Kelet Magyarország, 2012. október (69. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-09 / 237. szám

574675 Felesleges azon tanakodni, melyikőjük a világ legjobbja, hiszen másik bolygóról érkeztek. A 2-2-re végződött Barcelona-Real Madrid spanyol bajnoki csúcsrangadó után a madridiak edzője, Jose Mourinho az egyaránt két gólt szerzett Lionel Messiről és Cristiano Rónáidéról. 2012. OKTÓBER 9., KEDD Új világrekordot állított fel gumiasztalos zsákolásban Borlay Csanád, a Lords of Gravity magyar akrobatikus kosárlabdacsapat tagja, aki 7,55 méterről, felugorva húzta be a labdát a gyűrűbe a Berlinben, 16 ezer néző előtt játszott szombati Álba Berlin-Dallas Mavericks (84-89) mérkőzés betétprog­ramjában. A Paris SG harcba száll Rónáidéért LABDARÚGÁS. A tekintélyes francia L’Équipe napilap úgy tudja, hogy a Paris SG fut­ballcsapatának tulajdonosa, Nasszer al-Kelaifi már fel­vette a kapcsolatot Cristiano Ronaldo menedzserével, hogy megtudakolják, a Real Madrid portugál világsztárjá­nak lenne-e kedve Párizsban futballozni. Ronaldót 2015-ig köti szerződés a spanyol ki­rályi klubhoz, az ebből való kivásárlására az első „táma­dás” a hírek szerint 100 millió eurós ajánlat lehet. 9 A védekezés a siker alapja Taktikára már takti­kával tud válaszolni a Nyíregyházi KSK-Nyír- Komplett együttese. kézilabda. Szombaton este magabiztosan nyert Hajdú- böszörményben az NYKSK- Nyír-Komplett NB L B-s férfi kézilabdacsapata. Bartha Dé­nes együttese a gyöngyösiek nélkül (az NB I-es hevesiek is szombaton játszottak) szerez­te meg a két pontot.- Egyértelműen jobbak voltunk Böszörményben, elsősorban a védekezésünk alapozta meg a sikerünket. Az első félidőben a hazaiak letá­madással próbálták megaka­dályozni akcióinkat, több-ke­vesebb sikerrel. Szünet után váltottunk, és mindent egybevéve megérde­melten nyertünk - pil­lantott vissza Bartha Dénes a szombat esti mérkőzésre. A bajnoki 1 kezdés vá­rakozáson felülire sike­re­NB I. B: férfi, Keleti csoport 3. forduló , Eredmények: Balassagyarmat-Ózd 25-29, Gödöllő-Balmazújváros 25-30, Mizse KC-Hajdúnánás 32-25, Törökszentmiklós-Békés 31-21, Mezőkövesd-Eger 23-24, Hajdúböszörmény-Nyíregyházi KSK-Nyír-Komplett 20-29. 1. Balmazújváros 3 3 88-69 6 2. Nyíregyháza 3 3 ­­80-65 6 3. Ózd 3 3 ­­86-77 6 4.Eger 3 2 1­72-70 5 5.Törökszentmiklós 3 2 1 79-73 4 6. Mezőkövesd 3 2 ­1 80-77 4 7. Hajdúnánás 3 1 2 71-78 2 8. Mizse KC 3 1 2 79-89 2 9. Balassagyarmat 3 - 1 2 78-85 1 10. Gödöllő 3 - ­3 77-84­11. Hajdúböszörmény 3 - ­3 63-74­12. Békés 3 - ­3 65-77­dett, hiszen eddig mindhá­rom meccsüket megnyerték Tarnavölgyiék. Ráadásul két­szer idegenben, és a skalpok közül értékesnek mondható a békési és a törökszentmiklósi.- Nem is tudom, Burszacsák reme­kül rajtoltak FOTÓ: RACSKÓ TIBOR mikor rajtoltunk ilyen jól baj­nokságban - kezdte az eddigi három forduló summázását Bartha Dénes. - Úgy vélem, a sikerek mögött a már említett remek védekezés áll, hiszen húsz körül kaptuk a gólokat. Minden meccsen jöttek a jó kapusteljesítmények, és támadásban is előre léptünk. A gyöngyösiek erősítést jelentenek, a ke- retösszetétél ideális, ráadá­sul a kispad hosszúsága miatt van lehetőségünk a külön va­riációkra és frissítésekre. Tak­tikára már taktikával tudunk válaszolni, és ha az átlövők a megszokottnál kevésbé ered­ményesek, akkor remekelnek a szélsők, miként tették ezt Hajdúböszörményben. A folytatás vasárnap lesz, amikor is a Mizse KC látogat a Tiszavasvári úti csarnokba. KM-ML Élvonalbeliek helyett Pákoliczék nemrégiben a bajnokit 2-1-re megnyerték Barcikán FOTÓ: MÁN LÁSZLÓ A Spartacus Kazincbar­cikára megy, a Tisza- kanyár a Vácot fogadja a labdarúgó Magyar Kupában. LABDARÚGÁS. Nyilasi egyből belehúzott! A Fradi ikonja az első párosításnál a Kazinc­barcikához kihúzta a Szparit. Vasárnap este a Sport Tv Har­madik félidő című műsorá­ban elkészítették a labdarúgó Magyar Kupa harmadik kö­rének forgatókönyvét. Mivel a barcikaiak kevesebbszer játszottak eddig otthon, ők a pályaválasztók. Az előző körben mindkét csapat élvonalbeli klubot bú­csúztatott, a Szpari a Kecs­kemétet, a Barcika pedig az Újpestet. A két együttes ka­zincbarcikai bajnoki össze­csapását nemrégiben a Szpari nyerte 2-1-re, így a borsodia­kat bizonyára fűti majd a visz- szavágás vágya.- Lehetett volna kedvezőbb! Kupasorsolás Magyar Kupa, 3. forduló A párosítás: Kazincbarcika-Nyíregyháza Spartacus, Tiszakanyár-Vác, Móra- halom-Szolnok.Felsőtárkány-Siófok, Bükkábrány-Zalaegerszeg, Vasas-Ajka, Tiszaújváros-Pécs, Velence-Diósgyőr, Sop- ron-Békéscsaba, REAC-Paks, Videoton- Haladás, Szentlőrinc-DVSC, Dunaújváros- Kaposvár, Létavértes-Pápa, Pécsi VSK-Bp. Honvéd, Győr-Bölcske. Jobban örültem volna egy ver­hető élvonalbeli csapatnak, de ez van. Kellemetlen ellenfelet kaptunk, ráadásul ismét rossz pályán kell majd fociznunk. Az mellettünk szól, hogy a bajnokin legyőztük őket, re­mélem, a kupában is így lesz - summázta véleményét a sorsolás eredményéről Brekk János, a Nyíregyháza Sparta­cus szakmai igazgatója. Egy mérkőzés dönt A másik megyebeli csa­pat, a Tiszakanyár az elő­ző körben erőnyerő volt. Koskovits György csapata az NB Il-es Vác ellen lép majd pályára, mégpedig házigaz­daként.- Titokban talán jobban sze­rettünk volna egy élvonalbeli csapattal találkozni, de így sem vagyunk elégedetlenek a sorsolással - mondta az NB III-as szabolcsi csapat edzője. - Úgy érzem, hozható a mér­kőzés, legalábbis van benne lehetőség. Nem érzem telje­sen esélytelennek a csapatot, talán nem nagyképűség, ha azt állítom, a Vác ellen, hazai pályán egy mérkőzésen lehet esélyünk a továbbjutásra. Aztán majd október utolsó szerdáján kiderül, hogy ebből mennyi valósul meg. A harmadik kör mérkőzé­seit október 3l-én, szerdán rendezik, a győztesek jutnak a legjobb 16 közé. km Versenyben maradást jelentene a négy pont labdarúgás. Egervári Sán­dor, a magyar labdarúgó-vá­logatott szövetségi kapitánya szerint együttese a két legfon­tosabb világbajnoki selejte­zőn szerepel majd pénteken Észtország otthonában, négy nappal később pedig hazai környezetben Törökország ellen.- A továbbjutás szempont­jából most jönnek a legfonto­sabb mérkőzések - nyilatko­zott hétfői sajtótájékoztatóján a szakember. - A négy pont a versenyben maradást jelen­tené, a hat pedig az előnyt, minden további eredmény hátrányosan érintené a csapat további esélyeit. MTI Totó 40. hét/2. forduló, vasárnap esti eredmények 11. Napoll-Udlnese ______2-1___1 12. Milan-lntemazlonale 0-1 2 13+1 találat: 20 db 157 880 Ft 13 találat: 85 db 16 690 Ft Az Inter örült Milánóban fotó: net 12 találat: 1 637 db 835Ft 11 találat: 11 009 db 125 Ft 10 találat: 36 818 db 65 Ft 41. hét/1. forduló/ a t ipposzlop 1. Doncaster-Chesterfield 1 X 2. Leyton-Bamet X 3. Shrewsbury-Crewe 1 4. Hartlepool-Bradford 1 5. Rochdale-Bury 2 6. Brentford-Crawtey X 2 7. Cheltenham-Oxford 2 8. Morecambe-Preston 2 X 9. Northampton-Cotchester 1 10. Portsmouth-Wycombe 1 11. Southend-Dag&Red 1 12. Torquay-Yeovil 1 2 13. Walsall-Port Vale X 1 14. York-Coventry 2 Végtelen belföldi beszélgetéssel robbant piacot a VODAFONE A Vodafone RED Standard és RED Super hazánkban először nyújtanak valóban korlátlan belföldi beszélgetést és üzenetküldést és akár 4GB-nyi mobilinternetet a lakossági előfizetőknek. A dinamikusan növekvő okostelefonok számára figyelve a Vodafone közel 2500 te­lepülésen lakó 9,5 millió honfitársunk számára vitte el a szélessávú mobilinternetet - köztükolyan területekre is, ahol korábban semmilyen szélessávú - sem vezetékes, sem mobil - internetszolgáltatás nem volt elérhető.. A kiváló hálózat mellé most itt az egyedülálló tarifa is: nincsenek sávosan változó percdíjak, hálózatonként eltérő árú sms-ek, túlforgalmazási vagy kapcsolási díjak. A Vodafone RED korlátlan mennyiségű belföldi beszélgetést és sms-ezést kínál bármely hálózatba, bármikor, valamint gondtalan internethasználatot - külföldön is -, kedvezményes készülékárakat, és persze kiemelt szolgáltatásokat, lakossági felhasználásra fix havidíjért. A RED-ügyfelek telefonjait a márkaüzletekben díjmente­sen állítják be, átmentik az előző készüléken tárolt adatokat és tartalmakat, valamint bármikor soron kívüli kiszolgálásra számíthatnak. A Vodafone RED Standard szol­gáltatáscsomag ezeken túl 2GB mobilinternetet, alap készülékbiztosítást és állandó segítségnyújtást tartalmaz, két éves hűségnyilatkozat esetén 15 990 - csupán SIM- kártyával 13 990 - forint havidíjért. A Vodafone RED Super 4 GB mobilinternetet, egy 500 MB mobiladatos SIM-kártyát, extra készülékbiztosítást és RED Roaming Hetijegyet tartalmaz. Ez utóbbi, évente 7 napra 50 MB mobilinternet mellett az Európai Unióból, Horvátországból és Törökor­szágból kínál korlátlan és ingyenes hívásindítást és -fogadást hazánkba - mindösz- sze 21 990 forint havidíjért. További információ a tarifákról a www.vodalone.hu/red oldalon olvasható.- A forradalmian új szolgáltatáscsomagok bevezetésével az ár/érték arány terüle­tén erősítünk, s ez a most érkezett iPhone 5-el párosulva számos előfizetőt fog elcsábítani, legyenek bármely mobilszolgáltató ügyfelei - mondta Diego Massidda, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója a végtelen belföldi beszélgetés és üzenet- küldés hazai premierjén, a Vodafone RED Party-n. Több száz pirosba öltözött ember tett örökbarátság fogadalmat október elsején este a Smart Store előtt - Majkáét és Curtisét maga Rákóczi Feri celebrálta -, közülük a 35 legszerencsésebb az év végéig havidíjmentesen használhatja a Vodafone RED Standard szolgáltatáscsomagot. HIRDETÉS Egyelőre igen vékony jégen egyensúlyoznak röplabda. Ezt jól elintézték. Azt még az NRK-Nyíregyháza ellenségei sem állíthatják, hogy habkönnyű programot osztottak az élvonalbeli női röplabdacsapatra. A három eddig letudott összecsapáson két olyan gárda (Békéscsaba, Miskolc) keresztezte a nyír­egyháziak útját, melyek még makulátlan mérleget mutat­hatnak fel. Az egyetlen vere­ségét éppen a nyírségiektől elszenvedő UTE is kapaszko­dik, az élcsoporthoz tartozik - sőt, a szerdán következő, so­ros rivális, a TF is valamennyi mérkőzését megnyerte. Ehhez, helyesebben a a leg­Az NRK fiataljai közül Szabó Ivett egyre nagyobb szerepet kaphat az élvonalban fotó: ém utóbb, vasárnap Miskolcon elbukott találkozóhoz annyit: a térdbántalmak következté­ben nélkülözött frontembert, Ilyés Bettinát előbb Janetka Vivien, majd a 14 esztendős Andrejkovics Alexandra be­vetésével próbálta pótolni a szakvezetés.- Kőkemény a sorsolásunk, ráadásul sérülések, betegsé­gek miatt nehezen álltunk össze a hét végére - summá­zott Balázs István, az NRK edzője. - Vékony jégen moz­gunk, egy-egy játékos kiesése nagy gondokat okoz1. Amikor komplett kerettel játszhat­tunk az UTE ellen, mindjárt jó teljesítményt nyújtva sikerült nyerni. Reménykedtem a jó folytatásban, ezt megakadá­lyozta Ilyés Bettina kidőlése, aki el sem utazott a csapattal a miskolci mérkőzésre. En­nek ellenére, bár nem vártam győzelmet a csapattól, még így is „fogható” meccs lehe­tett volna, mármint abban az esetben, ha Erdősné és Roma Flóra kiemelkedő játékához párosul néhány közepes pro­dukció. Meghatározó volt, hogy előkészítő játékosunk a legkritikusabb helyzetekben rendre rossz döntéseket ho­zott. Bár bosszantó a vereség, elkeseredni sem kell: próbá­lunk mielőbb javítani! km-kt

Next

/
Oldalképek
Tartalom