Kelet Magyarország, 2012. augusztus (69. évfolyam, 179-204. szám)

2012-08-09 / 186. szám

2012. AUGUSZTUS 9.. CSÜTÖRTÖK Kiüresednek a „szuperiskolák”? Csökken a gyermeklét­szám, ráadásul egyre több fiatal int búcsút megyénk elöregedő kistelepüléseinek. ROHOD, NYÍRMIHÁLYDI, Több mint 150 millió forint támoga­tást nyújtott Rohodnak az Eu­rópai Unió és a Magyar Állam, hogy felújítsa, bővítse, beren­dezze, egyszóval megteremtse a 21. század iskoláját a község­ben. A saját erő oroszlánrészét a Belügyminisztérium átvál­lalta, így az önkormányzatnak csak minimális kiadásába ke­rül az államalapítás ünnepére elkészülő modern oktatási in­tézmény kivitelezése. Éles Tibor polgárméster örö­me azonban mégsem felhőt­len, mivel a településen élő is­koláskorúak száma évről évre csökken, gyermekek híján pe­dig előbb-utóbb kiüresednek a tantermek, a vagyonokat érő informatikai eszközpark csak porfogónak, az újjászületett épület pedig csupán turista­látványosságnak lesz jó. A kisközség első embere el­határozta: nem nyugszik bele e szomorú jövőképbe, s elébe megy a problémának. A kép­viselő-testülettel közösen ak­ciótervet dolgozott ki Rohod lélekszámúnak és megtartó­erejének növelése érdekében.- Az elmúlt fél évtizedben, mióta polgármester vagyok, mindent elkövettem azért, hogy a község szerethetőbbé és élhetőbbé váljon. Megépült Munkát és ott­hont akarunk teremteni a rohodi fiata­loknak. ÉLES TIBOR a község közparkja, megújult a közösségi ház, amelyben egy házasságkötő terem, egy könyvtár és egy internetszoba fogadja a vendégeket. Új iskola, új munkahelyek Az új orvosi rendelő, a védőnői hálózat, a lakosság biztonság- érzetét növelő, s a bűnelköve­tések számát csökkentő rend­szeres polgárőr szolgálat, az akadálymentesített, korszerű­sített és felújított polgármes­teri hivatal, a térburkolatos, hangulatos sétány, valamint a két szaktanteremmel, a 100 fős ebédlővel és korszerű tan­eszközökkel gazdagodó, „új­jászületett” iskola is ezt a cél szolgálta.- Jelenleg a polgármesteri hivatal mellett található régi épület felújításán dolgozunk, az IKSZT-ben a Magyar Posta, egy játék- és internetszoba, egy konferenciaterem, a pol­gárőrség és helyi kisebbségi önkormányzat irodája kap majd helyet - sorolja a ter­veket és eredményeket Éles Tibor. Hozzátette: tagadhatat­lan, hogy Rohod arculata évről évre fiatalosabb, a lakosság lé­lekszámúról és átlagéletkorá­ról azonban ugyanez már nem mondható el.- Ahhoz, hogy javuljanak a demográfiai mutatók, és meg­fékezzük a fiatalok elvándorlá­(gy épült-szépült nemrégiben a rohodi általános iskola sát, elsősorban munka- és ott­honteremtési lehetőséget kell nyújtanunk az itt élőknek. Rohod megtartóerejének növelése érdekében az ön- kormányzat fontolgatja, hogy bizonyos ingatlanokat, épí­tési telkeket jelképes áron kínáljon fel az ifjú fészekra- kóknak. Az aktív korúak szá­mára jelenleg a közmunka az egyetlen kenyérkereseti for­rás, de jó esély van rá, hogy a bezárt START üzem helyén a közeljövőben egy mini sava­Kéken nincs gyerekhiány Poór Sándor, Kék polgármes­terétől megtudtuk: a helyi ál­talános iskolában két évfolya­mon is két osztály működik, gyermekhiányról tehát nem beszélhetünk.- Ennek elsődlegesen az az oka, hogy itt egy kiváló isko­lavezetés egy kiváló tantestü­lettel párosul. A kötelező test­nevelésórák bevezetése sem lesz probléma ősztől, hiszen megfelelő méretű tornate­remmel rendelkezünk. Mivel 3000 főnél kisebb település vagyunk, jövőre állami fenn­tartásba kerülünk. Kíváncsi leszek, mennyivel tudja majd hatékonyabban működtetni az iskolát az új fenntartó. nyitó üzem létesül, így még többen juthatnak munkához, arról nem beszélve, hogy a feldolgozandó alapanyagot (zöldség, gyümölcs) a rohodi őstermelők szállítanák az üzembe!- A mi településünk sincs jobb helyzetben a többinél, a nehéz gazdasági körülmények és a mintegy 20 millió forintos adókintlévőségünk ellenére azonban igyekszünk a maxi­mumot nyújtani a Rohodhoz hűséges fiatalok és idősek szá­mára - összegezte Éles Tibor polgármester. Stagnál a gyermeklétszám Mint kiderült, Rohod nincs egyedül a problémájával. Nyírmihálydiban is komoly gondot jelent a település „el­öregedése”.- Több mint kétezren lak­nak a faluban, többségében középkorúak és nyugdíjasok. A pár éve felújított, korszerű óvodánk mintegy 100, az álta­5» ~ '•A Pollenek a levegőben: koncentrálódnak Bizt°sleszkaPás A nyíregyházi adatok alapján itt a gombák koncentrációja volt nagyon magas. BUDAPEST, NYÍREGYHÁZA. Több mint tíz allergén növény vi­rágpora van jelen a levegőben, ráadásul egyre több tüneteket okozó koncentrációban. Az Állami Népegészség­ügyi és Tisztiorvosi Szolgálat a Facebook-oldalán azt írta: keddtől fokozatosan erősö­dött a pollenterhelés. Az Országos Környezet­egészségügyi Intézet (OKI) aerobiológiai hálózatához beérkezett adatok szerint a csalánfélék és az allergén gombák virágporának kon­Minél többen irtják a gazt, annál kevesebb marad! ILLUSZTRÁCIÓ: ÉKN centrációja ezen a héten is magas volt. Sőt, a gombák közül az Alternaria pollen­koncentrációja a nagyon ma­gas szintet is elérte. A legtöbb állomáson jelen volt a csap­dákban a libatopfélék, a ken­der, az útifű, a pázsitfűfélék, a lórom, az ernyősvirágzatúak, és már az üröm és a parlagfű virágpora is - írta az ÁNTSZ. A naponta frissülő pollenje­lentés szerint július 30-a és augusztus 5-e között Nyíregy­házán a gombák koncentráci­ója volt nagyon magas, de a csalánfélék, az üröm és a ken­der is jelentősen megterhelte a levegőt. Pár hét múlva tetőzik Páldy Anna, az OKI megbízott főigazgató-helyettes főorvosa korábban arra hívta fel a figyel­met, hogy a parlagfű virágpora augusztus közepén már vár­hatóan mindenhol tüneteket okozó koncentrációban lesz jelen a levegőben. Augusztus utolsó, illetve szeptember első hetében tetőzhet a parlagfű pollenkoncentrációja - tette hozzá. MTI/KM FOTÓ: PALICZ ISTVÁN Nyírmihálydi óvodája és iskolája jelen­leg még jól kihasznált. VINCZE ISTVÁN lános iskolánk 250 gyermek­nek jelenti a második ottho­nát. Az intézmények jelenleg kihasználtak, de hogy 5-10 év múlva is így lesz-e, arra nincs garancia. A születések száma évek óta stagnál, ugyanakkor „divat lett”, hogy a szülők egy része a szomszéd városba, a nyírlugosi iskolába járatja gyermekét.- Az iskolapadból kikerü­lők mindegyikének képtelen munkalehetőséget nyújtani Nyírmihálydi, sokan a kör­nyező nagyvárosokban - Deb­recenben és Nyíregyházán - találnak állást, s ott is tele­pednek le - mondta el Vincze István polgármester. km-pi nyíregyháza. Augusztus 9-én 3-4 nyaras, horogérett pon­tyokat telepít a sóstói Csóna­kázó tóba a Sóstógyógyfürdői Horgász Egyesület. A telepí­tés után nem lesz horgászati tilalom, kapva kaphatnak a kapási lehetőségen a horgá­szat szerelmesei - adta hírül Váli Csaba, a horgász egyesü­let titkára. km Nézőpont Palicz István Sokan, de nem elegen Aligha van olyan ember, aki­nek szívét ne töltené el jóleső öröm és büszkeség, amikor lakóhelyén átadnak egy új, illetve felújított közintéz­ményt. Ez ugyanis azt sugallja - pláne, ha „kacsalábon for­gó”, százmilliós ráfordításból (újjá)született, és gazdagon felszerelt óvodáról, iskoláról van szó -, hogy a településnek bizony nem csak múltja, jö­vője is van! De mit ér egy-egy puccos épület, ha nincs, aki megtöltse élettel, zsivajjal? Márpedig megyénk számos kistelepülésén ez a helyzet: mire az uniós és állami forrá­soknak köszönhetően bekö­szöntött a 21. század, „elfogy­tak” a gyerekek. Ezen aligha csodálkozhatunk, hiszen kormányaink „családbarát” intézkedéseinek köszönhető­en az elmúlt két évtizedben a felelősen gondolkodó (házas)pároknak még az élet­től is elment a kedve, nem­hogy a családalapítástól. A települési önkormány­zatok nem adhatják parancs­ba, hogy „szaporodjatok és sokasodjatok” (a megélhetési gyermekvállalóknak pedig eddig sem kellett), az egyet­len, amit tehetnek, hogy vért izzadva, Széll-lel szemben is igyekeznek reprodukcióra és helyben maradásra ösztönző körülményeket teremteni lakosaik számára. Ez persze nem megy máról holnapra, mire elérik, hogy a csemeték ne csak sokan legyenek, ha­nem elegen, évtizedek telnek el. Mi lesz addig a lassan kísértetkastélyként műkö­dő, kiüresedő óvodákkal és iskolákkal? „Félgőzzel” fenn­tartani őket drága mulatság, bezárásukról és a maroknyi gyermek távoli centrumintéz­ményekbe történő minden­napos buszoztatásáról pedig hallani sem akarnak a szülők. Pedig hosszútávon ez elkerül­hetetlen, hacsak nem lépünk a verejtékes tettek mezejére... istvan.palicz@inform.hu Kelet kvíz Kisvárdán született 1483-ban. 1526. augusztus 29-én részt vettamohácsi csatában, s onnan szerencsésen megmenekült. Esztergomi érsek lett. a) Várdai Pál c) Károlyi Gyula d) Szálkái László d) Bessenyei György A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Ön szenved valamilyen allergiától? Krászy András nem érzékeny semmire, ennek kifejezetten örül. Sajnos, nem mindenki ilyen szerencsés a környe­zetében. - A családban van pollenérzékeny, ami nem kis nehézséget okoz neki - mond­ta a nyíregyházi fiatalember. Dankó Zoltán allergiás, érzé­keny a parlagfűre, szenved is miatta eleget. - Viszket és ég a szemem, folyik az orrom. Szedek rá gyógyszert, nem olcsó mulatság! - válaszolta a férfi, majd a felesége, Dankó Zoltánná hozzátte: - Nekem porallergiám van, és érdekes módon a paprika és a para­dicsom levelének érintésé­re is érzékeny vagyok. Én is gyógyszerrel próbálom enyhí­teni a kínjaimat. Szlávik Eszter szerencsés helyzetben van, az égvilágon semmire sem al­lergiás. - Irigylem is magam, mert látom körülöttem a sok­sok allergiás embert, akiknek megkeseríti mindennapjait az allergia - mesélte. Szabó Lajosné érzékeny a húsfehér­jére, azon belül is pulyka- és a marhahúsra. - Ha nem eszem ezeket, akkor semmi problé­mám nincs, így inkább zöld­séget és gyümölcsöt fogyasz- I tok. Klfor Benedek egyik nap arra ébredt, hogy viszket és ég a bőre. - Azóta sem tudom, hogy mitől volt, se előtte, se utána nem jelentkezett ilyen panasz. Nem vagyok allergiás ' semmire. km-tg ■ Szökőkút madártávlatból Ami a paravántól nem látható, a légi felvétel megmutatja: így készül az új szökőkút Nyíregyháza szívében, a Kossth téren. FOTÓ: ORFKH-SZABÓ SÁNDOR KRÁSZY ANDRÁS: Nem vagyok allergiás semmire. DANKÓ ZOLTÁN: A par­lagfű sok gondot okoz nekem. DANKÓZOLTÁNNÉ: Én a porra vagyok nagyon árzákeny. SZLÁVIK ESZTER: Sze­rencsére nem vagyok semmire allergiás. SZABÓ LAJOSNÉ: Húsfehérjére vagyok érzékeny. KIFOR BENEDEK: Egy­szer arra keltem, hogy ég a bőrűm.

Next

/
Oldalképek
Tartalom