Kelet Magyarország, 2012. szeptember (69. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-15 / 217. szám

2012. SZEPTEMBER 15.. SZOMBAT 4 Hazai tájakon KELET <§> Sportnap a Zelkben Fociztak, tollasoztak, falat másztak, s ahogy a képen is lát­ható, sorversenyt is rendeztek péntek délután a Zelk Zoltán Kéttannyelvű Általános Iskolában. fotó: tarnavölgyi Gergely A hétvégén szélesre tárja kapuit a városháza NYÍREGYHÁZA. Szeptember 15­16-án megnyílnak a városháza kapui a nagyközönség előtt. Nyíregyháza idén is csatlako­zott a Kulturális Örökségvé­delmi Hivatal felhívásához, és a Kulturális Örökség Napjai rendezvényhez kapcsolódva idén is megrendezi a Nyitott Városháza programot. „A két napos program célja, hogy a városlakók ingyenes tárlatvezetéssel megismer­jék a városháza történetét, a hivatal impozáns épületét, azokat a helyiségeket, ahová a mindennapos ügyintézés során nem juthatnak be” - áll az önkormányzat hivatalos közleményében. A látogatók a díszteremben beülhetnek a képviselők székeibe és egy próbaszavazáson is részt ve­hetnek, de akár helyet foglal­hatnak a polgármesteri szék­ben, sőt még egy ott készült emlékfotót is hazavihetnek. A szervezők kiegészítő program­mal is készülnek: ezen a szom­baton és vasárnap a Városhá­zán megtekinthetik a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár exkluzív tárlatát, valamint a Nyíregyházi Evan­gélikus Kossuth Lajos Gimná­zium könyvtárának különle­ges darabjaiból összeállított kiállítást. A Nyíregyházi Hiva­tásos Tűzoltóparancsnokság történeti kiállítása igazi kuri­ózumnak ígérkezik, két napig különleges járművekkel és tárgyakkal várják az érdeklő­dőket a Városháza udvarán. Nagy az érdeklődés, jelent­kezéseket korlátozott szám­ban már csak a szombati 10 és a 14.30-kor, illetve a vasárnap 14.30-kor kezdődő tárlatve­zetésekre tudnak elfogadni. Helyszíni regisztrációra a vá­rosháza főbejáratánál 15-én szombaton 9 órától lehetsé­ges. KM-TG aj,;' if.: iS; j.'VíiA.'.i J ■ ...................... „Csudajó lenne Barátok közt, még nagyon sokáig” Színészként ismerik, főleg a Barátok közt Júliájaként, de kevesen tudják, rendezett is. MISKOLC, DEBRECEN, NYÍREGYHÁ­ZA. Egy hónapon belül immár másodszor tér vissza Debre­cenbe Mérai Katalin, akit el­sősorban a Barátok közt Júliá­jaként ismer a közönség. Míg szeptember 22-én a Debrecen Pláza által szervezett közön­ségtalálkozón vesz részt, ad­dig néhány nappal ezelőtt tanítványait látogatta meg a cívis városban. „Nyáron sze­mélyiségfejlesztő tábort tar­tottam, ahol több debreceni diák is részt vett, annyira jó­ban lettünk, hogy meghívtak Debrecenbe” - mesélte. Tanít, játszik, rendez Katalinról kevesen tudták, hogy tanít, de azt talán még kevesebben, hogy nem csak színészként, de rendezőként is kipróbálta már magát. „Ab­ban a stúdiószínházban, ahol dolgozom rendeztem meg a Hamletet. Ez azért volt érde­kes és fontos is számomra, mert azt gondolom, a dráma női szereplőjének sorsát, éle­tét kevésbé szokták kibon­tani a rendezők, én erre tö­rekedtem” - mondta. Persze rendezési ötlete lenne még, de egyelőre ideje nagy részét lefoglalják a Barátok közt forgatásai. De ezt egyáltalán nem bánja. „Korábban töb­bet játszottam színházban és többet szinkronizáltam, de ezek háttérbe szorultak. Szerencsére a Barátok közt producere, Kalamár Tamás rugalmasan kezeli, ha a so­rozat szereplői színészként is megmutatkoznak. Más szín­házi szerepekben is büszke ránk” - tudtuk meg. Még sokáig szerepelne Ha már Kalamár Tamás szóba került, akkor arról is kérdez­tük Katalint, amit a producer nyilatkozott: még 26 év biztos van a sorozatban. Szeretne ebben a 26 évben végig sze­repelni a Barátok köztben? „Mindenképp, csudajó len­ne, akkor még csak 66 éves lennék. Bízom benne, hogy az írók még számos kalandot tartogatnak Júlia számára, én boldogan vállalnék még két évtizedet a soro­zatban, ahol szin­te egy másik életünket éljük”. Mérai Katalin a kö- zön- s ég- talál­kozó szep­tember 22-i csapatában lesz majd, abban, amely Debrecen­be és Nyíregyházára látogat. Elkísérik: Som-Balogh Edina, Kiss Ramóna, Szabó Kitti, Bozsek Márk, Solti Ádám, va­lamint egy új szereplő is, akit nem régen mutattak be a soro­zat készítői, ugyanis Kiss Péter Balázs játssza Illés Péter szere­pét, akit eddig Barna Zsombor alakított. És egy jó hír: olvasó­ink találkozhatnak is a szerep­lőkkel. Nem kell mást tenniük, csak figyelni lapunkat, illetve az abban megjelenő szelvényt. Ezen kérdezhetnek is a szerep­lőktől, és a szelvényt vissza­küldők közül öt olvasót sorso­lunk ki a találkozó előtt, akik találkozhatnak, közös fotót is készíthetnek a Barátok Közt sztárjaival. Amennyiben kí­váncsi több titok­ra és a sorozat sztárjaira, lá­togasson el szeptember 22-én 11 óra­kor a Debre­cen Plázába, délután 3 órakor a Nyír Plázába, szeptember 29-én délután 3 órakor pedig a Miskolc Plázába. ÉKN Mérai Katalin FOTÓ: INTERNET Vigyázz rám is! VIGYÁZZUNK I#Cl CT AGYEREKEKREI IVEI,JELI Apagyi Napok apagy. A helyi általános isko­la udvarán, a falu központjá­ban rendezik meg az Apagyi Napokat. Szombaton tíz óra­kor főzőversennyel indul a program, napközben pedig ügyességi vetélkedők várják az érdeklődőket. Este fellép a 4 For Dance és Varga Miklós. Vasárnap tűzijáték is lesz, a zenebarátoknak pedig Muri Enikő és Bunyós Pityu kedvez majd. KM-TG Kvíz megfejtés A község 1950-ben Gulácsról vált le, 1965-lg önálló volt, 1973-ig is­mét Gulácshoz, majd 1973-1990- ig Tarpa községhez tartozott, 1991 -tői önálló közigazgatású lett. b) Tivadar A GOLDKERN Kft. kedvező feltételekkel vásárol NAPRAFORGÓT, vagy megegyezés szerint a termelő telephelyén. J 8 30/929-5698 - www.goldkern.hu http://www.facebook.com/GoldkemTradlnK ESZAK-IRORSZAGI MUNKALEHETŐSÉG! 5 fő női munkaerőt keresünk Észak-írországban működő használtruha feldolgozó üzem megbízásából, október 1-jei kezdéssel! Jelentkezni kizárólag e-mailben, fényképes önélet­rajzzal a kulfoldimunka@hadakft.hu címen lehet! Jelentkezési határidő: 2012. szeptember 20. HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Borbányán, Harangozó u. 13. alatt kétszoba + étkezős családi ház eladó. Érd.: 0670/3829-731. 565352 Hajdúszoboszló, Vénkert szőlőben komfortos, hőszigetelt kis ház teljes berendezéssel eladó. Ár: 3,8 M Ft. Érd.: 17 óra után 52/364-264. 565491 Nyíregyháza belvárosban 4 szoba nappalis családi ház 900 nm telken eladó. 42/461-408, 30/9583-674. 565051 Nyíregyháza, Munkás utcán 3 szo­bás hőszigetelt családi ház parkosí­tott udvarral, garázsokkal 7Ó0 nm telken eladó. Ar: 17,5 M Ft. Tel.: 42/342-671, 30/649-1550. 562501 Olcsva központjában 3 szoba össz­komfortos régi típusú családi ház nagy telken nagy melléképületekkel eladó. 8,5 M Ft. 70/382-9731. 565353 Sóstóhegy Gulyás Pál közben, 90 m2 3 szobás családi ház, félig alá pincézve, 800 m2 telken alkalmi áron eladó.I.ár 10.8 M Ft. Érd. 0630/9389-613. 565ioo LAKÁSELADÁS Mátészalkán téglaépítésű 2 szobás lakás sürgősen eladó. Érd.: 0620/423-3026. _________564372 Nyíregyháza, Deák F. u. 1. sz. zár­tudvaros társasházban 2. emeleti 3 szobás gázfűtéses 70 nm lakás 15 nm tárolóval, garázzsal eladó. 20/ 9916-992, ______________564002 Terem községben 3 szobás köz­ponti fűtéses (gáz- és fafűtéses kazán) ház eladó vagy nyírbátori 1,5 szobás lakásra cserélném, első emeletig. Érd.: 0620/338-3921, 42/720-394. ____________565128 ALBÉRLETKERESÉS Korrekten megfizethető albérletet, vagy ottlakásért ápolást-gondozást vállalok felnőtt lányommal, teljes rezsiköltséggel. 0630/2955-085. 565360 ALBÉRLETKÍNÁLAT Nyíregyháza, Vasgyár utcán kétszo­bás bútorozott lakás X.l-től kiadó. 30 E Ft/hó. Tel.: 0620/9946-357. 563751 ÉPÍTÉSI TELEK Építési telek Salamonbokorban 6106 nm eladó 17,6 m utcafronttal. Közmű az utcában, lár: 4,5 M Ft. Érd.: 30/414-0299. _______sssiis NYÍREGYHÁZA-OROSI úton 9000nm VÁLLALKOZÁSRA ELADÓ- KIADÓ:06302280310 561790 FÖLD, KERT Földet bérelnék, vásárolnék Hajdú- Szabolcs megyében. 0630/824- 7003. _________________565108 Tiszadobi kb. 700 n-öl gyümölcsös eladó. Irányár: 2 MFt. Érd.: 06-30/ 454-2878. 562641 TANYA Nyíregyházához közel 800 n.ölön fekvő tanya házzal, melléképülettel, teljes berendezéssel eladó. Víz, gáz, villany van. Érd.: 30/233-6680. 565341 ÉPÍTŐANYAG Betonoszlop akció! Többféle méret­ben drótfonattal, akár leépítve is. Ár: 900 Ft-tól. 30/740-5402. 562582 Drótfonat! Velünk egy sor szögesd- rőt árát megtakaríthatja! Tüskés végű drótfonat 150-es 344 Ft/fm- es bruttó áron! Őstermelőknek ked­vezmény! Tel.: 70/770-3460. 562276 GÉP, SZERSZÁM ED Johnson benzinmotoros vízszi­vattyú 11 hónap garanciával eladó. 2,1 kW teljesítmény, 25 m3/óra, 7m szívómagasság. Ár: 22 E Ft. Érd.: 0630/9558-124. _____565458 FVIII-64/V tip. terménydarálő és SPS-10 tip. japán hordozható per­metező nyomócsővel szórófejjel eladó.Érd.: 0620/411-6499. 565017 MTZ 550-es műszakival eladó. Érd: 0630/616-7456 ______565435 MTZ-50-es rönkfogóval, közelítő kerékpárral, tárcsával, per­metezővel, ugyanitt Pannónia kistraktor eladó. 30/223-8336. 565357 Fekete pianinó eladó. Irányár: 400 E Ft. Érd.: 0630/9852-006. 564496 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Kézzel morzsolt kukorica eladó, 20 mázsa. Tel.: 44/380-400. 565382 Olaszliszkán furmint bor 250 Ft/I áron, csak egyeztetett időpontban j eladó. Érd.: 0620/9238-265. _______________________________562676 Pirítani való napraforgó eladó. Érd.: 0620/9265-746. _________564456 ÁLLAT Egy 16 éves kisbéri kanca lő, egy db. 5 hónapos jerke kecske és japán csirkék eladók. Érd. 0620/ 238-2688. ______________565471 Hízók eladók, 180-200 kg-osak. Érd.: 0630/3277-202. 565433 Kukoricán nevelt 11 hetes Red- Master tojójércék eladók. 560 Ft/kg. Kisvárda, Kereszt út 26. Érd.: 0645/405-523, 0630/9635-640. 564946 Malac van eladó. Nyírparasznyán. Érd. 0630/533-6385. ______565333 TANYASI előhasúkocák, 20 kg-os malacok eladók. 06-30-205-9020 565497 Választási malacok eladók Ibrányban. Érd: 0630/225-0178 _______________________________565429 25 db Fejős tehén egyben eladó. Érd: 70/3747291 számon 565053 4 hónapos komondor kölyök törzskönyvezett szülőktől eladó. Barabás, Bem u. 45. Érd.: 0630/ I 528-8080. ______________565422 4 hónapos lapály süldők eladók. Érd: 0620/347-3162 ______565369 50 db ellésben lévő anyajuh eladó. Érd.: 0670/9465-350. 565349 NÖVÉNY Étkezési alma eladó. GOLDEN, JOVAGORED, PINOVA, IDARED. Érd: 06-30-6650384 564454 Frissen bugázott napraforgót veszek. Érd.: 0630/238-1525. 565221 Körte (Bőse Kobak és Packham's Triumph) kb. 30 q és alma (mutsu és goldenir) eladó. 06-30-212- 9988 565493 Mutsu és Golden almát vásárolok 20 tonna felett. Érd.: 0620/291- 0354. __________________562143 Tokaj-hegyalján furmint-hárslevelű szőlő zsákosán eladó.Érd.: 47/361­876. ___________________565413 Tritikálé és kis bálás szalma eladó . Érd: 0670/3299-938 _____565367 EGYÉB ELADÁS Német folytonégő kályha jó álla­potú, gyári 300-as fém gyorsdara­boló eladó. Nyírbátor 30/652-6858 565036 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT Cserépkályhák akciósán a legked­vezőbb árakon. 42/281-370, 30/ 9551-327. 565421 MUNKAHELYET KÍNÁL Alkalmazotti jogviszonyban biz­tosítás közvetítői tapasztalattal munkavállalók jelentkezését várjuk Mátészalka,Fehérgyarmat, Csenger, Nyírbátor városok és vonzás- körzetéből Jel. :06/20-5565529. 565380 Amerikában bentlakásos ház­vezetőnői állások konkrét helyekre,referenciával, heti 450$ fizetéssel.Nyelvtudás nem feltétel, csak komoly érdeklődők hívjanak.06204281855, oneletrajz.usa@gmail.com 564742 Azonnali kezdéssel keresek Debrecenbe igényes lányokat, höl­gyeket masszázshoz magam mellé. Napi kifizetés! Nincs lehúzás! Hívj bátran, én is nő vagyek! Érd: 30/487-1298. 564745 C02 hegesztőket vastag anyag hegesztésére, érvényes PF minősítéssel (gyökfaragás előny) továbbá szerkezetlakatosokat keresünk (önálló rajzolvasás szükséges) nyíregyházi munkahelyre, max. 30 km-es körzetből. Érd.: 10-17 óráig, 0670/384-7636. E-mail: szakma2011@freemail.hu 564746 Dániába angol nyelvtudással keresünk dolgozókat tehenészetbe, sertéstelepre, mezőgazdasági trak­toros munkákra. Jelentkezni önéletrajzzal: adrienn@andreasagro.dk, 0670/ 949-0400 564725 Festőt, kőművest szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkezőt 5 éves tapasztalattal felveszek. Érd.: 0630/2392-469. _________564747 Az apróhirdetések folytatódnak a 15. oldalon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom