Kelet Magyarország, 2012. szeptember (69. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-14 / 216. szám
2012. SZEPTEMBER 14., PÉNTEK 2 Mindenfelől KELET mmm mm ■HMM mm wmnmmsm Nincs még újabb időpont az IMF látogatására Washington. Nincs még időpontja a Nemzetközi Valutaalap, valamint az Európai Unió és Magyarország közötti hivatalos tárgyalások folytatásának - közölte Gerry Rice, az IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója. Emlékeztetett, hogy július végén járt a magyar fővárosban az IMF/EU-küldöttség, amely több eszmecserét folytatott. „Ez a dialógus folytatódik” - tette hozzá. mti 5 A GfK Hungária piackutató szerint idén csökken, jövőre pedig stagnál a fogyasztás Magyarországon. A cég csütörtöki közleményében ismerteti: a tartós fogyasztási cikkek piaca körülbelül 5 százalékkal zsugorodhat, amit jövőre egy hasonló nagyságrendű bővülés ellensúlyozhat. A GfK kifejti: a magyar háztartások fogyasztása 2007 óta folyamatosan csökken. A január elsejével államosított kórházak helyzete a legstabilabb BALATONFÜBED. A január elsejével állami tulajdonba került fekvőbeteg-ellátó intézmények vannak jelenleg a legstabilabb helyzetben, a következők a sorban a május elsejével átvett intézmények - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár Balatonfüreden, egy egészségügyi konferencián. A rendszer átalakítása során egy fenntartható strukturális átmenet szabályrendszerét alkották meg - közölte a politikus, hozzátéve: a járóbeteg- és az alapellátás is nyertese lesz ennek. A XIV. országos járóbeteg-szakellátási, és IX. országos járóbeteg-szakdolgozói konferencián Szócska Miklós újságíróknak azt mondta, most következik a járóbeteg- és az alapellátás viszonyrendszerének meghatározása, fejlesztése és korszerűsítése. A következő egészségpolitikai szezonnak az alap és a járóbetegellátás lesz az egyik központi témája - ismertette az államtitkár. mti Az MSZP szerint nyilvánosságra hozhatnák Budapest. Az MSZP elnöke felszólítja a kormányt, hózza nyilvánosságra az összes iratot, amelyet az IMF küldött a tíz hónappal ezelőtti kapcsolatfelvétel óta. Mesterházy Attila azután mondta ezt, hogy találkozott az IMF budapesti irodavezetőjével. A megbeszélésen az derült ki, a valutaalap nem hozhatja nyilvánosságra a dokumentumokat, de a kabinet megteheti - közölte. MTI Idejében kértek segítséget a magyarok 2008-ban London. Sikersztorinak nevezték a 2008-2009-es globális pénzügyi válság közép- és kelet-európai kezelési módját a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői, akik csütörtökön Londonban mutatták be erről összeállított tanulmányukat. A 300 oldalas kötet, amelyet az IMF európai ügyosztályának két vezető munkatársa ismertetett az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) londoni székhelyén, a Magyarországról szóló fejezetben felfedi, hogy a magyar hatóságok 2008. október 9-én, csütörtökön fordultak segítségért a valutaalaphoz. Aznap az OTP-részvények ára például 14,33 százalékkal esett. Az akkori eseményeket leíró rész szerint az IMF-nek a Magyar Nemzeti Bank elnöke telefonált, közölve, hogy „elszabadult a pokol” a piacon, miután reggel sikertelenül zárult az állampapír-aukció. Ismerve a magyar gazdaság sebezhetőségeit, nem volt meglepetés, hogy milyen gyors és súlyos hatásai voltak Magyar- országon a Lehman Brothers amerikai nagybank összeomlása után elhatalmasodó globális pénzügyi válságnak, ugyanakkor üdvözlendő volt az a gyorsaság, amellyel a magyar hatóságok annak idején segítséget kértek - áll a csütörtökön Londonban ismertetett IMF-tanulmányban. MTI Ellenezte az alapkamat csökkentését szerdán BUDAPEST. Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint az inflációs folyamatok nem indokolják a jegybanki alapkamat csökkentését, és az a növekedési kilátásokat sem igen tudja javítani a magyar gazdaság jelenlegi helyzetében. A jegybank elnöke a Portfo- lió.hu-ban csütörtökön megjelent interjújában fejtette ki ezt a véleményét, miután szerdán megjelent a monetáris tanács legutóbbi ülésének jegyzőkönyve, amelyen úgy döntöttek a kamat csökkentése mellett, hogy azt Simor András és alelnökei is ellenezték. Gyengítené a hitelességet, ha a jegybank elkezdene állampapírt vásárolni. SIMOR ANDRÁS Simor András elmondta azt is az interjúban, hogy szerinte, ha a jegybank - az EKB példájára - elkezdene állampapírt vásárolni, az nem hitelességet erősítene, hanem hitelességet gyengítene. Ezért a felárak csökkenése helyett azok emelkedése következne be. MTI BUDAPEST. A külügyminiszter szerint az azeri katonatiszt átadásának ügyében jelenleg az a legfontosabb, hogy a magyar-örmény kapcsolatok rendeződjenek. Az iratok megtekinthetőek Martonyi János a tárcája által szervezett csütörtöki háttér- beszélgetésen azt mondta: amit a miniszterelnök dönt, az a kormány döntése is, ezért a kormányfő és a kormány döntése között lényegében nincs különbség. Ezért Ramil Safarov átadásának ügyében sincs sok értelme arról vitatkozni, hogy a kormány vagy a miniszterelnök határozott - fogalmazott. Hozzátette: ettől még lehetnek viták a kormányban. Mint mondta, az iratok megtekinthetők. Martonyi János azonban nem vesz részt a találgatásokban, hogy melyik minisztérium, államszerv milyen álláspontot képviselt az ügyben. A politikus megismételte: semmilyen pénzügyigazdasági megállapodás nem állt a kiadatás hátterében. Arról is beszélt, valóban kérte Svájc segítségét a magyarörmény kapcsolatok rendezéséhez, de nem diplomáciai értelemben vett közvetítésről Martonyi Janos a külügyi tárca háttérbeszélgetésén fotó: mti van szó, nem ezt kérte svájci kollégájától sem. Ugyanakkor megjegyezte: minden segítségnek örülnek az ügyben. Felajánlotta segítségét a magyarországi örmény közösség is - emlékeztetett. Nem mond le Felidézte, a múlt hétvégi uniós informális tanácsülésen is kérte kollégái segítségét az ügy rendezéséhez. Azt tapasztalta, hogy általában megértik a helyzetet, tudják, hogy érzékeny ügyről van szó - fogalmazott. Kérdésre válaszolva a külügyminiszter kijelentette: lojális a kormányfőhöz és a kormányhoz, és nem mond le, mert az meglátása szerint nem szolgálná az ország érdekeit. Magyarország augusztus 31- én adta át Azerbajdzsánnak az örmény katonatársa 2004- es budapesti meggyilkolásáért életfogytiglani szabadság- vesztésre ítélt Ramil Sahib Safarov azeri katonatisztet, akit hazájában elnöki kegyelemmel azonnal szabadlábra helyeztek. Szerzs Szargszján örmény elnök aznap bejelentette, országa felfüggeszti a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal (az első híradások még a kapcsolatok megszakításáról szóltak, de Jereván ezt később pontosította). Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szeptember 2-án hivatalába kérette Azerbajdzsán budapesti nagykövetét, akit diplomáciai jegyzékben arról tájékoztatott, hogy Magyarország elfogadhatatlannak tartja Azerbajdzsán lépését. mti „Ettől meg lehetnek viták a kormányban” Martonyi János az azeri-ügyről: a kormányfő és a kormány döntése között lényegében nincs különbség. Gyilkos merénylet Bengáziban Összecsapások az arab világban egy iszlámellenes film miatt. Washington. Két rombolót vezényelt a líbiai partok közelébe az Egyesült Államok haditengerészete, miután az amerikai nagykövet és három munkatársa életét vesztette Bengáziban az amerikai konzulátus elleni támadásban. Elővigyázatosságból A két rombolót „csak elővigyázatossági okokból” küldik a közel-keleti ország partjainak közelébe - jelentette ki helyi idő szerdán egy névtelenül nyilatkozó, vezető beosztású amerikai hivatalos személy. A Laboon és a McFaul hadihajó Tomahawk típusú „szárnyas rakétákkal” (manőverező repülőgépekkel) is fel van szerelve és a CNN értesülése szerint a támadást elkövető dzsihádisták rejtekhelyének felderítéséhez drónokat is bevetnek majd. Líbiába egyúttal 50 tengerészgyalogos érkezett az ott dolgozó amerikaiak védelmére. Az amerikai külügyminisztérium tájékoztatása szerint a Bengáziban működő konzulátus dolgozóit chartergépekkel Tripoliba szállították át, ahonnan Németországba vezet tovább az útjuk. Túl |ól koordinált A Tripoliban működő amerikai nagykövetség létszámát a minimálisra csökkentették. Barack Obama elnök szerdán elrendelte az összes amerikai külképviselet védelmének megerősítését. A külügyminisztérium figyelmeztette az amerikai állampolgárokat, hogy ne utazzanak Líbiába, mert további támadások nem zárhatók ki. Az amerikai kormány szerdán vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy tényleg egy iszlámellenes film miatt indítottak-e „spontán” rajtaütést Bengáziban, vagy az valójában egy, a 2001. szeptember ll-i terrortámadások évfordulójára időzített terrortámadás volt. Amerikai terror-elhárítási szakértők szerint az akció túlságosan jól koordinált és szakszerű volt ahhoz, hogy spontán reakció eredménye legyen. Részleges kiürítés Részleges kiürítést rendeltek el csütörtökön az Egyesült Államok berlini konzulátusán, mert az ügyfélszolgálaton többen hirtelen támadt légúti panaszokat jelentettek. A történtek miatt riasztották a rendőrséget és a tűzoltóságot. A hatóságok lezárták az épületet, és kiürítették az ügyfélszolgálatot. A hatóságok az esetet azokkal az arab világban történt ösz- szecsapásokkal összefüggésben vizsgálják, amelyek egy iszlámellenes amerikai film miatt robbantak ki. Csütörtökön Szanaában, a jemeni fővárosban tüntetők százai rohamozták meg az Egyesült Államok nagykövetségét, a kairói amerikai nagykövetségnél több mint tucatnyian sérültek meg a csütörtökre virradó éjjel. MTI Bengázi LÍBIA BENGHAZI Bengázi egészségügyi központ Amerikai konzulátus [Melléképület Chris Stevens ■ Szeptember X1.10.00 (helyi Idő): Líbiai szélsőségesek lőni kezdik az amerikai konzulátus épületét. 25-30 alkalmazottyanazjpületífflmgtexOT _______ ■ 10:15: A támadók bejutnak a főépületbe és tüzet nyitnak. Sokan kimenekülnek a káoszban, de Chris Stevens nagykövet és Sean Smith, a helyi iroda vezetője bennmarad.^ ____________ Az amerikai biztonsági erők betörnek az épületbe, és felfedezik Sean Smith holttestét, de a füst, a láng és a lövöldözés nehezíti, hogy megtalálják a nagykövetet. ■ 10:45: A melléképület biztonsági erői megkísérlik visszafoglalni a konzulátus épületét, de visszaszorítják őket. ■ 11:20: Az amerikai és a líbiai biztonsági erők visszafoglalják a főépületet, és átmene- kltik az alkalmazottakat a melléképületbe. ■ Éjfélkor: A melléképületet veszik tűz alá a támadók, a két órás tűzharc eredményeként további két amerikai hal meg, ketten megsebesülnek. ____________________ ■ Szeptember 12.2.30: A biztonsági erőknek sikerül visszafoglalnia a melléképületet. A hivatalnokok bíznak abban, hogy Chris Stevens nagykövetnek sikerült kijutnia, vagy sikerült kijuttatni őt, és kórházba szállították a melléképületért folytatott harc idején. A kórház orvosai viszont elmondták, másfél órán át próbálták újraéleszteni a nagykövetet, ám a súlyos füstmérgezés miatt nem Jártak sikerrel. 0 GRAPHIC NEWS GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: GN Jegyzet Száraz Ancsa Védőháló nélkül A magyar politikusok azt gondolják, hogy ha visszatérnek az ókor jól bevált receptjéhez, nyert ügyük van. A „kenyeret és cirkuszt”-elv annak idején Rómában működött, most döcög a szekér. Amióta Magyarországon a kommunikáció az úr, és a jó PR a legfőbb érdem, már semmin sem csodálkozunk. Láttunk agrárminisztert fehér öltönyben kaszálni, pártelnököt Michael Jacksont utánozni, tárcavezetőt Balatont átúszni. Mosolyt csalt a magyar nép arcára a számítógépre kakaót öntő szóvivő, a légkalapácsot ragadó főpolgármester vagy a vaníliás karikából szemüveget formázó ex államfő, de azt sem feledjük, amint a miniszterelnök kolbászt tölt, vagy ahogy az elődje a szobájában énekel és táncra perdül, majd egy kicsit később beköltözik az Avasra. Ám a sok megtervezett marketingakció közt elvész a lényeg, egy éhség- sztrájk például figyelemkeltő lehet. Illetve lehetne, de nem egy olyan országban, ahol sokan nem sztrájkból, a kameráknak szólóan éheznek, hanem láthatatlanul - úgy, hogy az ország vezetői nem érzékelik, vagy ha mégis, nem érnek rá foglalkozni vele. Őket ugyanis leköti a show és a biznisz, így észre sem veszik, hogy ha nincs kenyér, a népnek nem kell a cirkusz. Nálunk ez utóbbiból egyre több van, ráadásul védőháló nélkül. szancsa@infomn.hu Vigyázz rám is! Litván Zsuzsa VIGYÁZZUNK |#E| CT AGYEREKEKREI IVELE I Devizaárfolyam (2012.09.13.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 284,02 +2,12 USA dollár 219,83 + 1,01 Svájci frank 234,46 + 1,28 Angol font 354,28 + 1,67 Román lej 63,08 +0,26 Ukrán hrivnya 27,07 +0,07 Horvát kuna 38,35 +0,37 Lengyel zloty 69,02-0,08 gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB