Kelet Magyarország, 2012. szeptember (69. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-07 / 210. szám
2012. SZEPTEMBERI, PÉNTEK KEHI Megyei tükör 5 MSZP-sajtótájékoztató Igazmondásra szólítja fel a városvezetést az MSZP nyíregyháza. - Az önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok sikerpropagandáját végighallgatva azt szeretnénk kérni a városvezetéstől, hogy a dolgok árnyoldaláról is számoljanak be - mondta Nagy László, az MSZP frakcióvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján. - Azok az elképzelések és beruházások valósulnak meg, amit a szocialista vezetés elképzelt vagy elkezdett, gondolok a Bencs-programra, az IVS-re, vagy az Érkertet és a Huszár-telepet érintő felújításra. Egyetlen olyan pályázatot sem tudnak felmutatni, aminek ne mi tettük volna le az alapjait - mondta Nagy László, majd egy kivételt mégiscsak említett. - Annak örülünk, hogy az ovi-föci program révén már kellő futballtudással felvértezett óvónők foglakoznak a gyerekekkel. Jeszenszki András a Nyírtávhő sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált.- Nem lehet mást hallani, csak hogy mennyire elavult a távhővezeték. Erre azt mondom, hogy az elmúlt években komolyabb leállás vagy lakossági panasz nem volt a vezetékek állapota miatt. Az Északi körút felújításának első üteme a mi időszakunkhoz köthető, ugyanúgy, ahogy a második ütem előkészítése is. Duplájára nőtt a cég kintlévősége, ami annak köszönhető, hogy a kormány intézkedései révén a fűtésszámlák kifizetése komoly gondokat okoz a fogyasztóknak. Jeszenszki András a szennyvízberuházásra is kitért: ha nem ír ki új pályázatot a városvezetés, nem csúsznak hónapokat a bekötések. KM-TG '■ Burkolatcsere A tönkrement betonfelület helyett aszfaltburkolatot kap a csengeri Halom utca. fotó: sipeki Péter Vigyázz rám is! Rajzolj népmese- illusztrációt! NYÍREGYHÁZA. A Váci Mihály Kulturális Központ és a megyei könyvtár szeptember 28- 29-én Magyar Népmese Napokat rendez, a szervezők ennek kapcsán népmese-illusztrációs rajzpályázatot hirdetnek négy kategóriában: óvodás, alsós, felsős és speciális kategória (fogyatékkal élő). A rajzok bármilyen technikával készülhetnek, maximális méretük A/3, melyet 5 cm-es fehér kerettel kell ellátni. A www.vacimuv. hu-n vagy a www.mzsk.hu-n letölthető a jelentkezési lap, melyet a rajz hátoldalára kell ragasztani. A legszebb rajzok alkotói könyvjutalmat kapnak. Beküldési határidő: szeptember 21., 16 óra. Cim: Váci Mihály Kulturális Központ Nyíregyháza, Szabadság tér 9. KM Major Norbert <& Könyvtári koszorúzás Hetven évvel ezelőtt halt meg a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, Szabolcs megye híres szülötte, Móricz Zsigmond. A jubileum alkalmából koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott szerdán a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület és a megyei könyvtár a névadó szobránál. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Folytatódhatnak a munkák A kivitelezést végző vállalkozóval az önkormányzat szerződést bontott. Mátészalka. Egy évvel ezelőtt kezdődött el a mátészalkai művelődési központ felújítása, ám a múlt év decemberében abba is maradt. A több mint egymilliárd forint összköltségű beruházáshoz az önkormányzat közel 700 millió forint uniós támogatást nyert. Több olvasónk is arról érdeklődött szerkesztőségünkVárhatóan okben folytató- dik a munka, BUZOGÁNY BÉLA 2SHI ben, mi az oka annak, hogy hónapok óta semmi sem történik. Cil a funkcióbővítés Buzogány Béla, a művelődési központ igazgatója lapunknak elmondta: a kivitelezést végző vállalkozóval az önkormányzat szerződést bontott, és újabb közbeszerzést írtak ki a munka elvégzésére. Ez azt jelenti, hogy várhatóan októberben folytatódhat a felújítás, melynek egyik legfőbb célja a funkcióbővítés.- A felújítás során megerősítik az épület tartószerkezeteit, beépítik a tetőteret, s a pincében is új tereket alakítanak ki. Megújul a nézőtér, ahol újakra cserélik az üléseket, korszerűsödik a fény- és hangtechnika. Jövő tavaszra fejeződhet be a felújítás A művelődési központ filmszínházi funkciója is bővül: a felújítást követően jobb minőségben mozizhatnak a nézők. Arra a kérdésünkre, FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR hogy ez pontosan mikor lesz, Buzogány Béla azt mondta, remélhetően a jövő év tavaszára befejeződhetnek a munkák. km-sza A Thália Színházban vasárnap mutatják be a darabot fotó: km-archív Bemutatkoznak a budapesti közönségnek Hamarabb keltek útra a fehér gólyák Szabolcsból Budapest. Szeptember 7-15. között rendezik meg a Vidéki Színházak Találkozóját a Thália Színházban. A bő egyhetes találkozón tizenkét vidéki teátrum mutatkozik be a fővárosi közönségnek. A seregszemle harmadik napján, szeptember 9-én, vasárnap 19 órától a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház vendégjátékát tekinthetik meg az érdeklődők, a társulat Sütő András A szuzai menyegző című darabját mutatja be. KM NYÍREGYHÁZA. - Az időjárás okozta táplálékhiány miatt hamarabb keltek útra a fehér gólyák Szabolcs megyéből - közölte Nagy Károly, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület országos kutatási és monitoring csoportjának vezetője az MTI-vel. A szakember elmondta: a költöző madarak a szokottnál két héttel hamarabb indultak el afrikai telelőhelyükre, és költözésük már véget is ért nyírségi költőhelyeiken. A gólyák a kevés csapadék miatt nem jutottak elegendő élelemhez a természetben, ezért keltek útra hamarabb. Nagy Károly tájékoztatása alapján a kevés eső a költés időszakában is gondot okozott a gólyáknak, mert nem tudták megfelelően táplálni fiókáikat. A szabolcsi fészkekből emiatt sok legyengült állapotban lévő fiatal madár került ki, amelyeken a madártani egyesület munkatársai és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának természet- védelmi őrei igyekeztek segíteni. A szakemberek legalább harminc legyengült madarat vittek a Hortobágyra, négyet GPS-es jeladóval láttak el, hogy figyelemmel kísérhessék őket. így tudják például azt, hogy az egyik emberi segítséggel megerősödött gólya legutóbb Bulgária, míg egy másik már Törökország felett járt útban Afrikába. MTI A Kelet arcképcsarnoka: Virághné Gurzó Éva Aki ügyintézéskor mellőzte a magas „C”-t Virágh Gyuláné Virágh Gyuláné 39 év után ment nyugdíjba, és ma sem unatkozik. NYÍREGYHÁZA. Tatabányán ő csak megszületett, de tősgyökeres nyíregyháziakként mielőbb visszaköltöztek a szülővárosba, a borbányai házba, az édesanyja ma is ott lakik nyolcvanon túl. Virágné Gurzó Éva már itt járt általánosba, majd a közgazdasági technikum pénzügyi tagozata következett a Báthori utcán - az angol kisasszonyok egykori épületében, ahol egy ideig Tolnai Klári is tanult.- Még jóformán meg sem száradt a tinta az érettségi bizonyítványomon, másnap már munkába álltam az akkori TB- nél, a családi pótlék osztályon, aztán sok-sok tanulás után elindultam felfelé a ranglétrán. Voltam osztályvezető, majd a Területi Államháztartási Hivatal irodavezetője. - Hát nem unatkoztunk a 32 munkatársammal, szent igaz! Nemcsak hogy ebben a megyében született akkoriban a legtöbb gyermek, de itt volt a legnagyobb szükség is a segítségre, mert a rendszerváltás óta nagy a munkanélküliség, nincs kereset, a sok gyermeknek pedig enni kell. Reggel a hivatal nyitása előtt már többen sorban álltak a járdán, volt, aki ordibált emiatt. - De ez nem volt általános, sőt! Magam is alig tudtam visszatartani a könnyeimet, amikor az egyik édesanya elmondta: két menthetetlenül beteg gyermeke van, már nincs pénze élelemre, gyógyszerre. Amíg éltek a gyerekek, igyekeztünk minél gyorsabban segíteni rajtuk. Aztán arról beszél Éva, hogy ő talán kétszer sem emelte fel úgy istenigazában a hangját, még a méltatlankodótól is csendesen kérdezte, miért kiabál. Olykor vigasztalásra kopogott az ajtaján egy-egy kolléganő, mert a soron kívül tolakodók durva szavakkal sértegették.- Az ilyen eseteknél arra kértem minden kolleginát, hogy maradjanak csendesek, nyugodtak, mert tudtam, hogy magas „C-”ről nem lehet ügyeket intézni, különösen ott, ahol a rászorulók mindig pénzt vártak, de azonnal. 1971- ben fogadtak örök hűséget Virágh Gyulával, aki ott dolgozott, ahol ő. Egy fiuk született, aki kertészmérnöki diplomát szerzett, de most az egészség- ügyi főiskolán dolgozik. Éva 39 év után ment nyugdíjba, kiszolgált nyolc igazgatót, ügyfeleinek száma évente több tízezerre tehető. Munka és hobbi Ma sem pihen, jelenleg is tanít három helyen. Több kitüntetés tulajdonosa, köztük a Szent Kristóf éremé. Kapott elismerést a megyei önkormányzattól és a Vöröskereszt 125. évfordulóján rangos tárgyjutalmat a Parlamentben. Egyik alelnöke a 43 klubot és kétezer tagot számláló városi nyugdíjas szövetségnek, elnöke az egyik klubnak, s kiváló véradó is volt éveken át. Van egy szép telkük Sóstóhegyen, az mindig ad munkát, ott ki lehet kapcsolódni a baráti társasággal. Az igazi hobbija azonban csipkekészítés és a horgolás: gyönyörű munkáit nem győzi csodálni a vendég, ha leül az asztalához, s ha hozza a húsvéti és karácsonyi díszeket, a kis, horgolt mobiltelefon-, papír zsebkendő tartókat maga készített, díszes kosárban. Csak úgy mellesleg árulja el: a hónap végén kiállítást szerveznek a megyei könyvtár egyik termében, az ő munkáit is láthatják majd a betérők. ANGYAL SÁNDOR