Kelet Magyarország, 2012. szeptember (69. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-11 / 213. szám
2012. SZEPTEMBER 11., KEDD Ha hosszabb a futam, előrébb is végezhettem volna, de összességében mindent kihoztunk. Az Olasz NagydIJat a hatodik helyen záró Michael Schumacher volt a legjobb a monzai futamot két boxkiállással teljesítő versenyzők között. Öt magyar játékos szerepel az első százban az asztaliteniszezők legfrissebb, szeptemberi világranglistáján. A nőknél Póta Georginát rangsorolják a legelőkelőbb helyen, ő jelenleg a 47-, míg Lovas Petra a 76., Tóth Krisztina pedig a 84. A férfiaknál Pattantyús Ádám és Zwickl Dániel fért be a top lOO-ba, előbbi a 81., utóbbi pedig a 94. A szakemberek jutalmazása olimpia. A MOB elnöksége hétfőn egyhangúlag elfogadta a londoni játékokon sikeresen szerepelt sportolókat felkészítő szakemberek jutalmazásáról szóló, módosított javaslatot. A felkészítő szakemberek a sportolók jutalmának 60 százalékában részesülnek. A támogatás mértékét keretösz- szegben határozzák meg, s az egyes személyek juttatásaira az adott sportági szövetség tehet javaslatot. Az olimpiai jutalmazás keretösszege 2 milliárd 170 millió forint. 9 Bravúrra készülnek a mieink a hollandok ellen labdarúgás. A magyar labdarúgó-válogatott kedden este Hollandia ellen játszik világbajnoki-selejtezőt;- Készülünk a bravúrra, most talán jobb esélyünk van ellenük, mint másfél éve. Azóta több jó meccsünk is volt, amire építhetünk. Máshogy kell készülnünk, mint Andorra ellen. Jobb csapattal találkozunk, így zárt rendszerben kell védekeznünk és a réseket megtalálnunk. Ezekre kell rájátszani, hogy a támadóharmadban eredményesek legyünk. Nem mi vagyunk az esélyesek, de már nem vagyunk esélytelenek a pontszerzésre - nyilatkozta Egervári Sándor, szövetségi kapitány. A magyar csapat második vb-selejtező mérkőzése kedden 20:30 órakor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban. A magyar válogatott várható kezdőcsapata: Bogdán - Vanczák, Juhász, Lipták, Laczkó - Varga, Korcsmár- Gera, Hajnal, Dzsudzsák- Szalai. MTI vb-selejtező, európai D-csoport Az 1. forduló eredményei Keddi program Hollandia-TBrőkország 2-0 Magyarország-Hollandia 20.30 Andorra-Magyarország 0-5 Románia-Andorra 20.30 Esztország-Románia 0-2 TOrökország-Esztország 21.00 Szünet után már volt játék Montvai lendületet vitt a fociba, Csorba ismét harcos volt, Békéscsabán folytathatják. labdarúgás. Nem parádézott, de legalább nyert a Szpari szombaton. Fontos három ponthoz jutottak ezzel a nyíregyháziak, ráadásul vesztett állásból álltak fel, és húsz percet emberhátrányban játszottak.- Ezen a meccsen a három pont megszerzése volt a lényeges. - kezdte visszapillantását Brekk János, a Nyíregyháza Spartacus szakmai igazgatója. - Sajnos minden bizonnyal sok ilyen nehéz mérkőzés vár ránk a bajnokságban, mert senki sem adja olcsón a bőrét. Az újpestiek masszívan és fegyelmezetten játszottak, a fiatalok mellett pályára küldték még Rajczit és Takácsot is. Elpuskázott lehetőségek- Nem kezdtünk rosszul, ám Pákolicz és Csorba is elhibázta a lehetőségét, ráadásul jó félóra elteltével egy buta gólt kaptunk - folytatta Brekk János. - Ez megfogta a csapatot, szerencsére a szünetben rendezni tudtuk a sorokat. Arra hívtam fel a figyelmet, hogy próbáljunk meg mihamarabb egyenlíteni, mert az megváltoztathatja a játék képét. Montvai becserélése lendületet vitt a játékunkba, Csorba harcossága pedig ismét példás volt. Az egyenlítés után már egy másik meccset láthattunk, átestünk a holtponton és feljavult a játékunk. Sikerült is átvennünk a vezetést, sőt növelhettük volna az előnyünket. A kiállítás kissé megfogta a lendületet, ráadásul Petneházi jól is játszott, kezdi azt a formát mutatni, amit várunk tőle. Közelítettek az elvárthoz- Az első félidő a múltra emlékeztetett, a szünet utáni játék már közelít ahhoz, amit látni szeretnénk. Remélem, így folytatjuk majd pénteken Békéscsabán, ahol újra nagy erőpróba vár az együttesre - így Brekk János. Azon a meccsen biztosan nem lehet ott Petneházi, hiszen a piros lapért eltiltás jár. Hasonlóan büntetést kap majd Brekk János, akit ugyancsak piros színű kártyával küldtek fel a lelátóra. Ezekről a héten döntenek az MLSZ illetékesei. KM-ML Szilágyi Krisztián (elől) Ismét hasznosan Játszott fotó: sipeki Péter Kialudt a láng Londonban A záróünnepségen Tóth Tamás, (középen) úszó vitte a magyar nemzeti zászlót. FOTÓ: MTI/BELICZAY LÁSZLÓ A magyar sportolók tizenkét éremmel, közte két arannyal tértek haza a versengésről. paralimpia. Ünnepélyes keretek között ért véget Londonban a XIV. paralimpia, amelynek 11 napja során csaknem 4200 , fogyatékkal élő sportoló mérte össze erejét. Az Olimpiai Stadionban rendezett több mint két és fél órás záróünnepségen a világ minden részéről 1336 önkéntes (köztük 120 gyermek) szerepelt, akik előzőleg csaknem három hétig próbálták a jeleneteket. A játékok során összesen 70 ezer önkéntes teljesített szolgálatot a helyszíneken. A164 részt vevő országot jelképező 164 paralimpikon bevonult a nemzetek zászlóival, majd szív alakba rendeződött, amely lángra kapott, miközben egy másik brit háborús veterán üdvözölte a közönséget. Találkoznak Rióban Ezt követően leengedték a paralimpiai zászlót, amelyet Boris Johnson, londoni polgármester Sir Philip Cravennek adott, aki átnyújtotta azt Eduardo Paesnek, a 2016-ban házigazda, Rio de Janeiro polgármesterének. A paralimpia során 20 sportágban, 20 helyszínen 503 éremosztásra került sor, melyből 14 alkalommal magyar sportolók vehették át a medálokat: a 33 fős küldöttség 2 arannyal, 6 ezüsttel és 6 bronzzal zárta szereplését. mti Vébé-résztvevő lehet a center Varga Márton meghívót kapott az U18-as világ- bajnokság előtt álló B33-ascsapatba. kosárlabda. Tovább gyarapíthatja korosztályos válogatottságai számát Varga Márton, miután a Marso-Vagép NYKK centere meghívást kapott az Ul8-as B33-as nemzeti csapatba. A B33 a streetball teremben, egy palánkra játszott, három a három elleni változata, amely a következő riói olimpián bemutató sportágként szerepel majd a programban, tehát meglehetősen nagy perspektíva áll előtte. A 18 évesek világbajnokságát ebben a műfajban szeptember 28. és október l. között Spanyolországban rendezik, Varga Márton nagy lehetőség előtt FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Varga Márton az utazó keret tagja is lehet. Csakhogy... A vasárnapi, Karcagon játszott Kecskeméti TE elleni felkészülési mérkőzésen (89-82-re nyert az NYKK hosszabbítás után) a fiatal reménység bokája kifordult, így néhány napos pihenő vár rá. A sérülés remélhetőleg nem veszélyezteti a vb-részvételt és az élvonalbeli szereplést sem, az viszont előfordulhat, hogy a játékosnak ki kell hagynia az e heti edzőmeccseket. Merthogy Ferenczi Tamás legénysége ismét duplázik: csütörtökön 18 órás, pénteken 18.30-as kezdéssel fogadja a szlovák élvonalban szereplő Spisska Nova Vestet a bujtosi csarnokban. Az iglóiak régi ismerősei a nyíregyházi csapatnak, és szemben a tavalyival, remélhetőleg ezúttal el is jönnek a lekötött edzőmeccsekre... KM-BT Nulláztak és pályacsúcsot is döntöttek Tenisz és Foci Tenisz. A hazai környezetben játszó Serena Williams 6:2,2:6,7:5-re legyőzte a világelső fehérorosz Viktorija Azarenkát az amerikai nemzetközi teniszbajnokság női egyesének döntőjében. Williams 15. alkalommal nyert egyéniben Grand Slam-tornát az US Openen negyedszer diadalmaskodott. _____________ Labdarúgás. Äz U21 -es válogatottunk hétfőn, Kecskeméten a liechtensteiniek elleni győzelemmel zárta Eb-selejtező sorozatát. Magyarország-Liechtenstein 2-0 (1-0) Totó A 36. fogadási hetL második forduló nyereményei 13+1 találat 1 db 3 386 170forint 13 találat 4 db '373 935 forint 12 találat 228db 6380 forint 11 találat 2207 db 500 forint lOtalálat 12 117 db 160 forint Remek napot fogtak ki idegenben a Nyíregyházi TK férfi tékézői. TEKE. Két forduló után sem vesztett meccse, sem vesztett pontja, sem pedig elbukott egyéni pontja nincs a Nyíregyházi TK férficsapatának! Mindez azt jelenti, hogy az Ózd elleni hazai nyitányhoz hasonlóan az NB I-es legénység Tiszakécskén is 8-O-ra diadalmaskodott, és két játéknapot követően vezeti a tabellát. Idegenben ez hatalmas fegyvertény, főleg egy olyan csapattól, amelynek elsősorban a hazai szereplés az erőssége. Amióta ebben az osztályban szerepel az NYTK, idegenbeli mérkőzésen még sosem sikerült nulláznia. Magabiztos Hetei A meccs első párharcai közül Hetei István magabiztosan nyert, a születésnapját ünneplő Szlovenszki Tibor pedig a negyedik pályán 23 fás hátrányt eltüntetve növelte kettőre a vendégek előnyét. A folytatásban Finta Zoltán és Kastura Zsolt tette egyértelművé a nyíregyházi sikert, a záró részben pedig az is belefért, hogy a két pálya után 293 fával álló Hacker Dezső cserét kérjen, mert a helyére álló Varga I Imre és a másik párban Mogyorósi Péter is hozta magát. A hab pedig az volt a tortán, hogy az NYTK 3324 fás összteljesítménye új pályacsúcsot jelentett Tiszakécskén! KM-BT Szlovenszki Tibor születésnapján is eredményesen játszott FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Teke NB l„ férfi. Keleti csoport, 2. forduló Tlszakécske VSE-Nyiregyházl TK 0-8(3059-3324) NYTK: Hetei 1.587 (1 pont), Szlovenszki T. 561 (1), Finta 550(1), Kastura Zs. 536 (1), Hacker-Varga I Imre 553 (1), Mogyorósi 537. Ifi: 1-3 (943-973).Pontszerző: Varga II Imre 496.