Kelet Magyarország, 2012. július (69. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-21 / 170. szám

KELET 2012. JÚLIUS 21.. SZOMBAT Beatrix királynő fotó: internet A holland uralkodóház a legdrágább Európában Európa legdrágább ál­lamfője nem egy király vagy királynő. London. Már nem a brit, ha­nem a holland uralkodóház kerül a legtöbbe az adófizetők­nek: Beatrix királynőre és csa­ládjára kis híján 31 millió eu- rót költenek a hollandok egy frissen közzétett tanulmány szerint. A Genti Egyetem fel­mérésében rávilágított, hogy a holland uralkodóház annak ellenére is a legdrágább, hogy lefaragott a kiadásaiból. n. Erzsébet brit uralkodó már nem kerül annyiba az adófi­zetőknek, mint korábban, a Windsor-ház ugyanis szintén a takarékoskodás útjára lépett: egy év alatt 16 százalékkal, eu- | róban számítva 35,5 millióról 29,7 millióra csökkentek a ki- | adásai. A holland uralkodó csa­ládra csaknem négyszer annyit költenek az adófizetők, mint a spanyolra - idézte a jelentést a The Daily Telegraph című brit lap. János Károly spanyol király épp a napokban csökkentette saját maga és fia, Fülöp trón­örökös fizetését az országot sújtó gazdasági válság miatt. Érdekesség ugyanakkor, hogy Európa legdrágább ál­lamfője nem egy király vagy királynő, hanem egy köz- társasági elnök, mégpedig a francia, a hivatalát nem­rég elfoglaló Francois Hol­landé. MTI ■ Hapci lesz belőle Ha allergiás, hamarosan tüsszenteni fog a vadvirágot szimatoló medvebocs. . fotó: internet Megér egy mosolyt A beosztott belép főnöke szobájába és rögtön a tárgyra tér:- Főnök, fizetésemelésre van szüksé­gem! El kell mondanom, hogy három másik cég érdeklődik irántam! A nap videója Dráma a csúszdán A kissé molett hölgy már majdnem felér a csúszda tetejére, amikor beüt a krach és dominóként borítja fel a gyerekeket. O További videók video.szon.hu- Igen - kérdi meglepetten a főnök. Biztosan a konkurencia. Kik azok?- Nos, a Díjbeszedő, az Elektromos Művek és a Telefontársaság. _____ O További viccek humor.szon.hU' Gyűlölet vonalat hoztak létre BUDAPEST. Gyűlölet forródró­tot létesítettek Németország­ban, amelyet bárki felhívhat, és kiabálhat, szitkozódhat a vonalban. Az ötlet, hogy nyis- j sanak meg egy ilyen telefon- j vonalat, két német reklám- szakembertől származik. A forródrót létrehozói szerint az embereknek időnként szüksé- j gük van arra, hogy kieresszék a gőzt. A dühös telefonálókat 1 euró 49 centért hallgatják meg percenként. MTI KELETIM! UTAZZON VELÜMKl HIRDETÉS Bekerített legelőn nem kell kolomp a tehénre A kis harang zavarja a környéken lakók nyu­galmát. GRAZ. A stájerországi függet­len mezőgazdasági szenátus (UVS) döntése szerint szük­ségtelen a kerítéssel védett legelőkön kolomppal ellátni a teheneket - a szomszédok érdekében. Egy gazdálkodó az elmúlt évben megtagadta, hogy levegye állatairól a kis ha­rangokat. Az UVS végül az Tehén kolomp nélkül fotó: net alváshiányban szenvedő szomszédoknak adott iga­zat. Számtalan álmatlan éj­szakája volt két családnak a Stallhofenben lévő legelő közelében. Egy állattenyész­tő ugyanis kolompot akasz­tott teheneinek nyakába, az állatok pedig éjszaka is meglehetősen aktív életet él­tek: gyakran falatoztak a fém etetővályúból, ami hatalmas lármával járt. Végül feljelen­tés érkezett ellene a járási vezetőséghez. A harangocs­kák levétele helyett azonban a gazda ügyvédhez fordult, hogy megvédje jogát. Szerin­te ugyanis a kolompszó a le­gelőkön hagyománynak szá­mít és megnyugtatóan hat. A bíróság viszont úgy döntött, nincs ok arra, hogy körbeke­rített mezőkön az állatokat kolomppal lássák el, mert az zavarja a környéken lakók nyugalmát. mti Augusztusra halasztják a nyári Neoton koncertet Jó idő esetén a hétvé­gén megtartják a be­lépőjegy nélküli Dance Beach Party-t. SZÉKESFEHÉRVÁR. A várható csapadékos, szeles és hű­vös idő miatt nem tartják meg szombaton a Neoton együttes és Keresztes Ildi­kó koncertjét az agárdi Pop strandon. Turbók János, a strand főrendezője közölte az MTI-vel, hogy a fellépés­re augusztus 24-én kerül sor. Tájékoztatása szerint ha az idő nem lesz nagyon szeles és csapadékos, a hét végén megtartják a belépő­jegy nélküli Dance Beach Partyt. Július utolsó szombatján Demjén Ferenc koncertjére várják a közönséget. Augusz­tusban az Irigy Hónaljmirigy és Janicsák Veca, a Mobilmá­nia, az Ergo és a Tankcsapda ad koncertet. mti ■ Kirándulni jól A gemzsel Szegedi Angéla Natasa bolti eladónak tanul, s ha teheti, szívesen sétál vagy kirándul barátaival, fotó: sipeki Péter Utcaszínház, tánc és zene A Magyar Teátrum Társaság előadása fotó: internet Artisták, zenészek, színészek, táncosok egy porondon, cirkuszi és színházi tér, valóság és álom elegye. BUDAPEST. Soha ilyen gazdag tárháza nem vonult még fel a színházi és cirkuszi produk­cióknak, mint a jubileumi Szigeten. Egyetlen nap sem telhet el színházi darab nél­kül és az idén még az is el­mondható, hogy a világ min­den tájáról érkeznek sétáló mutatványok is, a Salamon- szigetektől Indiáig, Angliától Szlovákiáig, Oroszországtól Lengyelországig. A fesztivál minden napjára jut zenés, bábos vagy óriás szerkezete­ken tovaguruló látnivaló, ke­resni se kell, járnak-kelnek és mulattatnak mindenfelé. A Porondszínházban már a mínusz egyedik naptól, azaz augusztus 6-tól láthatóak a színházi darabok. A mínusz egyedik napon például a Ma­gyar Teátrum Társaság Cseh Tamás emlékestet mutat be Bereményi Géza rendezésé­ben, s a szereplők közt ott lesz Udvaros Dorottya, Cser­halmi György, Für Anikó, Káliói Molnár Péter és so­kan mások. A nulladik napi színház pedig a La Mancha lovagja, a Magyar Teátrum Társaság és a Jókai Színház előadásában. Különleges színházi produkció, igazi csapatmunka: artisták, ze­nészek, színészek, táncosok egy porondon, cirkuszi és színházi tér, valóság és álom elegye. mti Üzenetnek álcázott „vírus” A vírust tartalmazó levelek teljesen hason­lóak a Facebook üzene­tekhez. Budapest. A Facebook közös­ségi hálót használóknak új vírusfenyegetéssel kell szem­benézniük, amikor fotó érke­zéséről kapnak elektronikus üzenetet. A vírust tartalmazó levelek teljesen hasonlóak a Facebook üzenetekhez, de a hivatkozásban jelzett fotó helyett egy hivatkozás a cím­zettet átirányítja egy olyan internetes oldalra, amely rosszindulatú szoftverekkel igyekszik a felhasználó szá­mítógépét megfertőzni. Ezt követően a hivatkozás néhány másodpercre vissza­irányítja a címzettet a hivata­los közösségi hálóra. A fertő­zés megtörténtét sokan nem is érzékelik. Graham Cluley, a Sophos brit internetes biztonsági cég képviselője elmondta, a ví­rusfertőzés egy kis odafigye­léssel megelőzhető, mert a hamis üzenetek feladójaként a helytelen angolsággal írt Faceboook jelenik meg - írta a The Daily Telegraph című brit lap. mti Nácibarát irat az emlékmű alatt BÉCS. Nácibarát iratot talál­tak az osztrák fővárosban az Ismeretlen katona sírjánál. Hivatalos források közlése szerint az iratot egy tokban fedezték fel a háborús em­lékmű alatt. Szövege utalást tartalmaz a horogkeresztre, kifejezve azt a reményt, hogy a német nép egyesülni fog a napkerék (Sonnenrad) égi­sze alatt. A fémtartályt min­den bizonnyal Wilhelm Frass szobrász helyezte el ott 1935- ben, három évvel azelőtt, hogy Ausztria csatlakozott volna a Német Birodalomhoz. Az osztrák vezetők eddig év­ről évre megkoszorúzták az Ismeretlen katona sírját, jól­lehet már egy ideje tartotta magát az a híresztelés, hogy az emlékmű nácibarát iratot rejt. mti

Next

/
Oldalképek
Tartalom