Kelet Magyarország, 2012. július (69. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-27 / 175. szám

2012. JÚLIUS 27.. PÉNTEK 10 Sport KHU Világbajnoki bemutató lesz Bátorligetben lovassport. A szombaton, Bátorligetben esedékes kom­binált kettes fogathajtó ver­senynek illusztris vendége lesz, ugyanis a viadal ideje alatt bemutatót tart D.obrovitz József, aki négyes fogathaj­tó világbajnok és többszörös magyar bajnok. A nem min­dennapi látványosságra a ver­seny délutáni óráiban kerül sor. KM Dobrovitz József Bátorligetben is négy lovat hajt majd FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Mai sportműsor Atlétika.Országos ifjúsági, junior és utánpótlás bajnokság, Tiszavasvári út, 9.30, városi stadion, 12. Terven felüli aranyhalmozás Bakosi Péter duplázott: magasugrásban, majd hármasugrásban is országos bajnoki címet szerzett FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Öt elsőséggel és három ezüsttel zárták a csü­törtöki napot a Nyírsuli versenyzői. atlétika. A Nyírsuli verseny­zőinek minden álma (sőt, még azon felül is) teljesült a kor- osztályos országos bajnokság második, csütörtöki verseny­napján. A Városi Stadionban esedékes viadal második napján az ifjúsági súlylökő, Kajibás Dalma kezdte meg,a hazai aranyak gyűjtését: élete legjobbján több mint egy mé­tert javítva, 15.12-vel végzett az élen. Titokban remélt győzelem Őt Bakosi Péter követte, a junior világbajnoki nyolca­dik magasugró biztosan vitte át a 215 centit, amivel máris nyakában érezte az aranyat, és 220-on is akadt két biztató kísérlete. Ónodi Dávid következett, aki 10.87 másodperccel ju­tott 100 méteren a döntőbe az utánpótlás (U23) korosz­tályban - a fináléban 10.90 is elegendőnek bizonyult a ma­gabiztos győzelemhez. A három aranyat egy ezüst követte: a szerdán 400 mé­teren győztes Palásti Luca az ifik között 200 méteren egyé­ni csúccsal (25.74) végzett a második helyen. Bakosi Pé­ternek volt még egy jelenése a hármasugrásban is, és miköz­ben az U23-as válogatott be­hívóját lobogtatta a kezében, elárulta, titkon a győzelem­ben reménykedik. Ami aztán meg is valósult, Peti az első sorozattól kezdve vezetett, és 15.08 méterrel szerezte meg a terven felüli elsőséget. Egyéni rekord, könnyed futás A junior diszkoszvetőknél vi­szont nagyon is vártuk az ara­nyat, sőt, az ezüstöt is. Össze is jött a kettős nyírsulis győ­zelem, Szikszai Róbert egyé­ni rekorddal (58.04) nyert, megelőzve klubtársát, Káplár Jánost (51.53). Ugyanebben a korosztályban és verseny­számban a nőknél Kerekes Dóra (39.96) lett második. A nap nyíregyházi mérlege te­hát szenzációs: öt arany- és három ezüstérem. A krónikához tartozik még, hogy Deák Nagy Marcell sze­mélyében felnőtt Európa-baj- noki második helyezettet és olimpikont láthattunk futni: a gödöllői versenyző könnyed futással, 46.88 másodperces idővel nyerte meg az U23- asok között a 400 métert. KM-BT (j> http://www.szon.hu Sport. Helyi és nagyvilági sport. A telt házas nyíregyházi stadionban kedden nem állt fejre a DVSC - legkö­zelebb sem szeretne fotó: mti, balázs attila Labdarúgás: Európa-liga > 2. selejtezőkör, visszavágók Budapest Honvéd-Anzsi Mahacskala (orosz) ___0-4 (0-1) 66b Eto’o 2 (7. és 81.), L Traoré (53.), Satov (66.). Kiállítva: Vemes (55.). _________ Továbbjutott: az Anzsi Mahacskala 5-0-ás összesítéssel ________________________ Videoton-Slovan Bratislava (szlovák) 0-0 Továbbjutott: a Videoton 1 -1 -es összesítéssel, idegenben szerzett góllal. Megyei rangadóval indul az Olimpia Klub Kupa A BATE Boriszov is Nyíregyházára jön, Kosa % Lajos köszönetét mon­dott a vendéglátásért. labdarúgás. Eldőlt. Mármint jj az, hogy a DVSC-nek a BATE Boriszov lesz az ellenfele a Baj- <*, nokok Ligája-selejtező 3. for- 4 dulójában. A fehérorosz csa- pataszerdaivisszavágóno-o-ás döntetlent ért el amacedón Var- dar Szkopje otthonában, így 3-2-es összesítéssel jutott to­vább és megmérkőzhet az al­bán Skénderbeut 3-1-es össze­sítéssel kiejtő debreceniekkel. A párharc első mérkőzése jövő héten szerdán, vagyis au­gusztus l-jén lesz Boriszovban, a visszavágót augusztus 8-án rendezik, újfent Nyíregyhá­zán. A városi stadionban két BL-főtáblás múlttal rendel­kező csapat találkozik majd, hiszen a Löki 2009-ben, a ha­zájában zsinórban hat bajnoki címet szerzett, a BATE pedig 2008-ban és tavaly jutott be a csoportkörbe. Fontos hang­súlyozni, hogy a visszavágó Nyíregyházán lesz, aminek a feltétele az volt, hogy az albá­nok elleni mérkőzésen ne ta­pasztaljon semmi rendkívülit az európai szövetség ellenőre. Nos, nem tapasztalt...- Beszéltünk az UEFA ellen­őrével, aki mindent rendben lévőnek talált és ő igazán kí­vülállóként figyelte a történ­Nagy gyakorlata van már a nyíregyházi rendőrkapitány­ság állományának futball­mérkőzés biztosításában. Megkérdeztük, hogy meny­nyibe került a Debrecen keddi BL-meccsének rendőri biz­tosítása, ki fizette azt, kel­lett-e külső erőket bevonni a feladat ellátásba és történt-e teket, nem úgy, mint mi, akik valamennyire elfogultak vol­tunk - nyilatkozta lapunknak Kosa Lajos, Debrecen polgár­bármilyen atrocitás? A válaszokat Tamásné Ber­ki Bianka rendőr őrmester adta meg, elmondta: a sport- törvény értelmében a kiemelt kockázati besorolású labda­rúgó mérkőzések biztosítását a rendőrség közfeladatként látja el, így ez külön nem ke­rült egyetlen fillérbe sem. A mestere. - Köszönettel tarto­zunk Nyíregyházának, ahol nagyon kedvesen és szívélye­sen fogadtak bennünket, min­dent megtettek azért, hogy jól érezzük magunkat és mivel a csapat kiharcolta a tovább­jutást, a fehéroroszok elleni mérkőzésre is visszatérünk. Azt azért érzékeltük, hogy mi, debreceniek nem kis közleke­dési fennakadást okoztunk a szabolcsi megyeszékhelyen, ennek a kezelését jobban meg lehetett volna oldani, de a mostani tapasztalatokból ki­indulva, legközelebb ebben is előre lehet lépni. A keddi hangulat és a mér­kőzés iránti érdeklődés alap­ján pedig már most biztosra vehető, hogy újra megtelik a nyíregyházi stadion. km-bt feladat ellátáshoz már a ki­alakult gyakorlat szerinti ter­vezésnél bevonták a készen­léti rendőrség és debreceni RK szükséges állományát. A megfelelő számban jelenlévő rendőri létszám megelőzte, il­letve megakadályozta annak lehetőségét, hogy atrocitás alakulhasson ki. A cigándiak szervezik, a bátoriak lesznek a házigazdák. labdarúgás. Cigándi szer­vezés mellett Nyírbátorban rendezik meg a hétvégén a 6. Olimpia Klub Kupa felké­szülési tornát. A viadalon öt NB III-as csapat és a románi­ai Szatmárnémeti legénysége vesz részt. A szombati csoportmér­kőzések kétszer harminc percesek lesznek, minden résztvevőre két-két fellépés vár, amelyek során kialakul a csoportok végeredménye. Ezek alapján rendezik meg a vasárnapi helyosztókat az ötödik és a harmadik helyért, valamint természetesen a döntőt. A legutóbbi NB III-as bajnokság Tisza-csoportjai- nak dobogósai közül a bajnok Várda SE és a második helye­zett Nyírbátor egy ágra került, az ő mérkőzésükkel kezdődik a torna. A csoportmérkőzések során ez lesz az egyetlen szabol­csi rangadó, a másik három NB III-as résztvevő, a Cigánd, a Hajdúszoboszló és az Egri FC II (mivel a hevesiek pén­teken letudják bajnoki mér­kőzésüket, így NB I-es játé­kosokat • is bevethetnek) más-más megyéből érkezik. KM-BT 6. Olimpia Klub Kupa A hétvégi nyírbátori felkészülési torna menetrendle Szombat. 8.00: Nyírbátor-Várda SE (A csoport). 9.30: Cigánd—Egri FC II (B csoport). 14.00: Olimpia Satu Maré (romániai) - Nyírbátor (A). 15.30: Egri FC II—Hajdúszoboszló (B). 18.00: Várda SE-Oiimpia Satu Maré (A). 19.00: Fiajdúszoboszlő-Cigánd (B). _________ Vasárnap. 14.00: az 5. helyért. 16.00: a 3. helyért. 18.00: döntő Egy fillérbe sem került a biztosítás Romból építettek várat - bajnokságot nyertek A teljes megyei har­madosztályban a Vásárosnamény szerez­te a legtöbb és kapta a legkevesebb gólt. labdarúgás. Romból építet­tek várat Vásárosnaményban. A futballtérképről évekkel ez­előtt leradírozott futballcsa­patot támasztották fel, a „mű­velet” olyannyira jól sikerült, hogy a megyei harmadosztály kisvárdai csoportjában baj­nokságot nyert. Kicsalogatott drukkerek- Nagyon nehéz év áll mö­göttünk, Vásárosnaményban a nulláról kellett kezdeni a labdarúgást, tekintettel arra, hogy a legalapvetőbb kellék is hiányzott a focihoz, a pálya- vágott a közepébe Szakács Péter, a naményi egyesület el­nöke. - A polgármester úr ál­tal vezetett önkormányzat és a sportágat szerető helyi vál­lalkozók segítségével sikerült megteremteni azt a zavarta­lan környezetet, ami hozzá­járult ahhoz hogy a bajnokság befejezésekor az első helyen tudtunk végezni. A tavaszi szezon rendkívül rázós volt, sok sérülés hátráltatott min­ket, de bíztunk a csapat által, a téli felkészülési időszak so­rán elvégzett munkában. Noha a beregiek számára nem volt fáklyásmenet az el­múlt idény, ahhoz képest, mi­lyen mélyről indultak - ma­gasra jutottak.- Nagyon szoros verseny­futás volt a Lövőpetri és a Vásárosnamény csapata kö­zött, amelyek megítélésem szerint kiemelkedtek ebből a csoportból - vélekedett Sza­kács Péter. - Idény közben be­bizonyítottuk, hogy a táma- dófutballal ki lehet csalogatni a közönséget a meccsekre. A szabolcsi megyei harmad- osztályú bajnokságokat ösz- szevetve a naményi csapat szerezte a legtöbb és kapta a legkevesebb gólt. Ezúton is szeretném megköszönni a csapatnak a profi hozzáállást, az edző Tivadar András mun­káját és lelkes szurkolótábo­runk buzdítását, azt, hogy idegenben is számíthattunk rájuk. Vállaltuk a megye ket­tes szereplést: célunk az át­szervezést követően a biztos bennmaradás a Díjözön-cso- portban. A lakosoknak ked­vezve a hazai meccseinket a jövőben vasárnaponként fogjuk játszani. A felkészülést július 17-én kezdtük, heti két edzés és két edzőmeccs adja a programot. km-kt Kispályás nevezés Pénteken 14.00-kor befejeződnek a nevezések a következő, 2012/13. évi Nyíregyháza Város Kispályás Labdarúgó Bajnokságára. A szervezők a fent jelölt határidőig várják a korábbi résztvevőket és az új jelentkezőket - amatőr és öregfiúk kategóriában. _________________ Továbbá várják a nevezőket az augusztus 17-18-19-én rendezendő 1. Sóstó-Nyírsuli Kupa Strandfoci Fesztiválra - a városi sta­dionban. Jelentkezni Daika László Kispályás Bizottság Elnöknél (telefon: 06/20-3881 - 402) vagy személyesen lehet. Totó A 30. hét 2. fordulóiénak mérkőzései 1. Montpellier-Lyon 1 2 2. Austria Wien-Sturm Graz 1 X 3. Satzburg-Mattersburg 1 4. Wiener Neustadt-Rapid X 5. Innsbruck-T. Admira 1 6. Ried-Wolfsberg 1 7. Thun-Lausanne X 8. Egyiptom-Úi-Zéland 1 X 9. Brazília-Fehéroroszország 1 10. Szenegál-Uruguay 2 11. Japán-Marokkó 1 12. Déi-Korea-Sváic X 13. Spanyotország-Honduras 1 14. Nagy-Britannia-E. Arab Emirátusok 2 A nulláról kezdett a vásárosnaményi csapat, amely azonnal feljebb lépett fotó: tudósítónktól

Next

/
Oldalképek
Tartalom