Kelet Magyarország, 2012. október (69. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-27 / 252. szám

2012. OKTÓBER 27., SZOMBAT KELET Matinéznak a főiskolás kosarasok a fővárosban Hasonló bravúrra lesz szükség, mint legutóbb Szegeden. kosárlabda. Az eddigi ered­mények és a tabella alapján rangadó vár a Nyíregyházi FSE-NYKS-re, amely az ama­tőr női nemzeti bajnokságban vasárnap a BSE II vendége lesz. A fővárosiak eddig mind a három meccsüket megnyer­ték, a főiskolások „csak” két skalpot tudnak felmutatni, igaz, azok között ott van a ta­valyi bajnok Szegedé.- Hasonló bravúrra lenne szükségünk a győzelemhez, mint Szegeden, csak lénye­gesen jobb játékra, mond­juk olyanra, amit előzőleg a MAFC ellen mutattunk be - mondta a siker receptjéről Farkasinszki Gyuláné, a nyír­egyháziak edzője. - Szegeden többen gyengén teljesítettek, viszont kétségtelenül a csa­pat erejét és tartását mutatja, hogy tizenhat pontos hát­rányból is fordítani tudott. Vasárnap a „kis” BSE lesz az ellenfelünk, de az A csopor­tos csapatból nagy az átjárás az amatőr bajnokságban sze­replőbe, így komoly rivális ellen lépünk pályára. Ezzel együtt úgy érzem, verhető az ellenfél. A nyíregyháziak vasárnap matiné időpontban, tehát ll órakor lépnek fel a Városma­jorban. KM-BT Megelőzhető az éllovas a vasárnapi rangadón A büntetőponttal sújtott Vízmű vendége­ként szerepel a nyíregy­házi együttes. TEKE. A szerzett pontok alap­ján első helyen álló Fővárosi Vízművek fogadja a vesztett pontokat tekintve éllovas Nyíregyházi TK-t az NB I-es férfibajnokságban. Mindkét csapatnak egy-egy veresége van eddig, csakhogy a budapestiek hét, a nyíregy­háziak hat győzelmet tudnak felmutatni mellé, az NYTK- nak ugyanis a Kárpát Kupa miatt van egy elmaradt szen­tesi mérkőzése. A Vízműnek pedig egy büntetőpontja, amit az ificsapatuk hiányos összetétele miatt kaptak. így vagy úgy, rangadó elé néznek vasárnap a csapatok, a mérkőzés győztese a tabella elején horgonyoz le, a vesztes viszont akár a harmadik pozí­cióig is visszaeshet, mivel az üldöző Szegvár hazai környe­zetben lép fel. A felek Budapesten rendre kiélezett csatát vívnak egy­mással, előfordult már, hogy az NY’TK kevesebb ütött fával nyert, de olyan is, hogy több belső szettel veszített. A mos­tani mérkőzés sorsa éppen ilyen kiszámíthatatlan, de jó hír, hogy a vendégek a leg­jobbnak vélt hatosukkal tud­nak kiállni a rangadóra, km-bt © http://www.szon.hu Sport. Helyi és nagyvilági sport. A szépkorúak remek hangulatú ebéddel zárták az esztendőt FOTÓ: SIPEKI PÉTER Nem csak a húszéveseké a világ és a Városi Stadion Az ország legnépesebb szépkorú klubja a nyír­egyházi. SZABADIDŐSPORT. Immár ötö­dik esztendeje sportolnak csütörtökönként ingyen a nyíregyházi Városi Stadion­ban a Szépkorúak Nyírsuli Sport Klubjának tagjai. A két­száznyolcvan igazolt klubtag májustól októberig tekézhet, teniszezhet, pingpongozhat a Nyírsuli szervezésében, de szintén népszerű az ultizás és a kocogása, valamint a jógá- zás. Hagyomány, hogy a szép­korúak az esztendőt egy közös ebéddel zárják, amelynek most a Nyíri Fészek adott otthont.- A város számára fontos, hogy több generációt is átölel­ve, a fiatalok mellett az idő­sek is minél többen és minél jobb feltételek mellett spor­tolhassanak - hangsúlyozta ki köszöntőjében Kosa Árpád, a Nyírsuli ügyvezetője. A sport­vezető ezt követően ígéretet tett a jövőbeni folytatásról, melyhez - miként eddig is - a nyíregyházi önkormány­zat támogatását élvezi a klub évek óta. Kosa Árpád kérte a klub tagjait, hogy ötleteikkel színesítsék a sportolási lehe­tőségek palettáját. km © http://www.szon.hu Sport. Helyi és nagyvilági sport. A kótaji klub karatékai halmozták az érmeket az országos bajnokságon FOTÓ: TUDÓSlTÓNKTÓL Gurcsák világbajnoki bronzérme - csapatban KARATE. A kótaji Tsuzukete Ka­rate Klub tíz versenyzővel kép­viseltette magát az Ajkán ren­dezett országos bajnokságon, ahol huszonegy érem volt a „termés” - hat arany, hét ezüst, nyolc bronz leosztásban. A közelmúltban Szerbia adott otthont a húsz éven aluliak világbajnokságának. A magyar válogatott tagjaként a kótajiak két kiválósága is szín­re lépett: Gurcsák Márk csapat kümitében és rotációs csapat kümitében is harmadik helye­zést ért el, míg Deutch Miklós a csapat kümitében az ötödik helyet szerezte meg. KM Uralkodó csapatok csatája Várdán és Vasváriban Nagy Donát a kisvárdai csapat oszlopa FOTÓ: BALOGH TAMÁS Két megyei rangadó, amelyen az első négy helyezett gárda érin­tett: Kálióban játszik a Kállósemjén-DSE. KÉZILABDA. Váltott vezetéssel haladnak az élen a szabolcsi együttesek a férfi kézilabda NB II. Észak-keleti csoport­ban. Most éppen a Kisvárda uralja a tabella tetejét, mind­azonáltal az első hat pozíció­ból ötöt (!) a „mieink” birto­kolnak. Nem mellesleg még a kilencedik Fehérgyarmat is „lőtávolon belül” tanyázik ­mármint a dobogót illetően. Hátránya egyáltalán nem le- dolgozhatatlan. Kiengesztelhető közönség A hétvégi programot éppen a gyarmatiak nyitják, akik hazai pályán fényévente bakiznak. Márpedig szombaton (az arra­felé szokásos 18 órai kezdési időpontban) a Berettyóújfalu érkezik, amely bár a szatmá­riak előtt posztói a táblázaton - egyáltalán nem verhetetlen, sőt, a múltban ennél rázósabb feladatokat is megoldott már a Csapos-brigád. Vasárnap sűrű lesz a me­netrend. A Nyírbátorra (6. helyezett) borsodi fellépés vár: a bocsi katlanban sokan megszenvedtek már, megle­hetősen furcsa körülmények­re panaszkodva... A legutóbbi körben ott­hon - a Várdával szemben elbukó - Tiszavasvári (2. hely) újfent megyei rangadót ab­szolvál: a sorsolás szeszélye követ-keztében a Mátészalkai MTK-t (4.) is saját közönsége előtt fogadja. Vagyis Medve Róbert „fiai” hamar kiengesz­telhetik szép számú szurkoló- táborukat, más kérdés, hogy az MMTK mindennek nevez­hető, csak könnyű riválisnak nem. Az első „rajtkocka” a tét Ugyanakkor tudják le a for­duló egyértelmű csúcstalál­kozóját Kisvárdán. Az eddigi öt összecsapásából mindösz- sze egyet elveszítő, négy si­kernél tartó házigazdák - a szezon nyitánya óta tartósan az élcsoportban tábort verő - Demecserrel (2. hely) gyür- kőznek. Noha a mérkőzés kimene­telére bajos lenne tippelni, egy biztos: a felülkerekedő gárda várhatja a legelőkelőbb „rajtkockából” a következő játéknapot. A női vonalon is jól áll a szénánk. A Kisvárda (5. hely) ugyan nem mozdulhat előre, elvégre szabadnapos lesz az aktuális bajnoki program sze­rint. A Kállósemjén-Kölcsey DSE (3. hely) viszont megmu­tatja magát: Hadobás István csapata - vasárnap (11 óra) a nagykállói sportcsarnokban látja vendégül az Alsózsolcát. Noha nem ildomos inni előre a medve bőrére, aligha vitás, az erőviszonyok alapján a nyírségiek esélyei lényegesen jobbak. KM-KT Labdarúgás A hétvégi program Szi-Zo Sport-dr. Zilahi megyei I. osztály, 11. forduló (kezdés: 14,Ifi: 12) Szombat Tiszavasvári-Nyírgyulaj Kemecse-Rakamaz Vasárnap Szakoly-Nyírkarász V.: Kocsis Zs. (Káprály, Sipos A:) V.: Gergely S. (Szíjártó, Szikszai Gy.) V.: Bíró Cs. (Évái., PaöOl.) Tiszalök-Tuzsér V.: Benkő R. (Resán G., Kozma M.) Mándok-Balkány Gyulahaza-Nagyhalász V.: Kiss L (Kőszívű J., Gagna) V.: Ésik 1. (Tordai, Ésik Á.) Nyirmada-Mátészalka Nagykálló-Kótaj V.: Sándor Cs. (Bendik T„ Szilágyi N.) V.: Takács A. (Tóth M„ Kovács 1Z.) Megyei II.osztály, 11.forduló (kezdés: 14,ifi: 12) Dijözön-csoport Vasárnap Nyíribrony-Nyírtugos V.: Tömöri L. (Rajzinger 1., Oláh Z.) Terem-Levelek V.: Veres J. (Molnár S„ Soós A.) Nyírtelek-Nyíregyházi Old Boys FC V.: Nagy F. (Fehér Á„ Ványi) Kálmánháza-Nyírvasvári V.: Kriser (Kis A., Máté i.) Ófehértó-Apagy V.: Fürjes (Hegedűs Cs., Sztányi) Székely-Volán-Sényó' V.: Zanemcz (Szőnyi, Benkő P.) Napkor-Újfehértó V.: Hadházi (Nagy B., Katonkaj Nvírpazonv-Kállósemjén Nyírerdő-csoport Vasárnap Ajak-Demecser ______V.: Czene (Ésik L, Biricz) V.: Tassy (Takács Z., Szabó 1.) Vaja-Záhony V.: Szikora (Moldován, Lucsik) Pátroha-Újdombrád V.: Málik (Losonczki, Fekete S.) Dombrád-Rohod V.: Vasas J. (Balogh L, Károly J.) Kék-Vasmegyer V.: Tömöri Gv. (Maieskovits, Jurkinva) Gávavencselló-Vásárosnamény V.: BendikG. (Lippa, Luzsinszki) Pap-Fényeslitke V.: Mónus G. (Henzsely, Szűcs T.) Tiszamenti SE-Anarcs V.: Híres T. (Kovácsi, Kaibás) Carmo-csoport Szombat Kőlcse-Milota ________V.: Rajzinger I. (Tömöri, Károly J.)________ Nyírmeggyes-Tyukod V.: Szabó I. (Papp F„ Szabó D.) _______ Vasárnap Mérk-VállahSzatmárcseke ____V.: Babicz (Bendik 1. Kozma J.) Gelénes-farpa V.: Tóth I. (Oláh G„ Kósa A.) Tiszakóród-Tisztaberek Vl Szűcs N. (Fácska, Módis) Tunyogmatolcs-Vámosoroszi V:Vitkai (Csikós, GaraiT.) Nyírcsaholy-Beregdaróc V.: Pokaraczki (Király A„ Fábián J.) Klspalád-Csenger V.:Májer (Lóvéi, Villás) _________ Arany Fácán megyei Ili. osztály, 11. forduló (kezdés: 14) Fehérgyarmati csoport Szombat: Kisar—Túristvándi, Hermánszeg-Csengerújfalu, Túrricse-Csegöld. _________________________________________ Vasárnap: Ura-Pátyod, Nagyar-Szamossályi, Penyige-Jánkmajtis, Szamosbecs-Nábrád, Kocsord-Cégénydányád. _________________ Kisvárdai csoport Szombat: Barabás-Nyírjákó. ________________________________ Vasárnap: Aranyosapáti-Petneháza, Nyírkércs—Gégény, Nyírtass- Tiszaszentmárton, Tiszabezdéd-Kisvarsány, Lövőpetri—Vitka, Nagydobos-Zsurk._________________________________________ Szabadnapos: Berencs FC. _________________________________ Mátészalkai csoport Vasárnap: Őr-Hodász, Nyírcsászári—Kisléta, Penészlek-Nyírbéltek, Piricse-Geszteréd, Nyírgyulai KSE ll-Encsencs, Bogát 2000- Nagykállői VSEII, Nyírbátori FC ll-Bököny. Szabadnapos: Biri. Nyíregyházi csoport Szombat: Tiszaiak PQTE-Tiszavasvári SE II. ____________________ Vasárnap: Ramocsaháza-Gávavencsellői SE II. Tiszabercel—Nyírtura, Baisa-Tiszalök VSE II (Gávavencsellőn), Frimex FC-Tiszadob (Tiszanagyfalu), Tiszatelek—Búj, Tiszaeszlár-Bashalom. __________ Szabadnapos: Nyírtét. A jelentős súlykülönbség sem volt végül hátrány A továbbjutásra is esélyes a Vidi LABDARÚGÁS. Mint arról pén­teki számunkban beszámol­tunk, a labdarúgó Európa­iigában szereplő Videoton- a Sporting elleni siker után- újabb bravúros győzelmet aratott. A székesfehérváriak ezúttal a svájci Baselt múlták felül (2-1) hazai pályán. Mindeközben a csoport má­sik mérkőzésén a belga Genk 2-l-re verte a Sportingot, amelynek immár halovány reménye maradt a továbbju­tásra. Nem úgy a Vidinek: a ma­gyar gárdának - ki gondolta volna korábban - immár valós esélye van a továbblépést je­lentő első vagy második he­lyen zárni. km A G-csepoit állása 1. Genk 3 2 1-7-37 2. Videoton 3 2-15-46 3. Basel 3 - 2 1 3-4 2 4. Sporting 3 - 1 2 1-5 1 KARATE. A kemecsei karatézók közül Horváth Csaba kiemel­kedően teljesített a Karcagon rendezett Nagykun Kupa kiokusin versenyen. Az ifjúsági korcsoportban szereplő sportoló formagya­korlatban az élen végzett, míg a nehézsúlyú küzdelmek során a második helyen zárt, holott legyőzte 14 kilogram­mal nehezebb ellenfelét is. Klubtársai közül a juniorok között szereplő Vadászi Félix formagyakorlatban szerzett ezüst-, középsúlyú küzde­lemben pedig bronzérmet, míg Horváth Miklós a serdülő formagyakorlatban zárt a má­sodik pozícióban. km Vadászi Félix (balról), Horváth Csaba és Horváth Miklós az érmekkel, oklevelekkel fotó: tudósítónktól

Next

/
Oldalképek
Tartalom