Kelet Magyarország, 2012. július (69. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-04 / 155. szám

2012. JULIUS 4., SZERDA 8 Hazai tájakon KEIEr Ősbemutató boszorkával és a gyáva oroszlánnal NYÍREGYHÁZA. A hagyomá­nyokhoz híven a Hang-Szín Musical- és Színitanoda nö­vendékei ebben az évben is nagyszabású produkcióval állnak a közönség elé, hogy megmutassák, mennyit fej­lődtek az elmúlt év alatt. Július 13-án 20 órától még a korábbiaknál is különlege­sebb estre várják az érdek­lődőket, hiszen a Boszorkák című musicalt hazánkban még nem mutatták be, így a nyíregyházi előadás nézői az ősbemutató szem- és fültanúi lehetnek.- Ez egy feledhetetlen, vi­dám történet gyerekeknek és felnőtteknek erényeinkről, hibáinkról - mondja a tano­da vezetője, dr. Bánhidiné Maróti Magdolna. - A darab valójában az Óz, a csodák csodája előzménye, melyből kiderül, miért lett gonosz a boszorkány, mi miatt gyáva az oroszlán, és hogy mitől lett szívtelen a Bádogember. Az előadás jelenleg is fut a Broadway-n, nálunk jövőre mutatják be az Operettszín­házban, így ez egy ősbemuta­tó saját kórusfelvétellel, kore­ográfiával, szövegkönyvvel. A stúdióanyagokat Bánhidi Krisztián készítette, a szöveg Tóth Anta munkája, a koreográfia pedig Magocsa Ritát dicséri. De sokat köszön­hetünk a szülőknek is, hiszen például a díszlet elkészítésé­ben ők vállaltak oroszlánrészt - mondta a tanoda vezetője, s hozzátette: ez egy nagyon igényes, és nehéz darab, ami­nek az is a különlegessége, hogy a fiatalkori és a felnőtt­kori alakokat más szereplők játsszák. Látványos, vidám és szó­rakoztató est vár tehát az érdeklődőkre a Váci Mihály Kulturális Központ hangver­senytermében jövő pénte­ken, az előadásra a jegyeket a Kelet-Magyarország előfi­zetői kedvezményes áron, 1800 forintért vásárolhatják meg szerkesztőségünkben (Nyíregyháza, Dózsa György U. 4-6.). KM-SZA Próba közben a Hang-Szín Musical- ás Színitanoda növendékei FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Múltat idéz az aratás, a cséplés Tiszaeszláron TISZAESZLÁR. Az idén is megrendezik július 7-én Tiszaeszláron az aratónapot. A gyülekező 8 órától lesz az „Adám-kertben”, majd 9 órakor dr. Karakó László or­szággyűlési képviselő mond köszöntőt. Ezután kezdődik a kézi aratás, a marokszedés, a cséplés GS35 Hoffer traktorral és korabeli cséplőgéppel. Bashalmon a Jézus szíve kápolna szabadtéri oltáránál, valamint az „Ádám-kertben” az új kenyeret megáldják az egyházak képviselői: Takács János római katolikus espe­res, Bacsó János görög kato­likus parókus, Batári Zoltán református lelkész. Az aratónapon bemutatót tart Kovács Béla faműves, népi iparművész, a Magyar Tartalékosok Szövetségének ütege, az ’56-os forradalom és szabadságharc idején hasz­nált fegyverekkel, korhű ru­hákban, Lala bohóc műsort ad a gyerekeknek, és lovagi tor­na is látható lesz. Az estét az eszlári gyerekek citera bemu­tatója kezdi, majd a Diamond és a Piramis együttes élő kon­certje zárja a napot. km-ss Kvíz megfejtés Csokoly nevét Csokaly formában a településtől keletre fekvő felduzzasz­tott tó őrzi. Melyik ez a település? d) Nylrmada ■ Megújult a takarékszövetkezet fiókja A Szabolcs Takarékszövetkezet nagykállói fiókjának felújítását ünnepelte hétfőn Juhász Zoltán polgármester és Bede József, a takarékszövetkezet elnök-igazgatója is. fotó: magánarchIvum A közelmúltban egy nyírbogdányi rendezvényen lépett fel a demecseri Gyöngykoszorú Népdalkör FOTÓ: M. MAGYAR LÁSZLÓ a ww - jr m m W W WWw Arany minősítés Hévízről A demecseri népdalkor nagyszerűen szerepelt az országos Ki mit tud?-on. DEMECSER. II. Országos Ki mit tud? címmel vetélkedőt hir­detett meg a Hontravel Kft. az ország öt különböző váro­sában. Kisvárda, Hévíz A demecseri Barátság Nyug­díjas Egyesület Gyöngyko­szorú Népdalköre Kisvárdán vett részt az elődöntőn. A sikeres éneklés után bejutott a művészeti együttes a kö­zépdöntőbe, melyet Hévízen tartottak meg. A népdalkor jó szereplése volt a kulcs a dön­tőbe való bejutáshoz, amelyet két héttel később, június első hétvégéjén rendeztek meg ugyancsak Hévízen.- Ahhoz, hogy ezen részt ve­Szatmári nép­dalo­kat énekelt az együttes. ZELENÁK GEORGINA I hessünk, szükség volt anyagi segítségre, mivel nyugdíja­sokról van szó. A város ve­zetése - élén a polgármester úrral - és néhány vállalkozó kedvező hozzáállása és anya­gi támogatása eredménye­ként a döntőn elnyert arany minősítéssel bebizonyítottuk, hogy méltán lehet büszke Demecser városa a Gyöngy­koszorú népdalkörére. Szív­ből köszönjük mindenkinek a jóleső bíztatást és támogatást - tájékoztatta szerkesztősé­günket Bácskái Ferencné, a nyugdíjas egyesület elnöke. A Gyöngykoszorú Népdal­kor művészeti vezetője 2011 szeptemberétől Zelenák Ge­orgina, aki nem csak próbákat tart, de összeállítja a műsort, s felkészíti a különböző verse­nyekre az együttest.- A döntőben 29 csoport versenyzett a népdalköri kate­góriában. A demecseri együt­tes szatmári népdalcsokorral vívta ki a rangos elismerést. Most a nyáron nem lesz már fellépés, készülünk az Őszi­kék Népzenei Fesztiválra, amelynek ősszel Beszterec ad majd újra otthont. km-mml Őr nem adja át az autópályát másnak Épül az M3-as autópálya Őr és Jármi között fotó: racskó tibor Őr őrködik az épülő autópálya szakaszának hiteles neve felett. ŐR. Minden település lakói önérzetesek arra, hogyha va­lami városukhoz vagy közsé­gükhöz kötődik, akkor a való­sághoz hűen jelenjenek meg a híradások róla. Éppen ezért keltett nagy felháborodást Őr lakói között az, hogy az épülő autópályát minden esetben Nyíregyháza- Vaja közötti szakasznak neve­zik, holott a Vay-kastélyról ismert városnak semmi köze sincs hozzá, hiszen az M3-as folytatása Őr és Jármi között épül meg. Háborgott a lakosság- Már azt nehezen fogadta el a lakosság, hogy a közeli tavat Vajai-tónak nevezik a köztu­datban, holott a területéből Az M3-as szakaszának hiteles neve jó reklám lehet Őrnek. HÓDI MIKLÓS közigazgatásilag 30 hektár Őrhöz tartozik, 20 hektár van Kántorjánosi közigazgatási te­rületén, s mindössze 10 hektár található vajai területen - ele­venítette fel az előzményeket Hódi Miklós, Őr polgármeste­re. - Azt pedig már végképp felháborítónak találja min­denki, hogy az autópályával kapcsolatban is mindig Vaját emlegetik, holott semmi köze a gyorsforgalmi úthoz.- A kezdetek kezdetén, az 1990-es években valóban volt olyan variáció, hogy Vaja és Őr között épül meg, s a ter­mészetvédelmi ősláp felett lábakon hozzák át, de aztán elvetették ezt a gondolatot, s maradt a Nagykálló-Ófehértó- - Kántorjánosi-Őr útvonal. Már korábban Is Jelezték- Az M3-as és az M49-es cso­mópont is itt épül meg Őr határában. Már korábban is jeleztük, hogy a dokumentu­mokban a Nyíregyháza-Őr, illetve Őr-Vásárosnamény földrajzi meghatározás sze­repeljen az autópályával kapcsolatban, de akkor arra hivatkoztak, hogy mivel uni­ós projektről van szó, az el­nevezéseken már nem lehet változtatni. Nem volt hiába- Úgy tűnik azonban, hogy harcunk nem volt hiábavaló, most végre sikerül eredményt elérnünk.- A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezetője, Orosz Ferenc ugyanis elfogadta érveinket, s írt egy levelet a Nemzeti Fejlesztési Minisz­tériumhoz, hogy a jövőben az autópályával kapcsolatos anyagokban a Nyíregyháza- Őr és az Őr-Vásárosnamény kifejezés szerepeljen a szaka­szok neveként. Bízom abban, hogy ezentúl a média is így fogja emlegetni az autópályá­nak ezt a szakaszát.- Remélem, most már a lakosság kedélye is lecsilla­podik, az emberek megnyug­szanak, s a nagyvilágban alig ismert kis településünknek az új elnevezés jó reklámot jelent majd - tette hozzá Őr polgármestere. km-mml is lesz dányádi módra cégénydányád. Ismeri a kötött tésztalevest dányádi módra? Ha nem, több más hagyomá­nyos szatmári étel kíséreté­ben július 6-án és 7-én meg­kóstolhatja a cégénydányádi Szamosfeszt gasztronómiai és népzenei fesztiválon. Lesz még népi étkek és ter­mékek vására, s aki elfáradt a színpad előtt állni egész nap, akkor szórakoztatja őt Szabó Bandi Lovasudvara bemuta­tókkal, íjászattal, ostorpattog- tatással, környékbeli lovas ki­rándulásokkal, túrákkal, vagy Bartha Tóni Csúzlizdája. A Hol-Tér Kulturális Egyesület ifiai pedig zenélnek, tánchá­zat tartanak, s ízelítőt adnak a kézműves mesterségekből. A kulturális programokban fellépnek többek között a környékbeli együttesek, lesz istentisztelet a református templomban, emlékfa ültetés Cégény és Dányád egyesü­lésének 100. évfordulójára. Kátai Zoltán - Róka Szabolcs: Az Úristent magasztalom koncertjére várják 18 órától az érdeklődőket a református templomba, 20.15-től a Mó­ricz Zsigmond Színház: Déry­né hadművelet című darabját mutatja be. A péntek horgász­versennyel indul, amit műsor követ a színpadon. km-dm ■ Víz, napfény, homok, jókedv Az Iker testvérpár, a Magyon élő Fullajtár Ákos és Ádám is élvezte az elmúlt szombaton a leveleki tóstrandot. FOTÓ: M. MAGYAR LÁSZLÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom