Kelet Magyarország, 2012. október (69. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-12 / 240. szám
KELET 2012. OKTÓBER 12., PÉNTEK Labdarúgó megyei I. osztály A forduló mérkőzése Úgy látszik, elszálltak maguktól a játékosok... LABDARÚGÁS. A Szi-Zo Sport megyei első osztályú bajnoki sorozat küzdelmeit gyászosan kezdő, legutóbbi két mérkőzését viszont megnyerő Rakamaz az ugyancsak formába lendült - utolsó két fellépését szintúgy hibátlanul teljesítő - Nyírgyulajt fogadja. KM-KT Esélylatolgató Falatovlcs László (rakamaziedző):- Bizakodva vártuk a meccset, de a kedd délutáni edzésen több hiányzó volt, és akik ott voltak, azok sem úgy dolgoztak, viselkedtek mint eddig. Úgy látszik, elszálltak maguktól, felükbe szállt a Karászban aratott siker. Ez pedig nem a további győzelmek felé vezet. Remélem, vasárnapig Lukács Tibor (nyfrgyulajl edző):-Az elmúlt években nem sok babér termett számunkra Rakamazon, most sem a legjobb előjelekkel készülünk, hiszen rengeteg sérültünk van. Ennek ellenére pontot, pontokat szeretnénk szerezni ezen a nagyon fontos mérkőzésen, bár ebben a bajnokságban helyreáll a rend a fejekben, és a rakamazi mezben játékosok is lesznek! Sérült és eltiltott:mindegyik annak számít. Sérült: Kocsis P„ Erdei L, Szép T, Oxi R., Horváth K. Eltiltott:Falatovics László Lukács Tibor Tiszavasvári (5.)-Mátészalka (12.) 1-0 2-1 Kemecse (1. {-Nyírkárász (10.) 1-0 2-0 Mándok (3.)—Kótaj (13.) 0-1 2-0 Gyulaháza (7.)-Tuzsér (11.) 2-1 1-1 Nyírmada (9.)—Balkány (8.) 1-0 1-0 Nagykálló (2. )-Tlszalök (15.) 2-1 3-0 Szakoly (16.)-Nagyhalász (4.) 1-0 2-0 Rakamaz (14.)-Nyírgyulai (6.) 1-0 1-2 Biztató kállói bajnoki kezdés kosárlabda. A győzelmen túl a csapatépítés szempontjából is voltak biztató jelek a Nagykállói KE NB Il-es férficsapatának őszi bemutatkozása alkalmával, de a neheze csak ezután következik, km NB II., férfi Nagykállói KE-Debreceni EAC-Medikus 9Í-69 (22-23,24-15,26-14.19-17) Nagykáiíó, 30 néző, v.: Vida J., Zalai. Nagykálló: Bus M. 30/12, Szabolcsi A. 11/9, Oroszvári 9/3, Mikó G. 3, Pálkerti N. 10. Csere: Zácói 8, Mészáros A. 12/6, Pápai B. 4, Szabó K„ Kiss 1.4, Borbély V. Edző: Kovács Tibor. ® Látogatás A baktalórántházi focisulisok is megtekintették a nyírbátori Albert Flórián emlékkiállítást. FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Labdarúgás: NB III. Tisza-csoport Nincs több „fuldoklás” Kitüntetett figyelem illeti meg az ibrányiak bátori vendégjátékát, lezárná rossz sorozatát a Bakta és az Ecsed. LABDARÚGÁS. Nemcsak amiatt a Nyírbátor-Ibrány mérkőzés a forduló rangadója, hogy két szabolcsi csapat találkozik szombaton az NB Ill-ban, hanem mert a felek eddigi szereplése miatt is dukál a kitüntetett figyelem a találkozónak. Különösen a vendégek kedvező pozíciója meglepő, a zsinórban ötödik megyei derbijét játszó ibrányiak dolgát egyszerűsíti, hogy a 2012-ben otthonában még százszázalékos csapathoz utazik. Nem kérdés, a kisvárdaiak a Létavértes ellen is megtol- danák immár egy esztendeje tartó veretlenségi sorozatukat, a Baktalórántházának és a Nagyecsednek viszont lenne mit kijavítani: a baktaiak a cigándi bravúr, vagyis négy forduló óta - edzőjüket idézve - fuldokolnak, az ecsediek pedig legutóbb több mint egy év után vesztettek hazai pályán. A forduló másik megyei derbijét Fehérgyarmaton rendezik, ahol a Tiszakanyár lesz a vendég. km-bt Ruska Tamás (balra) harciasságára a Szatmár Unió otthonában is szüksége lesz a Tiszakanyárnak fotó: racskó tibor 9. forduló (kezdés: 14); Szakvezetői várakozások Szombat Nyírbátor (2.)-lbrtny (5.) ^ > Fogarasi Zoltán, nyírbátori edző: - Büszkeséggel tőit el, hogy a régió válogatottak csehországi Európa-bajnokság elitselejtezőjére készülő magyar amatőr válogatott szűkített keretébe hét játékost ad az egyesületünk. Ez is bizonyltja, hogy csapatom másfél év után Is tud fejlődni, megújulni, és bátran szembenéz a kihívásokkal. Ilyennek ígérkezik az előttünk álló hétvége is, amikor a bajnokság egyik meghatározó csapata látogat hozzánk, amely több remek eredménnyel igazolta, hogy az eddigi teljesítményük nem a véletlen műve. Több forrásból is tudom, hogy ellenünk is meglepetésre készülnek, amit tiszteletben tartunk, de nem akarunk „szívélyes" házigazdák lenni. Éppen ezért az egyre jobb formába lendülő csapatom nevében ígérhetem, hogy mi is ott leszünk a pályán, és a remélt megfelelő helyzetkihasználás mellett az elmúlt négy mérkőzésen mutatott rámenős játékunkat folytatva szeretnénk megállítani a fiatal és motivált vendégcsapat eddigi nagyszerű menetelését. Kovács János, ibrányl edző: - Jó passzban és sorozatban vagyunk, ott szeretnénk folytatni, ahol vasárnap abbahagytuk. Nem egyszerű a feladat, hiszen tisztában vagyunk az ellenfél képességeivel. Az elmúlt időszak is bizonyította, hogy nagyon fegyelmezett és szervezett csapathoz látogatunk, amely otthonában nagyon jól szerepel. Bízunk benne, hogy a megyei rangadók kiszámíthatatlansága erre a mérkőzésre is érvényes lesz, és meglepetést tudunk okozni a bátoriak otthonában. Baktatórántháza (10,)-Hajdúszoboszló (7.) Illés László, baktalórántházi iátékos-edző: - Hofi Géza is megmondta annak idején, hogy a futballban csak futni kell és egymásnak passzolni, ugyanúgy, mint a vízilabdában, ahol csak úszni és egymásnak passzolni. De ott, ha valaki nem úszik, akkor az megfullad... Remélem, nálunk a hétvégén a pályán nem lesznek „fuldokló" játékosok, és így szinte biztosra veszem, hogy nem lesz Fekete szombatunk. ____ Várda SE (l.)-Létavértes (8.) Révész Attila, klsvárdai edző: - A Léta a csoport egyik legkultúráltabb futballját játszó együttes, a mezőnyben szinte mindenki ellen képes uralni a játékot. Nagyon jó mérkőzésekét szoktunk egymás ellen játszani, ez most sem lesz másként. Bízom benne, hogy a fiúk át tudják menteni a Szoboszló elleni jó teljesítményüket, még akkor is, ha már itt leszük velük a kispadon... Bízom benne, hogy a mérkőzés eredménye megteremteni a jó hangulatot az esti születésnapi vendéglátáshoz. __________________________________ Cigánd (B.)-Nagyecsed (12.) Feczkó Tamás, nagyecsedi edző: - Több mint egy év után szenvedtünk hazai pályán vereséget, a tény is, és ahogyan történt, az is eléggé mellbevágó volt. Szeretnénk megköszönni szurkolóinknak, hogy a Böszörmény elleni meccsen is végig kitartottak mellettünk, miattuk és saját magunk miatt is minél hamarabb ki kell köszörülnünk ezt a csorbát. Ez szombaton nem ígérkezik egyszerű feladatnak, hiszen a Cigánd nagyon jó csapat - ráadásul tovább erősödött a héten egykori támadónkkal, Simon Gergővel. A héten leforgathatták volna nálunk a Kórház a város szélén egyik epizódját, nemcsak Doras Bianka érkezése miatt... Játékosunknak, Doros Máriusznak ezúton is gratulálunk a család gyarapodásához! Ha olyan termékenyek lennénk a kapu előtt, mint gyermekáldás terén, fejem sem fájna... Vasárnap Szatmár Untó FC (11. )-Tlszakanyár (6.) Della Sándor, a Szatmár Unió edzője: - Nehéz helyzetben vagyunk, ráadásul megint kitűnő csapat látogat hozzánk. Sajnos, nem úgy jöttünk ki az eddigi idegenbeli mérkőzésekből, ahogy azt elvártuk, de remélem, az őszi szezonban hátralévő öt mérkőzésen sikerül annyi pontot szereznünk, hogy tavasszal is legyen esélyünk a bentmaradásért folytatott küzdelemre. A két eltiltott játékos büntetése letelt, Pál Ádám viszont sérült. ___________________________________ Koskovits György, tiszakanyári edző: - Az Idegenbeli mérlegünk egyelőre jóval szerényebb az általunk várttól, holott az eddigi mérkőzéseken is megvoltak a lehetőségeink, de sajnos, vagy egyéni hibák vagy a koncentrálás hiánya miatt győzelem nélkül maradtunk. A mostani meccsünk sem ígérkezik könnyűnek, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy kipipálhassuk ezt az egy hiányzó tételt. Deák Tibor öt sárga lap miatt nem játszhat. ________ További mérkőzések, szombat: Hajdúböszörmény (9.)-Debreceni EAC (13.). Vasárnap: Diósgyőr II (14.)-Tiszaújváros (4.). Csak néhány kiló hiányzott az éremhez A mérkiek a negyedik helyen zártak a fekvenyomó bajnokságon. erőemelés. Alig maradt le a dobogóról a Márk Kinizsi SE a hétvégén Isaszegen rendezett országos RAW fekvenyomó csapatbajnokságon. A szép egyéni eredmények ellenére sem sikerült érmes helyen zárni a Wilks pontszámok alapján számított csapatversenyen. A mérkiek közül kiemelkedett Rácz Dávid produkciója, akinek sikerült a 74 kg-osok között diadalmaskodnia. Ugyanebben a súlycsoportban második helyen zárt a szintén mérki színekben versenyző Gerstmájer László (74 kg), aki masters kora ellenére sokat tett hozzá a csapat teljesítményéhez. Onder Béla (59 kg) a második, Gönczi Roland (93 kg) és Plásztán József (83 kg) harmadikként zárt kategóriájában, ifj. Szűcs Sándor (83 kg) pedig a hetedik helyen végzett. A mérkiek megérezték a sérült Böszörményi Gergő, valamint Oszlánszki Sándor hiányát, utóbbi nem tudott elutazni az eredetileg két naposra tervezett, végül csak szombaton rendezett találkozóra. Velük minden bizonnyal eredményesebbek lettek vol»Sl 4 LLtó Fekvenyomás RAW országos bajnokság, Isaszeg A Márk Kinizsi SE versenyzőinek eredményei 59 kg: 2. Onder Béla 90 kg (78,8 Wilks-pont). 74 kg: 1. Rácz Dávid 135 (97.9). 74 kg: 2. Gerstmájer László 120 (88.2). 83 kg: 3. Plásztán József 147.5 (99.25). 83 kg: 7. ifj. Szűcs Sándor 130 (92.8). 93 kg: 3. Gönczi Roland 160 (101). _______________________________ A csapatverseny élcsoportja: 1. Sebi Gym SE Isaszeg 526.02 pont, 2. Tabi Fitness Klub SE 524.42,3. Zalaszám Zalaegerszeg 521.94,4. Márk Kinizsi SE 479.68. A mérkiek hátsó sor, balról: ifj. Szűcs Sándor, Onder Béla, Rácz Dávid, Nick Árpád, Plásztán József, Gerstmájer László, Gönczi Roland, elől: Szűcs Sándor edző fotó: tudósítónktól na Szűcs Sándor tanítványai. A remekül rendezett verseny színvonalát növelték a meghívott sztárvendégek, többek között az erőemelő legenda, Nick Árpád, aki egyik erő- gyakorlata során egy 12 milliméter átmérőjű vasrudat hajlított meg a fogai segítségévek KM Labdarúgás: Megyei II. osztály, 9. forduló (kezdés: 15, ifi: 13) Tippel: Búzás Lajos, a nyíregyházi Old Boys edzője _________ Vasárnap. Nyíribrony (4.)-Volán-Sényő (5.j: - Két jó formában lévő csapat találkozóján döntetlen körüli eredmény várható.___________________________________ terem (3.)—Újfehértó (12. j: - A tabella és az erőviszonyok alapján a hazai csapat az esélyesebb, de ha az újfehértói fiatalok az ellenünk tapasztalt lelkesedéssel játszanak, úgy növelhetik döntetlenjeik számát._____________________ Nyírtelek (7.)-Nyírtugos (8.): - Két azonos képességű csapat találkozóján a pillanatnyi forma dönthet. ________ Ófehértó (11 .)-Kállósemjén (15.):- Mindkét csapat régen várt győzelem után készülhet erre a meccsre, a hazai jő pálya az Ófehértó esélyét növeli._______________________ Székely (9.)-Nyírvasvári (14.): - Minden sorozat megszakad egyszer, de ehhez a székelyi csapatnak is lesz egy-két szava. _________________________________________ Napkor (6.)-Apagy (16.):- Szomszédvári rangadón a „Mackó" testvérek tovább líervasztják a „Szegfűt". _________ Nyírpazony (10.)-Kálmánháza (13.): — A múlt heti eredmények alapján pazonyi győzelem várható. ___________ Levelek (1. (-Nyíregyházi Old Boys (2.): - Köszönjük a Levelek sportszerű hozzáállását, hogy a pályaválasztási jog felcseréléséhez hozzájárult. Nem érdemtelenül áll ez a két csapat a tabella élén, rangadó a javából. Mi mindig mindenhol a győzelemre játszunk, most is így lesz!______ Nyírerdő-csoport Tippel: Ifj. Hengsperger András, a Gávavencseilő játékosedzője. ___________________________________ Vasárnap. Ajak (9.)-Vásárosnamény (7.): - A „vásárosok" fekete rúzst biztos visznek Ajakra. Vaja (12.)-Fényesl)tke (1.): - A „Nagy hadúr” idén még kevés idegenbeli portyán vezette seregét. A „Kun-csapatok” pedig eddig nem engedték bevenni a vajai várat. Nagymise után Isten lenéz a meccsre, a fű zöld, az ég kékes, iksz a vége, világbéke. ____________________________________________ Pátroha (10.)-Demecser (8.): - Az „Ördög-katlanban” nehéz káposztát gyalulni. _______________________________ Újdombrád (11 .)-Záhony (4.): - Az Üjdombrád gödörben van és „Pokol(i)’’ meccsre számíthat. ______ Kék (13.)-Anarcs (16.): - Az anarcsiak mélykékből sötétkéket kevernének, de a királykék lesz a divat hétvégén. Pap (6.)-Vasmegyei (14.): - Ha a Megyer az Ajak elleni második félidei játékát hozza, nem lesz Dallos kedve a Papnak.___________________________________________ Tiszamenti SE (15.)-Dombrád (2.j: - Ä fisza-partiak randevúján a vendégek domboríthatnak. _______ ____ Gávavencseilő (3.)-Rohod (5.): - Jó csapat ellen lehet jól játszani. Reméljük, ezt a Rohod is így gondolja! Jó meccsre számítok! Carmo-csoport tippel: Siti László, a Tunyogmatolcs játékos-edzője. Szombat. Kölese (13.)-Beregdaróc (11.): - A Kölese a jelek szerint kiegyenesedett, behúzhatja a meccset. Nyírmeggyes (8.)-Szatmárcseke (9.): - A Meggyes otthon stabil, de a Szatmárcseke jó lehet a döntetlenre. Tyúkod (15.)-Mitota (10.): - A Milota egységesnek tűnik, ugyanakkor a Tyúkod otthon jobb.__________________ Vasárnap. Tiszakóród (4.)-Csenger (3.): - Az elmúlt szezonban elszenvedett hazai fiaskót ezúttal feledtetheti a kóródi csapat. _______________________________________ Nyírtsaholy (14.)-Tisztaberek (1.): - A Csaholy rakkolós csapat, a Tisztabereknek így sem okozhat gondot a győzelem kiharcolása. ____ ________________ Kispalád (16. j-Gelénes (12.):- Mindkét együttes szimpatikus, de ha összeáll, nyer a hazai csapat. ___________ Mérk-Vállaj (S.)-Vámosoroszi (7.):- Mérkigazi oroszlánbarlang, ha a vendégek nem ijednek meg, szoros meccs lehet. __________________________________________ Tunyogmatolcs (6.)-Tarpa (2.): - Minden mérkőzésen a győzelem reményében lépünk pályára, bár a Tarpának nagy a respektje, ezúttal sem tehetünk másként. Tájékozódási futás túl a nyolcvanadik életéven TÁJFUTÁS. Remek idő és hangulat jellemezte vasárnap a nyíregyházi Erdei tornapálya környékén rendezett Nyírségi Ősz tájékozódási futóversenyt. A találkozón tíz egyesület versenyzői indultak, voltak olyanok, akik először vettek részt tájfutó versenyen. A fiatalok mellett idősebbek is rajthoz álltak, a verseny doyenje a 8l esztendős Hrenkó József volt, aki nyíregyházi, de egri színekben indulva végzett a második helyen, km Nyírségi Ősz Kupa A Sóstól erdőben rendezett verseny dobogósai FI 2 C: 1 .Lipcsei Péter (Egri Testedző Club), 2. Bagoly Ferenc András (NYVSC-Nyírerdő), 3. Sztojka Milán Szabolcs (NYVSC-Nylretdő)._____________________________________________ F14 B: 1. Török Endre (Eger), 2.Balla Dominik (Eger), 3. Kosztik Milán (Eger).______________ F15-18 C: 1. Román Dávid Dániel (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tájékozódási Futásért Egyesület), 2. Román Bálint (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tájékozódási Futásért Egyesület), 3. Jáger Dániel (Debreceni Honvéd), _____________________ ______________ F21B: 1. Zsebeházy Zsoit (Hegyvidék SE-MOM), 2. Jáger Patrik (Debreceni Honvéd), 3. Mohai Gábor (Debreceni Honvéd). ___ F35 B: 1. Bajzáth Tibor (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tájékozódási Futásért Egyesület), 2. Garda Árpád (Debreceni Honvéd), 3. Surányi Gábor (NYVSC-Nyírerdő). F55 B: 1.2 Tóth Béla (Honvéd Bottyán SE), 2/Hrenkó József (Eger). NI 2 C: 1. Surányi Kinga (NYVSC-Nyírerdő), 2. Nagy Zsófia (NYVSC-Nyírerdő), 3. Nagy Bettina (NYVSC-Nyírerdő).___________________________ N14B: 1.Szilágyi Emese (Debreceni Nagyerdő), 2. Vida Eszter (Eger), 3. Petruszka Erzsébet (Debreceni Nagyerdő). _____________________________________________________________ N21B: 1. Bihari Ildikó (Honvéd Bottyán SE), 2. HanyicskaZsaklin (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tájékozódási Futásért Egyesület), 3. Murányi-Farkas Gabriella (Miskolci EAF). ___ N35 B: 1. Horváth Judit (Debreceni Honvéd), 2. Hegedűs Ágnes (Debreceni Nagyerdő), 3. Lipcseiné Gréta (Eger).______________________________________________________________ Nyfit verseny: 1. Földi László (egyesületen kívüli), 2. Bagoly Ferenc (NYVSC-Nyírerdő), 3. Kototics Jánosné (egyesületen kívüli). A12 éves fiúk dobogósai FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL