Kelet Magyarország, 2012. október (69. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-24 / 249. szám

2012. OKTÓBER 24.. SZERDA KELET Kétmilliárd az ékszerdobozba A tervek szerint ezt a sétányt térkővel és futópályával borítanák be fotó: mán László A100 százalékban tá­mogatott projekt nem kapott ugyanekkora támogatást a lakossági fórum résztvevőitó'l. nyíregyháza. Több mint két­milliárd forintot költenek a jövőben Sóstógyógyfürdő fejlesztésére. A városveze­tés a közelmúltban lakossági fórumot szervezett a Svájci Lakban, hogy a tervekről tá­jékoztassa a nyíregyháziakat, véleményeztesse az elkép­zeléseket. - A fenntartható, komplex szolgáltatásfejlesz­tés és funkcióbővítő pályázati beruházás keretében megújul a tó körüli sétány, gazdagodik a fürdő gyógyászati palettája és új attrakció születik a Nyír­egyházi Állatparkban. Az uni­ós és hazai forrásból, mintegy 2,1 milliárd forintból meg­valósuló projektnek 7 eleme van.- Bízunk benne, hogy a be­ruházások nemcsak a Sóstó­ra látogató turisták, hanem a szakmai befektetők figyel­mét, érdeklődését is felkeltik. Az egészségturizmus fellen­dítésének kulcsa, hogy Sóstó gyógyhely minősítést kapjon. A szálláshelyek bővítésére sajnos, nem ad lehetőséget a jelenlegi projekt, ez a fel­adat a vállalkozói szektor­ra vár - mondta dr. Kovács Ferenc polgármester, majd hozzátette: a gyógyszálló és a négyévszakos korcsolyapálya létrehozása egyelőre nem va­lósul meg, Sóstó gyógyhellyé nyilvánítása ugyanakkor már folyamatban van. Pálinkaház: újratervezés A fórumon felszólaló László Zsolt szerint a Múzeumfalu­nál építendő pálinkaház jó ötlet, de a tervezett épület nem illik az adott környezet­be, idegen a szatmári, beregi népi építészettől, inkább egy tűzoltószertárra hasonlít. Páll István, a Sóstói Múzeumfalu igazgatója is az arculatváltoz­tatás mellett érvelt, hozzáté­ve, hogy a helyszín (a Múze­umfalu jelenlegi parkolója) sem tűnik bölcs választásnak, és szívesen felajánlja segítsé­gét az újratervezésben. Egy középkorú úr felvetet­te, hogy jóval nagyobb fóru­mon, internetes honlapon kellene szavaztatni a kétmil­liárdos fejlesztéseket bemu­tató terveket, elképzeléseket, ám ezt a polgármester „lesza­vazta”. Péter Ferenc egy kis zöld­ség-gyümölcs piacot is szíve­sen látna Sóstón. - A kempin­gezőknek, turistáknak nem kellene a belvárosi piacra utazniuk friss, szép élelmisze­rekért, a helyi termelők pedig kapva kapnának az árusítási lehetőségen - érvelt javasla­ta mellett. - Az elképzelés jó és támogatandó, de jelenleg nincs rá pénz - érkezett a ki­józanító válasz. A felszólaló Sóstó tüdejének védelmében is szót emelt, mondván: a földben lévő termálvíz kiak­názása a téli fűtési szezonban óvná az egyre fogyatkozó er­dőt. Nem lennének szállásgondok Stick Gyula szerint a volt út­törő táborban található szálló felújítása orvosolná a férő­hely gondokat Sóstón. - Ha a jelenlegi projekt erre nem ad lehetőséget, befektetőt kell keresni. Addig is azonban ne feledkezzünk meg az épület állagmegóvásáról! - figyel­meztetett. Csilla, a lakossági fórum utolsó felszólalója azt javasol­ta, hogy kapjon elegánsabb külsőt a csónakház, amit az 1932-es, korhű minta szerint kívánnak helyreállítani a ter­vezők. A helyi vállalkozók az idegenforgalmi szezon bővü­lésében látják a turistaszám- emelkedés lehetőségét. Mint mondták: a nyári főszezon mellett a látnivalók és a szol­gáltatások ősszel és tavasszal, sőt, még télen is sok gyó­gyulni és kikapcsolódni vá­gyót vonzhatnak erre a tele­pülésrészre. KM-PI Tervek és tények: Az állatparkban új kifutó épül, amely Dét-Amerika élővilágát mutatja be, hatalmas kilátó, függőhíd, játszótér és látványkonyha várja majd a látogatókat ________________________ Ä Múzeumfalunál pálinkaházat (technológiai udvart és fogyasztóteret) hoznak létre, így a pálinka fővárosává válik Nyíregyháza. ________________________________ A fürdőben befedik a nagy medencét és bővítik a gyógyászati részleget. __________,_______ Ä pályázat 100 százalékban támogatott, a komplex beruházás azonban szálláshelybővítést nem tartalmaz. __________ __________________ ________ Bővül a parkolóhelyek száma: az állatparkban a jelenlegi 112-ről 224-re, a Parkfürdőben a jelenlegi 42-ről 114-re. ________________________________________________________ A Tófürdő körül megújul a kavicstaiaj, a sétányon 2 méter széles térkő burkolatot és 1 méter széles futópályát építenek ki. ____________________________________________________ Ä főbejárattal szembeni sétányon 10 mobil pavilont helyeznek el, szélesítik a kis hidat, fejlesztik az élményfürdő és a parkoló közötti sétányt, körüljárható lesz a tó. ______________ A régi úttörő tábor területén megújul a sportpálya, nézőtér, mobilszínpad, raktár, öltöző és vendéglátóegységek telepítését tervezik. Megmenekültek az éhező állatok Éheztették őket - ma­gukra hagyott„ked­venceket” mentett a Kisherceg. NYÍREGYHÁZA. Valódi össze­fogás eredményeképpen me­nekültek meg azok az állatok, akiket gazdáik hagytak ma­gukra több mint egy hete egy Vezér utcai családi házban. A rövid láncon tartott kutyát és a házba zárt macskákat la­kossági bejelentést követően, órákon át tartó szervezkedés után tudták kiszabadítani a Kisherceg Állatmentő Egye­sület munkatársai. A kutyának ugyan az egyik szomszéd naponta vitt friss vizet és élelmet, de - mint Krusinszkiné Bíró Bernadett, az egyesület elnöke elmond­ta - a cicákhoz ő sem tudott közelebb férkőzni. A kiérke­ző állatmentők is hallották a házból kiszűrődő keserves nyávogást, mire értesítették a rendőrséget, akik húsz per­cen belül a helyszínen voltak és intézkedni kezdtek. Mivel a tulajdonos nem hagyott hátra semmilyen el­érhetőséget - és a járőröknek sem sikerült élő telefonszá­mot kinyomozniuk - nem maradt más, mint erővel be­jutni a házba. Ehhez azonban az állatkínzás tényét megál­lapító szakvélemény nélkül sem a hatóságnak, sem az állatvédőknek nem volt jo­guk. A helyzetet nehezítette, hogy hétvége lévén a jegyzőt sem sikerült elérni, így csak az ügyeletes állatorvos, dr. Bánhídi László segíthetett. A Kisherceg Állatmentő Egye­sület a szombati mentést követően ideiglenes befoga­dóknál helyezte el őket, reha­bilitálásuk után szerető, fele­lős gazdit keresnek nekik, km Órákon át tartó szervezkedés után tudták kiszabadítani az állatokat FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Megkérdeztük Mit lehetne tenni, hogy Sóstó még szerethetőbb legyen? BARÁTH KÁROLY: CZOMBASÁRA: EMBER ZOLTÁN: Szükség van a Krúdy Még több látnivaló Nagyon sokat fejlődött Hotelre. kellene. a környék. HORVÁTH TÜNDE: A külcsínt rendbe kelle­ne vágni. MRENKÓ JÓZSEF: A Krúdy-terasz a fiatal­ságomat Jelenti. SZABÓ CSILLA: Nekem a 424 a kedvenc éttermem. Baráth Károly véleménye sze­rint több olyan közönségcsa­logató rendezvény kellene, mellyel saját magát népsze­rűsítené a hely. „Szükség van a Krúdy Hotel újjáélesztésé­re. A játszótér nagyon jó, de talán még lehetne egy picit bővíteni”. CzombaSára: „A tó, az élményfürdő, az állatpark és a múzeumfalu adott. Nem csak rendezvények kellenek, hanem még olyan látnivaló, ami egész évben csalogatja a turistákat”. Ember Zoltán fele­ségével, Edittel és kislányuk­kal, Grétával épp a sóstói tó körül sétált: „Nagyon sokat fejlődött az utóbbi időben a környék. Még jobban lehet népszerűsíteni Sóstót, a kis­gyerekes programok vonza- nák a szülőket, a családokat is”. Horváth Tünde hasonló­képpen nyugtázta: „Érezhető a pozitív változás, viszont a külcsínt rendbe kellene vágni úgy, hogy közben azért meg­hagynák egy kicsit vadnak a környezetet”. Mrenkó József a nosztalgikus hangulatot hi­ányolja: „Nekem a Krúdy-te­rasz a fiatalságomat jelenti, jó lenne, ha újjáéledne a szóra­kozóhely”. Szabó Csilla vissza­járó vendég a tóparti étterem­ben: „Több olyan helyre van szükség, mint a kedvencem, a 424. Legyen benne kiülős rész, és a babakocsisok is meg tudják közelíteni” - javasolta a kismama. km-ltl Nézőpont Nyéki Zsolt Elévülhet-e '56? Történelmünk sok olyan eseménnyel ajándékozott meg min­ket, amelyekre emlékezve büszkén érezhetjük, mondhatjuk: jó magyarnak lenni. Október 23. is egy olyan nap, amely arra emlékeztet, hogy a háborús csapásokat még ki sem heverő hazánkban a nemzet többsége bátran szembeszállt egy ke­gyetlen, barbári erőktől támogatott diktatúrával, és olyas va­lamiért, amely a tisztességes élethez legalább olyan fontos, mint a mindennapi betevő: ez a szabadság. Az emberek nem úgy mentek az utcára, hogy aznap hősökké válnak, csak sze­rették volna elmondani, mit gondolnak ők az ország sorsáról, vezetéséről, s nem akartak többé vezényszóra felpattanni és állva tapsolni annak, aki hatalmát nem a nép bizalmának, hanem idegen hadsereg tankjainak köszönhette. A tankok bizonyultak erősebbnek, de hősökké váltak a tüntetők, annak ellenére, hogy harcuk elvérzett, és a kommunizmus egy másik diktatúrában folytatódott, amit szocializmus néven je­gyez a történelem. A hatalom megrendült, de az új kormány megtorlása haynaui kegyet­lenséggel párosult: akasztá­sok, arccal lefelé eltemetett emberek, akiknek nem hogy végtisztesség nem járt ki, még siratni is csak némán, befelé omló könnyekkel lehetett őket. A hóhérokat és segédei­ket évtizedekkel később sem volt szabad szembesíteni tet­teikkel. Mosolyogni illett, örülni a konszolidációnak, annak, hogy már nem akasztanak fel senkit szabadelvűségéért, csak épp a nagy fekete Pobeda autó helyett a szerényebb ki­vitelű, kis fehér Zsiguli vitte el azt, aki többpártrendszerről, szabad választásokról, a pártvezetői kiváltságok leépíté­séről, az országot megmentő új gazdaságpolitikáról álmo­dozott - és sokan megmondhatói: semmivel sem ütöttek kisebbet a zsigulis rendőrök, mint pobedás elődeik. Az idő múlik: új generációk nőnek fel, akiknek már ez a zsigulis korszak is történelem, s akik nem nagyon ér­tik, miért csapnak össze ilyen vehemenciával társadalmi csoportok, pártok a forradalom emlékei fölött, miért nem csitulnak az indulatok, miért nincs megbékélés. Talán azért, mert ’56 után ötvenhat évvel még mindig megválaszolatlan a kérdés: kit terhel a felelősség a kivégzésekért, az ország függetlenségének feladásáért, idegen eszme és ország szol­gai alávetéséért, a diktatúrát fenntartó besúgói hálózatért, az ügynökszervezésekért? A felelősök eltűntek, mintha ’56, és az azt követő évtizedek meg sem történtek volna. Csak a koporsó nélkül, fejjel lefelé eltemetett, exhumált holttes­tek kerültek elő, gyilkosaik sohasem. Nem akadt senki, aki szembe nézett volna egy ilyen múlttal, ha nem bátorságból, hát akkor valamiféle lelki megtisztulás vágyától vezérel­ve. A terhelő dokumentumok eltűntek az irattárakból, a bűncselekmények elévültek, vagy felmentést nyertek arra hivatkozással, hogy a hatályos törvények szerint követték el azokat. Mindeközben tudjuk: háborús és emberiesség elleni bűntettek elbírálására a nemzetközi jog az irányadó, és nem ismerik az elévülési időt. Amíg ezekkel adósak vagyunk ön­magunknak, csak az ólomlábakon járó idő teremtheti meg ’56 nemzeti egységét a mában - egyszer, valamikor. nyeki@inform.hu Kelet kvíz Melyik az a település, melynek egykori szomszédai (Rázom, Lenged, Gyománfalu, Szilasteke) elpusztultak? a) Gávavencsellő b) Demecser c) Tiszabercel d) Tiszalök A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. ■ Az egykori ÁVH épületénél Hétfő délután az egykori ÁVH Sóstói úti épülete előtt sokan gyűltek össze, hogy főhajtással adózzanak az 1956-os forrada­lom utáni megtorlások során oda hurcolt áldozatok emléke előtt - a megemlékezésen beszédet mondott és koszorúzott Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke is. fotó: pusztai Sándor Még mindig megvá­laszolatlan a kérdés: kit terhel a felelősség a kivégzésekért, az ország függetlensé­gének feladásáért?

Next

/
Oldalképek
Tartalom