Kelet Magyarország, 2012. augusztus (69. évfolyam, 179-204. szám)
2012-08-13 / 189. szám
mm 2012. AUGUSZTUS 13., HÉTFŐ A „minik” szegmensében terjeszkedne a Skoda nyíregyháza. A városi miniautók szegmensében is megjelenik a Skoda, ezzel a Volkswagen konszern már három márkával lesz jelen a legkisebb kategória Európában bőVülő piacán. Az Aoo szegmensben a főbb európai és ázsiai gyártók szinte mind jelen vannak, a Skodának azonban a Volkswagen és a SEAT minije is konkurenciát teremt. A VW konszern ezért a Citygót elsősorban Kelet- és Közép-Európába szánja, ahol a Skoda hagyományosan erős, piaci részesedése jelenleg 18,6 százalék. Magyarországon a válság a legdurvábban a kispénzű vevők vásárlásait, így a legolcsóbb szegmenst vetette vissza. 2009-ben még a forgalomba helyezett új autók 7,9 százaléka tartozott az Aoo szegmensbe, az arány fokozatosan zsugorodott. Tavaly a Magyarországon forgalomba helyezett mintegy 45 ezer új autóból alig több mint íooo volt mini. Az Aoo szegmens több mint 10 százalékkal esett vissza, miközben a teljes piac a 2010. évi mélypont után már bővülni kezdett. Az idén az összpiac ío százalékos prognosztizált növekedése mellett a kereskedők arra számítanak, hogy megindul a növekedés a legalacsonyabb kategóriában is. Az új Citygo modellből a tervek szerint mintegy 150-et adnak el az idén Magyarországon. km A miniautók szegmensében terjeszkedne a Skoda fotó: internet Huszonhárom esztendő alatt se a Föld körül nyíregyháza. Huszonhárom éve autózik a Föld körül egy német férfi, de még mindig nem ért célba, pedig már túl van a 800 ezredik kilométeren. Günther Holtorf másfél évesre tervezte az útját fotó: internet Az immár 74 éves Günther Holtorf eredetileg másfél évesre tervezte túráját és csak Afrikára korlátozta tervét, amikor 1989-ben nekivágott az útnak a feleségével, Christinével és persze autójukkal, Ottóval, így becézi a Mercedes Benz G Wagont, amely sohasem hagyta cserben a 800 ezer kilométeres távon. Defektje ugyan akadt jó pár, ám a motor mindig indult és csakis olyan hibák fordultak elő, amelyeket Holfort azonnal meg tudott javítani. A 800 ezer kilométer annyi, mintha húszszor megkerülte volna a Földet az Egyenlítőnél. Szállodába, étterembe szinte sohasem mentek feleségével, mindig Ottóban aludtak és maguk főztek a helyi piacokon vásárolt alapanyagokból. Christine nemrégiben elhunyt, egyik utolsó kívánsága az volt, hogy férje folytassa a nagy utazást. KM Milánó központjába újra ingyen lehet bejutni Milánó. Felfüggesztették a Milánó városközpontjában januárban bevezetett dugódíjat, amely ellen egy parkolóház fordult a közigazgatási bírósághoz. Csütörtöktől ismét ingyen be lehet hajtani Milánó központjába, az úgynevezett C övezetbe. A szabálytalan autókat eddig ellenőrző utcai kamerákat ki is kapcsolták. A dugódíjat a Giuliano Pisapia polgármester vezette milánói önkormányzat függesztette fel a közigazgatási legfelsőbb bíróság ítélete nyomán. A bírósághoz a Mediolanum Parking, a Milánó központjában levő többemeletes parkolóház üzemeltetője fordult azt panaszolva, hogy a dugódíj miatt visszaesett autósforgalom jelentős anyagi veszteséget okozott neki. A közigazgatási bíróság első fokon elutasította a panaszt, a fellebbviteli bíróság azonban helyt adott a parkolóház kérelmének. Milánó önkormányzata szintén fellebbez, de a jogi vita hónapokig eltarthat, az olasz sajtó szerint a dugódíj legalább októberig függőben marad. A környezetvédők elképesztőnek nevezték a bíróság döntését. Milánói autósok és kereskedők egy része viszont megelégedéssel nyilatkozott a forgalomkorlátozás felfüggesztéséről. A városháza adatai szerint egy év alatt 30 millió euró bevételt jelentett volna és január óta már 34 százalékkal csökkentette az autósforgalmat. KM JŰQQŰlO ■ Kamionos gyorsulási verseny Fcrenan Holló István, a verseny főbírája indít el két Volvót a XXII. Nemzetközi Kamionos Country találkozó zárónapján rendezett kamionos gyorsulási versenyen, a szegedi Huszár Mátyás rakparton. fotó: mti, kelemen Zoltán Gergely Módosuló közlekedésdíjak A kedvezőbb áraknak köszönhetően az utasok nagyobb arányban választhatják az InterCity vonatokat fotó: a szerző A módosítások az előzetes becslések szerint évi 3 milliárd forinttal növelik a szolgáltatók bevételeit. nyíregyháza. Szeptember elsejétől módosul a közösségi közlekedésben alkalmazott díjrendszer, a buszközlekedésben a jegyárak minden viszonylaton magasabbak lesznek, mint a pótjeggyel növelt vasúti tarifa - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Arányos díjak Eszerint a változások a vasúti utazást támogató és a szolgáltatások színvonalához igazodó tarifarendszer kialakítását célozzák. Az átalakítás első lépcsőjében az eddig egységes tarifarendszert - a személy- szállítási törvénynek megfelelően - országos, elővárosi és regionális szolgáltatásokra bontott elemek váltják fel, döntő részben változatlan díjtételekkel. Az emeltszintű szolgáltatások pótjegyárai az utazási távolsággal arányosan alakulnak mind a vasúti, mind az autóbuszos közlekedésben. 280 km alatt marad a díj Az emeltszintű országos vonatjáratokon (IC, EC, EN) fizetendő pótjegy díja az utazási távolsággal arányosan, a menetjegyek övezeti besorolásához igazodva nő. A kiegészítő díj a 280 kilométernél rövidebb utazások esetében azonban a jelenlegi, 400 forintos szint alatt marad. A kezdetben korlátozott körben bevezetendő minőségi autóbuszos felár szintén a távolsági övezettel arányosan nő, így a közúti díj minden viszonylaton magasabb lesz, mint a pótjeggyel növelt vasúti tarifa. Ezzel megszűnik a vasút versenyhátránya az emeltszintű szolgáltatások területén, és a kedvezőbb áraknak köszönhetően az utasok nagyobb arányban választhatják az InterCity (IC), EuroCity (EC) vonatokat. A jegyeknél megszűnik, a bérleteknél azonban megmarad az 5 kilométeres övezetű helyközi tarifa. A helyközi díjszabás 5 kilométeres díjtétele évek óta növekvő mértékben marad el a helyi közlekedési tarifák alapszintjétől. A helyi vonaljegyek összege már több településen meghaladja a 10 kilométeres helyközi jegy árát is. A legkisebb helyközi tarifa az állandó költségeket sem fedezi és kedvezőtlenül befolyásolja a helyi és helyközi közlekedés közötti munka- megosztást. A módosítások az előzetes becslések szerint évi 3 milliárd forinttal növelik a szolgáltatók bevételeit, ezzel kismértékben csökkennek a költségvetés terhei is. A bevezetett változtatások utasforgalomra gyakorolt hatásait a szaktárca legkorábban fél év múlva felméri, majd a tapasztalatok alapján megteszi az esetleg szükséges korrekciókat. KM-LTL Népszerű a visszavitelmentes autókölcsönzés bécs. Egyre népszerűbb Bécs- ben a visszavitelmentes autó- kölcsönzés: naponta átlagosan 80 új ügyféllel bővül a szolgáltatást igénylők köre. A Car2go nevű cég félezer Smart kocsival áll a városban a gyaloglás vagy a tömegközlekedés helyett kölcsönautózni vágyók rendelkezésére. Az autókat nem kell visszavinni arra az állomásra, ahol kölcsönvették őket, bárhol leállíthatók. Az ügyfelek telefonon igényelhetik őket. Az óránkénti díj 12 euró 90 cent, egy teljes napra 39 eurót kell fizetni. A díjban benne van az üzemanyag ára is és természetesen minden más költség: biztosítás, súlyadó, karbantartás. A szolgáltatás célja az üzleti siker mellett nem mellékesen az, hogy csökkenjen Bécs autóforgalma és annak révén a légszennyezés - adta hírül az austriantimes.at című osztrák honlap. Ausztriában van országos méretű kocsikölcsönző 90 állomáshellyel, ám annak autóit nem hagyhatják bárhol a kölcsönzők, hanem csakis valamelyik állandó szolgáltatási ponton. A Carsharing.at cégnek 10 ezer ügyfele van, 200 autón osztozkodhatnak. km A cél, hogy csökkenjen Bécs forgalma fotó: Ladányi Tóth lajos A Fiat 500L Genovában FOTÓ: INTERNET Sorozatban gyártják a szerbek a Fiat 5Q0L-t NYÍREGYHÁZA. Megkezdődött a Fiat 500L sorozatgyártása az egykori Zastava-üzem helyén, a szerbiai Kragujevácban. Az 1,050 milliárd eurós beruházással létesített Fiat automo- bili Srbija gyárat áprilisban nyitották meg. Az új gazdasági társaságban a torinói cég részesedése 67, a szerb államé 33 százalék. A gyár a termelés kezdeti fázisában 1700 embert foglalkoztat és napi 50 gépkocsit gyárt, de a tervek szerint októbertől legalább 2500-ra emelik a dolgozói létszámot és napi 550 darabra az előállított autók számát. A gyárban a Fiat négynapos munkahetet vezetett be 10 órás műszakokkal, ami újdonságnak számít Szerbiában. Ezáltal nő a dolgozók termelékenysége és jóval rugalmasabb a munkaszervezés. A kragujeváciakat a Fiat olasz és lengyel üzemeiben tanították be a szerbiai gyárban is alkalmazott modern gyártási technológiára. A Fiat a Szerbiában gyártott autókat több mint 100 ország piacára szánja. A gépkocsi ára körülbelül 16 ezer euró lesz és a benzines modellből két változat, a dízelesből pedig egy készül. KM