónia, hőkamera használatát vagy a popcirok készítését. ékn Polcravaló Öregtavak: a Hortobágy kiemelt értékei között A halaszat kiemelt gazdasági tevékenységgé vált. DEBRECEN, Juhász Péter PhD- hallgató több mint too színes képpel illusztrált könyve, a Hortobágy egyik leglátványosabb vízterületét, az Öregtavakat mutatja be. Az első medencékben 1916-ban indult meg a haltermelés. Létrehozásuk oka elsősorban nem a haltermelés volt, hanem a nagyszabású „A debreceni Nagy-Hortobágy-puszta tiszai élővízzel való öntözési terve” részeként a belvízkárok csökkentése és a Hortobágy öntözővízzel történő ellátása. Kezdetben a halgazdálkodás csak kiegészítő tevékenységként szerepelt. Később újabb tavak létesítésére is sor került és a halászat kiemelt gazdasági tevékenységgé vált. A haltermelés mellett kiemelt természetvédelmi szerepet töltenek be. Az őszi-tavaszi madárvonulásnak fontos színhelye, számos védett és fokozottan védett állat élő- és szaporodó helye. ékn A könyvborító FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM Programajánló november 7. Tudományos Diákköri konferencia a Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Karon Helyszín: Debrecen, Böszörményi út 138. november 15. Talaj-növény és környezet Tudományos ülés Loch Jakab professzor emeritus 80. születésnapja tiszteletére Helyszín: Debrecen, Böszörményi út 138. november 14-15. Nyílt nap Helyszín: Debreceni Egyetem Balásházy János Szakközépiskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma Debrecen-Pallag, Mezőgazdász u. 1. november 16. Gólyabál Helyszín: Debrecen, Böszörményi út 138. november 30. PhD-konferencia Helyszín: Debrecen, Böszörményi út 138. december 3.10 óra Ili. Ihrig Károly Tanulmányi Verseny középiskolások számára Helyszín: Debrecen, Böszörményi út 138. Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma 2012. évi kiemelt támogatója (•> otpbank Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, dr. Nagy János centrumelnök és az első éves mezőgazdasági mérnök alapszakon tanuló támogatott hallgatók fotó: iklódy János Támogatja a tehetségeket Példás az OTP Bank és a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centrum együttműködése. Budapest. Öt elsőéves mező- gazdasági mérnök alapképzésben résztvevő hallgatónak biztosít költségmentességet az első félévre az OTP Bank és a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudomány Centruma közös tehetséggondozó programja. A szerződés ünnepélyes aláírására a napokban került sor Budapesten az OTP Bank központjában. Dr. Csányi Sándor, a pénzintézet elnök- vezérigazgatója beszédében nem rejtette véka alá, hogy miért kötődik a mezőgazdasághoz. Két dolog van, ami amellett, hogy biztonságos, hosszútávon is és megállja az idő próbáját.-Az egyik a mezőgazdaság, élelmiszeripar, a másik az egészségügyi ipar - hangsúlyozta Csányi Sándor. Nagyhatalom lehetünk Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója végül a mezőgazdaság mellett döntött és, hogy miért arról így beszélt: Magyar- ország mindig is erős volt a mezőgazdaságban, az élelmiszeriparban. Ebben évszázadokon keresztül az európai nagyhatalmak közé tartoztunk. Tudom, ez az idő vissza fog jönni. Akkor is, ha most nem túl rózsás a helyzet. Nyilván, ha egykor olyan erősek voltunk, akkor az csak úgy működhetett, ha a természeti adottságok mellett, a megfelelő oktatás is megvolt. Ebből a szempontból nézve a magyar mezőgazdaság most is erős háttérrel rendelkezik. Közeleg az idő, amikor a mezőgazdaságnak, élelmiszer- termelésnek robbanásszerűen felértékelődik a szerepe a világgazdaságban. Ahogy erősödött a globalizáció, növekedett a jólét, egyre inkább nőtt a fogyasztás, így a mezőgazdaságban is változás következett be - fogalmazott az OTP Bank első embere. Kiváló adottságok Csányi Sándor emlékeztetett arra, hogy napjainkban egyre növekszik az igény az élelmiszerek, a mezőgazdasági termékek iránt, miközben a termőföld már csak szűkösen áll rendelkezésre. Magyarország eközben kiváló adottságokkal rendelkezik a mezőgazdaság-, élelmiszeripar területén. A helyzetünk kiaknázása érdekében szükség van a fiatal, jó szakemberekre, a pályaválasztásban azonban nagy szerepe van a szülői tanácsoknak, motivációnak, hiszen egy 18 éves üatal ember nem biztos, hogy tudja, mivel szeretne foglalkozni. Akik az említett ágazatokban szereznek felsőfokú képesítést, biztos vagyok benne, hogy prosperáló ágazatban tevékenykednek, és az értelmiség vezetői körébe tartoznak majd. A mezőgazdaság fontos ágazat, amely hosszútávon megállja a helyét a piaci versenyben- mondta az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, aki úgy gondolja, azok a hallgatók, akik a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centrumát választották, jól döntöttek, hiszen felkészülten és egy piacképes diplomával a kezükben kerülnek majd ki az egyetem falai közül - zárta beszédét Csányi Sándor. ÉKN Országos tanulmányi versenyt hirdet Az izgalmas vetélkedő értékes jutalmakkal kecsegtet. DEBRECEN. Idén, az olimpia évében a sportszervezési ismeretek kerültek előtérbe az Ihrig Károly agrár-közgazdász nevét viselő Országos Tanulmányi Versenyen. A vetélkedő - melyet a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar hirdet meg - témáját minden évben más-más, a karhoz kapcsolódó tudományterület adja. A versenyre 3 fős csapatok jelentkezését várják. A felkészüléshez elegendő a megadott szakirodalom áttekintése. A sport és gazdálkodástudomány iránt érdeklődő 9-12. évfolyamos középiskolások jelentkezésére is számítanak a szervezők! A nyertes diákok és felkészítő tanáraik értékes díjakat kapnak. Az első helyezett jutalma egy 10 napos nyugat-európai utazást. Tavaly a győzelmet a „Koedukált Triumvirátus”, a Fazekas Mihály Gimnázium csapata szerezte meg. A nyertesek - egyikük már a GVK hallgatója - nemrég tértek haza a nyugat-európai útról. Élményeiket hallva az idén barátaik is azt tervezik, hogy beneveznek az IKTV-re. ÉKN O Az IKTV-ről bővebb információ a www.agr.unideb.hu/iktv honlapon található. Versenyen fotó:archív