Kelet Magyarország, 2012. augusztus (69. évfolyam, 179-204. szám)

2012-08-22 / 196. szám

2012. AUGUSZTUS 22., SZERDA KEQET Üzenet Kleber Nóra, hűséges olvasónktól: A világon mindennek meg- ‘ van a maga vevője. Az égvilá­gon mindent el lehet adni, és annyiért, amennyit az ember érte kér, csak ki kell keresni a megfelelő vevőt, hozzá a megfe­lelő, az eladásra alkalmas pillanatot. • MOLNÁRGÁBOR A nap előfizetője Törnek Zoltán nyíregyháza. A nyíregyházi Törnek Zoltán nyugdíjas, ko­rábban víz-, fűtés- és csőháló­zat-szereléssel foglalkozott. 38 éve előfizetője a Kelet-Magyar- országnak. A Törnek család ol­vasói hűségét ajándékcsomag­gal jutalmaztuk a minap. A családfőt újságolvasási szoká­sairól, családjáról és hobbijáról faggattuk.- Két felnőtt fiunk van, Zoltán 36 éves, Péter pedig 30. Feleségemmel, Valériával nemrégiben ünnepeltük a 38. házassági évfordulónkat. Külön boldogság számunk­ra, hogy végre úton van az első unokánk. Idén nyáron a Balatonon töltöttünk pár na­pot a barátokkal, ahol jókat főztünk, mulattunk együtt. Hobbim a horgászat és - igazi ezermester lévén - szívesen szerelek, barkácsolgatok is. Lócibokorban van egy gyönyö­rű kertünk, amit a feleségem­mel együtt tartunk rendben és ahol sokszor szervezünk csalá­di, baráti összejöveteleket. A Kelet-Magyarországot pártatlan, objektív, tartalmas napilapnak tartom. Az olva­sást mindig hátulról kezdem, először a Nap szépét értéke­lem, aztán visszafelé haladva átböngészem a sportrovatot, az apróhirdetéseket és a poli­tikai híreket. Egyetlen problémám, hogy a TV műsor legtöbbször pon­tatlan. Szeretném, ha erre na­gyobb figyelmet fordítanának - mondta Törnek Zoltán, km-tg Fogadónap: kedden és pénteken Továbbra is várjuk olvasóinkat észrevételeikkel szerkesz­tőségünkben! Ügyfélszolgálati időben, lehetőleg minden kedden és pénteken, 10-14 óráig Oankó Mihály újság­író fogadja az aktuális problémafelvetésekkel, informá­ciókkal érkezőket Nyíregyházán, a Dózsa György utca 4-6. szám alatt, az első emeleten. Lakóhelyem: Olvasson, tájékozódjon településéről! Tisztelt Olvasóink! Bizonyára sokan ismerik és böngészik lapunk internetes portálját, a Szabolcs Online-t (www.szon.hu). A nyomtatott újság mellett az interneten, megyei hírportálként is fontosnak tartjuk, hogy településeinkről minél több információ jusson el az ott élő emberekhez, ezért indultak el a „lakóhelyem” aloldalak. A Szabolcs Online portálján belül létrejöttek azok a kis „alportálok", melyeken az olvasók megtalálhatják a saját településükről szóló híreket. Egy helyen van összegyűjtve mindazon információ, mely valamilyen for­mában kötődik a településhez, a kulturális eseményektől kezdve egészen a sportig. A Szabolcs Ontine-on jelenleg 21 település: Kisvárda, Nyírbátor, Záhony, Fehér- gyarmat, Nagyecsed, Vásárosnamény, Csenger, Dombrád, Ópályi, Nagyszekeres, Mátészalka, Tiszavasvári, Nagykálló, Újfehértó, Baktalórántháza, Demecser, Ibrány, Máriapócs, Nagyhalász, Rakamaz és Tiszalök aloldala szerepel. Terveink szerint ez a szám folyamatosan bő­vülni fog, további települések csatlakoznak majd hozzá. Ezek a felületek interaktívak, azaz bárki feltölthet rá képeket, cikkeket, információkat, amelyeket meg akar osztani lakóhelye közösségével, illetve kereshetik az oldalak „felelőseit”, akiknek elérhetőségeit feltüntetjük az oldalakon. Egy Kalotaszeg környékéről származó népdalra ropták az asszonyok fotó: olvasónktól Asszonycsárdást adtunk elő Ne cigizz, biciklizz! Közös kerékpártúrát szervez Tiszatelekre a Fordulópont Kiemelkedően Közhasznú Egyesület és a Zöld Kerék Ala­pítvány, amelynek mottója: Ne cigizz, biciklizz! A célunk az, hogy akik szeretnek mo­zogni, kerékpározni, augusz­tus 25-én, szombaton össze­jöjjenek és egy jót tekerjenek, szórakozzanak és tegyenek valamit az egészségükért is. Akik még nem vettek részt ilyen túrán, azoknak itt az alkalom, hogy kipróbálják! A tiszateleki Tisza-parton ho­mokvárépítő versenyt ren­dezünk. Indulás Nyíregyhá­za, Kossuth térről 9 órakor, Kemecséről 9.30 órakor. Bárki szervezhet csapatot, illetve bekapcsolódhat önállóan is! Érdeklődni a 70/220-38-85-ös telefonszámon lehet. BUDAINÉ KISS TÜNDE, FORDULÓPONT EGYESÜLET Szervezés alatt az érettségi találkozó A Baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium 1967-ben végzett 4.a osztály volt tanulói szep­tember 22-én, 16 órától tart­ják 45- érettségi találkozóju­kat Nyíregyházán, a Bujdosó Étteremben. Jelentkezni le­het Királyné Varga Erzsébet­nél a 20/454-3098-as vagy a 0628/612-303-as telefonszám­okon. ASZERVEZŐK A valódi szeretet otthonában élek Ötvenhárom évesen 80 szá­zalékos rokkant, mozgás- korlátozott, kerekesszékkel közlekedő ember lettem. Egyedülállóként ápolásra, A Sóstó-sóstóhegyi Nyugdí­jas Egyesület tagjai is részt vettek a Tisza-parton meg­rendezett XIII. Tiszaberceli Kulturális Napok kereté­ben életre hívott Regionális Nyugdíjas Találkozón. Sok nyugdíjas társunkkal talál­kozhattunk, öröm volt látni és viszontlátni őket. A szín­gondozásra van szükségem, ami csak intézeti keretek között valósítható meg. Majdnem két éve kerültem a nyíregyházi Tündérkert Sze­retetotthonba, mint lakó. Az otthon az időskorúaknak és az egyéb betegségek miatt ápo­lásra szorultaknak nyújt egy­szerre szeretetet, otthont és biztonságot. A kerítésen belül az egész otthon akadálymen­tesített, a második emeleti szobákból segítség nélkül jut­hatok le a kerekesszékemmel pádon versmondók, éne­kesek, énekkarok, tánccso­portok váltották egymást. Tizenhét nyugdíjas klub színvonalas előadását volt szerencsénk megtekinteni a találkozón. A nézőközönség nem maradt adós a tapssal a jobbnál jobb produkciók lát­tán. Tánccsoportunk Kalota­a füvesített, illetve a térköves udvaron levő kis tóhoz. Igaz, itt is előfordulnak néha prob­lémák, konfliktusok, de ezek mindegyikét békésen, nyu­godtan oldják meg. Mindent köszönök az otthon vezetősé­gének, a sokat dolgozó és nem keveset tűrő ápolóknak! Szív­ből kívánom, hogy minden sorstársam ilyen nyugodt, rendezett, békés, családias otthonban élje le hátralévő életét! GYURJÁN LÁSZLÓ, NYÍREGYHÁZA szeg környékéről származó népdalra ropta, asszonycsár­dást adtunk elő. A találkozó jó időben, kellemes hangu­latban telt. Köszönet a szer­vezőknek, a fellépőknek és a lelkes, hálás közönségnek is az együtt töltött, tartalmas, szép napért! LŐKÖSIMRÉNÉ, NYÍREGYHÁZA Padok kellenének A vasútállomás szomszédsá­gában lévő 6-os és 12-es autó­buszok megállóhelyén nincs semmiféle ülőalkalmatosság, pedig itt nagyon kellene, mert sok idős ember jár ezeken a járatokon a rendelőintézetek­be, a kórházakba. Sokszor a járda szélére ülnek a gyerekek és idősebbek is, amíg nem ér­kezik meg az autóbusz. KÓKAI FERENC NYUGDÍJAS, NYÍREGYHÁZA Tisztelt olvasónk! Ezen az oldalon a Kelet-Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk ilyennek, azokat a részleteket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármi­lyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Szerkesztőségünk nem késztet levélírásra és nem szervez levélírókat - csak a beérkező levelekkel foglalkozunk. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az oldalt civil vélemények számára tartjuk fenn, politikusok leveleit csak abban az esetben közöljük, ha személy szerint szólították meg őket és erre kívánnak válaszolni. Ha olvasóink közül valaki nem ért egyet egy itt megjelent levél tartalmával, természetesen válaszolhat a levélírónak. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefon­számmal is ellátott, így telefonon leellenőrizhető, valós feladóval rendelkező leveleket közöljük. " Kenyérszentelés Baktalórántházán Baktalórántházán, a római katolikus templomkertben Hajdú István káplán és Szkiba Tibor paróchus megszentelték az új kenyeret augusztus 20-án. fotó: csubák Éva Irigykedve figyeljük a VIP sátrakat Olvasónk írja Nem aludt ki a lelkesedésünk nyíregyháza. A Gyertyafény Nyugdíjas Egyesület tánccso­portja is részt vett az országos Ki mit tud? hévízi döntőjé­ben. Táncosaink sikeresen szerepeltek a rendezvény- sorozaton, arany fokozatú minősítéssel tértek haza az igen szigorú szakmai értéke­lés után. Hazai berkekben is megálljuk a helyünket, ezt Az „aranyos” táncosok Hévízen mutatja az is, hogy a Nyír­egyházán rendezett I. Városi Ki mit tudón különdíjasok lettünk. Örömmel tölt el ben­nünket e két rangos minősítés elnyerése. Bizony, a sok idő és fáradtság meghozta eredmé­nyét. Nyíregyházát méltókép­pen képviselte egyesületünk az országos döntőn, amire különösképpen büszkék va­gyunk. TAKÁCS JÁNOSNÉ EGYESÜLETI TAG, NYÍREGYHÁZA FOTÓ: OLVASÓNKTÓL Postaládánkból Ahol még elbírja a büdzsé, igyekszenek bemutatni a település gasztronómiai és egyéb jellegzetességeit. VÁSÁROSNAMÉNY. Zajlanak a falunapok. Ahol még elbírja a büdzsé, igyekszenek bemu­tatni a település gasztronómi­ai és egyéb jellegzetességeit. Van azonban ezeknek a rendezvényeknek egy árny­oldala, ami mindenütt tetten érhető: egyre nagyobb részle­gek vannak lekerítve a kivált­ságosaknak, ahol tábla jelzi, Rövid távon jólétet egyet­len politikus sem tud fele­lősen ígérni. TOLDY KÁLMÁN hogy „csak meghívottaknak”, egyúttal azt is jelezve, hogy egyenlőség van, de azért van­nak egyenlőbbek. Nyilván­való rosszallással nézi ezt a nagyérdemű közönség, akik megveszik a belépő jegyet, ezzel legalább részben finan­szírozva a rendezvény költ­ségeit, továbbá fogyasztanak az árusító helyek kínálatából, a kereskedőket is jövedelem­hez juttatva. Köpeny helyett kötény Aztán - látva a meghívottak ajnározását - még az is eszébe juthat a közönségnek, hogy volt itt nemrég egy olyan rendszer, ahol a felülről jött elvtársakat kellett ajnározni, mert ők ítélték oda a támoga­tási pénzeket, a nekik rende­zett vadászatot követő részeg tivornyákon. Működött ez persze de- mokratikusabban is az állami vállalatnál, ahol az öltözőket takarító házaspár hordta el az ebédlőből az ételmaradékot. Sokan ebédeltek, sok volt a maradék is, amiből évente meghizlaltak 4-5 disznót. Az volt a megállapodás, hogy el­lenszolgáltatásként leadnak a cégnek egyet a május l-jei, egyet az augusztus 20-ai vál­lalati ünnepségre. Ezt aztán önkéntesek hada vette kezelésbe, érdekes volt látni, ahogy a kolléganők, lányok, asszonyok most kö­peny helyett fehér kötény­ben csillogtatták főzési tudo­mányukat. A főszakácsot az Áfész küldte. Szívesen küldte és ő is szívesen jött, hiszen az Áfész is a vállalatból élt. Az ünnepség a vállalati nya­raló alatt zajlott, ami az ugor- nyi Tisza-part legnagyobb méretű nyaralója volt, akko­ra, hogy 200 főnek lehetett egyszerre teríteni alatta! Ez is zömében társadalmi munká­ban épült, így joggal érezhet­te a magáénak minden mun­katársunk. Aki csak tehette, eljött az ünnepségre, kapott egy kiadós ebédet, kiváló volt a hangulat, ott senki nem érezte magát másodosztályú állampolgárnak. Elsöprő folyamat Aztán jött egy folyamat, ami elsöpörte ezt az egészet, amit akkor rendszerváltásnak, azóta sokféleképpen (mód­szerváltásnak, gengsztervál­tásnak) nevezünk. Levonva a tanulságot: a már közhely­nek számitó „jelen gazdasági helyzetben” rövid távon jó­létet egyetlen politikus sem tud felelősen ígérni, legalább a demokráciát vagy annak látszatát igyekezzenek meg­tartani. TOLDYKÁLMÁN, VÁSÁROSNAMÉNY

Next

/
Oldalképek
Tartalom