Kelet Magyarország, 2012. október (69. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-11 / 239. szám
2012. OKTÓBER 11 „ CSÜTÖRTÖK KELET Az Orbán-könyv borítója fotó: net A csatár címmel adnak ki könyvet Orbán Viktorról VARSÓ. A csatár - elbeszélés Orbán Viktorról címmel könyv jelenik meg a magyar kormányfőről Lengyelországban Igor Janke független újságíró tollából. A kiadó szerint a könyv az „egész Európa figyelmét magára terelő érdekes, kemény, néha cinikus politikus és kedves ötgyerekes apa” történetét vázolja, és rámutat a Magyar- országon létező törésvonalakra és azok gyökereire. MTI Nyolc ajánlattevő nyújtotta be jelentkezését a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer hazai kiépítésére kiírt, gyorsított köz- beszerzési eljárásra a szerda délelőtt ll órakor lejárt határidőig - közölte az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. az MTI-vel. Az ÁAK várhatóan október 19-én kéri fel ajánlat- tételre a második fordulóba jutott indulókat. MTI A magyar állam felelősséget visel minden magyar emberért, akkor is, ha Ukrajnában pénzbírsággal akarják megakadályozni a magyarok közjogi összetartozását. KÖVÉR LÁSZLÓ Békemenetet szerveznek október 23-ára Budapest. Október 23-án újra lesz békemenet - közölték a szervezők. A Békemenet Egyesület szerint miként 1848 a forradalom, 1956 a népfelkelés, úgy 2012 a nemzeti szuverenitásért való kiállás dátuma lett. A januári Békemenet Magyarországért rendezvény után a Belügyminisztérium (BM) azt közölte, négyszázezren demonstráltak a kormány mellett Budapesten. mti Hatályban marad a büntetése Budapest. Hatályban tartja a fővárosi XX-XXI-XXIII. kerületi bíróság a Kukorelly Endre volt LMP-s országgyűlési képviselővel szembeni szabálysértési bírságot, amelyet a rendőrség jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt szabott ki. A bíróság szerdai, nyílt tárgyaláson hozott végzése ellen nincs helye fellebbezésnek. Az ügyben a XX-XXIII. kerületi rendőrkapitányság szabott ki 101 800 forintos bírságot, mert Kukorelly Endre a Közgép Zrt. területén 25 társával július ll-én figyelmeztető demonstrációt tartott, és azt a rendőrség felszólítására sem hagyták abba. Nem ért egyet a bíróság a Közgép területén tartott LMP-s demonstrációval kapcsolatban hozott végzésével és számba veszi az esetleges jogorvoslati lehetőségeket Schiffer András ügyvéd, a párt országgyűlési képviselője. A politikus a bíróság döntése után nyilatkozott így. mti • http://www.szon.hu További hírek. A közélet eseményeiről szóló beszá- 0í??3?W mólók portálunkon. Lapszemle The Wall Street Journal: Blogbejegyzésben foglalkozott a magyar kormány IMF-fel kapcsolatos médiakampányával a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lap európai változatának internetes kiadása. A WSJ szerint Magyarország vegyes üzeneteket küld, hiszen miközben Orbán Viktor miniszterelnök kedden azt mondta az estleges IMF-csomagról, hogy az segítene ugyan, de az ország anélkül is finanszírozni tudja magát 2013-ban, a magyar főtárgyaló, Varga Mihály a héten Tokióba utazik a valutalap éves közgyűlésére, hogy informális megbeszélésekkel mozdítsa elő a hivatalos tárgyalásokat. A lap IMF-tisztségviselőkre hivatkozva azt írta: a valutaalapnak nincsenek olyan elvárásai, hogy Magyarország megszorító intézkedésekkel tovább terhelje a háztartásokat. Interjú: Mesterházy Attilával (39), az MSZP elnökével „A periféria középpont is lehet” A reményt szeretné visszaadni az MSZP mindenkinek - jelentette ki Mesterházy Attila. MISKOLC. Az MSZP „Reményt mindenkinek!” című országos rendezvénysorozatának első állomásán, Miskolcon adott interjút lapcsoportunknak Mesterházy Attila pártelnök. Milyen esélyt ad egy ellenzéki összefogásnak a választásokra? MESTERHÁZY ATTILA: Nem rajtunk fog múlni. Az MSZP nyitott az összes demokratikus párttal, civil szervezettel való, programalapú együttműködésre. Fő akadálya az LMP választmányi döntése, amely kimondja: egyetlen parlamenti párttal sem fognak össze. Mi újra és újra kinyújtjuk a kezünket. Lesz-e választási bojkott, ha lesz előzetes regisztrációs rendszer? MESTERHÁZY ATTILA: Mi soha nem mondtunk ilyet. Alternatívát fogunk adni a választópolgároknak. A dunaföldvári és soproni sikereink azt üzenik, hogy legyőzhető Orbán Viktor csapata, és hogy az emberek mernek dönteni a saját sorsukról. Milyen a viszonya az MSZP- nek a Demokratikus Koalícióval? MESTERHÁZY ATTILA: Ugyanaz, mint az összes többi demokratikus párttal. Olyan találgatások Is napvilágot láttak, hogy Bájnál Gordont szeretnék felkérni miniszterelnök-jelöltnek. Igaz az? MESTERHÁZY ATTILA: Mindig bajban vagyok, ha sajtóértesüléseket, híreszteléseket kell kommentálni. A politikában az időzítés nagyon fontos. Nincs még itt a személyi kérdések ideje, de arról mindenkit biztosíthatok: kellő időpontban megnevezzük miniszterelnök- jelöltünket, és az a személy lesz, akivel meg lehet nyerni a 2014-es választásokat. Mi az, amit ésszerűnek tart az MSZP az új Matolcsy- csomagból, és mit nem? MESTERHÁZY ATTILA: Ez egy megszorító csomag, amely a válságot fogja mélyíteni. Nem erre van szükség, hanem munkahelyteremtésre és igazságos, a gazdagokat jobban adóztató adórendszerre. Mi minden luxus beruházást leállítanánk, és a pénzeket munkahelyteremtésre csoportosítanánk át. A gazdaság kifehérítése célként viszont üdvözlendő. ön szerint kell-e az IMF-alku, és milyen áron? mesterházy ATTILA: Sohasem jó, ha egy kormánynak az IMF-hez kell fordulnia. Az mindig valamilyen hibát jelez a gazdaságpolitikában. Ettől függetlenül úgy gondoljuk: ma érdeke lenne Magyarországnak a megállapodás, mert olcsóbban lehetne finanszírozni. Orbán Viktor szerint a piacokról is szerezhető pénz, csak azt nem teszi hozzá, hogy sokkal drágábban. Megengedhetetlen, hogy emiatt egyre növekvő terheket rakjanak az adófizetők nyakába. Hogyan lehetne fellendülést hozni a mi térségünkbe? MESTERHÁZY ATTILA: Sokan vélekednek úgy, hogy Észak- Kelet-Magyarország az ország perifériája. Tágabb horizontban nézve: ez a térség határos Szlovákiával, Ukrajnával, Romániával, tehát egy gazdasági potenciál középpontjában helyezkedik el. Ezt az adottságot mindenképpen ki kell használni és akkor Észak- Kelet-Magyarország centrum is lehet, új gazdasági központ. Ezért írtunk a térségre külön programot úgy, hogy megfordítottuk a korábbi gyakorlatot: alulról felfelé indult a programalkotás helyi szakértők, dvil szervezetek bevonásával. Ön mit kezdene a generációk óta munkanélküli, képzetlen, lecsúszott rétegekkel? MESTERHÁZY ATTILA: A legfontosabb cél az észak-kelet- magyarországi térségben a beruházásélénkítő program, mert az teremt új munkahelyeket. A válsághelyzet kezelésében átmeneti megoldásként a közmunkaprogram, de 4 óra helyett 8 órában, 3d nap helyett 12 hónapon át. A mezőgazdaságban is látunk lehetőséget a szociális szövetkezetek formájában. Van-e képük arról, mi történik a magyar ifjúságban: változatlanul fogékonyak a szélsőjobbos eszmékre? MESTERHÁZY ATTILA; A magyar fiatalok fele külföldre akar menni és ráadásul vissza sem akar jönni. Aggasztó a hatalmas elvándorlás és a népességfogyás. Akik nem tudnak kivándorolni, azok csapdában érzik magukat, ettől még frusztráltabbak lesznek, és egy elveszett generáció tagjainak érzik magukat. A kilátásta- lanság pedig a radikalizmus irányába tolja el őket. A gyűlölet, a düh, az indulat szítása, a kirekesztés nem hoz megoldást, csak a gondjainkat szaporítja. Mi a reményt szeretnénk visszaadni mindenkinek úgy, hogy lássák az emberek, komoly perspektívája van Észak- Kelet-Magyarországnak is. Ehhez reális, megvalósítható, finanszírozható térségi programjaink lesznek, amelyek világos és egyértelmű alternatívát adnak az itt élők problémáira. BUZAFALVI GYŐZŐ gyozo.buzafalvi@inform.hu Harminc év böjtje után Akkor, amikor még mindig a szegénységi küszöb, vagy újabban a pedagógus- életpályamodell (és annak elmaradása...) a slágertéma az országban, szabad-e sorsdöntőnek titulálni labdarúgó-válogatottunk soron következő két világbajnoki selejtezőjét? Úgy gondolom, nem. Egyrészt sokkal drámaibb módon forognak kockán sorsok a hétköznapok során a nélkülözés következtében, másrészt - hogy maradjunk a futballnál - az elmúlt közel harminc évben annyira elcsépeltté vált ez a kifejezés, és annyiszor megcsalta már szurkolóit a mindenkori nemzeti tizenegy, hogy kevesen várhatják most vagy soha hangulatban a pénteki észtek és a jövő keddi törökök elleni mérkőzést. Az utóbbi időben támadások érték a szövetségi kapitányt is - talán nem alaptalanul. Mintha Egervári Sándor sem emlegetné annyiszor, hogy szerethető a válogatott. Ettől a kifejezéstől amúgy is borsódzik a hátam, az ember ugyanis a családtagjait szeresse, az ország futball- válogatottjának legfeljebb szurkoljon. Feltétel nélkül, és akkor is, ha a következő két mérkőzés esetleg megint nem a kapitányi remények (négy, de inkább hat pont) szerint alakulna. tibor.bodnar@inform.hu Devizaárfolyam (2012.10.10.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 282,81-1,01 USA dollár 219,74 +0,18 Svájci frank 233,54-0,73 Angol font 351,83 +0,45 Román lej 61,89-0,20 Ukrán hrivnya 27,01-0,03 Horvát kuna 37,76-0,18 Lengyel zloty 69,34-0,35 gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB ■ Újra felavatták a vereckei emlékművet Kövér László, az Országgyűlés elnöke koszorút helyez el az újra felavatott vereckei honfoglalási emlékműnél. Az emlékművet a sorozatos rongálásokat követő felújítás után avatta újra a házelnök. fotó: mti, czeglédi zsolt Kevesebb magyar Afganisztánban Brüsszel. Jövőre lényegesen csökken az Afganisztánban szolgáló magyar katonák száma - közölte szerdán Brüsz- szelben újságírókkal Hende Csaba honvédelmi miniszter, miután a NATO-országok védelmi minisztereinek tanácskozásán áttekintették az afganisztáni átadás-átvételi folyamatot. Mint ismert: e folyamat végcélja az, hogy az atlanti szövetség által vezetett nemzetközi erő, az ISAF 2014 végén befejezze küldetését, és kivonja harci erőit a középázsiai országból. Az ISAF fokozatosan, tartományról tartományra haladva adja át az afgán kormányerőknek a biztonság fenntartásáért viselt fő felelősséget. MTI Fehérjekutatásokért járt a kémiai Nobel-díj Kumln Ferenc a tájékoztató Budapest. Naponta kap majd tájékoztatást a magyar diaszpóra Magyarországról, hogy szervezeteik hozzá tudjanak járulni az országkép javításához a világban - jelentette ki Révész Máriusz szerdán a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) szórvány-diaszpóra munka- csoportjának ülését ismertető sajtótájékoztatóján. A Fideszes politikus, aki az ülés társelnökeként nyilatkozott, elmondta, hogy a diaszpóra szervezetei azt kérték, az eddiginél gyorsabb és pontosabb információkkal lássák el őket. Az MTI kérdésére válaszolva Révész Máriusz elmondta, hogy napi tájékoztatás feladatát Kumin Ferenc, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára vállalta. MTI Stockholm. Az amerikai Robert J. Lefkowitz és Brian K. Kobilka kapta fehérjekutatásokért az idei kémiai Nobel- díjat - jelentették be szerdán a Svéd Királyi Tudományos Akadémián Stockholmban. Mint ismert, ezen a héten naponta jelentik be, hogy kik kapják az idei Nobel-díjakat. Kedden derült ki, hogy a francia Serge Haroche és az amerikai David J. Wineland kapta megosztva az idei fizikai Nobel-díjat kvantumfizikai kutatásaiért. A bizottság indoklása szerint a két tudós „a kvantumfizikai kísérletezés új korszaka előtt nyitotta meg az utat azzal, hogy demonstrálták az egyedi kvantumrészecskék - azok tönkretétele nélküli - közvetlen megfigyelhetőségét”. Hétfői volt a bejelentés, amely szerint a brit John B. Gurdon és a japán Jamanaka Sinja kapta megosztva az idei orvosi-élettani Nobel-díjat. Az illetékes bizottság úgy indokolta: a két tudós azzal a felfedezésével érdemelte ki a díjat, hogy az érett sejteket vissza lehet programozni pluripotens sejtekké, amelyekből a test valamennyi szövete kialakítható. Eredményeik forradalmasították a sejtek és szervezetek fejlődéséről szóló ismereteket. Ma az idei irodalmi Nobel- díjas nevét tudhatja meg a közvélemény. Az esélyesek között emlegetik a magyar Nádas Pétert is. mti