Kelet Magyarország, 2012. szeptember (69. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-01 / 205. szám

KELET 2012. SZEPTEMBER L SZOMBAT ■..«« ■ síi A fogyasztóknak sem jó fotó: ékn Nem szerencsés a dohányadó újabb emelése BUDAPEST. A dohányipari ter­mékek hirtelen és jelentős jö­vedéki adóemelése miatt Ma­gyarország tranzitországból könnyedén a dohánycsempé­szek egyik célországává válhat - foglalt állást a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége. A feketekereske­delem nemcsak a dohányipar, hanem az állami költségvetés és a fogyasztók számára is ko­moly veszélyeket rejt. MTI Jelenleg harminc olyan ügyben folyik nyomozás, amelyben a kormányzati el­számoltatás során született feljelentés. Budai Gyula sze­rint, akinek elszámoltatási kormánybiztosi megbízatása augusztus 31-ével véget ér, az elmúlt két évben végzett, a 2002 és 20T0 közötti kor­mányzati időszakot érintő el­számoltatási munka eredmé­nyesen zárult. A védőnők nagyon örülnek a kiegészítésnek BUDAPEST. A védőnők öröm­mel fogadták Szócska Miklós államtitkár csütörtöki be­jelentését, hogy az alapel­látás, így a védőnői szolgá­lat is már az idén részesül forráskiegészítésben - közöl­te a Magyar Védőnők Egye­sületének elnöke. „Régóta vár a szakma az erkölcsi meg­becsülés mellett az anyagi elismerésre is” - fogalmazott Csordás Ágnes. mti Szükségesnek bizonyultak a nem szokványos eszközök A kormány a jövőbeli IMF-megállapodást továbbra is elővigyázatossági hitelkeretnek tekinti fotó: net A kormány benyújtotta a 2011. évi költségvetés zárszámadását. Budapest. A kormány pén­teken benyújtotta a parla­mentnek a 2011. évi költség- vetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot - közölte a Nemzetgazdasági Minisztéri­um (NGM) pénteken az MTI- vel. Az Állami Számvevőszék a nap folyamán ismertetett jelentése szerint javult a tava­lyi költségvetés végrehajtásá­nak hatékonysága. Az Országgyűlés honlap­ján olvasható zárszámadás indoklásában kifejtik: a kor­mány a konszolidáció során többször nem szokványos eszközöket alkalmazott, ám ezek a fennálló strukturális problémák megoldásához és a szuverén adósságválság Magyarországra átgyűrűző hatásainak kezelésére nem­csak hogy indokoltak, de szükségesek is voltak. Ezek az intézkedések elengedhe­tetlenül szükségesek voltak a magyar gazdaság és társa­dalom átfogó megújításához, versenyképessége fokozásá­hoz. Piaci finanszírozás van Megemlítik azt is: az EU/ IMF-megállapodás realizá­lódása esetén a kamatki­adások és az államadósság alakulása kedvezőbb lehet a konvergenciaprogramban prognosztizáltnál. A kormány a jövőbeli megállapodást elő­vigyázatossági hitelkeretnek tekinti: az ország ugyanis je­A rendvédelem és közbiz­tonság javítása, a szervezett bűnözés megfékezése a 2011. évi államháztartási kiadások 3,7 százalékát tette ki. Ezen belül a rend- és közbiztonsági feladatok ellátására a kiadá­sok 2,1 százalékát fordította a lenleg is képes finanszírozni magát a piacokról. A GDP tavaly - a tervezett 1,5 százalékos bővülés helyett - 1,7 százalékkal növekedett. A gazdasági teljesítmény to­vább javult 2010 után 2011 első negyedévében, majd ezt követően közel 1,5 százalékos bővülést mutatott fel az év többi negyedévében. Az államháztartás európai uniós módszertan szerinti 2011. évi többlete előzetes ada­tok alapján - a nem tervezett egyszeri tételeket is figyelem­be véve - a GDP 4,3 százaléka volt. Hangsúlyozzák, hogy a szufficit mellett a „normál” költségvetési folyamatokat a kormány - az előzetesen szá­mított 3 százalékos gazdasági növekedés helyett 2 százalék­nál kisebb növekedés mellett költségvetés. Jóléti funkciók­ra (oktatás, egészségügy, tár­sadalombiztosítás) 2011-ben az államháztartás kiadásai­nak 57,6 százalékát fordítot­ták, oktatási tevékenységekre és szolgáltatásokra 10,8 szá­zalékát. is - kézben tartotta. Az állam- háztartás pénzforgalmi hiánya - egyszeri tételek nélkül - az eredeti 687,4 milliárd forinttal szemben 627,3 milliárd forint lett, a GDP 2,2 százaléka. A magyar költségvetési törvény szerinti hiánycél - az egyszeri tételek nélkül - ezáltal jóval az elvárt mérték alatt teljesült. A családi kedvezményről Az NGM a közleményben ki­emeli: a 2011. január i-jével bevezetett új családi adóalap­kedvezmény már az egygyere- kes családok jövedelmi hely­zetét is jelentős mértékben javította, nemzetgazdasági szinten a nettó átlagkeresetek 9,9 százalékkal emelkedtek, a keresetek vásárlóértéke pe­dig 5,8 százalékkal nőtt egy év alatt. A zárszámadásban ismer­tetik: 2011-ben tovább javult Magyarország külső egyen­súlya. Míg 2010-ben a reál- gazdasági aktívum a GDP 6,3 százalékát érte el, 2011-ben a többlet 7,2 százalék volt. 2011- ben az államadósság rátája 80,8 százalékra mérséklő­dött, amely magasabb a várt­nál, oka elsősorban az átme­neti árfolyamgyengülés volt. Kisebb piaci turbulenciákon kívül az állampapírpiac stabi­lan működött az év során. Az ország 2011 decemberé­ben visszafizette az Európai Bizottságtól felvett hitel első részletét (2 milliárd euró érték­ben), majd 2012 februárjában a Nemzetközi Valutaalap hite­lét kezdte el szerződés szerint törleszteni (527 millió SDR). A nyugdíjpénztári vagyon átvé­tele is jelentős hatással volt az államadósság alakulására. Az állami feladatellátáson belül az állami működési funkciók kiadásainak aránya 19,1 százalékot tett ki. Ezen belül az általános közösségi szolgáltatások az előző évi szintet meghaladva 13,9 szá­zalékban teljesültek. mti Egészségügyi mérleg Az egészségügyben az ellátások biz­tosítására, valamint az intézmények működésére a kiadások 8,8 százalékát fordították. E funkciócsoporton belül a legnagyobb részarányt a kórházi tevékenységek és szolgáltatások jelentették, a kiadások 3,5 százalékát. A nyugellátások mértéke csökkent az előző évihez képest, a kiadások 19,5 százalékára. Arányát tekintve kevesebbet fordított a költségvetés többek között a munkanélküliek ellátására, valamint egyes szociális támogatásokra is. Jóléti kiadás volt a jó fele „Bukta volt a kísérletezés...” Devizaárfolyam (2012.08.31.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 283,52-1,06 USA dollár 225,93-0,81 Svájci frank 236,13-0,82 Angol font 357,47-1,28 Román lej 63,55-0,25 Ukrán hrivnya 27,81-0,09 Horvát kuna 37,94-0,14 Lengyel zloty 67,76-0,14 _ gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB A magánnyug­díjpénztári „bukott kísérlet” 850 milliárd- ba került. Budapest. Bukott kísérlet­nek nevezi a hárompilléres nyugdíjrendszert az átalakí­tásáról készített kormányzati jelentés, megjegyezve, hogy a működési költségekre for­dított összegek és az elma­radt hozam nagyságrendileg 850 milliárd forintot tesznek ki, amiből több mint 400 kilométer autópályát lehe­tett volna építeni Magyar- országon. Az Országgyűlés honlapján olvasható jelentés szerint a hárompillérű nyug­díjrendszer megszűnésével a magánnyugdíjpénztárakhoz befizetett nyugdíjforintok - több mint egy évtized után - biztonságba kerültek, több mint 3 millió tag nyugdíjjogo­sultsága helyreállt. Emelkedett az államadósság A biztonságos és egyben hosszú távon is fenntartha­tó, a költségvetést kímélő nyugdíjrendszer kialakítá­sa szempontjából a jövőben szabályozni kell a megma­radt magánnyugdíjpénztárak hosszú távú működését be­folyásoló társadalmi és gaz­dasági környezetet - áll a do­kumentumban. A kötelező magán-nyugdíjpénztári rend­szer átlagosan évente mintegy 1 százalékkal emelte az amúgy is jelentős államadósságot, a folyamat 2009-ig 2043 milliárd forint többletkiadást és egy: ben államadósság növekedést eredményezett. MTI Vendégkommentár Tóth Judit Mozogni jó, mozogni kell Bár van, ahol már a héten beültek az iskolapadba a gyere­kek, a többség számára hétfőn csengetnek be a 2012/2013- as tanévre. Az iskolakezdés számos újdonságot hoz a nebulók számára, ezek közül emelném most ki a minden­napos tornaóra bevezetését. Személyi edzőként, mentálhigiénés egészségfejlesztő szakemberként, valamint 5 éves kislányom mellett gya­korló anyukaként egyaránt azt tapasztalom, hogy a szülők egyre inkább gyermekeik mentális képességeivel foglal­koznak (különböző különórákon erősítik nyelvtudásukat, zenei vagy egyéb művészi tehetségüket), háttérbe szorítva a szomatikus (testi) egészséggondozást. Annak ellenére, hogy a felnövekvő generáció egészsége - az állam oldaláról közelítve munkaképessége szempontjából -, a fizikális jó közérzet az alappillér. Sokra nem fogunk menni a túlkép­zett, okos, intelligens, ellenben állandó egészségi prob­lémákkal küszködő emberekkel, akik nagyon jól tudnák hasznosítani a tudásukat, ha nem lennének rendszeresen táppénzen, vagy a munka­idejük egy részében nem az izomrendszerük kiegyensú­lyozatlanságából és gyenge­ségéből adódó különböző hát és izületi fájdalmaikkal lennének elfoglalva. Éppen ezért kiváló gondo­lat, hogy ha folyamatosan is, de bevezetik a hazai oktatás­ban a mindennapos testne­velés órákat. Feltéve, hogy a tárgyi feltételek, azaz a kellő számú tornaterem és a szük­séges tornaszerek is biztosítottak lesznek mindehhez. De legalább ilyen lényeges az is, hogy a heti 5 óra testnevelés ne farsangi próbából, az anyák napi műsor gyakorlásából vagy a következő órai dolgozatra való felkészülésből álljon, mint azt jómagam is tapasztaltam, amikor a főiskolát elvé­gezve tanítottam egy ideig. Egyszóval a fiatalkori minden­napos mozgás az egészséges, minőségi életet nyújtó felnőtt korba vezető út. S ha már a felnőtt korra terelődött a szó. Több mint tíz éve a személyi edzés a hobbim és a hivatásom egyben, s tekintve, hogy van, aki 9-10 éve edz velem, tökéletesen nyomon tu­dom követni az egyes klienseknél a testi, lelki erősödést. Val­lom, hogy a heti 2-3, rendszeres edzéssel teljes életmódbeli változást lehet előidézni. Az ülőmunka, a stressz, valamint az egyoldalú terhelésből adódó mozgásszervi deformitások egyetlen és legegyszerűbb kezelési módja a helyes mozgás. A szív és érrendszeri megbetegedés az első számú halálozási ok Magyarországon, a megfelelő mozgásformát választva azonban jelentős mértékben csökkenthetjük ennek kocká­zatát. A heti háromszori edzés emellett a pszichés funkci­ókra is jótékony hatással van, gondoljunk csak a sportolás következtében felszabaduló endorfin hormonra. Ezért a korunk népbetegségének számító stressz leküzdésében is nagy segítség lehet. Tehát mielőtt a gyógyszerekhez nyúl­nánk, próbáljunk meg rendszeresen mozogni. Ehhez félre kell tenni időhiányunkat és lustaságunkat is. Ha ezt átgon­doljuk, akkor világosan látszik, hogy többet nyerünk, mint a befektetett energia. A fent leírtakat figyelembe véve a heti 5 testnevelés óra és a heti három edzés valós nemzetgazda­sági érdek. Nem véletlen, hogy néhány hónapja a kormány társadalmi célú hirdetés formájában is ez utóbbira buzdítja hazánk lakosságát. Mozogni jó, mozogni kell, ez mindannyiunk közös érdeke! Szerzőnk személyi edző, IWI Elite Trainer A heti 5 testnevelés óra és a heti három­szor egy óra spor­tolás valós nemzet- gazdasági érdek. Megszakított azeri kapcsolatok Moszkva, Jereván. Örmény- ország péntektől megszakítja diplomáciai és minden egyéb hivatalos kapcsolatát Magyar- országgal - közölte Szerzs Szargszján örmény elnök pén­teken Jerevánban. Az Interfax orosz hírügynökség tudósítá­sában utalt arra, hogy pénte­ken Azerbajdzsánba érkezett és elnöki kegyelemmel kisza­badult Ramil Sahib Safarov, aki eddig Magyarországon töltötte börtönbüntetését egy örmény katonatársa meggyil­kolásáért. A magyar kormány álláspontja szerint hazánk a nemzetközi jog szabályai sze­rint járt el. Áz itt meghozott büntető ítélet alapjául szolgá­ló cselekmény az ottani bün­tető törvénykönyv szerint is életfogytig tartó szabadság- vesztéssel büntethető. mti VIGYÁZZUNK |#C| CT A GYEREKEKRE! AELCI

Next

/
Oldalképek
Tartalom